A Városháza feltételezett eladása körüli botrányt vizsgáló bizottság úgy működik, mintha a nagymama írná meg az unoka bizonyítványát, hiszen többségben vannak benne a Karácsony-féle emberek, fejtette ki Tarlós István, a Mediaworks Hírcentrum, Narratíva című podcast műsorában.

A korábbi főpolgármester Heiter Dávid Tamással beszélgetve kifejtette: a Városháza-botrány kapcsán csak a rendőrségi vizsgálat vezethet bármiféle eredményre. Tarlós arról is beszélt, hogy az ingatlanok értékesítése önmagában nem bűncselekmény, itt azt kell vizsgálni, milyen módon történtek az értékesítések.

Szerinte nagyon kínos, hogy a főpolgármester sorozatos önellentmondásba keveredik és számtalanszor bebizonyosodott már, hogy valótlanságot állított. Mint fogalmazott: ez rettentően kínos és politikailag nehezen védhető. „Van épelméjű ember, aki azt gondolja, hogy a vagyonkezelő igazgatója a főpolgármester tiltása ellenére tárgyal a Városháza eladásáról?" – tette fel a kérdést a volt városvezető. Tarlós István arról is beszélt, hogy már 2018-ban azt gondolta, hogy Karácsony Gergelyt valakik kinézték erre a pozícióra, mert egy rendkívül könnyen befolyásolható és vezethető személyiség. Éppen ezért az sem lepte meg, hogy elindul az előválasztáson mint miniszterelnök-jelölt, sem az, hogy végül visszalépett.

A műsorban Márki-Zay Péter is szóba került: a baloldal miniszterelnök-jelöltjéről hasonló véleménnyel van a volt főpolgármester, mint Karácsony Gergelyről. Mint mondta, hogy honnan és kik írják neki a kottát éppen, azt nem lehet tudni pontosan, de a DK, a Jobbik és a Momentum közösség sokkal erősebb nála. „Ezek nekem ne demokratázzanak, mindig utáltam amikor ilyen emberek, akár engem megpróbáltak jobbról előzni, ez már önmagában szemfényvesztés." – fogalmazott Tarlós. Kifejtette, hogy Márki-Zay egy nemrégen hazatért ember, aki egy kisváros polgármestere, nem túl számottevő politikai tapasztalattal és innen kapaszkodik a miniszterelnöki székbe, közben pedig gyanúsan túlhangsúlyozott kereszténységével és jobboldaliságával szédíti a konzervatív szavazókat.

Tarlós szerint, ha az ellenzék nyerné meg a választást, abból nem következik, hogy Márki-Zay Péter lenne a miniszterelnök, ugyanis a miniszterelnököt a leendő parlamenti többség választja meg. Tehát az is legitim lenne, hogy ha az ellenzék nyer 2022 áprilisában, akkor Gyurcsány Ferencet választanák miniszterelnöknek.