Ma tárgyalják a nyugdíjas nőt meggyilkoló négy férfi ügyét Miskolcon

ököl illusztráció
ököl illusztráció
Vágólapra másolva!
Négy férfi ügyét tárgyalják ma a Miskolci Törvényszéken, akikkel szemben nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint 2019 november 2-án a négy férfi együtt ment be egy szalonnai házba, hogy pénzt szerezzen. A házban élő nőt otthon találták.

Rátámadtak a 85 éves nyugdíjas nőre, többször fejen ütötték.

Áldozatuk még a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolták meg őket.

Az ügyben iratismertetés és perbeszéd várható az első fokon eljáró Miskolci Törvényszéken.