Házkutatások kezdődtek a Városháza-ügyben

városháza, budapest, városház, Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának épülete
Budapest, 2021. november 6. Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának épülete az V. kerületi Városház utcában. Az egykori Invalidus-ház, más néven Károly-kaszárnya monumentális barokk polgári épülete 1716 és 1727 között épült Anton Erhard Martinelli tervei alapján. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Az Index információi szerint egyszerre több helyszínen is házkutatást kezdett a rendőrség, amely már korábban megerősítette, hogy nyomoznak a Városháza tervezett eladása és a fővárosnál a gyanú szerint működő jutalékos rendszer miatt.
Vágólapra másolva!

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Attila úton lévő székháza az egyik helyszín, ahol házkutatás van, írja a lap.

Budapest, 2021. november 6. Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának épülete az V. kerületi Városház utcában Forrás: MTI/Róka László

A Városháza tervezett eladásának ügyében már több feljelentés is született. A rendőrség pedig már korábban megerősítette, hogy nyomozás is folyik az ügyben.