Mint ahogy azt korábban megírtuk, a sofőr december 21-én este Kamondnál elütött egy szarvast, kiszállt az autóból, hogy megnézze a károkat, akkor történt a baleset. A sofőr koponyasérülést szenvedett, a Bors információi szerint karácsonykor meghalt.
A sofőr december 21-én este épp hazafelé igyekezett párjához, egy gabonát szállító tarálykocsi sofőrjeként, amikor hirtelen egy szarvas ugrott a kamion elé - írja a balesetről a lap.
A 62 éves sofőr kiszállt a járművéből, hogy megnézze, milyen kár keletkezett az autóban, és ott helyben telefonálni kezdett, segítséget kért.Ekkor a sötét úton egy furgon ütközött hátulról az álló, tíztonnás tartálykocsiba, amit olyan erővel lökött meg, hogy elütötte az épp előtte telefonáló férfit. Az ütközés akkora erejű volt, hogy a kamion hátsó kereke a tengelyével együtt elfordult, a kisteherautót a lendület pedig arrébb dobta.

A helyszínre riasztott mentők egy középkorú férfit találtak, aki súlyos koponyasérüléseket sérüléseket szenvedett. Ellátást követően stabil állapotban szállították kórházba, ahol az intenzív osztályon kezelték.
A sérülései azonban annyira súlyosak voltak, hogyhiába küzdöttek az orvosok az életéért, karácsonykor meghalt.