Nyelvvizsga-bizonyítványokat hamisított egy bűnszervezet

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
A rendőrök öt embert hallgattak ki gyanúsítottként közokirat-hamisítás miatt Veszprémben.
Vágólapra másolva!

Egy felsőoktatási intézmény jelentette a rendőrségen, hogy az irodájukban oklevél kiadása céljából hamis nyelvvizsga-bizonyítványt nyújtottak be 2019 nyarán.

Az okiratnak látszó papírt az egyik volt hallgatójuk férje vitte be azért, hogy a felesége megkaphassa a diplomáját.

A 39 éves Fejér megyei férfi a kihallgatásán azt mondta, hogy

egy interneten talált elérhetőség segítségével jutott hozzá többszázezer forintért a hamis tanúsítványhoz.

A nyomozás során kiderült, hogy egy 44 éves, körösnagyharsányi férfi készítette a hamisítványt, akinek a lakásán elvégzett kutatás során a rendőrök

lefoglalták a hamis dokumentumok előállításához használt bélyegzőnyomatokat.

A nyomozás alatt még három embert - két nőt és egy férfit - kihallgattak. Ők is közreműködtek hamis nyelvvizsga-bizonyítvány vásárlásában és felhasználásában. Mind az öt gyanúsított ellen közokirat-hamisítás miatt indult eljárás. A veszprémi rendőrök befejezték a nyomozást és az iratokat átadták az ügyészeknek.