Részegen tört-zúzott egy férfi egy siófoki gyorsétteremnél

Vágólapra másolva!
A siófoki ügyészség garázdaság miatt emelt vádat azzal a fiatal férfival szemben, aki egy étteremnél dühösen kiabálni és rongálni kezdett, miután senki sem akarta felhívni az ismerőseit.
Vágólapra másolva!

A 23 éves férfi júliusban részegen érkezett egy siófoki gyorsétteremhez, ahol az autós kiszolgáló pultnál várakozók közül több vendégtől is kiabálva

követelte, hogy hívják fel telefonon az ismerőseit. Miután a kérését az egyik nő visszautasította, a férfi dühében a nő autójának vezetőoldali ablakába rúgott,amivel 34.850 forintos kárt okozott.

Forrás: Ügyészség

A férfi a az étterem egyik dolgozójának felszólítása ellenére sem hagyta abba az agresszív viselkedést,

tovább üvöltözött a vendégekkel, aztán az éttermi dolgozó mellé a földre köpött.

A férfit végül elfogták és a Siófoki Rendőrkapitányságon hallgatták ki. Az ügyészség közérdekű munka kiszabását javasolta vele szemben.