Egy alvó férfit szúrt halálra egy fiatal, 20 évesnél is fiatalabb fiú. A férfival nem sokkal korábban ismerkedtek meg, aki aztán meghívta magához, együtt vacsoráztak, és zenét is hallgattak. A házigazda részegen elaludt, álmában mondott sértőt, amit a fiú magára vett, ezután végzett vele.

A korábban kifosztás és lopás miatt felfüggesztett börtönre ítélt fiatal férfi másfél éve, egy Heves megyei városban, a vasútállomáson ismerkedett meg a nála idősebb férfival, akivel együtt ittak. Későbbi utóbbi felhívta a lakására, ahol megvacsoráztak, majd tovább ittak, és zenét hallgattak. Éjfél után az addigra már részeg házigazda lefeküdt a kanapéra. Félálomban olyan, származásra vonatkozó, sértő megjegyzéseket tett, amelyeket a fiatal férfi magára vett.
Azonnal elhatározta, hogy ezért megöli. Ezt meg is írta az egyik közösségi oldalon a barátjának.Közben már azon gondolkodott, hogy hogyan gyilkoljon. Aztán a gyilkos fegyvert keresve átkutatta a lakást, majd amikor megtalálta, megnézte, hogy a másik férfi alszik-e még, aztán egy késsel a nyakába szúrt.
Ezután a halott férfi nadrágját és cipőjét magára vette, és a már összekészített zsákmányával elment.

Budapestre utazott, ahol az lopott dolgokat eladta.

A bíróság a férfit 18 év fegyházra ítélte első fokon.  

Mivel életfogytiglant csak 20 felettiek kaphatnak, ezért az ügyészség a fellebbezésében indítványozta, hogy pont ennyi időre ítéljék.

A férfi, és az ügyvédje is fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.