Kásler Miklós köszönetet mondott az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért - videó

KÁSLER Miklós
Budapest, 2021. november 19. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a miskolci központi kórház fejlesztéséről tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2021. november 19-én. Beruházásokkal, korszerűsítésekkel újul meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház gyermek- és ifjúsági pszichiátriája, valamint a gyermeksürgősségi ellátás. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Karácsony alkalmából köszönetet mondott az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Vágólapra másolva!

A kormány Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban a miniszter az egészségügyi dolgozókhoz szólva azt mondta:

Kásler Miklós kiemelte, hogy a magyar kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését. 2021. január elsején minden idők egyik legnagyobb mértékű orvosi béremelése lépett életbe Magyarországon. Ennek köszönhetően 2023-ra átlagosan 2,5-szeresére emelkedik az orvosok fizetése. A szakdolgozói bérek január elsejétől 30 százalékkal emelkednek - ismertette.

A miniszter köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, hogy a karácsonyi ünnepek alatt is kitartóan, alázattal, legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat és mindannyiuknak békés, áldott karácsonyt és sikeres új esztendőt kívánt.