Ma Közép-Európa egyes országait – keresztény, katolikus többségű államokat – előszeretettel bírálják a nyugati és világsajtóban, időnként még emberi jogi és toleranciabéli hiányosságokat, akár a homofóbia vagy antiszemitizmus vádját is felróva ezeknek az államoknak. Természetesen minden alap nélkül. Mindeközben Nyugat-Európa nagy része és az Európai Unió több vezetője, intézménye is folyamatosan, és évek óta támogatja az Európára irányuló migrációt, döntően muszlim többségű afrikai és közel-keleti országokból.

A napjainkban már 1,9 milliárd hívő lelket számláló iszlám általában is tiltja például az azonos neműek szerelmét, és a homoszexuálisokat állami szinten üldöző országok döntő többségét muszlim államok adják, halálbüntetéssel pedig kizárólag az iszlám vallási többségű országok szankcionálják az ugyanazon nemű személyek között létesülő szexuális kapcsolatot. 

A homoszexualitás jogállása globálisan a 2020-as évbenForrás: Statista

Például Afganisztánban, Bruneiben, Iránban, Mauritániaban, Nigériában, Szaúd-Arábiában, Szomáliában, Szudánban, az Egyesült Arab Emirátusokban és Jemenben a homoszexualitás mint bűncselekmény halálbüntetést vagy börtönbüntetést vonhat maga után.Szaúd-Arábia esetét nézve: ott nincs ugyan kodifikált büntetőjog, de a saría, az iszlám alapú jog országos értelmezése szerint egy házas férfit, aki szodómiát követ el, vagy egy nem muszlimot, aki szodómiát folytat egy muzulmánnal, halálra lehet kövezni.

Más államokban – például Algériában, Bangladesben, Malajziában, Maldív-szigeteken, Pakisztánban vagy Szíriában – ugyancsak jogellenesnek számít a homoszexualitás, és ezekben az országokban is büntetéseket szabhatnak ki.Például Iránban az 1991-ben elfogadott Iszlám Büntető Törvénykönyv a férfi-férfi anális közösülést főbenjáró bűnnek minősíti, és bizonyíték van arra, hogy 2005–2006-ban és 2016-ban több meleg férfit is kivégeztek az országban.

Az ILGA (International Lesbian, Gay, Bisexual, Trans and Intersex Association) nemzetközi szervezet összesítése szerint világszerte hetven olyan ország van, ahol ma bűncselekménynek minősül az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat. Ezek között 35 olyan is akad – vagyis minden második érintett állam –, amely ezzel a nemzetközi jogot sértő gyakorlattal a volt brit gyarmatokat tömörítő Nemzetközösség teljes jogú tagja tudott maradni.

Ezeknek az államoknak a kultúráját az onnan érkezők magukkal is hozzák. Például 2020-ban a menedékkérőket szívélyesen fogadó Joshua Beynon walesi tanácsost – interneten zaklatva és megtámadva őt, de másokat is – pedofilnak nevezték, és azt üzenték neki, hogy az élettársát megerőszakolják majd. A homoszexuális tisztségviselő összesen 30-40 embert is jelentett a rendőrségen a számos homofób megjegyzés és online visszaélés miatt, és ijesztőnek nevezte a (muszlim vallású menedékkérők nagy részéről alapból tapasztalható) intoleranciát.Mindez azt követően történt, hogy éppen a kölcsönös tisztelet, az elfogadás fontosságát hangsúlyozta Beynon. A walesi, Pembrokeshire megyei tanács elítélte a megyei tanácstagok mellett egyes magánszemélyeket és jótékonysági szervezeteket célzó online visszaéléseket.

Az elmúlt évtizedben az Iszlám Állam (IS) rendszeresen gyilkolt melegeketForrás: Twitter

Amerikára kitekintve: miközben az elmúlt évtizedben az Iszlám Állam (IS) rendszeresen gyilkolt melegeket, az USA-ban élő muszlimok egy része végig együttműködést mutatott a szélsőséges szervezettel. Egy Nagy-Britanniában született muszlim hitszónok, Farrokh Sekaleshfar pedig ezt mondta ott a melegek kivégzéséről: „Nincs mitől zavarba jönni – az ítélet halál..." Majd ehhez hozzátette az egyik prédikációjában: „Könyörületességből kell megszabadulni tőlük." Az Iránban élő, de az egész világban előadásokat tartó iszlám szónok kijelentései 2016 tavaszán, a floridai Orlandóban hangozhattak el, és terjedhettek tovább a helyi hívek körében.

A hasonló kijelentéseket tápláló nézetek terjedése egyre nagyobb veszélyként jelenik meg a nyugat-európai fiataloknál is. Kutatások szerint a homofóbia széles körben hódít teret a német iskolákban, és a vallás továbbra is igen komoly szerepet játszik a fiatalok nemi és szexuális preferenciákról alkotott nézeteiben.

Lapozzon, a cikk a következő oldalon folytatódik!