Ködös, szürke napok jönnek

időjárás, köd, Budapest, ősz, Erzsébet híd
Vágólapra másolva!
Alig látjuk majd a napot, pénteken azonban megélénkül a szél és kisöpri a párás levegőt - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.
Vágólapra másolva!

Kedd: A keleti tájakon változóan, máshol erősen felhős felhős, vagy borult lesz az ég. Reggelre foltokban köd képződik, mely a nyugati területeken csak lassan oszlik fel. Néhol szitálás, vagy ködszitálás előfordulhat. +1 és +6 fok között alakul a hőmérséklet. Mérsékelt marad az északnyugati szél.

Szerda: Borult, párás, szürke időre számíthatunk, csak kevés helyen süt ki a nap rövid időre. Kisebb csapadék előfordulhat:

szitálás, ónos szitálás, hószállingózás.

Az északnyugati szél csak néha élénkül meg. +3 fok körüli értékeket mérhetünk délután.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Csütörtök: Marad az erősen felhős ég, a borongós idő. Észak, északnyugat felől elszórtan fordul elő szitálás, gyenge eső, havas eső. Estétől egyre inkább megélénkül, majd megerősödik az északnyugati szél. Marad a +3, +4°C körüli maximum.

Péntek: Az erős, néhol viharos északnyugati szél hatására csökken a felhőzet, már csak néhol fordul elő zápor, vagy hózápor. Átmenetileg megenyhül az idő, hiszen

a szél kisöpri a hazánkban megüllepedett párás levegőt:

délután +6, +7 fok is lehet.

Szombat: Erősen megnövekszik a felhőzet, és az esti óráktól elszórtan alakulhat ki vegyes csapadék: gyenge eső, majd havas eső, hózápor. Eleinte még erős lesz, majd mérséklődik a légmozgás. 1-6 fok közé csökken a hőmérséklet.