Szijjártó Péter: Magyarországon politikai, fizikai és energiaellátási biztonság van

SZIJJÁRTÓ Péter; SÜLI János
Tamási, 2022. október 21. Peter Schulze, a Gierlinger Holding ügyvezetője, Sándorné Rozinger Mária, a Tamási-Hús Kft. ügyvezetője, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Süli János kereszténydemokrata országgyűlési képviselő (b-j) a kft. kapacitásbővítő beruházásának átadásán 2022. október 21-én. A Gierlinger csoport 14 milliárd forintos beruházást hajtott végre, amiből új üzemet, valamint raktárt alakítanak ki és 255 új munkahelyet hoznak létre. MTI/Kiss Dániel
Vágólapra másolva!
A kormány az elkövetkezendő időkben is arra fog koncentrálni, hogy minél több beruházás jöjjön Magyarországra, ezzel növekedési pályán tartva a gazdaságot. Ehhez politikai, fizikai és energiaellátási biztonságra van szükség, amit európai összevetésben Magyarország egyedülálló módon tud garantálni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Tamási-Hús Kft. kapacitásbővítő beruházásának átadásán.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter az átadón hangsúlyozta: a kormány célja, hogy hosszú távon növekedési pályán maradjon a gazdaság, ezzel kimaradva az európai recesszióból.

Magyarországon európai összevetésben is egyedülálló módon adott a politikai biztonság, a fizikai biztonság és az energiaellátási biztonság, amelyek nyomán még több beruházás tud érkezni az országba.

A Tamási-Hús Kft. kapacitásbővítő beruházása kapcsán elmondta, a kormány nagyra becsüli azokat a beruházásokat, amelyek a magyar élelmiszeripar technológiai színvonalát emelik és a Gierlinger Holding beruházása Tamásiban is ebbe a kategóriába esik.

Peter Schulze, a Gierlinger Holding ügyvezetője, Sándorné Rozinger Mária, a Tamási-Hús Kft. ügyvezetője, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Süli János kereszténydemokrata országgyűlési képviselő Forrás: MTI/Kiss Dániel

"Büszkék vagyunk rá, hogy Ausztria egyik legnagyobb húsipari vállalata újra Magyarországon hajtott végre beruházást, büszkék vagyunk arra, hogy a Gierlinger csoport öt üzeméből az egyik itt van Magyarországon, Tamásiban" - hangsúlyozta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a csoport 14 milliárd forintos beruházást hajtott végre, amiből új üzemet, valamint raktárt alakítanak ki és 255 új munkahelyet hoznak létre.

Az élelmiszerellátás biztonsága nemzetbiztonsági jelentőséggel bír, ezért a folyamatos kormányzati cél nem is lehet más, mint hogy a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar hatékony és biztonságos legyen

. Hozzátette, hogy az említett iparágaknak a belső ellátás mellett a exportra is kell kapacitással rendelkezniük.

"A magyar élelmiszeripar az elmúlt években többször is sokkhatásnak volt kitéve, de szerintem nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar élelmiszeripar átment a vizsgán (...), hiszen a világjárvány nyomán teljes mértékben megszakadt és bizonytalanná vált szállítási útvonalak dacára sem alakult ki semmifajta ellátási zavar Magyarországon" - fogalmazott a külügyminiszter.

Hozzátette: 2021-ben - amikor a világ még a járvány hatásait "nyögte" - a magyar élelmiszeripar 4400 milliárd forintos termelési értéket tudott felmutatni, ami rekordnak számít és 17 százalékkal haladta meg a 2020-as adatot. Szijjártó Péter szavai szerint ezt még lehet hova fokozni, hiszen az idei termelési adatok - augusztus végéig - már elérték a 4000 milliárd forintnyi szintet, ami 46 százalékkal haladja meg a tavalyi rekordévét.

Közölte azt is:

mintegy 135 ezer ember dolgozik az élelmiszeriparban, ami alátámasztja azt, hogy egy stratégiai ágazatról van szó.

Az ágazat versenyképességéről azt közölte: tavaly több mint 10 milliárd eurónyi élelmiszeripari export jött létre, ami 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi adatot.
Mint fogalmazott: bár a lakosságszám alapján csak a 95. helyen áll az ország, az élelmiszeripar teljesítménye viszont a világranglistán a 32. helyen van és a világ 163 országába jutnak el a magyar élelmiszerek.

"Mindezek alapján nyugodtan kimondhatjuk, egyáltalán nem túlzás, hogy a magyar élelmiszeripar az egyik legbiztonságosabban működő ilyen ágazat Európa-, sőt világszerte" - emelte ki Szijjártó Péter.
Szólt arról is, hogy

a háború és az elhibázott szankciók következményei miatt Európa egy rég nem látott gazdasági recesszió felé rohan, ebben a helyzetben a kormánynak nem lehet más a célja, mint hogy az ország maradjon ki ebből.

Ugyanakkor az ország az elmúlt 12 évben mindig erősebben került ki a válságokból, mert mindegyikre speciális, a magyar nemzeti érdekeket szem előtt tartó válaszokat adott. Ez azt jelenti, hogy nem szociális támogatásokra költötte a kormány a pénzt, hanem inkább beruházásokat ösztönző programokat támogatott. A miniszter szerint most is ez jelentheti a megoldást és a beruházásokkal az ország elkerülheti a recessziót.

Szijjártó Péter jelezte, hogy

idén már most olyan magas a beruházási érték, amire még nem volt példa Magyarországon.

A Tamási-Hús Kft. pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a vállalat a 2018-2022-es időszakban három beruházásban összesen 14,096 milliárd forint értékű kapacitásbővítést valósított meg. A fejlesztés során új üzemet- és raktárépületet hoztak létre, valamint beszereztek új baconszeletelő és sütő gépsorokat, szalonnaprést, anyagmozgató gépeket és levegőtisztító berendezéseket. A kapacitásbővítések eredményeképp a szeletelt bacontermékek kibocsátása 120 százalékkal, a sült bacontermékeké 100 százalékkal nő. A fejlesztések hatására csökken az üzem környezeti terhelésének mértéke.
Hozzátették, hogy a vállalat a beruházások megvalósításához 3,564 milliárd forint támogatásban részesült, ez tartalmazza egyebek mellett a kormány által egyedi kormánydöntéssel adható támogatást is.

A Tamási-Hús Kft. termelő üzeme 2005-ben épült és 2007 elején kezdte meg a működését. Termelésének 60 százalékát exportálja a világ számos országába. A vállalat tavaly 379 embert foglalkoztatott. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a társaság nettó árbevétele tavaly 23,94 milliárd forint volt a 2020-ban elért 21,04 milliárd forint után. A vállalat 2021-ben 1,44 milliárd forint nyereséggel zárt, míg 2020-ban 321,6 millió forint volt a vesztesége.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!