Rászoruló gyerekeknek adott ajándékot Erdő Péter és Herczegh Anita

MosolyManók
jótékonyság
gyerekek
rászoruló család
A csomagokat a Szeretetszolgálat önkéntesei és munkatársai karácsony előtt személyesen adják át a gyerekeknek
Vágólapra másolva!
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége kétszázötven rászoruló gyermeknek adott át névre szóló karácsonyi ajándékcsomagot a Budapest-Városmajori Jézus Szíve plébániatemplomban szombat délután.
Vágólapra másolva!

Erdő Péter a gyerekeket köszöntve arról beszélt: ahogy a betlehemi pásztorok, akik elsőként ajándékozták meg a Kisjézust, "mi is oda akarunk térdelni, mi is szeretnénk ajándékot vinni" neki.
Jézus ma is "itt van köztünk", de nemcsak egyetlen betlehemi jászolban, hanem minden gyerekben. Ezért

- fogalmazott a bíboros.

Az ünnepségen részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke, aki az MTI-nek elmondta: a karitatív szervezetek hol látványosan, hol csendben, de egész évben végzik munkájukat.

Értékelése szerint az idei év "nagyon sűrű volt". A horvátországi földrengéssel kezdődött, ahol a segítségnyújtásból kivették részüket a magyarországi karitatív szervezetek is, és az egész évet végigkísérte a koronavírus-járvány. A Karitatív Tanács tagszervezetei a szociális otthonoktól kezdve a családokon át sok helyen segítettek a járvány elleni védekezésben - mondta. Megjegyezte:

a szervezetek a járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekeket segítő Regőczi Alapítvány munkájában is részt vállalnak.

Soltész Miklós kitért arra is: a Katolikus Karitász advent idején - más akciói mellett - évről évre azt a "nagyszerű", "lélektől lélekig érő" módját választja a segítésnek, hogy közösségek, iskolai osztályok, családok ajándékoznak meg nehezebb körülmények között élő gyermekeket. Az államtitkár megemlékezett az októberben elhunyt Mádl Dalmáról, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegyéről, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetéről, aki éveken keresztül Erdő Péterrel együtt osztott ajándékot a karitász karácsonyi ünnepségén. Mint mondta, a szomorúság mellett, hogy Dalma asszony "elbúcsúzott a világtól",

örömmel tölti el, hogy Herczegh Anita idén átvette tőle az ajándékosztás feladatát.

Csorba Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye karitász központjának igazgatója elmondta: a katolikus iskolák diákjai által felajánlott, valamint az Angyalbatyu programhoz csatlakozók adományaiból

összesen 450 névre szóló ajándékcsomagot állítottak össze a karitász munkatársai az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében.

A budapesti ünnepség mellett Esztergomban, más egyházmegyei plébániákon és Kárpátalján is rendeznek ajándékosztást.