Kamaszok zsaroltak meg egy embert Somogy megyében

Vágólapra másolva!
Egy 17 éves fiú és két kortársa azzal zsarolt meg egy 55 éves embert, hogy ha nem ad nekik 100 ezer forintot, felgyújtják a házát.
Vágólapra másolva!

Egy Somogy megyei fiú júliustól telefonon és kézzel írt levélben is zsarolta középkorú ismerősét. Azt mondta neki, hogy

ha nem ad neki 100 ezret, olyan képeket juttat el a rendőrségnek és a gyámhatóságnak, ami miatt börtönbe kerülhet.

Forrás: Ügyészség.hu

A zsarolásba bevonta két, egy 16 éves és egy 17 éves barátját is.

Később az egyiküktől kölcsönkért telefonon felhívta a kiszemelt áldozatot, akit ekkor már azzal fenyegetett, hogy égni fog az otthona, ha nem kapja meg a pénzt aznap.

Ezek után a fiúk megegyeztek abban, hogy amíg az egyikük átveszi az összeget, a társai a távolból figyelik. A pénz átvételekor tetten érték őket a nagyatádi rendőrök.

Az ügyészség

súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt emelt vádat a három fiú ellen.

Azt javasolják, hogy a 17 éves ötletgazdát küldje a bíró fiatalkorúak börtönébe, két társát pedig ítélje javítóintézeti nevelésre.