Balog Zoltán: Ha megtartjuk a hitünket, a hitünk megtart minket

Balog Zoltán, reformáció napja,
Vágólapra másolva!
Szellemi és kulturális küzdelem zajlik a világban, de ha megtartjuk a hitünket, a hitünk megtart minket - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke szombaton az M1 Ma reggel című műsorában elhangzott interjúban.
Vágólapra másolva!

Azt mondta: fel kell venni a küzdelmet a külső támadásokkal, de még fontosabb, hogy örömmel tudjuk vallani azt a hitet, amit az őseinktől kaptunk.

- fogalmazott.

Szellemi és kulturális küzdelem zajlik a világban, de ha megtartjuk a hitünket, a hitünk megtart minket - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke szombaton az M1 Ma reggel című műsorában elhangzott interjúban. Forrás: Facebook

Hozzátette: a hit megtartó ereje nem csak történelmi távlatokban igaz, hanem az egyéni életünkben is.

Szólt arról, hogy a koronavírus-járványnak az az egyik negatív hatása, hogy mi, emberek elkezdünk olyan stratégiában gondolkozni, amely szembefordít másokkal.

Ha arra gondolunk, hogy olyan istenünk van, aki a saját családjából adja az áldozatot, a saját fiát küldi el az akkor nagyon sötét világba, akkor megbátorodhatunk.

Ha arra gondolunk, hogy hogyan osszuk meg magunkat másokkal, át fogjuk élni azt, ami csak azoknak adatik meg, akik maguk is adnak magukból másoknak - mondta.

Balog Zoltán úgy vélekedett, hogy

adhatunk pénzt, mézeskalácsot, szeretetdobozt, tartós élelmiszert karácsonyra, de a döntő, hogy magunkból adunk-e valamit. Amit mi adni tudunk, az a szeretet.

Értékesebbnek találom, ha megkeresünk valakit személyesen, akinek "hiánya van emberből". Ez jelenthet egy telefont vagy egy kedves levelet - jegyezte meg.

A karácsony azt üzeni, hogy ott van bennünk isten szeretete, (...) ha ezt elhisszük, és megosztjuk másokkal, akkor fog az életünk kiteljesedni - mondta a lelkészi elnök.