Az egésznapos műsorfolyam zárásakor Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke a Duna tévécsatorna műsorában hangsúlyozta: a felajánlásokat és az árverésből befolyt összeget az MVGYOSZ szolgáltatásainak fejlesztésére és fenntartására fordítják majd. Egyebek mellett
a tankönyvellátásra, vakvezetőkutyák kiképzésére, hangoskönyvtár állományának gyarapítására, használhatóságának fejlesztésére, valamint Braille könyvtár fejlesztésére,
de a mindennapi életvitelt segítő eszközök beszerzésére is. Példaként említette a konyhai személyi mérleget, vérnyomásmérőt vagy a fehér botokat.
Nagy Sándor köszönetet mondott az adakozóknak és közmédiának, amely komoly szervező munkával készítette el a látássérültek és vakok élethelyzetét bemutató kisfilmeket, és igyekezett a rászorulók igazi arcát megmutatni.
Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a közmédia egyik klasszikus feladatának nevezte a segítségnyújtást és azoknak az embereknek, szervezeteknek, sorsoknak a bemutatását, amelyek támogatásra szorulnak.
A Jónak lenni jó! családja folyamatosan bővül, célunk, hogy követendő jó példát mutassunk másoknak
- hangsúlyozta. Szerinte a leghatékonyabb módszer a nézők figyelmének felkeltése. "Amikor egy egésznapos műsorfolyamban, pláne advent idején, koncentráltan bemutatjuk ezeket az élethelyzeteket, történeteket, az emberekben jobban megmozdul a segíteniakarás, ami látszott is a mai nap folyamán" - mutatott rá.
Papp Dániel úgy vélte, hogy a Jónak lenni jó! mára mozgalommá nőtte ki magát, az elmúlt két hónapban a közmédia csatornáin a látássérültek, vakok életét, személyes történetüket ismerhették meg a nézők, de a jövőben is megmutatják majd, miként hasznosul a Jónak lenni jó! kampányban befolyt támogatás.
A vezérigazgató szerint a magyar társadalom szeret segíteni az elesetteken, és ebben a közmédia szeretne jó példát nyújtani, majd
köszönetet mondott a Bartók Rádiónak, amely 15 millió forintos Prima Primissima-díját ajánlotta fel jótékonyságra.
Mint mondta, az MTVA a televízióban, rádióban és az online platformokon a jövőben is tovább fogja erősíteni ezt a mozgalmat.
Szalai Ádám volt válogatott labdarúgó, a Jónak lenni jó! jószolgálati nagykövete személyesen is segítette a vasárnapi adománygyűjtést, és dedikált válogatott mezét ajánlotta fel a Jónak lenni jó! kampány aukciójára. A 86-szoros válogatott sportoló a műsorban nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy egy ilyen kampány részese lehetett, mint mondta, sok új dolgot tapasztalt meg. Egyúttal köszönetet mondott az adakozóknak és a licitálóknak azért, hogy ilyen jelentős összeggel támogatták a kezdeményezést.
A MVGYOSZ munkáját továbbra is lehet támogatni jövőre is 500 forinttal a 13600-as telefonszám hívásával és a 96-os azonosító megadásával vagy SMS-ben a 96-os szám elküldésével a 13600-as adományvonalra és azokat a felajánlásokat is meg lehet még vásárolni, amelyek eddig nem keltek el.