Kamerák buktattak le egy notórius tolvajt Veszprémben

bilincs illusztráció
bilincs illusztráció
Vágólapra másolva!
Két héten belül kétszer is tetten értek lopás miatt egy 41 éves, veszprémi férfit. Egyik alkalommal egy épület faláról tépte le a kártyaleolvasót, másodjára pedig egy áruházból lopott egy akkumulátort. Egyik esetben sem számolt azzal, hogy a kamerák rögzítik a lopásokat. Azt is megállapították róla, hogy mindezt felfüggesztett büntetése időtartama alatt követte el.
Vágólapra másolva!

A férfi október 29-én késő délután egy veszprémi hostelnél

az ajtó melletti falról letépte a beléptetőrendszer kártyaleolvasó szerkezetét, és azzal elmenekült a helyszínről. A lopást rögzítette egy kamera,

így néhány nappal később a 236 000 forint értékű szerkezetet lefoglalták tőle és kiadták a sértettnek, aki azt kisebb javítást követően vissza tudta szerelni a helyére.

A férfi röviddel ezután,

november 10-én egy veszprémi bevásárlóközpont élelmiszeráruházában nézelődött, majd leemelt a polcról egy 6000 forint értékű, 20 V-os akkumulátort, melyet kivett a dobozából, majd a dobozt más áruk közé rejtette, az akkumulátort pedig ellopta. Azonban ez esetben is rögzítették a kamerák a lopást, a kihívott rendőrök pedig a felvételek alapján felismerték,

így másnap már le is foglalták a lopott holmit.

A kép illusztráció Forrás: pixabay.com

Mint kiderült, már korábban is többször folyt vele szemben eljárás lopások miatt.

Az ügyészség ez alkalommal börtönbüntetés kiszabását javasolta, illetve, hogy egy korábbi, felfüggesztett börtönbüntetése végrehajtását is rendeljék el, a férfi ugyanis annak időtartama alatt lopott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!