Éltanulók és kiváló sportolók voltak a tapolcai vonatbaleset halálos áldozatai

tapolca vonatbaleset
Tapolca, 2022. január 1. Ütközésben összeroncsolódott személyautó Tapolca közelében a 7345-ös számú út vasúti átjárójánál 2022. január 1-jén. A személygépkocsi egy vonattal ütközött. Az autóban négy ember meghalt, egy életveszélyes sérülést szenvedett. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Négy fiatal meghalt, egy kamasz pedig életveszélyes állapotba került az új év első napján, amikor az autójuk vonattal ütközött Kisapátinál. A tilos jelzés ellenére hajthattak a sínekre egy olyan átkelőben, ahol amúgy sok baleset történik és nincs sorompó. A vonat legalább 60 méteren keresztül tolta magával az autót. A Borsnak megszólalt az egyik áldozat nagyapja. 
Vágólapra másolva!

Ahogy írtuk, a baleset Tapolca közigazgatási területén, a 7345-ös számú úton egy vasúti átjáróban történt. A Tapolcáról Budapestre 9 óra 34 perckor indult sebesvonat sodorta el az sínekre került kocsit Kisapátinál.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint az átkelőben a fénysorompó jól működött, tilos jelzést mutatott.

A vonaton senki sem sérült meg. Az autóban ülők közül viszont senki sem úszta meg sérülések nélkül. A Bors úgy tudja, hogy I. Gergő, S. Norbert, Sz. Meláni, Gy. Zoltán és Gy. Dóri utazott a kocsiban és

Dóri az egyetlen, akinek még van esélye felépülni a brutális balesetből. Őt most a szombathelyi kórházban kezelik.

A többiek nem élték túl az ütközést.

Zoltán és Meláni Csabrendekin lakott, Gergő és Norbert pedig Sümegen. Mindkét településen gyásznapot tartottak vasárnap, a karácsonyi díszkivilágítást lekapcsolták.

A tapolcai plébániatemplomban szentmisén emlékeztek meg a tragédia áldozatairól, a lány felépüléséért is imádkoztak. A halálos baleset helyszínén többen mécsest gyújtottak.

Azt is kiderítették, hogy valamennyien éltanulók, és közülük többen kiváló sportolók is voltak. Gergő és Norbert NB I-es röplabdázó volt, Zoltán focizott. Állítólag sosem alkoholizáltak, és az ismerőseik úgy gondolják, hogy szilveszterkor sem lehettek nagyon részegek. Gergő nagyapja a Borsnak elárulta, hogy az unokája Kaposvárott lakott albérletben.

– mondta János, aki úgy gondolja, fáradtak lehettek a fiatalok január 1-én.

– mondta.

Ütközésben összeroncsolódott autó Tapolca közelében a 7345-ös számú út vasúti átjárójánál január 1-jén Forrás: MTI/Varga György

Gy. Zoltán vezetett, Dóri hátul, középen ült, velük utazott az unokatestvérük, Norbert is.

- mondta Végh László, Sümeg fideszes polgármestere a lapnak, és azt is elárulta, hogy kezdeményezték ott a sorompó elhelyezését Csabrendeki polgármesterével, mert ez még nincs az átkelőben.