Megúszhatja a börtönt a kínai férfi, aki egy budapesti kórházban halálra szurkált egy beteget

Vágólapra másolva!
Márciusban egy budapesti kórházban egy férfi dühöngeni kezdett, többekre rátámadt, egy altatásban lévő betegtársát többször megszúrta, az ő életét már nem lehetett megmenteni. Az ügyészség gyilkossági kísérlet miatt emelt vádat vele szemben, és kórós elmeállapota miatt kényszergyógykezelés kiszabását javasolta.
Vágólapra másolva!

A 38 éves kínai március 13-án délután egy VI. kerületi kórházban először

egy betegtársát fojtogatni kezdte, és többször mellkason ütötte, amit csak akkor hagyott abba, amikor észrevette a közeledő ápolókat,

akik felfigyelek áldozata segélykiáltására. A férfi ezután

két sebészollóval az őt megfékezni próbáló ápolónőre támadt, megpróbálta mellkason szúrni,

a nővér pedig a szúrásokat egy maga elé tartott kukatetővel védte ki. Ezután a férfi bement a szomszéd kórterembe, ahol az ollókkal

egy védekezésre képtelen, altatásban lévő nőre támadt, és életveszélyesen megsebesítette. A dühöngő férfit végül a kórház biztonsági őreinek sikerült megfékeznie,

ennek során a férfi az egyik őr mellkasa felé szúrt, aki azonban elfordította a testét, emiatt csak a kezén szenvedett könnyű sérülést.

A férfi ámokfutásával

több ember életét is veszélyeztette, az altatásban lévő nő pedig az azonnali orvosi kezelés ellenére március 17-én meg is halt.

Az ügyészség a férfival szemben közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére, és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett gyilkossági kísérlet miatt emelt vádat.

Az ügyben kirendelt igazságügyi elmeorvos szakértő véleménye alapján a férfi mentális zavarai miatt nem büntethető.

Ezt figyelembe véve

az ügyészség javasolta, hogy a bíróság, a vádlott felmentése mellett rendelje el kényszergyógykezelését,

amely – a társadalom védelme és a férfi gyógyulása érdekében – egy határozatlan ideig tartó büntetőjogi intézkedés.

A vádlott jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt áll.