Menczer Tamás: Az elhurcolt németektől a házaik mellett a hazájukat is elvették

MENCZER Tamás
Budapest, 2021. november 26. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a fokozódó migrációs nyomásról tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2021. november 26-án. Menczer Tamás elmondta, hogy amíg az Orbán-kormány vezeti Magyarországot, addig a határkerítés állni fog, és a kormány mindent megtesz a bevándorlás ellen, elutasítja az illegális bevándorlás legalizációját és a kötelező kvótát. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Az elhurcolt németektől a házaik mellett a hazájukat is elvették, ami jóvátehetetlen és elfogadhatatlan - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap a Pest megyei Budaörsön.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás, aki a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjelöltje is egyben, a magyarországi németek 1946-ban Budaörsön megkezdett elűzetésének 76. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen arról beszélt, hogy a németek kitelepítése elfelejthetetlen, megmásítani már sajnos nem lehet, ugyanakkor napjainkban még van mód a cselekvésre.

- mutatott rá az államtitkár a budaörsi plébániatemplomban tartott megemlékezésen.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Menczer Tamás közlése szerint a kormány 2010-óta 28 milliárd forinttal támogatta a magyarországi németek közösségeit.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!