Soroksári úti baleset: végignézte párja balesetét az egyedül maradt férj

Vágólapra másolva!
Szenteste napján két autó ütközött össze a Soroksári út és a Hentes utca kereszteződésében. A brutális balesetben egy 47 éves nő azonnal meghalt, aki a fia karácsonyi ajándékával tartott hazafelé. A nő párjának tegnap végig kellett néznie szerelme halálát a rendőrségen – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Frontálisan ütközött egymással két autó december 24-én a Soroksári úton. A vétlen sofőr, egy 47 éves nő a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A Blikk információi szerint a boncolás kiderítette, hogy

a nő több artériája is szétrobbant az ütközéstől.

A 10 éves fiukkal egyedül maradó férfi megfogadta, hogy nem nyugszik amíg ki nem derül, milyen körülmények között halt meg a párja. Azt szeretné, hogy a felelős börtönbüntetést kapjon.

Forrás: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN

A baleset után arról találgatták, hogy a vétkes sofőr versenyzett az egyik barátjával, ezért hajtottak gyorsan.

A férfi szerint, a neki megmutatott felvételekből nem lehetett megállapítani, hogy versenyzett-e a sofőr, és hogy milyen sebességgel ment. A lapnak megjegyezte, hogy tiszteletben tartja a rendőrség munkáját, de biztos benne, hogy a fiatal sofőr túl gyorsan ment, ez az ütközés erejéből látszik.

"Azt hittem, megnyílik alattam a föld, amikor végignéztem a párom halálát. Háttal mutatta a kamera, ahogy ül az autójában, majd jön az irdatlan csattanás. Egy dologban mindenki biztos lehet: én a falig is elmegyek, hogy minden apró mozzanatra fény derüljön és jog által előírt legsúlyosabb büntetést kapja, aki kioltotta a párom életét" - mondta a férfi a lapnak.

A rendőrség a 22 éves B. Márkot halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítja. A férfi sajnálatát fejezte ki a balesettel kapcsolatban, együttműködik a rendőrséggel. Bevallása szerint azért hajtott át a szemközti sávba, mert a nedves úton elvesztette az irányítást az autója felett.

Még a jogi képviselőjén keresztül sem. Egy hentesboltom van Soroksáron, nem túl bonyolult engem megtalálni. Most már ne is jöjjön, ha eddig nem jutott eszébe. Azt hiszem, mindenki megért, ha nem tudom komolyan vagy szívből jövőnek venni ennek az embernek a sajnálatát" - mondta az egyedül maradt férfi. Mefogadta, hogy náluk többet nem lesz karácsonyfa, hiszen éppen azt díszítették a fiával, amikor a baleset történt. A nő búcsúztatója pénteken lesz a soroksári Szent István templomban.