A Gyurcsány-párt kifizetőhelye ugyanott van, ahol házkutatás volt DatAdat-ügyben - videó

Gyurcsány Ferenc, Csepel, fórum
Gyurcsány Ferenc utcafórumot tartott Csepelen 2022. szeptember 4-én.
Vágólapra másolva!
Nagyon úgy tűnik, hogy egy Szegin bejegyzett cégen keresztül kapnak pénzt Gyurcsány Ferenc pártjának politikusai, és minden bizonnyal a DatAdat könyvelése is ugyanazon a telephelyen készülhetett.
Vágólapra másolva!

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Szegin találta meg a NAV a DatAdat könyvelését. A Mediaworks stábja az épületnél, ahol a Bajnai Gordonhoz köthető adatkezelő cégcsoport könyvelése készülhetett, senkit nem talált, még a környékén sem. Azonban az ingatlanajtón egy másik különös Kft. neve is található, ez pedig nem más, mint a Legal and Finance Kft. Ez a Kft. Gyurcsányné honlapján is fellelhető, ráadásul mint kifizetőhely van megadva. Tehát a Gyurcsány-párt képviselői innen kapják uniós forrásaikat, ezen a cégen keresztül.

A NAV költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást a Bajnai Gordon volt miniszterelnökhöz és egykori titokminiszteréhez, Ficsor Ádámhoz köthető DatAdattal szemben. Azonban korábban kiadott közleményükből az derül ki, hogy a DatAdat a törvényi előírásokat megszegve nem bejegyzett székhelyen működött. Itt minden bizonnyal a Szögin található ingatlanra gondoltak. Végül pedig a szükséges iratok jelentős részét a könyvelést végző egyéni vállalkozó be nem jelentett irodájából sikerült lefoglalnia a nyomozóknak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!