Nem jutott messzire három román embercsempész

Vágólapra másolva!
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség a hétvégi ügyelet alatt javasolta a letartóztatását annak a két román férfinak és nőnek, akik 26 migránst próbáltak Nyugat-Európába vinni.
Vágólapra másolva!

A két román férfi, és társuk Romániában bérelt két kocsit azért, hogy migránsokat szállítsanak velük Magyarországon keresztül Nyugat-Európába.

December 16-án éjfél előtt érkeztek meg Röszkére, ahol a két kocsival felvettek 26, magát szírnek, afgánnak, töröknek vagy irakinak valló migránst,

akiket a megbízóik juttattak át illegálisan Magyarország területére.

Ausztria irányába indultak velük. Nem jutottak sokáig, mert a rendőrök leintették a kocsijukat. Mindenkit bevittek a kapitányságra, ahol az embercsempészeket őrizetbe vették.

Forrás: Police.hu

A migránsok papírokkal nem tudták igazolni az országba belépést és Magyarországon tartózkodást, ezért visszakísérték őket a biztonsági határzához. Eközben az ügyészek javasolták a három román sofőr letartóztatását a szökés, elrejtőzés, és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt.

A szegedi bíróság ügyészi javaslatra egy hónapra elrendelte a letartóztatásukat.

A végzés egyik esetben sem végleges, mivel a gyanúsítottak és védőik szabadlábon védekezés érdekében fellebbeztek.

Forrás: Police.hu