Letartóztatták a szomszédját Kajdacson megkéselő férfit

Kajdacs, késelő
Elfogták a kajdacsi késelőt
Vágólapra másolva!
Elrendelte a bíróság az életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsított szurkáló letartóztatását.
Vágólapra másolva!

A Tolna megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába január 1-jén hajnalban érkezett bejelentés arról,

hogy egy férfi Kajdacson, az utcán mellkason szúrta a szomszédját.

A támadót órákig keresték, mivel elmenekült a helyszínről. Miután körözést adtak ki ellene, kiderült, hogy a települést is elhagyta. Végül az új év első napjának délutánján, a 63-as főúton, Vajta és Cece között fogták el a fiatalt.

Elfogták a kajdacsi késelőt Forrás: Police.hu

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársa gyanúsítotti kihallgatása után a 20 éves férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását, amit az illetékes bíróság január 4-én el is rendelt. Azt nem tudni, hogy az áldozat túlélte-e a támadást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!