Tízből kilenc magyar ember úgy gondolja, hogy a karácsony nagyon fontos ünnep az egész család számára – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) reprezentatív kutatásából, amely ezer fő megkérdezésével készült. A válaszadók 81 százaléka szerint az ünnepre lélekben is fel kell készülni, kétharmaduk az adventi vasárnapokon közösen gyertyát gyújt a családtagjaival. Döntő többségük vásárol vagy készít ajándékot a hozzá közel állók számára, és körülbelül ugyanannyit költ majd idén karácsonykor, mint tavaly.

Az advent az egyik legalkalmasabb időszak arra, hogy kicsit önmagunkra és egymásra figyelve, békésen, szeretetben hangolódjunk az egyik legnagyobb keresztény ünnepünkre. A KINCS arra volt kíváncsi, hogyan készülnek a magyar emberek a karácsonyra, mit jelent számukra ez az ünnep, és hogyan fogják tölteni a karácsonyi ünnepeket - írta meg a Magyar Nemzet.

A kutatásból kiderült, hogy a karácsonyt – élethelyzetüktől függetlenül – a magyarok túlnyomó többsége, 91 százalék meghatározó ünnepnek tartja, és 81 százalék úgy gondolja, hogy lélekben is fel kell készülni rá. 79 százalékuk mondta azt, hogy a vírushelyzet sem gátolhatja majd őket abban, hogy együtt töltsék ezt az időszakot a családjukkal.

A karácsony meghatározó ünnep a magyar emberek számára.A kép illusztráció!Forrás: Shutterstock

A válaszadók csaknem háromnegyede szerint az ajándékozás fontos része a karácsonynak, ezért mindig készül valamilyen meglepetéssel a hozzá közel állók számára. A többség családtagjait, elsősorban gyermekét, párját, szüleit, testvéreit, rokonait ajándékozza meg, de a megkérdezettek harmada barátait, ötödük pedig kollégáit, más ismerőseit is megajándékozza.

A magyarok több mint fele pedig jótékonykodni is szokott advent idején.

Arra a kérdésre, hogy mennyit költenek idén karácsonykor, tízből hat ember mondta azt, hogy ugyanannyit, mint tavaly. A válaszadók 22 százaléka többet, 16 százalékuk viszont kevesebbet szán idén az ünnepekre. Az ajándékokra szánt összegek tekintetében 45 százalékuk legfeljebb harmincezer forintot, további 31 százalékuk pedig harminc- és hatvanezer forint közötti összeget költ az ajándékokra. Tízből kilenc esetben a vásárolt ajándékok ára nem haladja meg a százezer forintot.

Akik a tavalyihoz képest többet költenek az ünnepekre, ezt többféleképpen indokolták: hetven százalékuk úgy érzi, hogy idén drágábban tud vásárolni, 36 százalékuk jobb anyagi helyzete miatt tud többet költeni, míg ötödük azzal indokolta a nagyobb arányú költekezést, hogy idén már tud találkozni és ünnepelni azokkal is, akikkel tavaly a járvány miatt még nem lehetett.

A kutatásból az is kiderült, hogy a karácsonyra többet költő nyugdíjas válaszadók közel kétharmada úgy gondolja, hogy a pluszkiadást a nyugdíjprémium és a nyugdíjemelés miatt engedheti meg magának.

Összességében azt látjuk, hogy a magyar embereknek meghatározó ünnep a karácsony, és nagyon fontos nekik, hogy együtt tölthessék szeretteikkel. A gyermekeseket, a családosokat, a kisebb településen élőket és az idősebb korosztályt a válaszok alapján úgy tűnik, hogy valamivel jobban áthatja az ünnepi készülődés és a várakozás: az ő esetükben többen nyilatkoztak úgy, hogy adventkor gyertyát gyújtanak és fontos nekik a karácsony, amire szerintük lélekben is fel kell készülni. A KINCS felmérése alapján a válaszadók többsége megajándékozza a hozzá közel állókat.

Többségük ugyanannyit költ ebben az évben is karácsonykor, mint tavaly, egyötödük nagyobb, egyhatoduk kisebb összeget szán az ünnepi készülődésre, mint 2020-ban.