Az izsáki férfi
néhány hónappal azután, hogy korábbi lopásai miatt kiszabott börtönbüntetéséből szabadult, idén tavasszal ismét kecskeméti büféket, presszókat tört fel,
hogy pénzt szerezzen. Egyik helyen
berúgta a zárt ajtót, és a pult melletti asztalon talált 100 ezer forintot magával vitte.
Egy másik alkalommal betörte az ablakot, azonban védőrács miatt
nem tudott hozzáférni a pénztárgép fiókjához. A rongálással viszont 150 ezer forint kárt okozott.
Végül június 12-én éjjel egy benzinkút fotocellás ajtaját próbálta felfeszíteni egy fémrúddal. Mivel a kísérlet eredménytelen volt, betörte az ajtó melletti ablak üvegét, és a törött ablaknyíláson belépve az
üzlettérből 6 ezer forintot és egy 20 ezer forintos telefont vitt magával. A fotocellás ajtó megrongálásával több mint 170 ezer forint kárt okozott.
A kecskeméti rendőrök még aznap elfogták.
Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő, többszörös, különös visszaeső férfi ellen
lopás miatt emelt vádat, és fegyházbüntetés kiszabását javasolta
azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat.