A diósdi férfit két ismerőse fogadta be magához, amikor nem volt hol laknia. Gyakran együtt italoztak, ez után pedig általában veszekedtek is. Az egyik este a férfit ivott és drogozott, majd álmukban megölte a lakótársait egy fejszével.

A férfi egyszer meglopta az egyik ismerősét, a másik pedig azt mondta neki többször is, hogy csak kihasználja őket.

Forrás: Police.hu

Tavaly áprilisban, az esti órákban a férfi egyedül ivott és drogozott, közben a lakótársai a szobáikban aludtak. Ekkor eldöntötte, hogy mindkét ismerősét megöli.

Magához vette a nem sokkal korábban megélezett fejszéjét, és bement az egyik ismerős szobájába, ahol többször lecsapott. Ezek után átment a másik szobába, ahol a másik férfira sújtott le többször.

A két ismerősnek nagy fájdalommal és vérveszteséggel járó, súlyos sérüléseik lettek, amik közül több csonkolás volt. A helyszínen belehaltak a sérüléseikbe.

A gyilkos ezek után elment egy benzinkútra, ahol vett alkoholt, üdítőt és ételt, majd visszament a házhoz, ahol bejelentette a segélyhvón, hogy mit tett.

Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a férfi ellen.