Pert vesztett Márki-Zay finanszírozója, Bige László, ki kell fizetnie a 11 milliárdos büntetést

Vágólapra másolva!
Elutasította a bíróság Bige László, baloldali milliárdos cégeinek beadványát, így az elsőfokú ítélet szerint ki kell fizetniük a 11 milliárdos kartellezés miatti bírságot - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

– tájékoztatta a Mediaworks Hírcentrumát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely kedden kapta kézhez a bíróság határozatát.

A Fővárosi Törvényszék döntése nem jogerős, a cégcsoport nyolc napon belül fellebbezéssel élhet ellene a Kúriánál. Amennyiben fellebbeznek, akkor a Kúria döntéséig nem kell megfizetniük azt a 11 milliárd forintos bírságot, amit még októberben szabott ki a versenyhivatal kartellezés miatt.

A Magyar Nemzet kérdésére a GVH azt is közölte, hogy Bige László cégcsoportja részéről eddig nem történt befizetés.

Emlékezetes, hogy a versenyhivatal még októberben rekordösszegű, 14 milliárd forintos bírságot szabott ki kartellezés miatt, ebből 11 milliárd Bige László baloldali milliárdos cégcsoportját sújtotta.

A hivatal négy éven át tartó vizsgálata ugyanis megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására.

A kartellező cégek jelentős károkat okoztak a gazdáknak azzal, hogy meghatározták az árakat, kizárták a piaci versenyt és az importlehetőséget.

Bige László a sajtónyilatkozataiban tagadta a kartellezést, szerinte teljesen alaptalan a GVH 250 oldalas indoklása.

Már akkor előrebocsátották, hogy biztosan megtámadják a döntést a bíróságon.

Ez az eljárás évekig húzódhat, de nem jelenti azt, hogy a „műtrágyakirálynak" ne kellene fizetnie, a per ugyanis nem halasztó hatályú. Az egyetlen kibúvó az azonnali jogvédelem kimondása lenne, ezt azonban most elutasította első fokon a bíróság.

Ismert, hogy Bige László nyíltan támogatja a baloldalt, és személy szerint Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltet, eddig 65 millió forinttal szállt be a választási kampányukba.