Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat egy nő és három férfi ellen a Marcali Járási Ügyészség.

A Somogy Megyei Főügyészség csütörtöki közleményében azt írta: egy budapesti férfi kábítószereket adott el a marcali nőnek, aki azokat több városban is értékesítette, a másik két férfi pedig segítséget nyújtott ehhez.

A vádirat szerint a budapesti vádlott 2020 nyarától 2021 februárjában történő letartóztatásukig a marcali nőnek rendszeresen marihuánát, amfetaminport és extasytablettákat adott el. Az "üzletkötések" több városban, így Keszthelyen, Siófokon, Fonyódon, illetve Budapesten történtek.

A nő - aki a szereket nemcsak a budapesti kapcsolatától, hanem segítője révén Kecskemétről is beszerezte - a megvásárolt illegális anyagokat részben elfogyasztotta, részben továbbértékesítette, mivel Marcaliban kiterjedt vevőköre volt.

A kábítószer-kereskedésben a nőnek a volt élettársa is segített; a férfi vevőt hajtott fel, az asszony kábítószerrel összefüggő tartozását utalta át, vagy amikor a nő nem volt otthon, átadta az érkező vásárlónak az előre kiporciózott anyagot.

A vádlottakkal szemben az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában előkészítő ülésen történő beismerés esetén 5 évtől 7 évig terjedő szabadságvesztés kiszabását indítványozta - áll a közleményben.

Címlapi képünk illusztráció.