Elképesztő álhíreket terjeszt ismét a baloldal a járvánnyal kapcsolatosan

Vágólapra másolva!
Az oltásellenes baloldal naponta tömegével próbálja riogatni az embereket különböző koronavírussal kapcsolatos hazugságokkal. Ezeket gyűjtöttük össze, és rendszeresen megmutatjuk őket, 2021. Április 1. óta eddig 1369 hazugságot közöltek a baloldali politikusok, pártok, a hazai és külföldi baloldali sajtó. Mutatjuk az összes elképesztő hazugságot.
Vágólapra másolva!

Hazugságszámláló


2021.04.01.

1DK DKA rendszer lételeme volt eddig is a félrevezetés, a kellemetlen adatok eltitkolása. Az újságírók kitiltása a kórházakból. Most, kivált a válság idején, ez megbosszulja magát.
Járvány idején az életünket bízzuk a kormányra. Ezért fájdalmas és hatalmas áldozatokkal járó, hogy Magyarország jelenlegi vezetése titkolózik, elhallgat, számára a világjárvány is jórészt kampányolás.
2Gyurcsány Ferenc DKTalán elvégezhette volna a dolgát időben. És akkor most nem halna meg 300 ember egy nap alatt.
Kit érdekel a kormányfő lelke!?
Azok élete érdekel bennünket, akik még élhetnének, ha tisztességes kormánya lenne az országnak.
3Dobrev Klára DKA rendszer lételeme volt eddig is a félrevezetés, a kellemetlen adatok eltitkolása. Az újságírók kitiltása a kórházakból. Most, kivált a válság idején, ez megbosszulja magát.
Járvány idején az életünket bízzuk a kormányra. Ezért fájdalmas és hatalmas áldozatokkal járó, hogy Magyarország jelenlegi vezetése titkolózik, elhallgat, számára a világjárvány is jórészt kampányolás.
4 LMP LMPMiért nem sikerült megvédeni az országot a járványtól? Látjuk, hogy Európában szinte nálunk a legrosszabbak a járványügyi adatok.
Miért nem sikerült megvédeni a családok és vállalkozások megélhetését? Továbbra sincs 100%-os táppénz, kiterjesztett bértámogatás vagy éppen 9 hónapig tartó álláskeresési járadék.
5 LMP LMPVarga Mihály nem tudja, mit beszél. A kormány nem a "gazdaság" megerősítésére csoportosította át a 4000 milliárd túlnyomó részét, hanem fölösleges és káros beruházásokra, mint stadionépítések, kínai vasút, kormányzati várnegyed, vadászati "világkiállítás";
a közvagyon és forrás magánalapítványokba való kiszervezésére a multik túltámogatására.
Magyarországon a kormány a bértámogatásra 51 milliárd forintot költött, Ausztriában 2500-at, ami 50-szeres különbség! S a válság más károsultjai sem kaptak rendes segítséget.
6Keresztes László Lóránt LMPA gazdaságvédelem ELÉGTELEN‼️ Pénz pedig lenne rá! Az értelmetlen, SZÁZMILLIÁRDOKAT elégető gigantikus beruházásokat AZONNAL le kell állítani, és végre ▪️ ÉRDEMI segítséget kell adni azoknak, akik elveszítették a megélhetésüket ▪️ 9 hónapra kell emelni az álláskeresési járadék idejét ▪️ VALÓDI segítséget kell adni a legnehezebb helyzetbe került kisvállalkozásoknak‼️
7Momentum Mozgalom Momentum MozgalomOrbán Viktor a legnagyobb gátja annak, hogy eredményes legyen a védekezés! A fideszes elit a járványból is csak propagandát akar gyártani. Ennek az eredménye a világ legrosszabb lakosságarányos halálozási adatai, teljes káosz az államigazgatás terén és a szakmai érvek alárendelése a politikai kommunikációnak.
8Fekete-Győr András Momentum MozgalomNincs még egy ország a nyugati világban, ahol az újságírókat és a közvéleményt kitiltották a kórházakból a koronavírus-járvány idején.
A Fidesz-kormány tudatosan tagadja előlünk a valóságot, tudatosan takarja el a járvány igazi arcát. Retteg ugyanis attól, hogy a magyar emberek a saját szemükkel látnák meg, mit jelent a valóságban az, hogy Magyarország a járvány által egyik legsúlyosabban érintett ország.
Sokan ugyanis még mindig nem gondolják úgy Magyarországon, hogy a koronavírus-járvány komolyan veendő, súlyos és kritikus helyzet volna. Hiszen sosem láthatták a híradóban és az online médiában a járvány igazi arcát.
9Donáth Anna Momentum MozgalomMert ma a független sajtót nem hagyják dolgozni, így egy járvány közepén az emberek nem kaphatnak valós képet arról, mennyire súlyos a helyzet.
Emellett nem közölnek könnyen feldolgozható és értelmezhető adatokat a hivatalos koronavírus-tájékoztató honlapon sem
10Ujhelyi István MSZPHónapok óta követelem tőlük a Magyarországnak járó oltóanyagok szállítási megállapodásait és logisztikai menetrendjét (erre Orbán is hivatkozott tegnapi interjújában, tehát van ilyen), amelyeket a magyar kormány képviselője írt alá, és amelyek világosan bizonyítják: a Fidesz pontosan tudja, hogy miből mennyi és mikor érkezik, vagyis a "brüsszeli akadozó szállításra" történő hivatkozásuk minimum sántít. Ezeket a papírokat azonban hiába kérem, továbbra is titkolóznak, sunyítanak, hazudnak az ügyben.
11 Rig Lajos JobbikHiába van elég gép, ha nincs elég szakképzett személyzet.
12hvg.hu, Bloomberg, CNN, Reuters nemzetközi sajtó Lakosságarányosan Magyarországon világviszonylatban is kiemelkedően sokan halnak meg naponta a koronavírus-fertőzésben.
13 444.hu magyar sajtóA kormány 2020 áprilisában hozta létre a Gazdaságvédelmi Alapot azzal a céllal, hogy a koronavírus-járvány miatti válsághelyzetet ellensúlyozza. Azóta többször vontak el az alapból pénzt különböző célokra, így honvédelemre, a határon túli gazdaság fejlesztésére, a nemzeti konzultációra, a vadászati kiállításra, a Vár felújítására vagy az űrtevékenység támogatására.
14 Mérce.hu magyar sajtóA magyar kormány politikai kérdést csinált a járványkezelésből.
15 Népszava.hu magyar sajtóMindössze egy nappal azután, hogy két tucat szerkesztőség azt kérte, hogy a kormány és az Operatív törzs is nyújtson 0-24-ben valódi tájékoztatást, újságírói kérdésekre ezúttal nem válaszolt az Operatív törzs a tájékoztatón.

2021.04.02.

16Dobrev Klára DKSegíteni kell az időseket, nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy nemzeti tragédia heteiben éppen a legveszélyeztetettebbek ne jussanak hozzá a gyógyszereikhez.
17Szabó Tímea PárbeszédNem akarom lelőni a poént, de elárulom: Szijjártó áll a milliárdos kínai vakcinabiznisz mögött is. Amihez ez az ember hozzányúl, lélegeztetőtől az oltóanyagig, hirtelen mindennek többszörösére nő az ára.
18LMP LMPAz LMP szerint a tájékoztatás, a tudás és az információ életeket menthet a járványhelyzetben. A kormánynak segítenie kellene a tájékoztatást, nem pedig akadályoznia.
19Donáth Anna Momentum MozgalomKözben a kormány elkezdte rátolni az emberekre a felelősséget: egyik nap elhangzik, hogy a társadalom nem pedagóguspárti, másnap majd jön, hogy jobban be kellett volna tartani a korlátozásokat. Holnapután, ha így megy tovább, a metróvezetők lesznek majd a hibásak, amiért elkapták a vírust és nem jár a metró.
20hvg.hu magyar sajtóA Magyar Orvosi Kamara szerint jobb döntéseket hoznának az emberek az oltásról és a korlátozások betartásáról, ha látnák, mi történik a kórházakban.
21 Alfahír.hu magyar sajtóA nálunk jobban álló Romániában aggódnak a kórházban fekvő gyerekek száma miatt.

2021.04.03.

22 Szabó Tímea PárbeszédKiderült az, amit mi persze eddig is tudtunk: az önkormányzatok rengeteget tudtak és tudnának segíteni, ha a kormány nem a bosszúállással lenne elfoglalva. Az önkormányzatok segítségével bizony jócskán fel lehetne mindenhol gyorsítani az oltási folyamatot.
Kérek mindenkit, hogy regisztráljon, mindenki oltasson, ebben összefogásra, és nem hazug kormányzati propagandára van szükség!
23 Hadházy Ákos Momentum MozgalomHa a kormány CSAK az oltásoktól várja a megoldást, és minden mást félretesz, annak sok-sok ezer elkerülhető haláleset lesz a következménye.
24Bangóné Borbély Ildikó MSZPEzzel szemben hazánkban a Fidesz bármiféle stratégia nélkül, átgondolatlanul, ötletszerűen szervezett bizonyos csoportokban teszteléseket, a magyar járványügy pedig egyszerűen feladta a kontaktkutatást.
25 444.hu, Népszava.hu magyar sajtóZárt intézményekben, így a börtönökben is nagyon gyorsan terjedhet a járvány, a rabok és a hozzátartozók több információt szeretnének az oltási rendről.
26 Tanjug.rs nemzetközi sajtóAz iskolák újranyitása a negyedik hullám berobbanásához vezethet.

2021.04.04.

27 Arató Gergely DKÚjabb gyönyörű példa arra, hogy hazudozik a Fidesz-média az ellenzék "oltásellenességéről". A szerző szerint a lakosság 1%-a 22 ezer ember. Valójában Magyarország felnőtt lakossága közel nyolcmillió ember, annak az 1%-a 80 ezer, ami a 22 ezer majdnem négyszerese. A többi is pont ennyire igaz.
28 Párbeszéd PárbeszédA járványt közelről tapasztaló orvosok már arról beszélnek, hogy a mostani helyzet rosszabb, mint tavaly a bergamói, a dolgozók munkaviszonyának átalakítása miatt tovább növekvő munkaerőhiányról pedig nem is beszélve.
29 Hadházy Ákos Momentum MozgalomA kormány még azt sem engedte meg egy vidéki újságírónak, hogy SAJÁT oltását lefotózza. A diktatúrák cenzúráját idéző válasz szerint csak a kormánypropaganda fotózhat az oltópontokon.
30 Hadházy Ákos Momentum MozgalomA háziorvosok – a minisztérium ukázai miatt – vonakodnak az állami szűrésre küldeni a beteget, így sokaknak csak a gyógyszertárban vett teszt jelenthetett segítséget – amíg volt.
31 Spiegel.de Vera JourováVera Jourová szerint a magyar demokrácia igenis beteg.

2021.04.05.

32 Hajdu László DK KÓRHÁZAKBÓL KITILTVA...!!
33 Varju László DK Mi ellenzékiek oltáspártiak vagyunk!
34 Molnár Csaba DKAz ellenzéki pártszövetség ma újra elmondta: az oltás az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a koronavírust és visszakapjuk az életünket.
35 Párbeszéd PárbeszédAlaptörvény-ellenesen tiltotta be ugyanis a kormány a tüntetéseket; holott bőven volna mi ellen tiltakozni, és igenis lenne mód járványügyi szempontból biztonságos tüntetést szervezni.
36 Párbeszéd PárbeszédOrbán Viktor tavaly decemberben elhitette, hogy egy hétvége alatt mindenkit be tudnak oltani, ha arra volna szükség.
Ezzel szemben már az első ilyen, tömeges oltási hétvégén, március 6-án és 7-én szétesett a rendszer. Káosz alakult ki az oltópontokon, és a tervezett 74 ezer embert sem sikerült beoltani.
37Burány Sándor PárbeszédMint az összellenzéki összefogás tagjai, közösen szeretnénk felhívni a figyelmet a védőoltás szükségességére. A kormánypropaganda hazugságaival ellentétben az ellenzék arra buzdítja a magyar lakosságot, hogy regisztráljon és oltassa be magát, hiszen mindenkire szükség van a járvány megállításához.
38 Szabó Tímea Párbeszéd S Z Ö V E G É R T É S ! ! De van, akinek sosem sikerül megérteni a hallott vagy olvasott szöveget. Ilyen Orbán Viktor és a kormánypárti képviselők. Ők inkább hazudnak, amit kicsit persze meg is értek. Az igazság ugyanis fáj. Fáj, hogy több, mint 5 ezer orvost és ápolót elüldöztek Orbánék, fáj, hogy a legtöbben nálunk halnak meg a világon, fáj, hogy nálunk segítettek legkevesebbet a bajba jutott dolgozóknak és vállalkozásoknak.
39 Tordai Bence Párbeszéd De az egyre jobban alakuló oltottsági arányok sem feledtetik azt, hogy mi lett a következménye a kormányzati alkalmatlanságnak, sőt, tudatos aljasságnak: a világ egyik legnagyobb covid miatti vesztesége; egy városnyi ember, akik jelentős részének az életét meg lehetett volna menteni, akiknek a megbetegedését meg lehetett volna előzni.
40 Jobbik JobbikAz viszont történelmi bűn, hogy Orbánék visszautasítottak közel 1,8 millió adag Moderna-vakcinát, arra hivatkozva, hogy túl drága.
41 Népszava.hu magyar sajtóPusztai Erzsébet immunológus elmagyarázta Varga Juditnak, hogy nem a beoltottak száma határozza meg a nyitás időpontját - annál bonyolultabb a helyzet.
42 Deutschewelle.com nemzetközi sajtóA magyar kormány gátat szab a vírushelyzetről való független tájékoztatásnak.
43 Die Presse nemzetközi sajtóCsak az állami média számolhat be az oltásról Magyarországon.
44 Adevarul.ro nemzetközi sajtóA magyar hatóságok korlátozzák a médiát az oltási kampányról szóló tudósításban, erről csak az állami MTVA számolhat be.
45 N1info nemzetközi sajtóCsak az állami média képviselői készíthetnek felvételeket az oltásról Magyarországon.

2021.04.06.

46 MSZP MSZPKÁOSZ koronázta a járványkezelési bénázásukat, káoszt hozott a válságkezelésük, s tragédiák tízezrei kísérik az elmúlt bő egy évet is. Katasztrofális amit műveltek, miközben az MSZP és az ellenzéki pártok konkrét javaslatokat tettek a magyar emberek és a hazai vállalkozások védelme érdekében.
47 Tóth Bertalan MSZPA Fidesz válságba sodorta az embereket, eladósította az országot. Menniük kell
48 DK DKAz igazság ezzel szemben az, hogy a DK oltáspárti közösség
49 Varju László DKAz igazság ezzel szemben az, hogy a DK oltáspárti közösség
50 Molnár Csaba DKÉs most hogy kiderült, hogy hazugságot terjesztettek arról, hogy a nyugati vakcinák "hatalmas késésben" vannak, lenne még egy kérdésem is.
51 Bősz Anett DKElképesztő baklövésnek tartom, hogy a helyes járványkezelés helyett elkezdődött a vakcinaháború. Ugyanaz történik benne, mint ami jellegzetesen a hazai közéletben 11 éve: indulatok csapnak össze indulatokkal, ahelyett, hogy akár minimálisan érdekelne bárkit a szakmai megalapozottság.
52 hvg.hu magyar sajtóAz orvoskamara több pontban magyarázza, miért lenne fontos, hogy a kormánytól független újságírók bemehessenek a kórházakba – szerintük a transzparencia is a járvány elleni védekezést szolgálja.
53 El País nemzetközi sajtóMagyarország és Szlovákia megtörik az európai
konszenzust azzal, hogy orosz és kínai oltóanyagokat vásárolnak a Covid-19 ellen.

2021.04.07.

54 Hadházy Ákos Momentum MozgalomA kormánynak egy éve lett volna, hogy oltópontoknak biztonságos, nagy légterű csarnokokat jelöljön ki, egységes és működő informatikai rendszert alkosson az oltások szervezésére, hogy ésszerű oltási tervet dolgozzon ki. Ehelyett jönnek a dicsőséges propaganda jelentések, a zsúfolt oltópontok, a kockás papírra vezetetett oltások, a számítógépes időpontfoglalás lehetőségének a hiánya, a mindenki előtt oltott focisták, katonák és rendőrök, az időseken nem vizsgált hatékonyságú kínai vakcinával oltott százezrek.
55 Ujhelyi István MSZPA magyar kormány az egészségügyi ellátás minőségéből is szuverenitási kérdést csinál, ezért elutasító egy európai, minőségi követelményrendszerrel szemben.
56 Szakács László MSZP2020-ban a tervezetthez képest 1593 milliárd forinttal több pénz folyt be a költségvetésbe, azaz a Fidesz-rezsim az előzetes tervekhez képest ennyivel több pénzből gazdálkodhatott. Azonban a súlyos helyzetbe került családok megsegítésére szinte egyetlen forintot sem fordítottak. A megélhetési válság kezelése helyett a Fidesz inkább őrült pénzszórásba kezdett az oligarchái körében.
57 hvg.hu magyar sajtóKunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint a kormány a járványkezeléssel sikeresen szétverte a magyar egészségügyet. A kórházak egymással sem konzultálhatnak, az egészségügy leterheltsége pedig nemcsak a koronavírus miatt okozhat hatalmas károkat, hanem azért is, mert még legalább ugyanennyi ember meghalhat, akinek a más betegségével nem tudnak foglalkozni.
58 444.hu magyar sajtóA két, nacionalista-populista jobboldal vezette ország sok szempontból összehasonlítható, de a halálos járványról még ők is őszintén beszélnek.
59 444.hu magyar sajtóA beoltott magyar emberek életére leselkedő legkomolyabb veszély jelenleg a védettségi igazolvány. Hamisan állítja százezrekről, hogy védettek, tömegeket téve ki fertőzésveszélynek.
60 Népszava.hu magyar sajtóA szabad média nem tudósíthat a kórházakban uralkodó körülményekről, a vírus igazi arcáról – a médiában csupán a közmédia idealizált felvételeivel találkozhatunk. Sejthető, hogy a korai nyitás eredményeként borzasztóan elhúzódhat a harmadik hullám.
61Handelsblatt.com, rnd.de, Deutschlandfunk.de nemzetközi sajtó Több szakértő is komoly aggodalmának adott hangot, amiért Orbán a beoltottak számához kötötte a lazítások megkezdését, figyelmen kívül hagyva a járványhelyzet alakulását, mely továbbra is igen súlyos.
62 Haaretz.co.il nemzetközi sajtóAz Amnesty szerint Magyarország is egyike azon országoknak, ahol a járvány örve alatt a kormány emberi jogokat sért.
63 Bősz Anett DKBősz Anett szembesíti a kormányt a csak elméletben létező oltási terv fejetlenségével kapcsolatban!
64 Gyurcsány Ferenc DKEzért a járványkezeléséért még felelni fogtok. Mert százak haláláért vagytok felelősek.

2021.04.08.

65 Szabó Tímea PárbeszédA vírus a gyógyulás után is életveszélyes lehet, Orbán fejezze be a félrevezetést!
Még az enyhe lefolyású vírus hosszú távú szövődményei is halálosak lehetnek, ezért a kormány azonnal fejezze be az életveszélyes kommunikációját arról, hogy az első oltás után pár nappal már biztonságban vagyunk. Ez ugyanis szó szerint egy életveszélyes hazugság.
Orbán Viktor és a kormány megmondóemberei napok óta azt sugalmazzák, hogy elég, ha nem halunk meg vagy kerülünk lélegeztetőre a járványban, ezért bármit csinálhatunk az első oltás után. Szerintük az első oltás ugyanis azt már megakadályozza, hogy meghaljunk, vagy súlyos tüneteink legyenek.
Ehhez képest minden járványügyi szakértő határozottan állítja, hogy a valódi védelem csak a második oltás után alakul ki. A Magyar Orvosi Kamara tegnap a következőt írta: „a koronavírus elleni oltás csak a második oltást követő 7. nap után nyújt járványügyi szempontból is megnyugtató, bizonyítottan magas szintű védettséget. Minden ennél korábbi időpontban csak részleges védettség áll fenn, ami lehetővé teszi a fertőzés terjedését, és hamis biztonságérzetet nyújt."
Azt is tudjuk, hogy az április 19-ei nyitásnál lehet, hogy a tanárok már megkapták az első oltást (ami ugye nem nyújt még védelmet), viszont a gyerekek könnyen átadják egymásnak a vírust, amit azután hazavisznek a be nem oltott szülőknek. Ráadásul nyilatkozatokból tudjuk, hogy egyre több gyerek van kórházban, sőt lélegeztetőn is.
Miért veszélyes tehát a kormány által sugallt hamis biztonságérzet és a részleges védettség? Ha oltás után pár héttel megfertőződünk, lehet, hogy ugyan nem halunk meg magában a betegségben, de sajnos egyre több kutatás és kórházi tapasztalat bizonyítja, hogy az úgynevezett poszt-Covid betegségeknek súlyos, életveszélyes következményei lehetnek.
Néhány nappal ezelőtt az ellenzék által felállított Covid 2021 Vizsgálóbizottság meghallgatta Dr. Gilly Gyula egészségügyi közgazdászt, orvost, az Orbán-kormány korábbi tanácsadóját, aki elmondta, hogy még tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló betegség után akár fiatalok között is egyre gyakoribbak a szív- és érrendszeri betegségek, súlyos szívritmuszavar, infarktus, stroke vagy éppen trombózis. De megnő a Parkinson és az Alzheimer kockázata, a cukorbetegség kialakulásának esélye vagy éppen az állandósult szorongásos, depressziós tünetek megjelenése. A csatolt fotó Gilly Gyula előadásának része.
Ezt a jelenséget sajnos saját ismeretségi körömben is alá tudom támasztani: egy életerős, fiatal férfi barátomnak néhány hónappal az enyhe lefolyású fertőzés után mélyvénás trombózisa lett.
Nagy-Britanniában már hivatalosan is közölték azt az adatot, miszerint nagyjából minden negyedik kórházi kezelt átlag 4 hónap után egyéb tünetekkel visszakerül a kórházba súlyos tünetekkel.
A Párbeszéd utánanézett annak is, hogy több hazai magánkórházban már elindítottak poszt-Covid-szűréseket, miközben az állami ellátásban ez még nem elérhető. Ezzel kapcsolatban a kormányhoz el is juttattuk a kérdéseinket.
Mindezek fényében a Párbeszéd felszólítja a kormányt, hogy azonnal hagyja abba annak kommunikálását, hogy a 2,5 millió beoltott után, ami valójában csak 1 millió második oltáson átesett védett embert jelent (lásd tegnapi posztom), biztonságban vagyunk, hátradőlhetünk. Orbán Viktor azt a veszélyes félrevezetést is fejezze be, miszerint a betegség túlélése az egyetlen cél!
A betegséget nem csak túlélni kell, hanem teljes egészében el is kell kerülni! Tovább kell oltani, regisztrációra buzdítani, védekezni, maszkot hordani, távolságot tartani!
Orbán Viktor a hazugságok és a beteges fociőrülete helyett az emberek biztonságával foglalkozzon! #Párbeszéd
66 Hadházy Ákos Momentum MozgalomEnnél aljasabb „járványügyi intézkedésről" még nem hallottam. Egy mély szegénységben élő roma család konfliktusba került a polgármesterrel Kisvaszaron. Ezután a polgármester lefényképezte őket, amikor a POSTÁS AUTÓHOZ kimennek a HÁZUK ELŐTT az utcára, majd a rendőrségen feljelentést tett a karanténszabályok megsértése miatt. A rendőrség 22 perc alatt(!) a helyszínen termett és az összes családtagra kirótt 50-50 ezer forint bírságot, mert kimentek a házuk elé. A család elmondása szerint akkor még nem is tudtak arról, hogy karanténban lennének. A büntetés UTÁN érkezett a piros matrica, amit amiatt kaptak, mert látogatóban voltak egy később fertőzésgyanús családnál.
67Hadházy Ákos Momentum MozgalomÉs ugyanolyan határozottan kell követelni, hogy azt, aki a most már nagy mennyiségben érkező nyugati vakcinában bízik, ne zsarolják azzal, hogy a sor végére kerül, ha nem fogadja el az oroszt vagy a kínait. Sőt, az új fejlemények birtokában még határozottabban. A kínai vakcináról továbbra is tényszerűen állítható: a kormány úgy adta be sok százezer 60 év fölötti embernek, hogy SEMMILYEN tudományos vizsgálat nem állapította meg a hatékonyságát ebben a korosztályban.
Ennek ellenére a kormány a kínai vakcinával leginkább éppen az időseket oltotta, míg a focisták, olimpikonok, rendőrök, katonák Pfizer vakcinát kaptak. Egyértelmű gyógyszerkísérletről van tehát szó. Hangsúlyozni kell, hogy egy kísérlet eredménye lehet jó is, az idő fogja eldönteni, hogy ez a döntés végül jól elsült, de tisztességtelen lépés volt, vagy bűn.
TÉNY, hogy az orosz vakcina úgy kapta meg a magyar engedélyt, hogy a hatóság szerint egy hónap nem volt elegendő arra, hogy ellenőrizzék: az van az ampullákban, ami rá van írva.
68 Szél Bernadett Momentum MozgalomUszítani és hazudni azt tudnak, miközben egy rakat szóvivő-szintű politikus játszik közpénzen minisztert, de egy fillér nélkül hagyták otthon a bezárt országban az embereket, tesztelés az nincs, vagy van, tízezerért saját zsebre, még egy normális egészségügyi vezetés sincs, van Müller, akiről nem tudom, hogy került oda, meg Kásler, akiről viszont nem értem, hogy lehet még ott.
69 Jobbik JobbikÁlhírekkel hátráltatja a Fidesz a járvány elleni védekezést.
70 444.hu magyar sajtóPDSZ: Ez a 19-ei nyitás orosz rulett a tanárokkal, a diákokkal és az idén érettségizőkkel szemben
71 Népszava.hu magyar sajtóFalus Ferenc szerint elhamarkodott volt a nyitás.
72 ORF nemzetközi sajtóOrbán Viktor kockázatos járványkezelő stratégiát folytat.
73 DK DKVukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke még március végén nyilatkozott az MTI-nek. Ennek során hangzott el, hogy a 2020-as magyar halálozási statisztika sokkal jobb, mint mondjuk Németországé és az Európai Unióé. Ezek a számok, mint ahogy később többen rámutattak, valótlanok, egymásnak is ellentmondóak.
74 Dobrev Klára DKEgymás után olvasom a sok elkeseredett ápoló történetét, akik 20-30 ezer, extrém esetben 100 ezer forinttal kaptak kevesebb fizetést, mint az előző hónapban. Így rövidítette meg őket az új szolgálati jogviszony-szerződés.

2021.04.09.

75Momentum Mozgalom Momentum MozgalomA FIDESZ VESZÉLYEZTETI A JÁRVÁNYÜGYI VÉDEKEZÉST! A fideszes elit az egészségügyi szolgálati jogviszonyt ráerőszakolta az egészségügyi dolgozókra. A járvány lehető legrosszabb szakaszában veszített el a magyar ellátórendszer több ezer dolgozót.
76 Hadházy Ákos Momentum MozgalomÚjabb elképesztő és elkeserítő hír: a Telex szerint a MAGYAROK NEM ADJÁK ÁT A SZLOVÁKOKNAK A SZPUTNYIK VAKCINA BEVIZSGÁLÁSÁNAK EREDMÉNYEIT, arra hivatkozva, hogy az oroszok ezt megtiltották nekik. Ez azért rendkívül súlyos fejlemény, mert korábban beszámoltam róla: az OGYÉI úgy engedélyezte az orosz vakcinát, hogy saját állítása szerint nem vizsgálta meg, hogy az van-e az ampullákban, mint ami rá van írva.
Aki teheti, oltassa magát természetesen! De ha száz origo és tv2 lejárató cikket kapok a propagandától, akkor is ki kell mondani: elfogadhatatlan a magyarok zsarolása azzal, hogy aki nem fogadja el a keleti vakcinát, az a sor végére kerül.
77 Jobbik JobbikMüller Cecília azt tanácsolta a teljes magyar lakosságnak, hogy egészséges emberek ne hordjanak maszkot. Hány olyan magyar ember kaphatta el a betegséget, aki hallgatott a tisztifőorvos szavaira, és abban a hitben, hogy a maszkviselés semmire sem jó, hamis biztonságtudattal járt-kelt a fertőzöttek között...
78 Stummer János JobbikHány bizonyítékkal kell még szembesülnünk, hogy a kormány támogatói is felfogják végre, ebben az úgynevezett védekezésben a magyar államszervezet úgy csuklott össze mostanra, mint holmi kártyavár?
Keresztbe-kasul oltásra hívott emberek, összeomló adatbázisok, nyitás helyett zárás, zárás helyett nyitás, értelmetlen és összefüggéstelen korlátozások, propaganda és hülyének nézés.
79 DK DKA DK-s Szaniszló Sándor által vezetett 18. kerület az összes diákot és tanárt leteszteli Orbán iskolanyitása előtt.

2021.04.10.

80 Momentum Mozgalom Momentum MozgalomEzért azt javasoljuk a kormánynak, hogy a minél gyorsabb és szélesebb körű lakossági beoltás érdekében törölje el a regisztrációt! Legyen elég a TAJ-kártya felmutatásával vakcinához jutni azoknak, akik felkeresik a háziorvosukat.
A regisztráció eltörlésével, vagyis a hozzáférés megkönnyítésével nagymértékben növelhető lenne az oltást igénylők száma; azoké is, akik megkapták a tényleges védettséget kínáló második adag vakcinát.
81 Z. Kárpát Dániel JobbikA kormány vacak törvénye miatt ugyanúgy kifosztják a moratóriumosokat, mint a devizásokat. A Fidesz megint összejátszik a bankokkal.
82 DK DKLassan példát vehetne a kormány a DK-s vezetésű városoktól és kerületektől!

2021.04.11.

83Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes DKFriss kutatás: az ellenzékiek oltáspártibbak, mint a fideszes szavazók!
84 Párbeszéd Párbeszéd... csakhogy azokat a megrendelt vakcinákat be is kellene tudni adni, ugye. Ehhez viszont megfelelő oltási tervre, elegendő oltópontra és szakemberre lenne szükség.
85 444.hu magyar sajtóA kínai járványügyi központ vezetője elismerte, hogy van mit javítani a vakcináik hatékonyságán.
86 Denník N nemzetközi sajtóA Népszava napilap információi szerint az orosz fél egy másfajta oltóanyagot bocsátott rendelkezésre tesztelés céljából, mint amilyen a forgalmazásba került. Kételyeket keltett az is, hogy a magyar szakértők Moszkvában ellenőrizték a vakcinákat, a szállítmányok azonban végül Szentpétervárról jöttek.
A keleti vakcinák használata Magyarországon a kormány és az ellenzék közötti harc fő témájává vált, ami befolyásolja több, a médiában szereplő orvos véleményét is. Az ellenzéki pártok az elejétől fogva bírálják az Unióban jóvá nem hagyott vakcinabeszerzést, és a kormánypropaganda ezt úgy magyarázza, hogy elutasítják az oltást.

2021.04.12.

87 168.hu magyar sajtóSzakértők: A kínai vakcinával oltottak nem lélegezhetnek fel teljesen
88 444.hu magyar sajtóJóval kevesebb második körös oltás jön holnap a Szputnyikból, mint amennyi első köröst már leszállítottak korábban
89 Népszava.hu, 168.hu magyar sajtóA megkérdezettek több mint fele összességében elégedetlen volt azzal, ahogyan eddig a kormány kezelte a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzetet – derült ki a Publicus Intézet felméréséből.
90 Vadai Ágnes DKA kínai Járványügyi Központ igazgatója elismerte, hogy a vakcináik nem elég hatékonyak. Nos? Valaki reagálna a hírre?
91Tordai Bence, Párbeszéd Párbeszéd A Fidesz hazugságaival szemben a valóság a következő: januári posztomban nem valamely vakcina ellen, hanem a vakcinákkal szembeni közbizalmat romboló, a putyini propagandát visszhangzó, orvosszakmailag nem megalapozott külügyminiszteri médiahadjárat ellen emeltem szót.
92 Jobbik JobbikA fideszes szavazók jelentős része nem elégedett a kormány intézkedéseivel.
93 SME nemzetközi sajtóA Szputnyik V vakcina beszerzéséről szóló szerződés, amelyet néhány héttel ezelőtt a magyar Nemzeti Népegészségügyi Központ nyilvánosságra hozott, általános, homályos, csak 16 oldalból áll, és az oroszokat szinte semmire sem kötelezi.

2021.04.13.

94 index.hu magyar sajtó Végkimerülés határán az egészségügyi dolgozók.
95 quibit.hu magyar sajtóMagyarországon két hétre becsülték a harmadik hullám legrosszabb időszakát, de már hét hete tart.
96Bangóné Borbély Ildikó MSZPA Fidesz elüldözött 5.500 dolgozót az egészségügyből, majd elismerte: a betegellátás nem biztonságos. Ez a vallomás is bizonyítja, hogy a Fidesz tisztában volt a valós helyzettel, mégis arra kényszerítették az egészségügy dolgozóit, hogy döntsenek: maradnak vagy távoznak. Tudták, hogy már a koronavírus előtt is kritikus volt a létszámhiány. Ez pedig nem egy egyszerű hiba, hanem egy olyan súlyos bűn, amelynek következményei emberéletekben mérhetők.

2021.04.14.

97Merkur.de, pnp.de, Augsburgerallgemeine.de nemzetközi sajtóSzakértők feltételezik, hogy Oroszország a különböző országoknak ígért vakcinák egy töredékét lesz csak képes leszállítani. Magyarország az egyetlen uniós tagállam, amely anélkül alkalmazza az orosz vakcinát, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megadta volna rá a forgalmazási engedélyt.
98444.hu magyar sajtóAz, ami most a covidos intenzív osztályokon történik, fizikailag, mentálisan, szakmailag és lelkileg is az elviselhetetlenségig megterhelő állapotba sodorta az intenzíves dolgozókat.
99hvg.hu magyar sajtóPSZ: Azt a két korosztályt küldik be az intézményekbe, akiknél a legnehezebb megvalósítani a távolságtartást.
100Népszava.hu magyar sajtóSzakszervezetek: a kormány hallgassa meg a pedagógusok, szülők véleményét!
101Alfahír.hu, 24.hu , Telex.hu magyar sajtóA Belügyminisztérium szerint még idő előtti a védettségi igazolványról beszélni.
102Donáth Anna Momentum MozgalomTöbb iskola is bejelentette: nem lesz teljes nyitás, mert a szülők jelezték, hogy nem viszik a gyereket iskolába, bármit is mondjon Orbán Viktor. Embertelen, hogy a kormány politikája ilyen döntésekre kényszeríti az iskolákat és a szülőket. Hiába jelezték az aggályokat és félelmeket: a kormány ragaszkodik a saját elhatározásához, nem nyitott semmi más véleményre, javaslatra, mert akkor el kellene halasztani a propaganda kampányát a győzelméről.
103Hadházy Ákos Momentum MozgalomAgyhalál a köbön, avagy amikor ennyire hülyének nézi az embereket a propaganda. 1) a vírus az üres iskolákban kb. 2-3 nap alatt magától elpusztult. Így a vegyvédelmi osztag teljesen feleslegesen bohóckodott a kerti permetezőkkel. (Amikor a járvány közepén bemegy az első fertőzött gyerek, akkor sajnos nagyon is ott lesz megint.) 2) Valószínű azért tudja ezt Cecília asszony és a HM is. A "befejezték a fertőtlenítést" ugyanis a propagandacikk szerint nem azt jelenti, hogy az összes iskolában játszottak egyet, hanem azt, hogy ÖSSZESEN 159 INTÉZMÉNYT "fertőtlenítettek". :))) Ez annyira ocsmány, hogy már szép...
104Ujhelyi István MSZPEgymásra licitálva tolják fullba a hülyeséget a kormány által jól megfizetett pártpropagandisták a közösségi médiában, többségük független elemzőnek mutatja magát, ami persze egyszerre rendkívül hazug és szánalmasan nevetséges. A narancs-ficsúrok nyilvánvalóan szándékosan hazudnak a vakcinaszállításokról és tudatosan hergelik a népet az uniós oltóanyagok ellen – miközben egyébként egyre másra adatják be maguknak az EU közös közbeszerzésének eredményeként hazánkba érkezett és bevizsgált vakcinákat.

2021.04.15.

105index.hu magyar sajtóPatthelyzet: nem kötelező az oltás, de mégis az, ha meccsre menne.
106hvg.hu magyar sajtóAz iskolanyitás körüli kavarás is bizonyítja, milyen szabadon értelmezi a kormány a nemzeti konzultációt.
107hvg.hu magyar sajtóKérelemmintát készített azoknak a szülőknek a TASZ, akik nem küldenék iskolába gyereküket.
108Alfahír.hu magyar sajtóKáosz: miközben Kásler leállíttatta a szűrővizsgálatokat, Rétvári azt írta, azok még mindig folynak.
109Morgenpost.de nemzetközi sajtóOrbán Viktor különutas koronapolitikát folytat, mely egy időben rendeleti kormányzásban nyilvánult meg.
110Donald Tusk EPPMagyarország és Lengyelország tragikus rekordokat döntenek új esetek és halálozási számok tekintetében. Az illiberális demokráciák gyakorlata. Kevesebb szabadságot, de nagyobb biztonságot ígértek. És betartották az ígéretük, bár csak az első részét.
111Dobrev Klára DKFelfüggesztették az onkológiai vizsgálatokat!
112Oláh Lajos DKA foci Európa Bajnokság mérkőzésein a Puskás Arénában minden széken ülhet majd néző, a szentpétervári stadionban csak minden másodikon.
Az egymillió lakosra jutó Covid-áldozatok száma nálunk 2510, Oroszországban 720.
Az orosz kormány jobban félti polgárait, mint a magyar.
113Hajdu László DKNehéz a futballról, a játék szeretetéről beszélni akkor, amikor 11 éve hovatovább a vírus elleni védekezés menetrendjét is az éppen aktuális focitornákhoz igazítják.
114Bősz Anett DKVagyis a miniszter csak halad tovább azon az úton, amit megkezdett anno a szakmában: a daganatos betegségekhez való hentelő hozzáállást járatja csúcsra.
115Szabó Tímea PárbeszédA kormánynak segítenie kell a kínai vakcina körüli kérdések tisztázását, és ingyenes(!) teszteket kell adnia azoknak, akik ezt igénylik. Végtelenül igazságtalan, hogy a kormány most arra kényszerít főleg idős embereket, hogy 10-20 ezer forintot zsebből fizessenek azért, hogy megnézzék: 2 oltás után védettek-e a vírussal szemben.
116Szabó Tímea PárbeszédPontosan lehetett tudni, hogy több mint 5 ezer orvos és ápoló elüldözése a rendszerből katasztrófához fog vezetni. A Párbeszéddel többször felszólítottuk a kormányt, hogy azonnal hívja vissza azokat az egészségügyben dolgozókat, akik az új kényszerszerződések miatt mondtak fel.
117Tordai Bence PárbeszédKáoszba fulladt tanítási terv.
118Schmuck Erzsébet LMPSzerintünk tényleg minden élet számít.
Ezért is érthetetlen, hogy a kormány miért nem hallgat a Magyar Orvosi Kamara járványügyi szakembereire, és az elkapkodott nyitás helyett miért nem segít inkább a bajbajutott magyar embereknek.
119Demeter Márta LMPBármelyik is a válasz, az világosan látszik, hogy a Kásler Miklós vezette gigatárca teljesen alkalmatlan arra, hogy ellássa a feladatát, és megvédje a magyar embereket a koronavírus-járványtól, illetve hogy biztosítsa az egyéb betegségben szenvedők egészségügyi ellátását.
120Donáth Anna Momentum MozgalomNemrég egy felmérésből kiderült, hogy a magyarok nagy része nem hallott arról, milyen sokan haltak meg Magyarországon koronavírusban. De nemcsak a halálozásról nem tudnak semmit a magyarok: mivel a kamerákat nem engedik be az intenzív osztályokra, azzal sem szembesülnek, milyen kegyetlen ez a vírus. Ennek viszont az a vége, hogy sokan nem érzik, mekkora a baj, nem tartják be a korlátozásokat, nem vigyáznak magukra - ezzel másokra sem.
121Donáth Anna Momentum MozgalomA kormány szerint akármilyen súlyos is a járvány okozta szociális és gazdasági válsághelyzet, a Fidesz és strómanjai nem járhatnak rosszul, a tisztességes vállalkozók pedig nem járhatnak jól.
122Hadházy Ákos Momentum MozgalomCecília Asszony felfedezte a copy-paste funkciót! Aki a három kérdésemre adott három "válasz" közül az első kettőben a dátumokon kívül akár egyetlen eltérést is talál, annak küldök egy dedikált példányt a készülő könyvemből. Ennél a cinikusan hallgató mameluknál többet kevesen tesznek azért, hogy az oltásba vetett bizalom ne növekedjen. A bizalmatlanságot csak a teljes átláthatósággal és őszinteséggel lehetne legyőzni!
123Hadházy Ákos Momentum MozgalomGulyás ugyanazon a sajtótájékoztatón, ugyanarra a kérdésre egyszer azt válaszolja, hogy NEM KELL VIZSGÁLNI A KÜLÖNBÖZŐ VAKCINÁK HATÉKONYSÁGÁT, aztán meg azt mondja, hogy a KÍNAI A LEGJOBB (később meg azt, hogy az orosz).
124Hadházy Ákos Momentum MozgalomA magyar kormány érthetetlen módon lemond a tesztelésről, mint járványvédelmi intézkedésről, és nemzeti konzultációval és hazug propagandával akar túljutni a járványon. Emiatt is hal meg annyi magyar naponta, mintha minden nap lezuhanna egy utasszállító óriásgép.
125Jobbik JobbikKásler Miklós ugyanis leállította a rákszűréseket, nehogy új betegek jelenjenek meg az ellátórendszerben. Ennek a felelőtlen döntésnek pedig nyilván az a következménye, hogy így most már nem szűrik ki azokat, akiket kiszűrnének, vagyis csökkentik a páciensek túlélési esélyeit. Mindannyian jobban járnánk, ha ez a kókler lemondana a miniszteri posztjáról. Sokkal kevesebben haltak volna meg koronavírusban, és immáron sokkal kevesebben halnának meg rákban. Ez az ember most már nemhogy „nem árt", hanem szinte csak árt...
126Brenner Koloman JobbikA Fidesz ad vadászati kiállításra, stadionokra, a családra és a haverokra, miközben magyar polgárok tömegeit hagyja az út szélén, akiknek nem ad három hónapnál több álláskeresési járadékot, nem ad bértámogatást és még hosszasan lehetne sorolni - sajnos.
127Keresztes László Lóránt LMPEz nem „válságkezelő" kormány, hanem egy olyan politikai bűnszövetkezet, amely a JÁRVÁNY és VÁLSÁG alatt ELÁRULJA a NEMZETI ÉRDEKEKET, zsebre akarja vágni a közvagyont, és érdemi gazdasági védekezés helyett cserben hagyja a legnehezebb helyzetbe került családokat. Ez a kormány a történelem szemétdombjára való. Szégyen!

2021.04.16.

128444.hu, hvg.hu magyar sajtóA PDSZ szerint megfélelmlítik a szülőket és a pedagógusokat.
129nepszava.hu, index.hu, merce.hu magyar sajtóKásler főtanácsadója véleményeztetné Zacher Gábor nyilatkozatát.
130index.hu magyar sajtóPDSZ: a kormány a tanítási év meghosszabbításával fenyeget.
131Momentum Mozgalom Momentum MozgalomA LAKOSSÁG TÖBB MINT FELE NINCS TISZTÁBAN A VALÓS JÁRVÁNYHELYZETTEL! A fidesz oltási sikerpropagandája párhuzamos valóságokat épített fel a magyar társadalomban, ami a járvány megítélését illeti. Ez pedig életeket veszélyeztet! A kormánypárti szavazók 89 százaléka, de még az ellenzéki szavazók 58 százaléka sem gondolja nagyon rossznak más országokhoz képest a magyar halálozási adatokat.
132Jobbik JobbikSenki se keressen ebben logikát, ez ugyanis csak az erőméregetésről szól! A hatalmi téboly nem engedi el az elmét, ezért gyermekek életét is képesek kockáztatni, csakhogy a kormányé legyen az utolsó szó.
133Farkas Krisztina JobbikAzonnali támogatásra van szükségük a magyar családoknak! Hiába a nemzetközi példák, itthon semmilyen konkrét segítség nincs és nem volt eddig, csak a magyar emberek egészségét és életét veszélyeztető elhibázott döntések. Mindeközben a maszkokból, tesztekből és vakcinából gazdagodó elit röhög a markába. Kapják a milliárdos támogatásokat, a vállalkozásmentési segélyeket, és még a rászorulóknak szánt kedvezményes hiteleket is lenyúlják...
134DK DKMiközben a frissen beoltott pedagógusoknál még nem alakulhatott ki teljes védettség, addig a betegek és a kórházban ápoltak átlagéletkora folyamatosan csökken, egyre több fiatal kapja el a betegséget és kell megküzdenie a súlyos tünetekkel.
135Párbeszéd PárbeszédA kormány úgy nyitja meg az iskolákat, hogy megint nem hallgat a szakma véleményére.
136Összellenzék ÖsszellenzékA kormány jövő hétfőtől több százezer óvodást, alsó tagozatos diákot, szülőt és tanítót tesz ki a koronavírus harmadik és eddig legveszélyesebb hullámának. Miközben a frissen beoltott pedagógusoknál még nem alakulhatott ki teljes védettség, addig a betegek és a kórházban ápoltak átlagéletkora folyamatosan csökken, egyre több fiatal kapja el a betegséget és kell megküzdenie a súlyos tünetekkel.
137LMP LMPA kormánypropaganda a koronavírus-járvány hazai megjelenése óta folyamatosan azt harsogja, hogy az ellenzék oltásellenes.
Ezzel ellentétben az igazság az, hogy az LMP támogat minden oltást, mert minden vakcina jobb, mint a betegség!

2021.04.17.

138444.hu magyar sajtóA kormány ahelyett, hogy szembenézne a valósággal, a nyitást szorgalmazza.
139hvg.hu magyar sajtóA szülők attól tartanak, hogy rendkívüli szünetet rendelnek el az osztályokban, amennyiben nem jár be elég tanuló.
140index.hu magyar sajtóVédettségi igazolvány: még mindig nem tudjuk, mire lesz jó.
141index.hu magyar sajtóValami nincs rendben a matekkal Szijjártó Péternél és Menczer Tamásnál, amikor a kínai vakcina mennyiségéről beszélnek.
142Orosz Anna Momentum MozgalomJogos a szülők és a pedagógusok aggodalma, félelme. A Fidesz-kormány hétfőn úgy nyitja újra az iskolákat és az óvodákat, hogy nem garantálja a biztonságos oktatás feltételeit.
143Szél Bernadett Momentum MozgalomIgen, én is kaptam olyan anyagot, amiben benne van, hogy ha "túl sokan" hiányoznak, akkor sem lesz online oktatás, cserébe jó eséllyel rövidebb lesz a nyári szünet. Mutatom (2. oldal alja).
A kormánynak üzenem: ritka ronda hatalmi visszaélés egészségüket féltő embereket munkába kényszeríteni. Folyamatosan kapom a leveleket szó szerint rettegő tanároktól, szülőktől, beszéltem orvossal is, aki szerint nem kellett volna sokat várni, hogy ne ilyen stresszben veselkedjünk neki az egésznek. Tudom, hogy lett volna pénz a költségvetésben arra, hogy megfinanszírozza az ország a gyermekkel otthon maradó szülőket.
144Hadházy Ákos Momentum MozgalomAzoknak a százezreknek, akik jobb lehetőség híján felvették az orosz vakcinát, az engedélyezés körüli bizonytalanságok ellenére sincs okuk pánikra, valószínűtlen, hogy bajuk lenne az oltástól. Ugyanakkor ajánlott nekik továbbra is szigorúan betartani a járványvédelmi előírásokat, hiszen nem tudjuk biztosan, a népesség egyes csoportjaiban milyen szintű védettséget nyújt. A kormány ugyanis nem hajlandó kiadni azokat az adatokat, amelyekből tudni lehetne, hányan betegedtek meg az oltás után. Megkapom majd megint a propagandától, hogy oltásellenes vagyok, ami természetesen nem igaz.
145Oláh Lajos, Vadai Ágnes DKA Fidesz védettségi igazolványa olyan, mint egész kormányzása: szemfényvesztés.
146Arató Gergely DKNem azokat kellene támadni, akiket a kormány már az első hullám idején is magukra hagyott, hogy oldják meg a digitális oktatás nehézségeit, akiket hónapokon keresztül bizonytalanságban tartottak azzal, hogy mikor kapnak egyáltalán oltást, és akiket tíz éve félresöpörnek!
147Párbeszéd PárbeszédA kormánypropaganda most újabb valótlanságok terjesztésével tereli el a figyelmet arról, hogy nem hajlandó a munkájukat és megélhetésüket elvesztő embereknek valódi segítséget nyújtani a járvány alatt.
148Szabó Tímea PárbeszédEgyre kreatívabb a kormány. A költségvetésbe betettek egy 1700 milliárd forintos, „ezt az összeget szabadon ellophatjuk" sort.
149Kocsis-Cake Olivio PárbeszédAz újranyitási terv gyakorlatilag hetente változik, ez az iskolák esetén a legszembetűnőbb. A kormány tétovasága és konoksága emberéleteket veszélyeztet, miközben a szülők teljes bizonytalanságban vannak.
150Keresztes László Lóránt LMPGyalázat! Mit művel a JÁRVÁNY kritikus időszakában a FIDESZ-féle „válságkezelő kormány"!?
Ismét HATALMAS VAGYONT szerveztek ki egy FIDESZES politikusok által vezetett alapítványnak, közte egy 9 MILLIÓ EURÓÉRT - a magyar államnak - megvásárolt szlovéniai WELLNESSKÖZPONTOT is️!

2021.04.18.

151merce.hu magyar sajtóSegíteni akarsz? Meg ne próbáld!
152Hadházy Ákos Momentum MozgalomA kormányzati propaganda ma már igyekszik tudomást sem venni a halottakról, hiszen ők nem illeszkednek a sikerpropagandába, de 25 ezer család gyászol szerte az országban.
153Dobrev Klára, Oláh Lajos, Varga Zoltán DKSzomorú, hogy a kormányból hiányzik a szakértelem és a bölcsesség. Az is, hogy a kormány tagjaiban szemernyi őszinteség sincs. Ám az igazi szégyen az, hogy az emberség is hiányzik belőlük.
154Gyurcsány Ferenc, Varju László DKAmikor a kormány tudatosan eltitkolja előlünk, hogy mi zajlik a kórházainkban, akkor különösen fontos, hogy köszönetet mondjunk az ott dolgozóknak.
155Varga Zoltán DKMár 25 ezren haltak bele egy olyan járványba, ami korrekt felkészüléssel és a rendelkezésre álló erőforrások helyes felhasználásával kezelhető lett volna.

2021.04.19.

156alfahir.hu, nepszava.hu magyar sajtóBábeli zűrzavar - Elindult a jelenléti oktatás, de lehet igazoltan hiányozni.
157Adom Diákmozgalom magyar sajtóValószínűleg több mint 100 ezer alsós diák nem ment ma iskolába. Az ADOM Diákmozgalom ma reggel indított felmérése szerint a válaszadó szülők, tanárok és diákok beszámolói alapján az alsó tagozatos diákok 44%-a nem ment ma személyesen iskolába.
158zeit.de, tagesschau.de, krone.at nemzetközi sajtóA koronavírus-fertőzések magas száma ellenére hétfőn ismét megnyitnak a magyar óvodák és általános iskolák.
159Donáth Anna Momentum MozgalomA tájékoztatás életeket menthet, de a minisztérium mégis cenzúrára kényszeríti Zacher Gábort és a Szabad Európát. Zacher Gábor a nyilvánosságra hozott beszélgetés első részében elmondta ugyanis, nagy baj, hogy a sajtó nem tudósíthat a kórházakból.
160Szél Bernadett Momentum MozgalomMennyire segíti az oltási hajlandóság növelésének ügyét az, ha a Fidesz azt hazudja az embereknek, hogy az ellenzék nem akarja, hogy beoltsák magukat?! Nem éppen a Fidesz tesz ezzel a hazugsággal az oltási kedv növelése ellen? Ugye?? Semmi sem elég drága nekik ahhoz, hogy az ellenzék ellen hergeljenek, még azon az áron is, ha ezzel embereket bizonytalanítanak el hazug vádakkal az oltakozásban? Tényleg semmi sem számít, csak a hatalom, csak a gyűlöletkeltés, csak az ország megosztása? Akkor, amikor százak halnak meg még ma is a kórházakban, a Fidesz által lepusztított egészségügy pedig naponta küzd azért, hogy ne omoljon össze totálisan az ellátás, amikor egzisztenciák mennek rá az elmaradt járványkezelésre, akkor NE az ellenzék elleni gyűlöletkeltéssel foglalkozzon a kormány, hanem azzal, ami a feladata. Ha már képtelen volt jól kezelni a járványt, legalább ne vigyen újabb és újabb stresszt az életünkbe!
161Hadházy Ákos Momentum MozgalomÚjra és újra meg kell döbbennünk, mennyire nem számít a kormánynak honfitársaink élete, és mennyire képtelen a széteső államigazgatás megfelelő és biztonságos körülményeket biztosítani a tömeges oltásokhoz. Elkeserítő, ezek a helyek ugyanúgy gócpontként is működhetnek, mint egy járvány közepén megrendezett focimeccs.
162Szakács László MSZPA Fidesz ahelyett, hogy a járvány- és válságkezeléssel foglalkozna, inkább tovább folytatja az állami vagyon kiszervezését. Most a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány kapott közel 16 milliárd forint értékű vagyont, benne egy szlovéniai wellnessközponttal
163Ujhelyi István MSZPA Fidesz-kormány munkahelymentő intézkedései - melyek bértámogatással és járulékmentességgel támogatják a turizmusban működő munkaadókat – semmilyen tekintetben nem jelentenek segítséget azoknak, akik egyéni vállalkozóként vagy adószámos magánemberként üzemeltetnek szálláshelyet.
164Brenner Koloman JobbikUgyanis sokkal nagyobb probléma, hogy hazánkban, az Önök felelőtlen döntéseinek következtében már 25 ezernél is több honfitársunk hunyt el, a "szerencsésebbek" pedig csak a munkájukat vesztették el, akiknek csak annyit mondanak, hogy semmi gond, ha nem tud elhelyezkedni, akkor irány a közmunka.
165DK DKAz Európai Unió teszi a dolgát, az uniós vakcinák folyamatosan érkeznek.
166Arató Gergely DKA Demokratikus Koalíció szerint a kormány ismét és sokadszorra játssza el, hogy ész nélkül, felelőtlenül hoznak döntéseket, a szakemberek kizárásával, aktuális politikai érdekek mentén.
Vegyék figyelembe a szakértők, az érintett szülők és tanárok véleményét is az iskolák nyitásával kapcsolatosan!
167Donáth Anna Momentum Mozgalom Nem engedhetjük, hogy a kormány bezárassa Budapest legnagyobb, kifejezetten hajléktalan embereknek fenntartott kórházát. Az érintettek és a szakemberek is jelezték, hogy mennyire fontos szerepet tölt be a budapesti hajléktalanok ellátásában az intézmény. De a fideszes ingatlanbiznisz miatt költözniük kell. A Főváros természetesen mindent megtett és megtesz a kórház érdekében.
168Molnár Csaba DKMég mindig Magyarországon halnak meg lakosságarányosan a legtöbben a világon. Már 5. hete vezetjük ezt a tragikus statisztikát.
169Varga Zoltán DKLássa és tudja meg mindenki: az elhibázott járványkezelés miatt több ezer olyan magyar ember halt meg, aki megmenthető lett volna. A mai napon rájuk emlékezünk, és rájuk emlékeztetünk mindenkit az országban.
170Tordai Bence PárbeszédA felelőtlen nyitás miatt egyre több kezdeményezés hívja fel a figyelmet a kockázatos és felelőtlen rendelettel szembeni jogi lehetőségekre, amelyekkel a szülők és az oktatásban dolgozók élhetnek.
171Burány Sándor PárbeszédNem a kormány, hanem a jó idő fogja megoldani a munkanélküliek problémáit Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint.
172Szabó Tímea PárbeszédKérdezem tehát újra Gulyás minisztert: honnan veszi az általa elmondott adatokat? Vagy csak úgy belemondja ezeket a vakvilágba? Mert az ugye elég felelőtlen lenne.
173Tordai Bence PárbeszédÉletveszélyes nyitni az iskolákat.

2021.04.20.

174telex.hu magyar sajtóHa nem pörög fel az oltakozás, hétvégére csúszik a terasznyitás.
175444.hu magyar sajtó„Kezek hiányoznak az ágyak mellől" – Akár egy 4 óra alatt betanított önkéntes is életet menthet.
176alfahir.hu magyar sajtóDr. Szijjártó László szerint jó döntés, hogy mérlegelhetnek a szülők, de most még rizikós a terasznyitás.
177168.hu magyar sajtóA járvány és az izoláció tovább fokozták a gyermekotthonok már amúgy is meglévő anomáliáit: fluktuáció a dolgozók körében, oktatási nehézségek, kilátástalanság.
178DK DKNektek lassan a megélhetés okoz gondot, míg nekik az, hogy melyik reptérről szálljanak fel a dubaji luxusnyaralásukra egy világjárvány alatt.
179Oláh Lajos DKA foci Európa Bajnokság mérkőzésein a Puskás Arénában minden széken ülhet majd néző,
a koppenhágai stadionban csak minden harmadikon.
Az egymillió lakosra jutó Covid-áldozatok száma nálunk 2414, Dániában 420. A dán kormány jobban félti polgárait, mint a magyar.
180Oláh Lajos DKA Fidesz telefonos kampányt indít a baloldal "oltásellenességéről".
181Bősz Anett DKAz a legnagyobb gond, hogy az iskolák nyitása kapcsán is hiányzik az érintettekkel való diskurzus. Ebben az esetben ráadásul a komplett iskolapolgárság egészsége forog kockán.
182Párbeszéd PárbeszédHonnan veszi a miniszter, hogy az oltást kapottak egy százaléka betegszik meg? Létezik olyan statisztika akár a kórházakban, akár az Operatív Törzsnél, akár a kormánynál, ami nyilvántartja, hogy a betegek egy százaléka már kapott valamilyen oltást?
Mivel most hallottunk először erről, ezért Szabó Tímea tegnap közérdekű adatigénylésen kérte ki ezt a „tanulmányt".
183Szabó Tímea PárbeszédGulyás Gergely szerint létezik „vakcinahatékonysági" tanulmány – A Párbeszéd követeli, hogy hozzák nyilvánosságra.
184Párbeszéd PárbeszédA terv azonban sem a magyar gazdaság és a magyar társadalom igényeinek, sem az EU elvárásainak nem felel meg. Se nem zöld, se nem szolidáris, se nem korszerű. Leginkább a kormány politikai mániáit és a NER-oligarchák érdekeit ismerhetjük meg belőle.
185Tordai Bence PárbeszédTordai Bence szerdai online fórumán vendégül látja Kamrás Orsolyát, a PDSZ érettségiztető pedagógusát, Nagy Erzsébetet, a PDSZ ügyvivőjét, akikkel szakmai és jogi támogatást kínálnak ahhoz, hogy sikeresen ellen lehessen állni a kormány megfélemlítő, egymás ellen uszító járványkezelési eszközeinek, és érvényesíteni lehessen az egészséghez való jogot, valamint a gyerekek tanuláshoz való jogát.
186Ungár Péter LMPA szektorban 2002-ben volt legutóbb valódi béremelés, pedig a szociális dolgozók munkája nélkül lényegesen nehezebb lenne a járvány kezelése.
187Keresztes László Lóránt LMPA kormány a JÁRVÁNY kritikus időszakában 10 egyetemet akar KISZERVEZNI és POLITIKAI irányítás alá helyezni, azok teljes VAGYONÁVAL együtt. A legnagyobb vidéki tudományegyetemek is sorra kerülnek: DEBRECEN, SZEGED és PÉCS.
188Hadházy Ákos Momentum MozgalomA járvány áldozatainak kormány által közölt száma is szívszorító. Azonban ha hozzávesszük azokat, akik nem a fertőzésben, hanem a járvány alatt összeomló egészségügy miatt elmaradt orvosi kezelések, diagnosztikai vizsgálatok miatt halnak meg, egyértelmű nemzeti tragédiáról kell, hogy beszéljünk. Ráadásul ezeket a számokat könnyen manipulálhatja a Központi Statisztikai Hivatal, hiszen más nem tudja ellenőrizni a valóságtartalmukat.
189Bangóné Borbély Ildikó MSZPTagadhatatlan tény, hogy a tesztelés a vírus elleni védekezés egyik fontos eszköze. A Fidesz azonban továbbra is tétlenül nézi, hogy a világ ismét elhalad mellettük. Ez pedig teljesen elfogadhatatlan, hiszen már eddig is olyan elkésett intézkedések sora kísérte végig az egész kormányzati járványkezelést, amelyeknek tragikus következményei lettek.
190Tóth Bertalan MSZPA járvány felszínre hozta a Fidesz politikáját a maga nyers valóságában: csak a sajátjai érdeklik, csak a saját oligarcháit menti, minden más csak hatalmi szempontból fontos a számára.
191Ujhelyi István MSZPMüller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta a minap, hogy az oltás utáni ellenanyagszint-vizsgálat önmagában nem ad megfelelő információt a védettség kialakulására. Ehhez képest "védettségi igazolványnak" hívnak egy olyan állami plasztikkártyát, amelyet már az első - vagyis teljes védettséget tudhatóan nem adó - oltás után kiadnak az érintetteknek, ezzel vélhetően részben hamis biztonságérzetet adva számukra.

2021.04.21

192444.hu magyar sajtóAzzal büszkélkedik a kormány, hogy a világ vezető orvosi szaklapja állt ki a Sinopharm mellett, de ez nem igaz.
193merce.hu magyar sajtóMagyarország hamarosan világelső lesz a lakosságarányos Covid-halálesetek számában.
194telex.hu magyar sajtóA kormányhivatal szerint több budapesti háziorvos sem vette át a nekik kiszállított Pfizert.
195telex.hu magyar sajtóRövid úton tisztázni lehetne, hogy rendben van-e a kínai vakcina, ha meglenne rá a szándék.
196nepszava.hu, index.hu, telex.hu, 168.hu magyar sajtóInternetes oltóponti foglalással kísérletezik a kormány. Úgy tűnik, a kabinet is belépett a XXI. századba, azt követően, hogy lassan többségbe kerülnek a beoltottak.
197europapress.es nemzetközi sajtóMagyarország áll az elhunytak feketelistájának élén.
198aktuality.sk, dennikn.sk nemzetközi sajtóA magyar kormány a járványügyi veszélyhelyzet őszig tartó meghosszabbításával próbálja megakadályozni a közös ellenzéki jelöltek és az ellenzék
miniszterelnök-jelöltje előválasztásának megtartását.
199Hadházy Ákos Momentum MozgalomA fertőzöttek ellátásán kívül leállt az egészségügy.
200Hadházy Ákos Momentum MozgalomMindenképp kell valami alapbetegség. Nem tudom, tud-e még ennél érzéketlenebb lenni az Operatív Törzs.
201Hadházy Ákos Momentum MozgalomEz a mai üzenet mindent elmond a teljesen szétesett magyar államról. Az első fertőzött megjelenése után több mint 13 hónap(!) kellett a kormánynak egy primitív számítógépes program elkészítéséhez, amivel időpontot lehet foglalni az oltásokhoz. Alkalmas oltópontok most is alig vannak, a program pedig most lett kész. Ha egyáltalán működik. Az külön felháborító, hogy csak a kínai vakcina beadásakor engedik a kulturált feltételeket. A többinél marad a sorállás és a zsúfoltság.
202Hadházy Ákos Momentum MozgalomA vészhelyzet meghosszabbítása a teljhatalom meghosszabbítása. Tovább szeretnének az eddigiek szerint csendben, nyugalomban lopni. Nem mellesleg: ez az intézkedés nagyban nehezítheti az előválasztást. Ha meg még tovább nyújtják, akkor ugye SAAAAJNOS a választást is.
203Jakab Péter JobbikA Fidesz azzal büszkélkedik, hogy eddig kb. annyit költöttek a munkahelyek megmentésére, mint Semjén Zsolt vadászati kiállítására. Pont annyira fontos nekik a munkahelyvédelem, mint a lelőtt állatok mutogatása. Ha ezek után valaki még mindig elégedetlen lenne, annak meg ott a közmunka. Még hogy újraindítják a gazdaságot!
204Barkóczi Balázs DKA Fidesz a veszélyhelyzet lezártával is megtartaná teljhatalmát. Ezt mi nem engedhetjük!
205Párbeszéd PárbeszédA gyermekes szülőknek rendkívüli fizetett szabadságot kellene kapniuk, hogy senkinek ne kelljen a biztonság és a tanuláshoz való jog között választania, ha nem engedi iskolába a gyermekét.
206Tordai Bence PárbeszédÉletveszélyes nyitni az iskolákat.
207LMP LMPKanász-Nagy Máté szerdai online sajtótájékoztatóján azt mondta: a kabinet a járvány miatti szociális, gazdasági válságban is inkább az oligarchákat támogatja, mint azokat, akik állás nélkül maradtak.

2021.04.22

208444.hu magyar sajtó

Gulyás Gergely egy kiváló példával bizonyította be a magyar járványkezelés gyengeségét.

209index.hu magyar sajtó

Kiszivárogtak az államtitkár szavai: A magyar egészségügy nem élné túl a negyedik hullámot.

210index.hu magyar sajtó

A védettséghez kapcsolódó jogok a gazdaság érdekét szolgálják.

211telex.hu magyar sajtó

Tényleg világelsők vagyunk a Covid-halálozásban? A végeredményt csak később hirdetik ki.

21224.hu, 168.hu magyar sajtó

Koronavírus-halálozás: csak egyetlen törpeállam produkál rosszabb adatokat Magyarországnál.

213hvg.hu magyar sajtó

Októberig nem lehet tüntetni, de bulizni igen? Ingyen parkolunk? Összeszedtük, mi jöhet a veszélyhelyzet kitolásával.

214444.hu magyar sajtó

Ember, nem adat: emlékoldalt hoztak létre a koronavírus áldozatainak.

215waz.de nemzetközi sajtó

Hiába költenek a kormányok jelentős összegeket a járvány kezelésére, nagyon sokan halnak meg Kelet-Európában. Sok egészségügyi dolgozó hagyja el ezeket az országokat a nyugati fizetések reményében. Ha tovább romlik a helyzet, akkor Bergamo helyett egy magyar város lesz a koronavírus-katasztrófa szimbóluma.

216Szél Bernadett Momentum Mozgalom

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e osztrák mintára ingyenes koronavírustesztek bevezetését a biztonságos nyitás érdekében, nem az a helyes válasz, hogy ez egy "alapvető tévedés", mert "az osztrákok azért tesztelnek annyit, mert kevés az oltás.” Nem, nem és nem. Az igazság az, hogy a Fidesz is pontosan tudja, az oltás mellett tesztelni kellene, de azt meg kellene finanszírozni a költségvetésnek, mert nem bírja a magyarok pénztárcája, és Gulyás produkcióját látva jól láthatóan MINDENT bevetnek, hogy ne kelljen ingyen teszteket adni nekünk. Mindent.

217Hadházy Ákos Momentum Mozgalom Egy felháborodott pedagógus keresett meg és küldte el az igazgatójától kapott fenyegető levelet, illetve az egészségbiztosítástól kapott cinikus választ. Ő ugyanis hiába regisztrált, valahogy kimaradt a rendszerből, a tanítás újrakezdéséig sem oltották be, és értesítést sem kapott – pedig a kormány telekürtölt mindent azzal, hogy már beoltották a pedagógusokat. Azt a választ kapta, hogy ez van, majd szólnak, ha lesz megint pedagógusoltás... De amúgy forduljon a háziorvoshoz... Fordult, kínai vakcinát kaphatott volna – a kormányzati kommunikáció szerint a pedagógusokat Pfizerrel oltották.
218Bangóné Borbély Ildikó, Komjáthi Imre MSZPNovák Katalin úgy döntött, hogy amikor tömegek váltak munkanélkülivé és több százezer dolgozó jövedelme csökkent, akkor a bajba jutott családok megsegítése helyett inkább napi 10 millió forintot szór el hirdetésekre. Erre számíthatnak a magyar családok a Fidesztől: érdemi támogatás helyett 3,4 milliárd forintba kerülő plakátokra.
219Korózs Lajos MSZPA kormány nem hajlandó normális tájékoztatást adni az emberek számára, folyamatosan távol maradnak az üléstől.
220Z. Kárpát Dániel JobbikAz igazán riasztó pedig az, amikor ez már egy egész kormányzat részéről is tapasztalható, majd kivetül az egész országra. Az alkalmatlan vezetők alkalmatlansága ilyenkor, nehéz időkben domborodik ki igazán. Ennek egyik iskolapéldája a bevezetett oltási kártya is, amely sok esetben hamis illúziót kelt a védettség tekintetében, hiszen már azelőtt kiküldik, hogy az kialakulna. Még durvább pedig az, hogy maga a bevezető kormány sem igazán tudja, hogy mire is jó.
221 Varga Zoltán DKKásler Miklós azt nyilatkozta, hogy mindenkit ellátnak, miközben ő maga állított le kórházi vizsgálatokat.
222Gyurcsány Ferenc, DK, Molnár Csaba, Rónai Sándor DKEz a kormány elbukott a járvány elleni védekezésben.
Ismételjük meg: sehol a világon nem vesztették annyian életüket koronavírusban lakosságarányosan, mint Magyarországon.
223 Bősz Anett DKAmit viszont az egyik kislány elmesél, hogy szerinte az online oktatás semmit sem ér, az már az oktatás szervezőinek egy nagy üzenet.
224 Párbeszéd PárbeszédMagyarországon haltak meg lakosságarányosan a legtöbben koronavírus-járványban, mióta kirobbant a járvány. Legyen világos: Sehol a világon nem vesztették annyian életüket lakosságarányosan, mint Magyarországon.
225 Párbeszéd PárbeszédHogyan pótolják a Helyreállítási Terv leadásáig hátralevő nyolc napban a fél év alatt elmulasztott konzultációkat az önkormányzatokkal, civil és szakmai szervezetekkel?
226 Szabó Tímea Párbeszéd A „megbízhatósági vizsgálat" azt jelenti, hogy az orvos/kórházi dolgozó hozzájárul ahhoz, hogy lehallgassák a telefonját, és adatokat/ információkat gyűjtsenek róla, azaz, hogy gyakorlatilag megszűnik a magánszférája. Ezt önként vállalja. Mindezt most, a járvány közepén, amikor már teljesen ki vannak zsigerelve az egészségügyi dolgozók.
227 Szabó Tímea PárbeszédBekövetkezett az, amit nem akartunk, hogy bekövetkezzen. Magyarország mától első a világban a lakosságarányos halálozások számában.
228 Tordai Bence PárbeszédMagyarország vezeti a legszomorúbb világranglistát: a koronavírusban elhunytak számában vagyunk világelsők.
Szinte mindannyian gyászolunk: családtagokat, rokonokat, barátokat, ismerősöket.
229LMP LMPSzerintem vezessük vissza Gulyás miniszter urat a valóságba egy picit: a folyamatos és tömeges tesztelés a járvány legyőzésének egyik legfontosabb eszköze. Nem lehet csak az oltástól várni a csodát, az is nagyon kell persze, de mellette tesztelni, kontaktkutatni és izolálni is kell, vagyis kellene. Ez az állam feladata.

2021.04.23

230
nepszava.hu, 444.hu, hvg.hu
magyar sajtó
TASZ: Alaptörvény-ellenes és diszkriminatív a védettségi igazolványokkal kapcsolatos szabályozás.
231alfahir.hu magyar sajtó

Nyitás ide vagy oda, továbbra is 200 fő felett a napi halálozásunk.

232novinky.cz nemzetközi sajtó

Jelenleg Magyarország a világon az első az egymillió lakosra vetített Covid-19 okozta halálozások
számát illetően, ennek ellenére nyitnak az éttermek teraszai.

233Donáth Anna Momentum Mozgalom

Sok mindent nem kaphattunk a magyar államtól a koronavírus alatt, de az egyik legfájóbb, hogy szemernyi emberséget és együttérzést sem. A hatalom esztelen ragaszkodása a mindennapi győzelemhez, a háborús retorikához ahhoz vezetett, hogy egyszer sem hangzott el, “sajnálom, együttérzek”.

234Szél Bernadett Momentum Mozgalom

A kormány MINDEN ürügyet felhasznál, hogy az ingyenes teszteket megússza. Ez az igazolványügy pont akkora káosz, mint az egész válságkezelés. A kormány azért hosszabbítja meg őszig a veszélyhelyzetet amolyan “Bicskéig”-módra, mert alapjogot akar korlátozni továbbra is: nem akar demonstrációkat és előválasztást.

235Szél Bernadett Momentum MozgalomAz igazság az, hogy a Fidesz is pontosan tudja, az oltás mellett tesztelni kellene, de azt meg kellene finanszírozni a költségvetésnek, mert nem bírja a magyarok pénztárcája, és Gulyás produkcióját látva jól láthatóan MINDENT bevetnek, hogy ne kelljen ingyen teszteket adni nekünk. Mindent.
236Ujhelyi István MSZPA magyar kormány nem válságot kezel, hanem propagandát folytat. Míg más országokban bértámogatást és százszázalékos táppénzt biztosítanak, addig nálunk sokan inkább letagadják a betegségüket, hogy legyen bevételük
237Oláh Lajos DK2022 után számonkérés lesz! Mert járvány idején 70 milliárdból rendeztek vadászati világkiállítást!
238Szabó Tímea PárbeszédHalálozási számokban Magyarország egy tartható pozícióban van, inkább a jobban teljesítő országok közé tartozik, ahol kevesebben haltak meg.

2021.04.24

239nepszava.hu magyar sajtóA jelenlegi átoltottsági szinttel felelőtlenség volt a nyitás, ebből negyedik hullám lesz.
240washingtonpost.com nemzetközi sajtóBár már egy hónapja a világ legmagasabb halálozási arányával küzd az ország, a magyarok szombaton ízelítőt kaptak abból, hogy milyen volt az élet a koronavírus előtt: az éttermek és bárok közel hat hónapja először szolgálhatták ki személyesen a vendégeket.
241Hadházy Ákos Momentum MozgalomRégi vakbélműtétet , mandulaeltávolítást, nyelőcsőrefluxot, vagy éppen autóbalesetet is felsorolnak...Cinikus, kegyeletsértő és mérhetetlenül káros, ahogy a propaganda még mindig görcsösen igyekszik "alapbetegséget" találni.
242Gyurcsány Ferenc, Arató Gergely, Varga Zoltán DKUgyanis ismeretlen telefonszámról magukat Gyurcsány Ferencnek kiadó személyek hívogatják tömegesen a magyar embereket azzal, hogy ne adassák be maguknak a koronavírus elleni vakcinát.
Azt egy percig nem fogom tűrni, hogy a nevemben embereket tévesszetek meg!
Ti vagytok azok, akik a magyarok életével játszotok!
243Varga Zoltán DKDK: A kormány lemondott szüleinkről és nagyszüleinkről
244Párbeszéd PárbeszédNincs még egy olyan kormány a világon, mely ennyire rosszul valósította meg a járvány elleni védekezést.
245Párbeszéd Párbeszéd"A kormány nem különösebben reklámozta, hogy pár hete elkészült Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének vázlatával.
A palyazat.gov.hu oldalra töltötték fel a 436 oldalas dokumentumot, természetesen mindenféle hírverést és társadalmi egyeztetést mellőzve.

2021.04.25

246444.hu, telex.hu, hvg,hu magyar sajtóA kormányzati koronavírus-honlapon már elég merész üzenettel osztják meg a kormány semennyire sem tudományos vakcinaadatait. A Facebookon közzétett posztból nem hiányozhatott a baloldal hibáztatása sem.
247nepszava.hu, 24.hu, index.hu magyar sajtóKarácsony: Kontármunka a kormány helyreállítási terve.
248hvg.hu magyar sajtóZacher Gábor: A féktelen bulizás hatásait két hét múlva megérzi az egészségügy.
249Ujhelyi István MSZPA NER számára most is fontosabb a sikerpropaganda fenntartása, a folyamatos győzelem, a győztes felmutatása, mintsem a valóság, vagy az egyszerű emberi alázat. Beteges lételemük, hogy tévedhetetlenek, hogy hibátlanok, hogy minden az ő tervük és forgatókönyvük szerint történik. Hogy hiába lépett érvénybe a jogállamisági mechanizmus, itthon azt mondják: megállították. Hogy hiába omlott össze látványosan a kormányzati regisztrációs ellenőrző portál, nem azt mondták, hogy elrontottuk, de gyorsan javítjuk, hanem hogy valakik aljas terheléses támadást indítottak ellene. Hogy azt mondják: "szőnyegre vitték" a járványt, és már ő védekezik, ehhez képest hamar beütött a harmadik, minden eddiginél halálosabb harmadik hullám. Hiába nálunk a legmagasabb lakosságarányosan a járvány miatt elhunyt emberek száma, azt mondják: azt nem úgy kell számolni, hanem nagyobb, korábbi évekre vetített merítéssel.
250Vadai Ágnes DK4 millió beoltott esetén árulja el a kormány, hogy marad-e az ingyenes parkolás. Én ugyan nem vagyok orvos, de nem látom az összefüggést.
251Szabó Tímea PárbeszédKarikó Katalin szerint totálisan értelmetlen és félrevezető a kormány vakcinahatékonyságról szóló "jelentése".
252Párbeszéd PárbeszédAz osztrák és szlovák egészségügyi miniszter lemond a koronavírus-válság kezelési nehézségei miatt. A magyar csontvázakat keres, és felfüggeszti a rákszűrést.
253Párbeszéd Párbeszéd"Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég egy kormányinfón azt mondta: a magyar hatóságok megvizsgálták az összes Magyarországon használt vakcina hatékonyságát.
A Párbeszéd viszont nem tud ilyen vizsgálatról, úgyhogy Szabó Tímea közérdekű adatigénylésben kérte ki ezt a „tanulmányt"."

hirdetés

2021.04.26

254azonnali.hu magyar sajtóEzért változott a TASZ véleménye a védettségi igazolványok ügyében.
255hvg.hu magyar sajtóEzer sebből vérzik a kormány vakcinatáblázata, az operatív törzs semmilyen magyarázatot nem adott.
256444.hu magyar sajtóNapokon belül maszkeldobós szuperlazítással készül a kormány, miközben félrevezetően kommunikál az első oltás hatásáról.
257444.hu magyar sajtóAmennyiben a kormány által tegnap ismertetett adatok igazak, akkor brutálisan zárni kellene, amennyiben nem, akkor a kormány a beoltottság ellen dolgozik.
258nepszava.hu magyar sajtóEzrek maradhatnak oltás nélkül, bárhogy küzdenek a vakcináért.
259nepszava.hu magyar sajtóKicsit javított a kormányzati táblázaton Karikó Katalin.
260lemonde.fr nemzetközi sajtóA későn eldöntött zárás, az idősödő népesség, a nyugat-európainál elhízottabb társadalom, és a hiányos kórházi rendszer magyarázza Magyarország legrosszabb koronavírus-halálozási mutatóját a világon.
261Denník N nemzetközi sajtóSzakemberek bírálják a magyar kormány statisztikáját, miszerint a „Szputnyik V vakcina a legjobb, a Pfizer a legrosszabb.
262Momentum Mozgalom Momentum MozgalomKisgyerekeket hív a Fidesz robothangja, hogy az ellenzék oltásellenes.
263Momentum Mozgalom Momentum MozgalomAmíg te a nyitással foglalkozol, ők törvénybe foglalják a lopást.
264Donáth Anna Momentum MozgalomA kormány propagandagépezete az EU segítségével beszerzett - és a magyar kutató, Karikó Katalin által fejlesztett - Pfizer-BioNTech Comirnaty védőoltást sározza a torzított táblázattal.
265Cseh Katalin Momentum MozgalomAzonban a magyar helyreállítási tervvel több probléma is van: a magyar kormány nem folytatott érdemi egyeztetéseket a szakmai civil szervezetekkel és az önkormányzatokkal, ráadásul hiányoznak a magyar tervből a korrupcióellenes garanciák.
266Szél Bernadett Momentum MozgalomA kormány a propagandához igazította az oltások hatékonyságra vonatkozó adatokat, ez pedig alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa.
267Rig Lajos JobbikHa a kormány által közzétett adatok igazak, akkor brutálisan zárni kellene, ha viszont nem, akkor ez egy egyértelmű, aljas, oltásellenes kampány a nyugati vakcinák ellen!
268Varga Zoltán DKA kormánynak azonnal be kell fejeznie az oltásellenes kampányát, mert a bizalom aláásásával emberek életével játszik! Nem kérünk több adathamisítást és hazugságot!
269Varga Zoltán DKMégis hogy képzeli Kásler Miklós, hogy felfüggesztette az onkológiai szűrővizsgálatokat?
270Gyurcsány Ferenc DKOrszágszerte megtévesztő hívásokkal, a nevemben keresik az embereket, gyaníthatóan a Fidesz megbízásából. Azt mondják nekik, hogy ne oltassák be magukat. Ha valóban én telefonálnék, akkor inkább megpróbálnám meggyőzni az embereket arról, hogy oltassák be magukat.
271Gyurcsány Ferenc DKCelebeknek fizettek a terasznyitást ünneplő posztjukért. Pénzt adtok azoknak, akiknek amúgy is van mit a tejbe aprítaniuk, ráadásul azért, hogy kávézók, éttermek teraszain ücsörögjenek. Miközben milliók nem tudnak egy kólát se meginni a helyi presszóban.
272Arató Gergely DKA Fidesz olyan, mint a legaljasabb tolvaj, aki a haldokló beteg ágya mellől lopja el a vagyonát. Az ország az életéért küzd a szó szoros értelmében és gazdaságilag is, ők viszont saját maguk, rokonaik, barátaik és üzletfeleik zsebét tömik.
273Vadai Ágnes DKJó lenne, ha a kormány nemcsak a külföldieknek adna ingyen tesztet meg maszkot, hanem a magyaroknak is. Végül is a mi adónkból ennyi járhatna.
274Párbeszéd PárbeszédA kormány újra meghajlította a valóságot, amikor egy manipulatív táblázattal igyekezett aláásni a bizalmat a nyugati vakcinák iránt.
Olyannyira, hogy a politikától önmagát szelíden távol tartó Karikó Katalin professzor is felemelte a hangját a tudomány megcsúfolása ellen!
275Mellár Tamás PárbeszédA KSH feladata az lenne, hogy a legpontosabb, legjobb adatokat tegye elérhetővé ebben végtelenül nehéz időszakban. Ám úgy tűnik, hogy szimpatikusabb számára a kormány „szolgálólányának” szerepköre.
276Szabó Tímea PárbeszédKiderült: a magyar kormány egy orosz oldalról másolta a hamis vakcinatáblázatot.
277Szabó Tímea PárbeszédEltelt egy nap, de a kormány még mindig nem kért bocsánatot a vakcinatáblázat meghamisításáért.

2021.04.27

278telex.hu magyar sajtóA hétfői oltási tempóval is májusra tolódhat a nyitás következő szakasza.
279444.hu magyar sajtóE-mailben is szétküldte a kormány a félrevezető vakcinatáblázatot.
28024.hu magyar sajtóMaszk nélkül, egymásra borulva ünnepelni – ez a negyedik hullám bölcsője
281nepszava.hu, 168.hu, index.hu magyar sajtóMOK: Módszertani hibákkal van tele a kormány vakcinatáblázata.
282DK DKÖnök csak táblázatokat manipulálnak, lopnak és hazudnak a járvány idején! - Vadai Ágnes a Parlamentben.
283Párbeszéd PárbeszédAnnál nagyobb álhírgyártás nincs, minthogy a kormány meghamisította a vakcinák hatékonyságáról szóló táblázatot.
284Párbeszéd PárbeszédA Fidesz leghalálosabb hazugsága az, hogy a koronavírus-járványt kizárólag az oltásokkal lehet megállítani.
285Szabó Tímea PárbeszédEzek után a végén még volt képük megszavazni Tordai Bence párbeszédes képviselő 8 millió(!) forintos büntetését, amit azért kapott Kövértől, mert megkérdezte Varga Mihályt, hogy miért vettek el 9,5 milliárd forintot a 2. és 3. kerületi betegellátásból a járvány közepén!
286Tordai Bence PárbeszédA Fidesz-KDNP bátran megszavazta a tökéletesen alaptalan, 8,2 milliós büntetésemet. Emlékeztek: Varga Mihály őrangyala, Kövér László azért sújtott rekordbírsággal, mert számon mertem kérni a minisztert a budai orvosi rendelőktől elvont 9,3 milliárd forint ügyében.
287Schmuck Erzsébet LMPA kormány elégtelen válságkezelése óriási terhet ró a magyar emberekre és a gazdaságra. Ez nem mehet így tovább!
288Csárdi Antal LMPKözeledik a hitelmoratórium vége, és a banki elszámolások miatt rengeteg embert ér most durva meglepetés. Megkapva az elszámolásokat, most szembesülnek azzal, hogy a
kormány lényegében átverte őket. A kormány százezreket vitt bele csellel a hitelek felfüggesztésbe. Felelősségük vitathatatlan.
289Demeter Márta LMPMa 2 órán keresztül szavazott a Fidesz csak az állami vagyon kiszervezéséről, ez a legfontosabb nekik a járvány alatt!
290Momentum Mozgalom Momentum MozgalomItt az ideje, hogy a fideszes elit befejezze az emberek elbizonytalanítását és az átlátszó propaganda helyett valódi tájékoztatást adna a magyar járványhelyzetről!
291Donáth Anna Momentum MozgalomA megtévesztő, a védőoltások kapcsán bizonytalanságot keltő kormányzati propaganda miatt azonban az emberek nem tudják, mit gondoljanak a védőoltásokról. Pedig most az a legfontosabb, hogy minél többen beoltassák magukat, mert csak így tudunk túljutni a víruson.
292Hadházy Ákos Momentum MozgalomOlyan típusú (Shangrila510S) kínai lélegeztetőgépet ajándékoztunk Libanonnak, amiről az angol orvosok már egy éve azt mondták, hogy semmire sem jó, viszont akár veszélyes is lehet. Nem is igazi lélegeztetőgép, inkább a betegek szállításánál jelent átmeneti segítséget. Kell ehhez pofa: először megvesszünk a gagyiból irtó drágán irtó sokat, aztán meg elajándékozgatjuk.
293Hadházy Ákos Momentum MozgalomA KORMÁNY SZABÁLYOSAN ZSAROLJA AZ EMBEREKET. Egyre több helyről hallom, hogy milyen nagy nyomás alatt vannak az emberek, hogy adassák be maguknak a kínai vakcinát. A kormány célja ezzel a zsarolással, hogy minél gyorsabban növekedjen a beadott kínai dózisok száma – ugyanis ezt az egyetlen mutatót tette meg a siker fokmérőjének (a pozitív tesztek aránya vagy az elhunytak száma nem érdekes).
294Jobbik JobbikTeljesen átlátszó, hogy az Orbán-kormány azért akarja besározni a nyugati vakcinákat, hogy a még oltásra váró emberek ne utasítsák vissza az Orbánék által ilyen-olyan okból preferált kínai vakcinákat. A magyar emberek egy jelentős részében ugyanis érezhető volt egy erőteljes elutasítás a kínai vakcinák irányában. Most a kormánynak „köszönhetően" felerősödtek az oltásokkal kapcsolatos összeesküvés-elméletek, oltásellenes teóriák. Ennél tényleg még az is jobb lett volna és jobb lenne, ha Orbánék nem csinálnának semmit...

2021. 04. 28.

295alfahir.hu magyar sajtóKunetz Zsombor: A kormány a hamis táblázatával az oltásellenesek táborát erősíti.
296telex.hu magyar sajtóMagának nem jött meg a védettségi igazolványa, mások kaptak, pedig nem járna nekik. A rendszer remekül működik.
29724.hu magyar sajtóA magyarok 15 százaléka még mindig oltásellenes.
298hvg.hu magyar sajtó Továbbra is inkább hallgat a kormány az általa közölt félrevezető oltási táblázatról.
299nepszava.hu magyar sajtóMüller Cecília hivatala sem tudja, mennyi oltást adtak be a városokban.
300Denník N nemzetközi sajtóKritikusok szerint most gyakran néhány nappal az első oltás után is kiküldik az igazolványokat, miközben a valódi védettség csak a második adag után néhány héttel alakul ki.
301Wiener Zeitung nemzetközi sajtóA továbbra is ijesztően rossz járványstatisztikák ellenére Magyarország múlt hétvégén megnyitotta a vendéglátóhelyek teraszait, kerthelyiségeit.
302Havasi Gábor Momentum MozgalomAz egészségügy elsorvasztása, töredezett sürgősségi ellátás, nehezen megközelíthető intézmények, korszerűsítésre szoruló épületek. Jelenleg ezt kínálja az Orbán-kormány az Észak-Budán és az agglomerációban élőknek.
303Szél Bernadett Momentum MozgalomÉs nem tudnak megállni, fejjel mentek a falnak, de a kormány "azok jó statisztikák, a szakértők ne riogassanak" felkiáltással továbbra is kiáll az orosz propagandalap ihlette nonszensz táblázata mellett — pedig szakemberek sora cáfolta őket, tudósok jelezték kifogásaikat, nem érdekli őket, azt hiszik, mindenkinél okosabbak. Hogy mi a fő gond ezzel? Az, hogy ahol a propaganda határozza meg a járványkezelést, ott az emberek sokadik helyre kerülnek.
304Tóth Bertalan MSZPA Fidesz-kormány egészségügyi válságba sodorta Magyarországot! A járvány egy alulfinanszírozott, kivéreztetett egészségügyet talált telibe, amiből a Fidesz a járvány kellős közepén még el is üldözött további 4-5000 embert
305Jobbik JobbikA köztévén könnyen lehet, hogy jön a fenti szalagcím, ugyanis Palkovics László most épp a félrevezető oltástáblázatot kritizáló szakértőket oktatta ki, hogy mi lenne a dolguk. Nos, leginkább hallgatni, de kritikát megfogalmazni biztosan nem!
306Bősz Anett DKAddig, amíg a vezetőink egy olyan világban gondolkodnak, ahol egy ember csak a másik kárára tud előrébb jutni, ahol a politikai látszatsikereket emberéletek árán is belehazudják a szemünkbe, és ahol nem törődve a naponkénti rémítő halálozási adatokkal, egy újabb propagandaüzenet érdekében lehet közönséget behívni egy stadionba.
307Vadai Ágnes DKA magyar egészségügy az utóbbi hetekben olyan módon jutott túl a koronavírus-járvány harmadik hullámának legkritikusabb szakaszán, hogy valamennyi beteg számára biztosított maradt az ellátás."
Na vajon ki hazudta ezt ma? Segítek! Kormánypárti!
308Párbeszéd PárbeszédA Telex olvasói beszámolói alapján továbbra is elég nagy a zűrzavar a védettségi igazolványok körül.
Van, aki úgy kapja meg, hogy még biztosan nem védett, más hiába vár rá hetek óta, és hiába érdeklődik róla hivatalos helyeken.
309Szabó Tímea PárbeszédÉrthetetlen, hogy abban a szektorban, ahol az egyik legnagyobb a pályaelhagyás, mert havi 100 ezer forintért, borzasztó körülmények között dolgoznak gyermekotthonban emberek, miért kell tovább fenyegetni, megalázni őket. És pláne miért kellene lehallgatni a telefonjukat, miért kellene elfogadniuk, hogy a kormány belenéz az e-mailjeikbe, titkosan adatokat gyűjt róluk?
310Hohn Krisztina LMPÖrülök annak, hogy Kásler Miklós belátta, hogy az ellenzéknek igaza van! Itt az ideje, hogy újra megkezdődjenek a szűrővizsgálatok! Életek múlhatnak azon, ha idejében ki tudják szűrni a daganatos betegségeket, ezekben az esetekben minden nap számít!
311Keresztes László Lóránt LMPKormánypárti képviselőket szembesítettem a HAZUGSÁGAIKKAL, és azzal, hogy NEM ÉLTEK, hanem VISSZAÉLTEK a rendkívüli felhatalmazással

2021. 04. 29.

31224.hu magyar sajtóMár külföldi szakemberek is bírálják a kormány vakcinatáblázatát.
313index.hu; telex.hu magyar sajtóReagált Zacher Gábor arra, hogy Kubatov Gábor már várja a szurkolókat a Fradi-meccsre. Zacher a nyitás tempóját szakmai szempontból megkérdőjelezhetőnek tartja.
314telex.hu magyar sajtóA nyitás ellentmondásai: ha azt lehet, akkor ezt miért nem?
315444.hu magyar sajtóNonszensz, hogy előbb lehet maszk nélküli tömegrendezvényt tartani, mint esküvőt
316Novinky.cz nemzetközi sajtóHogyan játszott Magyarország az adatokkal, hogy a Szputnyik V legyen a leghatékonyabb oltóanyag?
317Hadházy Ákos Momentum MozgalomÉn tudom, mennyi pénzt kilop a Fidesz a számítástechnikai rendszerekből, de így is meglepő, mekkora káosz és amatőrség, ahogyan a kormány az oltások időpontfoglalását intézi. Eleve durva, hogy csak másfél évvel a járvány kitörése után áll elő ilyennel, de a jelek szerint csak a béta verzió (nyilvánosan tesztelt változat) van kész.
318Ujhelyi István MSZPRendkívül nevetséges volt a Fidesz magatartása, amely ezt az ügyet is leginkább csak saját kormányának öncélú fényezésére használta fel, és miközben Magyarországon állami oltási kártyát vezettek be, addig az EP-ben az európai vakcinaigazolvány ellen érveltek, mondván: „védettségre van szükség, nem pedig védettségi igazolványra".
319Jakab Péter JobbikA legnagyobb veszélyhelyzetet ugyanis maga a kormány idézte elő azzal, hogy nem kezelte a válságot. Rekordhalálozás, rekord elszegényedés. Hétfőn pedig ismét megtudhattuk a Parlamentben, hogy az ellenzék a hibás. Szerintem meg az, aki a korlátlan hatalmat életmentés és munkahelyvédelem helyett arra használja, hogy fideszes alapítványok kezébe adja a még megmaradt állami vagyont. A Fidesz csak hatalmat akar. Pártállamot.
320Z. Kárpát Dániel Jobbik A válság alatt minden tizedik magyar dolgozó elvesztette munkahelyét, a kieső béreket csak mikroszkopikus szinten pótolták ki, a családok pedig szinte semmilyen támogatást nem kaptak, ha valamely szülő elvesztette munkahelyét.
321Párbeszéd PárbeszédGulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ma bejelentette, hogy ötmillió beoltottnál feloldják az esküvői lakodalmakra vonatkozó tiltásokat. Miközben a hétvégi terasznyitás alkalmával tömegek zsúfolódtak össze a vendéglátóhelyeken, a sportrendezvényekről nem is beszélve.
Hogyan is van ez?
322Párbeszéd PárbeszédEgy fitneszteremben lehet együtt több tucat ember maszk nélkül, de szabadtéri sátrakban nem lehet előválasztást tartani. Mi ez, ha nem szabotázs!
323Szabó Tímea PárbeszédGulyás Gergelyt nem zavarja, hogy Dr. Karikó Katalin szerint hamis a kormány táblázata, amely szerint a kínai oltás hatékonyabb, mint a Pfizer.
324LMP LMPTetlák Örs szerint most, hogy bárki maszk nélkül sörözhet a teraszokon, meg kell teremteni a jogszabályi hátterét annak, hogy legalább online módon megtarthassák üléseiket az önkormányzati képviselő-testületek.
A kormány épp az elmúlt napokban rendelkezett és szervezte ki szinte a teljes magyar felsőoktatást fideszes alapítványokba, azonban arra nem sikerült időt fordítania, hogy az önkormányzatokon az egyszemélyi döntések helyett visszatérhessen az ülésezés.
325Csárdi Antal LMPA devizahitelesek ügye, így különösen a végtörlesztés, tökéletesen bemutatta, hogyan viszonyul a Fidesz a magyar társadalomhoz: ott segít, ahol arra nincs szükség, és ott fordítja el a fejét, ahol valóban baj van. Így kerültek több tízezrek súlyos adósságcsapdába.
326Keresztes László Lóránt LMPA kormány NEM ÉLT, hanem VISSZAÉLT a rendkívüli felhatalmazással‼️
Most minimum ŐSZIG akarják meghosszabbítani a RENDELETI kormányzást/rendkívüli jogrendet - erre mi NEM adunk felhatalmazást‼️

2021.04.30

327hvg.hu magyar sajtóMégis indul egy országos vizsgálat a koronavírus elleni vakcinák hatékonyságáról.
328nepszava.hu magyar sajtóTASZ: a védettséget igazoló igazolvány igenis diszkriminatív.
329nepszava.hu magyar sajtóJó kifogás a kibertámadás, ha nem működik a rendszer.
330444.hu magyar sajtóA Pfizerre váró sorban sokan voltak elégedetlenek az oltásügyi intézkedések kommunikációjával.
331lefigaro.fr nemzetközi sajtóA Magyar Orvosi Kamara (MOK) szintén bírálta a táblázatot, melynek ismeretlen a kezelési módszertana, emellett nem veszi figyelembe az oltottak egészségi állapotát és korát. Így az adatok nem alkalmasak összehasonlításra és mélyebb következtetések levonására a MOK szerint.
332Momentum Mozgalom Momentum MozgalomEgy napot adnak arra, hogy a legnagyobb bizalomnak örvendő védőoltásra jelentkezzenek az emberek. A "terheléses támadást" a magyar lakosság okozta, mert regisztrálni szerettek volna a Pfizer-oltóanyagra.
333Fekete-Győr András Momentum MozgalomSzombatra telt házas Fradi-meccset szeretett volna a Fidesz pártigazgatója, ma elő is került 100 000 Pfizer-vakcina. Mi lenne, ha nem Kubatov meccseihez igazítanák az oltási tervet?
334Hadházy Ákos Momentum MozgalomA propaganda szerint hatalmas siker volt a mai nap, meg is van a 4 millió oltott, lehet menni focimeccsre. Azt hiszem, teljesen hülyének néznek bennünket. Mert hagyjuk...
335Ujhelyi István MSZPVégtelenül szánalmasan és önleleplezően magyarázkodik a Fidesz az uniós források kapcsán benyújtott kormányzati terv csúfos bukása miatt.
336Gyurcsány Ferenc DKGyurcsány Ferenc világossá tette: Kubatov focicsapata miatt megnyitják a Pfizer-csapokat, de akinek korábban szüksége lett volna rá, azok nem kaptak!
337DK DKNe csak Fradi-meccs előtt lehessen élni a szabad vakcinaválasztás jogával, hanem minden nap!
338Hajdu László DK"A kormány egy napra lehetővé tette a Pfizer-oltások online foglalását, a weboldal pár óra alatt összeomlott a túlterheltségtől. Ez bizonyítja azt, hogy a magyarok nem oltásellenesek, csak megbízható vakcinát szeretnének!
Követeljük a kormánytól, hogy mostantól folyamatosan, minden nap tegyék lehetővé az összes nyugati oltás foglalását, köztük a Pfizert is!"
339Gyurcsány Ferenc, Arató Gergely DKVolt szabad vakcinaválasztás. 10 percig. Aztán összeomlott a honlap.
Kubatov focicsapata miatt megnyitják a Pfizer-csapokat, de akinek korábban szüksége lett volna rá, azok nem kaptak.
Legyen akkor innentől minden nap szabad vakcinaválasztás. Ne csak Fradi-meccs előtt.
340Párbeszéd PárbeszédAkiknek korábban szükségük lett volna erre az oltóanyagra, azok persze nem kaptak, de tudjuk, közeleg a hétvégi focimeccs, gyorsan be kell oltani az embereket.
Felelőtlen, aljas politizálás ez!
Ennek az aljas és felelőtlen politizálásnak a következtében pénteken 182, összesen pedig 27 540 ember halt már meg koronavírusban.
341Szabó Tímea PárbeszédElképesztő, hogy a kormány ennyire semmibe veszi az emberek kérdéseit, aggodalmát, és nem hajlandó őszintén kommunikálni egy olyan vakcináról, amelyet millióknak akarnak beadni. Ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy lasszóval kell fogni az embereket a kínai oltásra. A bizalmat nem erodálni, hanem növelni kell!
342LMP LMPÖsszeomlott a rendszer, sajnos nem először. A pénteken sorokban kígyózó, hol reménykedő, hol dühös emberek között vannak olyanok, akik krónikus betegséggel várják a talán számukra egyetlen alkalmas oltást, és olyanok is, akik a második oltásukra, időpontra érkeztek.

2021.05.01

343hvg.hu magyar sajtóJó átoltottsággal, de nagyon kevés tudással vállalta Magyarország a telt házas meccseket.
344DK DKLegyen szabad vakcinaválasztás minden nap, ne csak Fradi-meccs előtt!
345Szabó Tímea PárbeszédOlvasom, hogy akkora felháborodás lett a »megbízhatósági vizsgálat« »önkéntes« hozzájárulásáról szóló nyilatkozatból, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság visszavonta. A MedicalOnline úgy értesült, hogy ezt a dokumentumot véletlenül küldték ki. (...) ❗ De ne dőljünk hátra, a törvényi felhatalmazás ugyanis továbbra is fennáll ennek végrehajtására, tehát a kormány bármikor újra előveheti a »megbízhatósági vizsgálatot«."

2021.05.02

346444.hu magyar sajtó Meglehetősen előreszaladt a kormány a stadionnyitással, de legalább nem vált 20 ezres vírusközösséggé a Groupama Aréna. A stadion legtömöttebb része a VIP-szektor volt.
347nepszava.hu magyar sajtóMélyen hallgat mindenki a hazai járványkezelés fekete péntekjéről.

348telex.hu magyar sajtó150 ezer helyett 41 ezerrel indult az oltási terv új szakasza.
349Ujhelyi István MSZPA koronavírus miatt elhunyt több mint huszonhatezer magyar állampolgár halála szoros összefüggésben van az egészségügyi rendszer jelenlegi állapotával, ez pedig egyértelműen az elmúlt évek kormányzati nemtörődömségének, az egészségügyet a fontossági lista végére soroló politikai működésnek róható fel.
350Potocskáné Kőrösi Anita JobbikMi már hozzászoktunk a Fidesz valódi arcához a parlamenti padsorokban. Azonban az mélységesen felháborító és dühítő, hogy a magyar embereket, főképp az idősebb korosztályt zaklatják, és meg akarják mindenáron vezetni őket, abszolút nem törődve a lelki és társadalmi hatásokkal.
351Burány Sándor PárbeszédVajon mi lehet az a speciális ok, amely miatt a Fidesz ennyire haragszik a zenészekre, és mindenkire, aki a zenéből él? Miért maradnak továbbra is tiltólistán a zenés, táncos rendezvények?
Zenészek, színpadi szakemberek, szervezők több mint egy éve nem dolgoznak.
Azért ma focimeccs lesz végre.
352Szabó Tímea PárbeszédA javaslatom szerint a mentősök juttatásához szükséges 4,5 milliárd forintot Semjén 70 milliárdos vadászkiállításától vennénk el. Arra ugyanis semmi szükség, mentősökre viszont igen. A tolvajok viszont maguknak akarnak mindent, a mentősöknek nem adnak.
353Párbeszéd Párbeszéd"Terheléses támadás érte az időpontfoglaláshoz szükséges informatikai rendszert – jelentette be az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes. Az Operatív Törzs munkatársa szerint a támadást felelőtlen emberek követték el.
Szavazzon! Ön szerint terheléses támadás történt?"

2021.05.03

354index.hu magyar sajtóPetíciót indít a középiskolákban és az általános iskolák felső tagozatain a május 10-től tervezett kötelező jelenléti oktatás ellen az ADOM Diákmozgalom. Fontosnak tartják ugyanis, hogy ne kötelezhessenek senkit a jelenléti oktatással járó egészségügyi kockázat vállalására.
355merce.hu magyar sajtóSok vendéglátós kitart a kártyabojkott mellett, a Magyar Nemzet „renitensekként" hivatkozik rájuk.
356444.hu magyar sajtóKarikó: Ránéztem erre a táblázatra, és mondom, mi ez?
357nepszava.hu magyar sajtóA Sinopharm véd a Covid ellen, csak éppen nem az időseknél kellett volna használni? - értékelt a WHO
358n-tv.de nemzetközi sajtóLakosságarányosan Magyarország statisztikái mutatják a legtöbb halálesetet. A magyarországi helyzetről azért is esik relatíve kevés szó, mert a budapesti kormány szisztematikusan akadályozza a média erről szóló tudósításait.
359Momentum Mozgalom Momentum Mozgalom A fideszes elit mindent kihasznál a saját politikai és kommunikációs céljaira, a járványból is propagandát csinált a Rogán Antal vezette minisztérium. A valódi járványügyi tájékoztatás hiánya pedig emberéletekbe került.
360Szél Bernadett Momentum MozgalomItthon a védettségi igazolványt is teljesen kaotikusan vezette be a Fidesz: azok is kapják, akik még nem védettek, mások viszont ki vannak zárva az igazolvánnyal járó jogosultságokból. A rendszer tele van igazságtalansággal és értelmetlenséggel, a kormány pedig inkább jogokat korlátoz, mint hogy ingyen teszteket biztosítanának.
361Jobbik JobbikTöbb mint felháborító, egyenesen gusztustalan, hogy amikor még mindig száznál is többen halnak meg 24 óra alatt, amikor az áldozatok száma hamarosan átlépi a 29 ezret, lakosságarányosan hazánkban halnak meg a legtöbben a járványban, tízezrek mentek tönkre, akkor az Operatív Törzs tagjai, akik mellesleg az elmúlt egy évben, Müller Cecíliával az élen sokszor összevissza beszéltek, jókedvűen röhögcsélnek.
362Z. Kárpát Dániel JobbikA FIDESZ ELÁRULJA A BAJBAN LÉVŐKET! A kormánypártok erkölcsi tőkéje végképp elkopik, amikor a magyar devizahitel-károsultak és végrehajtók áldozatainak helyzetére tekintünk.
363Potocskáné Kőrösi Anita JobbikLejárató hadjárat, gyűlöletkampány, kamu Facebook-oldalak és profilok; erre alapozza a Fidesz a kampányát 11 év kormányzása után. A pozícióért és a székért két kézzel kapaszkodó fideszesek már kiadták a parancsot a másként gondolkodók lejáratására, nem törődve semmilyen következménnyel.
364Sebián-Petrovszki László DKA kínai vakcinát az EU-ban rajtunk kívül sehol sem engedélyezték. Az ezzel beoltott magyarok számos európai országba nem utazhatnak majd be, nem láthatják ott élő gyerekeiket, unokáikat!
365Varga Zoltán DKEz a kormány nem csak a nyugdíjasokon nem segített: magukra hagyta a munkájukat elvesztő embereket, a vállalkozókat, a gyerekükkel otthon maradni kénytelen szülőket és a lakhatást átmenetileg fizetni nem tudó embereket is.
366Arató Gergely DKA kormány a veszélyhelyzet idején katasztrofális eredménnyel védekezett a járvány ellen. Hagyta csődbe menni a kisvállalkozásokat, nem pótolta a munkájukat elvesztő dolgozók, a családok kieső jövedelmeit, nem támogatta a nyugdíjasokat, nem adott 100 százalékos táppénzt az iskolában megbetegedő pedagógusoknak, és a gyermekükkel otthon maradó szülőknek. Bezzeg sportlétesítményre, vadászati kiállításokra meg templomfelújításra mindig találnak pénzt.
367Bősz Anett DKAkárhányszor rákérdeztek a kormánypárti sajtó munkatársai, mindig elmondtam, hogy a rendelkezésre álló információink alapján ezt a vakcinát csak makkegészséges fiataloknak szabadna beadni. A WHO friss közlése szerint a 60 évnél idősebbek és a társbetegségben szenvedők védettségének kialakulása a Sinopharmtól nagyon bizonytalan.
368Tordai Bence, Mellár Tamás PárbeszédDe hiába volt Magyarországon az egyik legmagasabb a jövedelemcsökkenést elszenvedők aránya (41%, 5-ből 2 ember!), hiába költött a kormány rekordalacsony összeget az emberek megsegítésére (és ezermilliárdokat egészen másra...), a Fidesz még ma sem látja be, hogy teljes tévúton jár. Még mindig azt hiszik, hogy a közpénzt nem a közérdeknek megfelelően, hanem a saját, önös pénzügyi érdekeiket követve kell elkölteni.
369Szabó Tímea PárbeszédHa nem oltja be magát valaki, azért is mi vagyunk a hibásak, ha megrohamozzák az emberek a kórházakat, azért is mi vagyunk a hibásak!
370Schmuck Erzsébet LMPA járványidőszakban a Fidesz tényleg megmutatta az igazi arcát. Több százezer munkahely dőlt be. A Fidesz ígérte, hogy segít, változtat az emberek helyzetén. Ehelyett mit látunk? Azt, hogy talán 70 milliárd forintot fordított eddig egy év alatt a kormány a munkahely-támogatásokra. Ausztriában ennek az 50-szeresét. A trükközésre rá fognak jönni az emberek.

2021.05.04

371azonnali.hu magyar sajtóHol, hogyan és miért perelhetem az államot a védettségi igazolványai miatt?
372azonnali.hu magyar sajtóKét hete nyitva vannak az iskolák, mégsem robbant be a járvány – hibáztak a nyitást ellenző szakszervezetek?
373168.hu magyar sajtóCovid-mérleg: Magyarország világelső halálozásban, EU-első oltásban.
374444.hu magyar sajtóWHO: Nincs elég bizonyíték, hogy 60 év fölött is hatásos a kínai vakcina.
375Donáth Anna Momentum MozgalomA járvány közepén a sajtó nem tudósíthat a kórházakból, sőt életbe vágó információkat sem közölhet. Tájékoztatásra van szükség, nem propagandára, mert a tájékoztatás életeket ment!
376Szél Bernadett Momentum MozgalomA 27 ezres halálozás kétharmada a járvánnyal függ össze. Fennhéjázó győzelmi jelentések helyett a kormány mikor vállal felelősséget a sorozatos hibákért?
377Hadházy Ákos Momentum MozgalomSzijjártón kívül nincs Európában több olyan miniszter, aki 28000 halálos áldozat mellett Európa legsikeresebb járványvédelméről merne beszélni.
378Hadházy Ákos Momentum MozgalomHa nemcsak nézték volna az asztalt, hanem érdekelte volna is őket, ami rajta van, akkor tudnák, hogy a 16 és 17 éves korosztályban összesen 200 ezren vannak. Még ha ideális esetben - mindenkit oltanánk, akkor is bőven elég lenne az érkező Pfizer-vakcina száma ahhoz, hogy ne kelljen hetekre leállítani a vele való oltást "tartalékolás" miatt.
379Harangozó Tamás MSZPAzért kellene meghosszabbítani a veszélyhelyzetet és ezzel a rendeleti kormányzást, mert a fideszes politikusoknak csak az odaútra sikerült megvenni a repülőjegyeket Dubajba és a Maldív-szigetekre?
380Ujhelyi István MSZPA Fidesz még ebben a súlyos válsághelyzetben is csúcsra járatja az ellenzék elleni hadjáratot; szavakban nemzeti egységet hirdetnek, tettekben közben minden aljas hazugságra képesek.
381Ujhelyi István MSZPA kormány nagy mellénnyel azt mondta: az elsők között adják majd le az újjáépítési forrásokról szóló nemzeti tervet Brüsszelnek, de egyelőre sehol semmi. A Fidesz készített ugyan egy négyszáz oldalas anyagot korábban (amit persze érdemben senkivel nem vitattak meg), de azóta ezt a tervet is felrúgták. Most meg megy a mellébeszélés. Sok ezermilliárd forintról van szó, amely nem a Fidesz-elit zsírosodó uraságainak tulajdona, hanem minden magyar emberé!
382Szakács László MSZPKizsigerelt munkavállalók kényszeradósságából hizlalják magukat a NER-bankok.
383Molnár Gyula MSZPAzonban továbbra is kérdéses: mi lesz a külföldön élő, dolgozó, tanuló magyar állampolgárok védőoltásával? Az ő ügyük - úgy tűnik – változatlanul nem igazán érdekli a magyar kormányt. Akkor ki is az oltásellenes?
384Z. Kárpát Dániel JobbikA járvány rengeteg magyar kis- és közepes méretű vállalkozást sodort bajba. Ahelyett azonban, hogy a kormány őket támogatná a kárenyhítő csomagon keresztül, oligarcháknak juttat milliárdokat a rászoruló cégek számára kitalált keretből.
385Barkóczi Balázs DKA várva várt pillanat: Gulyás Gergely is elismeri a szabad vakcinaválasztás fontosságát, és a Fidesz is támogatja a DK szabad vakcinaválasztásért indított petícióját, amit eddig habzó szájjal üldöztek.
386Varga Zoltán DKGulyás Gergely azt mondta: lesz még olyan oltási akció, mint múlt pénteken.
Mert a kormány is látja, hogy sokkal többen oltatnák be magukat, ha az oltóanyag típusa számukra elfogadható!
387Vadai Ágnes DKKósa Lajos arról beszélt, hogy egyesek primitív statisztikákkal állnak elő. Gondolom, hogy szólt a Törzs ülésén a kormány táblázatáról is, amit Karikó Katalin kijavított!
388Varga Zoltán DKKöszönjük a beismerő vallomást!
Pont erről beszélünk!
Most buktattad le a kormány(od) hazug, ostoba és vakcinaellenes táblázatát."
389Szabó Tímea PárbeszédWHO: A kínai vakcina hatásossága időseknél nem igazolt. Akkor most ki hazudik? A kormány vagy a WHO?
390Tordai Bence PárbeszédGulyás Gergely a tömeges Pfizer-oltásról: Most már látjuk, hogy van igény erre. Nahát, Gergely, tényleg, most már látjátok? Milyen okos ez a ti kormányotok! Mondjuk, mindenki más látta ugyanezt eddig is, de sebaj, jobb későn, mint soha.
Azért mindezek után azt, ugye, nem fogjátok még egyszer előadni, hogy mennyire nagyszerűen csináltok mindent (is)?
391LMP LMPEzzel szemben a méltatlanul alacsony álláskeresési járadék meghosszabbítására, a járványban kimerült szociális dolgozók béremelésére, a bezárások miatt padlóra került vállalkozások felemelésére, vagy a klímakatasztrófa elkerüléséhez szükséges vízvisszatartási, energetikai és más zöld beruházásokra már nem futja.

2021.05.05.

392444.hu magyar sajtóEgyre zavarosabb az Astra-oltások szervezése.
393alfahir.hu magyar sajtóMár 85 ezren aláírták az ADOM Diákmozgalom petícióját, hogy ne legyen kötelező jelenléti oktatás május 10-től.
394hvg.hu, 168.hu, nepszava.hu magyar sajtó Több tanár úgy kapott oltási behívót, hogy azon nem volt időpont.
395nepszava.hu, 444.hu magyar sajtóÖsszeomló rendszerek, túlterhelt magyarázatok.
396Momentum Mozgalom Momentum MozgalomSzijjártó Péter tovább tolja a kormány oltási propagandáját, és ódákat zeng a magyar járványkezelésről. Kásler Miklósnak nem szóltak, ezért elkezdett igazat mondani az intenzív osztályok szomorú számairól.
397Szél Bernadett Momentum MozgalomMost ért véget a moratórium, a kormány megint nem lépett, az emberek ismét utcára kerülhetnek, pedig a járvány továbbra is tart! Lássunk világosan: miközben a kormány a hatékony válságkezelésre hivatkozva kér őszig felhatalmazást, nem hajlandó élni a felhatalmazásával akkor, amikor a kilakoltatással fenyegetett családokról van szó. Persze, mert nem értelmes dolgokra kell nekik a felhatalmazás, hanem arra, hogy elfojtsák a kritikus hangokat.
398Hadházy Ákos Momentum MozgalomHa a dudálós tüntetéssel törvényt szegtünk (nem szegtünk), akkor jól tettük: a hatalom fél attól, hogy a magyarok egyszerre és hangosan fejezzék ki az elégedetlenségüket, és ezért próbálja a járványra hivatkozva minden erővel megakadályozni a tiltakozásokat.
399Ujhelyi István MSZPA kormánysajtó és a kormányzati szereplők egyszerre ugrottak nekem, mondván ez felesleges, ez hülyeség, erre nincs szükség. Müller Cecília egyenesen azt mondta: "nem most kell az antitesteket mérnünk, most védetté kell tennünk magunkat." A WHO legutóbbi közlése alapján azonban talán ez most még indokoltabb, még megnyugtatóbb lenne. Méghozzá mindegyik oltóanyaggal kapcsolatban.
400Mesterházy Attila MSZPEgy ismerősöm elkapta a Covid19-et. Nemrég jelezték, hogy menjen oltásra. Ha ennyire pocsék az informatikai rendszer és az információátadás ebben a kérdésben, akkor nem lehet, hogy erre több forrást és munkát kellene fordítani? Ilyen hibák konkrétan életekbe kerülhetnek!!!
401Mesterházy Attila MSZPKáosz a pedagógusok oltása kapcsán is. Már az is elég felháborító, hogy még csak most kapják meg a második oltásukat a tanárok - az első oltás még nem garantál biztonságot -, miközben már megy az érettségi, de hogy ezt az oltást sem tudják rendesen megszervezni, az mindennek a teteje, teljes káosz.
402Oláh Lajos DK"Normális ez? Járvány alatt nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű lett a Groupama Aréna fejlesztése! Mire költött ma a kormány?
a.) kórházakra
b.) bérekre
c.) focira
Segítünk: a kormánynak tűpontosan sikerült eltalálni, hogy a válság közepén megint mire kell elszórni a pénzt!"
403Gyurcsány Ferencné DKA magyar állam az összeomlás küszöbén van, ami nem is csoda, hiszen bevallottan a kevesek Magyarországát szolgálja. Én pedig ezen gyökeresen változtatni fogok, és a sokak Magyarországa érdekében fogok kormányozni.
404Arató Gergely DKA gyerek nem számít. Csak a szabály.
405Párbeszéd PárbeszédA Telex.hu írta meg tegnap, hogy Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő pozitív koronavírusteszttel, karanténba rendelve ment be a múlt héten a Parlamentbe. A cikk megjelenése után elkezdődött a magyarázat-saga, posztok íródtak meg és át, miközben a Párbeszéd feljelentést tett az ügyben.
Mit gondol: vajon egyedi esetről van szó?
406Mellár Tamás, Burány Sándor, Tordai Bence PárbeszédBecsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője pozitív koronavírusteszttel, karanténba rendelve ment be a múlt héten a Parlamentbe. Emberéleteket veszélyeztetni: elfogadhatatlan. Emberéleteket veszélyeztetni politikai okokból: cinikus és aljas is.
407Szabó Tímea PárbeszédFeljelentjük ezt a gazember fideszest! Mit képzelnek ezek magukról, hogy ilyen szinten veszélyeztetnek másokat csak azért, hogy kilophassák kétharmaddal a közvagyont?! Épp most jövök egy párttársunk temetéséről, akit a Covid vitt el. Három gyereket hagyott itt. Múlt kedden 2 és fél órán keresztül ült 190 képviselő együtt. Vajon hányan fertőződtek meg? Felelőtlen gazemberek.
408Tordai Bence PárbeszédMegint szemberöhögte a Fidesz az érettségizőket, a gyerekes családokat és a pedagógusokat, oktatásban dolgozókat
409LMP LMPCsárdi Antal szerint jövőre recesszióba kerülne a magyar gazdaság az európai uniós támogatások nélkül a magas költségvetési hiány és a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt.
410Ungár Péter LMPA kormány cinikus módon arra használja a koronavírus okozta rendkívül súlyos válsághelyzetet, hogy bosszút álljon a szombathelyi embereken azért, mert az önkormányzati választáson ellenzéki polgármestert mertek választani. A Fidesz cserbenhagyta a várost, cserbenhagyta az itt élő embereket, és mindezt Hende Csaba némán asszisztálta végig.

2021.05.06.

411hvg.hu magyar sajtóAz, hogy a közbeszerzések és a megrendelések kizárólag a haveroknál és a vazallusoknál landolnak, akkor érezteti hatását, amikor a rendszer összeomlik. Ezt nevezik ők terheléses támadásnak. Vélemény.
412nepszava.hu magyar sajtó16 milliárdból fog kampányolni az oltások mellett a kormány.
413hvg.hu magyar sajtóMájus 23-a előtt nehezen lesz bármilyen lakodalom, többhetes csúszásban van a kormány.
414Cseh Katalin Momentum MozgalomErősen sántít azonban az a kormányzati érvelés, miszerint az adósság elkerülése érdekében nem veszik igénybe az EU-s hitelkeretet. Ugyanis gondoljunk csak bele: orosz hitel a paksi atomerőmű bővítésére, kínai hitel a Budapest-Belgrád vasútvonalra és a Fudan Egyetemre. A keleti hitel jó a kormánynak, a nyugati nem.
415Szél Bernadett Momentum MozgalomAz ej, ráérünk arra még - hozzáállás pedig érzéketlenség, és hangsúlyozom: ha arra van ideje a kormánynak, hogy feldúlja az egész egészségügyi ellátást egy ezer sebből vérző törvénnyel a járvány közepén, akkor arra is legyen ideje, hogy az emberek életét megkeserítő törvényt kijavítsa!
416Hadházy Ákos Momentum MozgalomA WHO nem rendelkezik adatokkal a kínai vakcinák hatékonyságáról az idős embereknél. A magyar kormány több százezer fős mintával rendelkezik. Miért nem teszi közzé a részletes eredményeket? Ha jók, és visszatartja - bűn. Ha rosszak, és visszatartja - bűn.
417Hadházy Ákos Momentum MozgalomHa a kínai vakcina hatékonyságáról valóban jó adataink vannak, akkor világszerte emberek millióit menthetné meg a kormány azzal, hogy közzéteszi a Sinopharm-vakcinával elért RÉSZLETES eredményeket az oltatlan kontrollcsoporttal összevetve. Ha nem így tesz, akkor a kormány oltásellenes.
418Jobbik JobbikA kormány által rajzolt pályaív világosan mutatja, hogy augusztusig velünk maradnak a korlátozó intézkedések. Ezt még Gulyás Gergely sem tudta véka alá rejteni, minthogy azt sem, hogy épp a kormány oltásellenes, gyalázkodó, elbizonytalanító kampányának köszönhetően egyre csökken az oltakozni kívánók száma.
419Z. Kárpát Dániel JobbikMost minden homályos vagy zavaros, több százmilliárdos költekezést az „újraindítással” címkéznek majd fel, legyen szó a paksi bővítésről vagy a gazdaság pörgetésével kapcsolatban sem álló „piramisépítésekről”, netán a Budapest-Belgrád-őrülethez vagy a kínai egyetemhez hasonló beruházásokról.
Szilágyi György JobbikInkompetencia, ferdítések, pofátlanság. Ez csak három kifejezés a videóban szereplő személyekre. Van más is, ami illik rájuk?
420Rig Lajos JobbikElég nagy a zavar a védettségi igazolványok kiküldése, az oltások körül. Értem én, hogy telt házas focimeccset akarnak, de ez mindenáron cél?
421Kocsis-Cake Olivio PárbeszédMiután a tragikus járványkezelést szóvá tettem a kormánynál, Dömötör Csaba a jól megszokott oltásellenes baloldalozás mellett egyszerűen nem vesz tudomást a tényekről. Egyfelől arra hivatkozik, hogy Magyarország azért világvezető a halálozást tekintve, mert itt más számítási módot alkalmaznak. Elárulhatom, az európai államok zöme hasonló, ha nem szigorúbb módszert használ, így a labornak tekintett Ausztria is. Másrészt a közel 30 000 elhunyt a kormány hivatalos statisztikája, ezzel találkozhatunk a Kormányinfón, az Operatív Törzs tájékoztatóin – ezek szerint a kormány sem hisz saját magának?
422Keresztes László Lóránt LMPDr. Keresztes László Lóránt kijelentette: a kabinet nem vette figyelembe a járvány okozta gazdasági válságot, és továbbra sincs tekintettel a leszakadó térségek problémáira.

2021.05.07.

423telex.hu magyar sajtóKöltözzön haza, majd akkor lesz védettségi igazolványa az oltás mellé, üzente a kormányhivatal olvasónknak.
424444.hu magyar sajtó17 évesen bejelentkezett a fiataloknak félretett Pfizerre, aztán kapott egy értesítést, hogy jött kínai vakcina.
425Fekete Győr András Momentum Mozgalom177 napja vette el a fideszes parlamenti többség tízmillió magyar ember gyülekezési jogát. Erre nem azért volt szüksége a hatalomnak, hogy a járvány ellen védekezzen – hanem azért, hogy a koronavírus árnyékában, látványosabb társadalmi ellenállás és tüntetések nélkül tudják véghezvinni Magyarország leépítését és kifosztását.
426Szél Bernadett Momentum MozgalomÉn azt látom, hozzájuk eddig semmilyen kormányzati kampány nem jutott el. Nincs közérthető tájékoztatás az oltásokról, azok megbízhatóságáról, a regisztráció mikéntjéről, és nincs konkrét segítség magához a regisztrációhoz sem. Korábban a kormány azt állította, hogy a regisztráció nem feltétele az oltásnak, de a gyakorlatban valójában az: nem tudunk arról, hogy regisztráció nélkül hogy lehet oltásra jelentkezni.
427DK DKA DK-s Szaniszló Sándor által vezetett XVIII. kerület a hétvégén ingyenesen letesztel minden kerületi felsős és középiskolás diákot és iskolai dolgozót, aki ezt kéri.
428Bősz Anett DKA közbizalmat romboló kormányzati kommunikáció, a kórházainkban haldokló emberek, a gyászolók egyre nagyobb tábora, az egészségügy súlyos munkaerőhiánya és a kórházak állapota szélkakassá teszik a kormányzatot. Már több mint 28 ezer ember vesztette életét a koronavírus következtében, akik közül sokan életben lehetnének, ha a járványkezelést a kezdetektől komolyan veszi a kormányzat. De a tisztifőorvos éppen ugyanolyan következetlen és fegyelmezetlen szereplője volt ennek a folyamatnak, mint a kormány tagjai.
429PM PMCsak az oltás segíthet a járvány megfékezésében, ám ez is döcög. De nem azért, mert nincs elég regisztrált – ahogyan azt a kormány mondja –, hiszen rengeteg olyan regisztrált van, aki hónapok óta várja, hogy beoltsák. Miközben vakcina van elég. Állítólag.
430Kocsis-Cake Olivio PárbeszédTerheléses támadás érte az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltató Teret. Állította pont egy hete a kormány, amely már hatodszor szenved el efféle szabotázst a járvány ideje alatt.
Ilyen, amikor a közbeszerzések és a megrendelések kizárólag a fideszes haveroknál landolnak.
Ezt nevezik ők terheléses támadásnak. Vajon a Kréta-rendszernél is támadás volt mikor elkezdődött az online oktatás?
431Szabó Tímea PMBotrány: mégis lehallgatják az egészségügyi dolgozókat! Alkotmánybírósághoz fordulok az orvosokat, ápolókat érő hátrányos megkülönböztetés miatt.
432Schmuck Erzsébet LMPAz LMP felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul állítsa össze új helyreállítási tervét és azt jóváhagyásra nyújtsa be az Országgyűlésnek, mielőtt kiküldené Brüsszelbe!

2021.05.08.

433hvg.hu, 444.hu magyar sajtóSaját magának fizetheti a PCR-tesztet az, aki oltás nélkül menne halasztható műtétre.
434444.hu magyar sajtóNyolcmilliárd forint értékben ajándékozott el lélegeztetőgépeket a kormány. Eladni úgysem tudnák, hiába fizettek érte 300 milliárdot az adófizetők.
435Die Welt nemzetközi sajtóSzputnyik V – a bizalmatlanságot szító oltóanyag. A Szputnyik V vakcina nehezen eladhatóvá válhat, hiszen jelenleg is kérdéses, hogy utazhatnak-e az EU-n belül az ezzel a vakcinával beoltottak, valamint az elmúlt hetekben jelentős mennyiségű, EMA által engedélyezett vakcina érkezett az EU-ba
436nepszava.hu magyar sajtóAz Operatív Törzs összezavarta a rendszert.
437Momentum Mozgalom Momentum MozgalomSzándékosan hagyták bedőlni a magyar vállalkozókat, hogy a fideszes elit leuralhassa és felvásárolhassa a turizmust.
438Hadházy Ákos Momentum MozgalomA "legmegbízhatóbb tájékozódási forrás" szerint a tegnapi napon EGYETLEN TESZTET SEM végeztünk, igaz, ehhez képest lett 1376 új fertőzött. Ez persze semmi másra nem bizonyíték, mint hogy az adatokat primitív módon kézzel írogatják be a táblázatba, ma nyilván valamelyik kartárs az egyik rubrikát elfelejtette kitölteni.
439Hadházy Ákos Momentum MozgalomHogy jó példát is bemutassak: néhány napja egészen kulturált körülmények között kaptam meg a második oltásomat a szekszárdi művelődési központban kialakított oltóponton. Időpontra, jól szervezetten, a folyamat nagy részén tágas légtérben, a távolságtartást nagyobbrészt lehetővé téve. Érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy nem lehetett ezt mindenhol és mindenkinek így lehetővé tenni.

440Z. Kárpát Dániel JobbikA kormány tökéletesen érzéketlen több százezer honfitársunk problémájával szemben, ugyanakkor feltétel nélkül szolgálja ki a nagy bankok pénzügyi érdekeit.
441Karácsony Gergely PMCsak hogy világos legyen: többet fizet be a lakosság válság idején, miközben a gazdaságvédelemre szánt pénzek mintegy háromnegyedét a kormány nem a gazdaság talpra állítására, nem szociális támogatásokra, hanem saját hatalmi céljaira és a fideszes haverok gazdagodására költi.

2021.05.09.

442hvg.hu, telex.hu magyar sajtóCáfol a Koronavírus Sajtóközpont: nem lehet most Pfizer-oltásra időpontot foglalni.
443nepszava.hu magyar sajtóMától megint foglalható időpont a Pfizerre.
444Jobbik baloldali pártTitkolják, hány műtét maradt el a járvány miatt. Közben pedig ezreket üldöztek el az ellátásból!

445Z. Kárpát Dániel JobbikA kormány számolatlanul önti a milliárdokat olyan kormányzati hobbitevékenységekbe, mint MotoGP-pálya építése, Vadászati világkiállítás megtartása a turistamentes időszakban, vagy a különösképpen “aktuális” űrprogram támogatása. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ennek a pénznek a családoknál jobb helye lenne, mint az, hogy Magyarország lakossága tavaly decemberben egyetlen hónap alatt Siklós népességével csökkent, az egy év alatti csökkenés pedig Nagykanizsa lélekszámával volt azonos.

446Oláh Lajos DKA válaszadók közel fele válaszolta, hogy a családja segített a válság során, az elsöprő többség nem kapott segítséget sem a munkáltatójától, sem a kormánytól, sem a kivéreztetett önkormányzattól. A kérdezettek relatív többsége szerint az önkormányzatok forrásmegvonásainak az ellenzéki vezetésű települések büntetése volt a célja.

447LMP LMPKanász-Nagy Máté felidézte: az elmúlt egy évben a koronavírus-járvány miatt kialakult válság alatt több tízezer vállalkozás szüntette be tevékenységét, százezrek veszítették el munkájukat, családok milliói kerültek teljes bizonytalanságba.
Nem jut pénz a bajba jutott kis- és középvállalkozások támogatására, az álláskeresési járadék időtartamának emelésére, szociális kiadásokra, a családi pótlék emelésére és a nyugdíjak érdemi emelésére sem.

448Hajdu László DK"Az ellenzéki vezetésű Eger 1,5 milliárd forintot kért volna az államtól a 2-2,5 milliárdosra becsült kiesések miatt, de végül csak 825 millió forintot kapott.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels Zrt. 14 vidéki szállodáját összesen 17,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással tolta meg a Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy-programból. Ebből a pénzből ment a Hunguesthez tartozó egri Hotel Flóra felújítására 2,8 milliárd támogatás."

2021.05.10.

449euractiv.com nemzetközi sajtóTovábbra sem tudja eladni, így inkább elajándékozza a felesleges lélegeztetőgépeket a magyar kormány.
450444.hu magyar sajtó

Kis Magyar Oltogatás.

hirdetés
451telex.hu magyar sajtóNem sikerült 7-10 nap alatt beoltani 1 millió embert, sőt még a harmadát sem.

452azonnali.hu magyar sajtóA kormányközeli nézőpont szerint hatmillió beoltottnál van a magyar oltáskampány plafonja. A korábbi kormányzati kommunikáció szerint május közepére hat, május végére hétmillió ember kaphatja meg az első koronavírus elleni oltását, azonban ezektől a számoktól jócskán elmaradunk.

453hvg.hu magyar sajtóA Washingtoni Egyetem szerint kimaradt 9500 áldozat a magyar járványstatisztikából.
454444.hu magyar sajtóEz lehet a magyarázata annak, hogy miért ajánlottak fel 18 év alattiaknak is kínai vakcinát. Spoiler: nem tökéletes az informatikai rendszer.
455Momentum Mozgalom Momentum MozgalomHarminc (!) forinttal "köszönte meg" a mentősök munkáját a Fidesz.
456Momentum Mozgalom Momentum MozgalomMészáros Lőrinc háromszor több állami pénzt kapott az egri hoteljük felújítására, mint az egri önkormányzat a drasztikus adóelvonások után. A fideszes elit ennyire tartja fontosnak az önkormányzatiságot.

457Ujhelyi István MSZP"Gazemberség, amit a kormány művel a közpénzekkel. A kórházainkban nincsen vécépapír, fertőtlenítőszer elég, nincs szappan, és közben milliárdokat szórnak szét fideszes haverok gazdagodására."
458Lukács László György JobbikEzt hívják úgy, hogy fizetős egészségügy! 18.900 Ft a PCR-teszt... és majd kiderül, hogy ezen is valamelyik tolvajpárti haver gazdagszik!
459Arató Gergely DKMiért dugdossák az emberek elől a legnépszerűbb Pfizer-vakcinát?
Mennyit adtak be eddig, mennyit tettek félre második oltásra, és mennyi áll még ezen felül a raktárakban? Magyarázatokat várunk!

460Ungár Péter LMPUngár Péter: Az ingyenes parkolás talán a kormány járványügyi intézkedései közül a legértelmetlenebb.
Nevetséges azt mondani, hogy akkor, amikor a kormány az EU-ban az egyik legkevesebb bértámogatást adta, amikor nincs újranyitási támogatás, és amikor nem tudta az egyszeri bérkiegészítést sem megadni a szociális szektorban dolgozóknak, pont ezzel segít az emberek anyagi helyzetén.
461Schmuck Erzsébet LMPAz LMP – Magyarország Zöld Pártja felszólítja a kormányt, hogy a szakmai és civil szervezetektől beérkezett vélemények és a parlamenti vitanap tanulságai alapján tervezze újra a helyreállítási tervet úgy, hogy a középpontban a környezet- és klímavédelmi intézkedések álljanak!

hirdetés
462Ungár Péter LMPUngár Péter: Az ingyenes parkolás talán a kormány járványügyi intézkedései közül a legértelmetlenebb.
Nevetséges azt mondani, hogy akkor, amikor a kormány az EU-ban az egyik legkevesebb bértámogatást adta, amikor nincs újranyitási támogatás, és amikor nem tudta az egyszeri bérkiegészítést sem megadni a szociális szektorban dolgozóknak, pont ezzel segít az emberek anyagi helyzetén.
463Schmuck Erzsébet LMPAz LMP – Magyarország Zöld Pártja felszólítja a kormányt, hogy a szakmai és civil szervezetektől beérkezett vélemények és a parlamenti vitanap tanulságai alapján tervezze újra a helyreállítási tervet úgy, hogy a középpontban a környezet- és klímavédelmi intézkedések álljanak!

468MSZP MSZPNemcsak a fizikailag és lelkileg is megterhelő munkából kifolyólag, hanem az egészségügyi vezetők és a kormányzat részéről tanúsított megbecsülés teljes hiánya miatt is. Legnagyobb vesztesei a szolgálati jogviszony bevezetésének azok a dolgozók, akik az orvosi béremelés előnyeit nem élvezik, de a törvénybe csomagolt korlátozások negatívumait mind a nyakukba kapták.
469Mesterházy Attila MSZPA Bizottság (EB) irányítói közölték a magyar delegációval: az uniós helyreállítási alap igénybevételére kidolgozott magyar terveket annyira rossznak tartják, hogy ebben a formában nem fogják támogatni.
470Brenner Koloman JobbikA Bizottság (EB) irányítói közölték a magyar delegációval: az uniós helyreállítási alap igénybevételére kidolgozott magyar terveket annyira rossznak tartják, hogy ebben a formában nem fogják támogatni.
471Z. Kárpát Dániel JobbikA Fidesz hagyta elszállni az alapvető élelmiszerek árait, és még az áfatartalmukat is felemelte.

472DK DKSzijjártó hazudott! Kiderült, hogy mégsem elég a "plasztikkártyánk" a horvát nyaraláshoz!
473Hajdu László DKAZ ÍGÉRET SZÉP SZÓ...
...de úgy látszik, Szijjártó külügyér, főfürkész és hivatásos kormányzati vakcinafelvásárló hiába büszkélkedett egy hete azzal, hogy a sebtében kibocsátott, semmit sem igazoló és semmit sem érő Orbán-plasztikot elfogadják majd Horvátországban, tegnap kiderült, hogy ez nem igaz.
474Vadai Ágnes DKOrbánék elajándékoztak már Pfizert meg Astrát. Vajon mi van a többi vakcinával?
475Gyurcsány Ferenc DKMajdnem két hete mondtam. Ma újra lehet Pfizerre foglalni.
Lassú felfogásúak ezek a kormánygyerekek?
476Párbeszéd PárbeszédTegnapi hír, hogy aki Horvátországba tervezi az utazását, annak a plasztikkártyán túl az orvos által adott, papíralapú oltási igazolványt is fel kell mutatnia, amelyen mindkét oltási dátum szerepel. Valamint arra is figyelmeztetik az utazókat, hogy a határon minden esetben nyilatkozni kell a Horvátországban tervezett tartózkodás időtartamáról, annak helyszínéről, valamint többnapos tartózkodás esetén a szállás pontos címéről.

472DK DKSzijjártó hazudott! Kiderült, hogy mégsem elég a "plasztikkártyánk" a horvát nyaraláshoz!
473Hajdu László DKAZ ÍGÉRET SZÉP SZÓ...
...de úgy látszik, Szijjártó külügyér, főfürkész és hivatásos kormányzati vakcinafelvásárló hiába büszkélkedett egy hete azzal, hogy a sebtében kibocsátott, semmit sem igazoló és semmit sem érő Orbán-plasztikot elfogadják majd Horvátországban, tegnap kiderült, hogy ez nem igaz.
474Vadai Ágnes DKOrbánék elajándékoztak már Pfizert meg Astrát. Vajon mi van a többi vakcinával?
475Gyurcsány Ferenc DKMajdnem két hete mondtam. Ma újra lehet Pfizerre foglalni.
Lassú felfogásúak ezek a kormánygyerekek?
476Párbeszéd PárbeszédTegnapi hír, hogy aki Horvátországba tervezi az utazását, annak a plasztikkártyán túl az orvos által adott, papíralapú oltási igazolványt is fel kell mutatnia, amelyen mindkét oltási dátum szerepel. Valamint arra is figyelmeztetik az utazókat, hogy a határon minden esetben nyilatkozni kell a Horvátországban tervezett tartózkodás időtartamáról, annak helyszínéről, valamint többnapos tartózkodás esetén a szállás pontos címéről.

479Szabó Tímea PárbeszédVégtelenül cinikus, hogy Áder jótékonykodik a 800, Covid miatt árván maradt gyerekkel, miközben az államnak lenne kutya kötelessége segíteni nekik.
480Szabó Tímea PárbeszédKényszerszerződés, lehallgatás, megalázó fizetések – így „ünnepli" Orbán az Ápolók napját.
481DK DKÚgy látszik, hogy már a kormány is elismeri a szabad vakcinaválasztás fontosságát, és támogatják az ügyben indított petíciónkat!

2021.05 13.

482nepszava.hu, 168.hu magyar sajtóMintegy 8 milliárd forint értékben ajándékoztunk lélegeztetőgépeket a baráti országoknak.
483444.hu, hvg.hu, telex.hu magyar sajtó Véletlen hat adag Pfizert adtak be egy szombathelyi férfinak.
484index.hu magyar sajtó Sorra érkeznek a panaszok a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban.
485Fekete Győr András Momentum MozgalomPontosan így él vissza a koronavírus-helyzettel és a veszélyhelyzettel a Fidesz országosan is: egy súlyos járvány közepén lehetetlenítik el politikai ellenfeleiket és szervezik ki a saját embereiknek a fél államot a bukás előtt.

hirdetés
486Cseh Katalin Momentum MozgalomA Fidesz nem él, hanem visszaél a rábízott hatalommal – a koronavírus-járvány alatt pedig különösen így van ez. Bárki a saját bőrén érezheti, milyen az, ha a Fidesznek nem tetsző dolgot tesz vagy mond. De a Fidesz valójában fél. Fél az igazságtól és fél attól, hogy elveszíti hatalmát.
487Hadházy Ákos Momentum MozgalomEz az első fecske abban a gigantikus csalássorozatban, ahol a járványon arcátlanul sokat kerestek a kormány dögkeselyűi, és jogi következmények lehetnek. Kormányváltás esetén az első elintézendő ügyek közé kell venni a lélegeztetőgépek, maszkok, vakcinák beszerzési körülményeinek kivizsgálását. A legundorítóbb dolog ugyanis a járványt kihasználva lopni.

488Z. Kárpát Dániel JobbikAzonban Európa legkegyetlenebb és legszűkmarkúbb kormányával találkozik az a vállalkozó, akinek most újra kellene indítani régen bezárt üzletét!

489Szabó Tímea PárbeszédA Fidesz több mint egy éve akadályozza az operatív törzs parlamenti beszámolóját, de most még ezt is alul tudták múlni. A saját belügyminiszterük meghallgatásáról egyszerűen kivonultak.
490Szabó Tímea PárbeszédÚjra lehet Pfizerre időpontot foglalni. Csak aztán nehogy megint regisztrációval provokáljanak a tömegek!
491Szabó Tímea Párbeszéd800 milliárd forintot kaptak Mészáros és a NER-lovagok a járvány alatt. Ebből legalább 7 évig lehetett volna fizetni az ápolók és kórházi dolgozók 50%-os béremelését!

492Tordai Bence PárbeszédLesz applikáció, második magyar plasztikkártya, európai zöldkártya, de itt a járványt kéne kezelni, a védettséget igazolni és nem a kommunikációs háborút megnyerni.

2021.05 14.

493nepszava.hu, telex.hu magyar sajtóA kormány a járvány sújtotta ágazatokat segítette a terasznyitást ünneplő celebek posztjaival.
49424.hu, 444.hu ,telex.hu magyar sajtóNem árulja el a kormány, mennyit fizettek a terasznyitást ünneplő celebeknek.
49524.hu magyar sajtóEléggé megszívták a védettségi igazolványt azok a helyek, ahova tinédzserek járnak.
496telex.hu magyar sajtóFél napig nem működött az állami védettségi applikáció.
49724.hu magyar sajtóAmatőr és átgondolatlan az élesített védettségi igazolványos alkalmazás.
498Momentum Mozgalom baloldali párt A Fidesz semmi másra nem használta a járványt, csak a saját gazdagodására és a hatalmának a növelésére.
499Fekete Győr András Momentum MozgalomMiközben világelsők vagyunk halálozásokban, Orbán Viktor disznósajtról, paprikáról, "Hunniáról" beszélget a heti rádióinterjújában. Jó kezekben a védekezés...
500Cseh Katalin Momenttum MozgalomEz Orbán válságkezelése. Miközben a mindössze három hónapnyi munkanélküliségi támogatást és a családi pótlék összegét nem emelték meg a koronavírus-járvány alatt, ráadásul az egész EU legszűkmarkúbb jövedelemkiegészítő programja a magyar, addig a NER nagyágyúi 800 milliárd forintnyi közpénzt kaszáltak.

501Szél Bernadett Momentum MozgalomTűrhetetlennek tartom, hogy a szabad véleménynyilvánítás járványbiztos lehetőségét is csírájában fojtja el a kormány. A kormány ellenzékellenes motivációját pedig egyértelműen mutatja, hogy a gyülekezés más formái — ld. teltházas focimeccs — mindeközben adottak.

502Hadházy Ákos Momentum MozgalomA lopás minősített esete, ha a járvány ürügyén talicskázza ki valaki a közpénzt. Az pedig, hogy Pintér törvényt sértve megtagadja a választ, amikor a kártyák áráról kérdezem, csak egy dologra utalhat: valaki pofátlanul sokat keresett ezen a bulin is.
503Tóth Bertalan MSZPA tények azonban tények: Orbán hazudik, és – bár korábban ígérte – nem vállalja a felelősséget a járványkezelés kudarcáért. Több szerénység és szakszerű intézkedés, kevesebb lopás és öntömjénezés - erre lett volna szükség, és ma nem lenne közel 30 ezer magyar áldozata a járványnak – édesanyák, édesapák, nagyszülők, gyermekek.
504Jobbik baloldali pártAzt elfelejtette Gulyás, hogy ennyi ember sehol a világon nem halt meg lakosságarányosan. Hogy közel ezer gyermek maradt teljesen árván. Hogy Európa legsmucigabb kormánya semmit nem segített a magyar embereknek, viszont az Orbán-család strómanjainak zsebébe péklapáttal lapátolták a pénzt.

505DK baloldali párt"Egész Európában nálunk van a legnagyobb baj az elhalasztott orvosi vizsgálatok és műtétek miatt!
Nemcsak az a 29 ezer ember a járvány áldozata, akik a vírusban haltak meg, hanem azok is, akik az egészségügyi ellátás hiányában veszítették életüket."

506Bősz Anett DKA plasztiklapok nem tükrözik a védettséget, a világ nagy részén el sem fogadják, és rövidesen app helyettesíti. Az előállító cégben vezető tisztségviselő Stumpf István kormánybiztos.
507Szabó Tímea PárbeszédNem hagyom annyiban az orvosok és ápolók lehallgatását! Hiába puccsolták meg a fideszesek a saját belügyminiszterük parlamenti meghallgatását, a folyosón odamentem Pintér Sándorhoz, és számonkértem a lehallgatási botránnyal kapcsolatban. Ígéretet tett az egyeztetésre.

508Kocsis-Cake Olivio PárbeszédEz tehát a magyar valóság: miközben nincs elég egészségügyi szakember, miközben a tanárok éhbérért dolgoznak, miközben az álláskeresési járadék a számlák kifizetését sem fedezni, addig a Fidesz az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb válsághelyzetében a mi adóinkból származó milliárdokat fekteti Semjén Zsolt és a fideszes elit hobbijának kiállításába.

2021.05 15.

509444.hu magyar sajtóStornó, egyelőre nem elég a magyar védettségi igazolvány, ha Romániába utaznánk.
510Gyurcsány Ferenc, DK DKA kormány engem kihagyott az oltásra buzdító kampányukból, de én megcsináltam helyettük is a saját verziómat.
511Hohn Krisztina, LMP, Keresztes László Lóránt LMPTisztelt Kásler Miklós Miniszter Úr! Tudja Ön, hogy mi van a képen? Ez egy 70 éves ember kórházi reggelije, a mai napon, Magyarországon! Igen, jól látja! Üres kenyér! Nincs hozzá semmi! Se vaj, se sajt, sem más! Tényleg így kell bánni a magyar emberrel!? Ezt érdemli, aki ledolgozta az életét?!

2021.05 16.

512hvg.hu, nepszava.hu magyar sajtóVolt, aki több száz kilométert utazott a Pfizerért. Mire megjött az SMS, többek nem tudtak foglalni helyszínt Budapesten.
513Lukács László György JobbikAz Orbán-féle "kanyarban előzés" közben elvesztettünk négyezer boltot és az azokat üzemeltetők megélhetését. Az egy dolog, hogy a kormány nem védte meg az embereket, és ezért 29 ezer ember az életével fizetett a járványban, de a gazdasági károk is egyre gyarapodnak!
514Szabó Tímea PárbeszédGYŐZELEM! Másodszor is elértük, hogy kifizessék az elmaradt Covid-pótlékot a Margit Kórházban!
515Vadai Ágnes DKNémetország és Ausztria csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat fogadja el. Akkor most Merkel és Kurz oltásellenesek?

516Mellár Tamás Párbeszéd"A kérdésre, hogy „mi okozza pénzügyi helyzetének rosszabbra fordulását", a válaszadók túlnyomó többsége (65 százaléka) a magas inflációt nevezte meg okként, különösen az élelmiszerárak emelkedését érzi meg a lakosság pénztárcája. Minden egyéb ok arányaiban eltörpül e magyarázat mögött, de emberi tragédiák tömegét rejtik a számok."

517Szabó Tímea PárbeszédAz EMMI azt mondja, hogy nem lesznek kórházbezárások. Selmeczi Gabriella pedig azt mondta, hogy megvédik a magánnyugdíjpénztárakat.

2021.05 17.

518telex.hu, hvg.hu, index.hu magyar sajtóTöbb száz méteres sor alakult ki egy budapesti oltóponton.
51924.hu magyar sajtóAkinek van pénze és kapcsolata, előrébb jut, akinek nincs, akár éveket is várhat az ellátásra.
520Szél Bernadett Momentum MozgalomA Fidesz, kihasználva, hogy az egész ország a vírussal küzd és a gyülekezés tilalma miatt nem tudunk kiállni magunkért és egymásért, szó szerint lecsapott a meleg és transznemű honfitársainkra, hogy megfossza őket az egyenlő és emberhez méltó élet lehetőségétől.
521MSZP baloldali pártMiközben az árak az egekben, miközben százezrek megélhetés nélkül, addig a Fidesz-kormány újabb százmilliókat és milliárdokat költ önfényezésre, propagandára, és még a vadászati kiállítás milliárdjain felül annak reklámozására is!
522Szakács László MSZPA Fidesz több mint 2 millió dolgozót szolgáltat ki a válságnak azzal, hogy nemet mondott az adómentes minimálbérre és az alacsony fizetések adójának csökkentésére. A kormánypárti politikusok ezzel egyértelművé tették, hogy szerintük a magyarok nem érdemelnek többet Európa egyik legalacsonyabb minimálbérénél.
523Szakács László MSZPMindenre jut pénz, csak az emberekre nem. Felháborító, hogy a koronavírus-járvány alatt mire költ tízmilliárdokat az Orbán-kormány! Csak néhány példa: MotoGP-pálya, vadászati kiállítás, űrkutatás és az elmaradhatatlan Mészáros Lőrinc.
524Harangozó Tamás MSZPTöbb mint 2 millió magyar adófizetőt különböztet meg hátrányosan a magyarországi kormány, és okoz nekik kárt azzal, hogy a településeiknek nem adja vissza a tőlük elvett pénzt, így Budapest, Szombathely, Tatabánya vagy Dunaújváros polgárait is.
525Z. Kárpát Dániel JobbikAz egész EU-ban nálunk maradt el a legtöbb műtét és orvosi vizsgálat.
526Lukács László György JobbikAusztriában most hátrányt szenvednek azok a magyarok, akiket keleti vakcinával oltottak. A kormány eközben semmi mással nem foglalkozik, minthogy arról terjesszen álhíreket, hogy a Jobbik és az ellenzék oltásellenes.
527Brenner Koloman Jobbik Felszólítjuk a fideszes kormányt, hogy a káoszba fulladó "Black Friday" oltási akciók és felelőtlen ígérgetés helyett biztosítsa minden magyar polgár számára a valóban szabad vakcinaválasztást!
529Hajdu László DKOrbánék átverték a magyarokat, nekünk lett igazunk: Ausztriában sem fogadják el a keleti vakcinákat, így sajnos nagyon sok mindenre nem jogosultak a magyarok.
530Rónai Sándor DK"Például ilyen az Unió gazdasági helyreállítási alapja, azaz a tagállamokat anyagilag segítő eszköz, ami az utóbbi évek legnagyobb támogatása az Európai Uniótól.
Magyarország sajnos az Orbán-kormány hibájából, a rendszerszintű korrupció okán ebből a segítségből is kimaradhat, hiszen Orbánékra nem lehet rábízni az uniós pénzeket."
531Vadai Ágnes DK"⛔️ Mi van azokkal a határon belül élő magyarokkal, akik regisztráltak, és még mindig nem kaptak oltást?
⛔️ Ha belépnek az országba ezek a magyarok, akkor karanténba kell menniük?
⛔️ Esetleg kiszállítja a kormány az igénylőkhöz a vakcinákat?
⛔️ Esetleg kifizetik nekik a hazautazás és az itthoni tartózkodás költségeit?
⛔️ Azok is kapnak ingyenes oltást, akik csalárd módon, a kormány hathatós segítségével úgy kaptak magyar állampolgárságot, hogy egy szót sem tudnak magyarul?"
532Párbeszéd baloldali párt A várólisták rövidülésén azonban nem segít, hogy a fáradt egészségügyi dolgozók hamarosan kiveszik az egyébként nagyon is megérdemelt szabadságukat. Lantos Gabriella ezért úgy véli: őszig nem sok esély van arra, hogy a betegek gyorsan ellátáshoz jussanak.
533Keresztes László Lóránt LMPDöbbenet‼️ Többet költ a kormány a SEMJÉN-féle vadászati kiállításra, mint az Országos Mentőszolgálatra!

2021.05 18.

534Donáth Anna Momentum MozgalomEgy európai demokráciában a gyülekezési jog mindenkit megillet. Azért létezik, hogy az állampolgárok kifejezhessék politikai véleményüket, és felhívhassák a figyelmet a számukra fontos közéleti eseményekre. Például arra, hogy egy kormány a járvány árnyékában kiszervezi a fél magyar államot. Most azonban semmilyen ügyben nem lehet a választók véleményét kikérni, és ez persze kényelmes a médiát leuraló Fidesznek.
535Hadházy Ákos Momentum MozgalomMa a "parlament" meghosszabbította a "vészhelyzetet" őszig. Ennek egyetlen célja, hogy a kormány csendben lophasson tovább. Egyetlen gyakorlati következménye ugyanis, hogy telt házas meccset lehet szervezni, tüntetést viszont tilos.
536Bangóné Borbély Ildikó MSZPEmbertelen helyzetek az érettségi vizsgák alatt!
537Z. Kárpát DÁniel JobbikVarga Mihály: Hazánk érte el a legnagyobb növekedést az EU-ban... A valóság: a magyarok 41%-ának csökkent a bevétele az elmúlt évben.
538Potocskáné Kőrösi Anita Jobbik Közel 4000 üzlet zárt be tavaly a járványintézkedések miatt. Így működik a Fidesz gazdaságvédelmi akcióterve.
539 azonnali.hu magyar sajtóMiért nem számít, hogy a kormány a Parlamentben meghosszabbíttatta a veszélyhelyzetet?
540telex.hu magyar sajtóKedden hatperces tájékoztatót tartott az Operatív Törzs.
541alfahir.hu magyar sajtóGDP-adatok: kanyarban előzünk? De kit?
542Arató Gergely, Hajdu László DKNem szavazzuk meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását! Mi, európai magyarok elutasítjuk azt, hogy a kormány a világjárvány mögé bújva igyekszik saját kezébe venni a korlátlan teljhatalmat.
543Molnár Csaba DKUgye, érzitek, mekkora hazugság, amikor ezek után Szijjártó arról beszél, hogy gazdasági szempontból Magyarország reagált a legsikeresebben a koronavírus-járványra Európában?
544Bősz Anett DKAz őszig tartó veszélyhelyzet egyet jelent azzal, hogy a kormány bevallja: fél a kampánytól.
545 Vadai Ágnes DKAz Egyesült Arab Emírségek bejelentette, hogy a kínai Sinopharm-vakcinával oltottak kapnak fél év múlva egy harmadik oltást. Itthon miért nem mondanak valamit erről?
546Vadai Ágnes DK10 percig se tartott ma az Operatív Törzs ülése. Nekem a vakcinák, az igazolványok, a ki- és beutazás kapcsán annyi kérdésem van, hogy arra 10 perc se lenne elég.
547PM PMA kormány "sikeres" válasza a koronavírus-járványra: közel 30 ezer halott, Magyarország világviszonylatban első a halálozásban, félmillió magyar elvesztette az állását, elüldözött egészségügyi dolgozók.
548Szabó Tímea PMA „még hazudni se tudnak rendesen” rovatból:
Szijjártó Péter ma elmondta, hogy az egész világon a magyar kormány kezelte a legjobban a koronavírus-járványt. Ehhez csak két adatot mutatok:
1. Az egész világon a járvány kezdete óta a mai napig lakosságarányosan nálunk haltak meg a legtöbben a világon.
549Szabó Tímea PMA Párbeszédben nem hagyjuk, hogy lehallgassák és megalázzák azokat, akik a legtöbbet teszik értünk a járványban! Megyünk tovább. Erről is beszélgettünk a műsorban.
550Keresztes László Lóránt LMPAz LMP nemet mond az újabb rendkívüli felhatalmazásra, mert az nem a magyar emberek érdekeit, hanem a Fidesz hatalomátmentését szolgálja.
551Demeter Márta LMPNem járulunk hozzá, hogy a Fidesz bukott gazdaságpolitikáját folytatva csak a kormányzati haverokat és a multikat támogassa, a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat pedig az út szélén hagyják.
552hvg.hu magyar sajtóPolitikai harcok is állhatnak az egészségügyi szakmai kollégiumok vezetőinek küldött minisztériumi körlevélben – állítják egészségügyi források. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő Facebook-oldalán arra figyelmeztetett, hogy a néhány nap alatt, sebtében összerakott javaslatok kórház- és rendelőbezárásoknak alapozhatnak meg.

2021.05 19.

553G7 magyar sajtóValami nagyon nem stimmel a magyar koronavírus-halálozási adatokkal.
554168.hu magyar sajtóAlig nézi valaki a hírességek oltáskampány-videóit.
556hvg.hu magyar sajtóHeves viták Brüsszelben az uniós utazási kártyáról.
557Szél Bernadett Momentum MozgalomMiközben nyitva vannak a teraszok, lehet telt házas focimeccseket tartani és ballagást az iskolákban, a gyülekezésnek még a járványbiztos formája is szigorúan tilos. Mert a kormány azt akarja, hogy némán nézzük végig, ahogy széthordják alólunk az országot. Csendet akar. A Fidesz masszívan visszaél ezzel a helyzettel. Egyrészt most hosszabbították meg a teljhatalmat őszig, holott a járványügyi készültség, más néven egészségügyi válsághelyzet is széles körű rendeletalkotási jogot biztosít számukra. Csak azzal nem lehet adatokat visszatartani 90 napig, gyülekezést tiltani, népszavazást ellehetetleníteni.
558Szél Bernadett Momentum MozgalomMindeközben még mindig élen járunk világszinten a lakosságarányos koronavírus-halálozásban, és meggyőződésem, hogy ha itt szakmai és nem politikai válságkezelés lett volna, nem így alakult volna ez a szomorú statisztika.
559Tóth Bertalan MSZPMiközben az árak az egekben, miközben százezrek megélhetés nélkül, addig a Fidesz-kormány újabb százmilliókat és milliárdokat költ önfényezésre, propagandára, és még a vadászati kiállítás milliárdjain felül annak reklámozására is!
560Tóth Bertalan MSZPEz nem a gazdaság, hanem a fideszes gazdagság beindításának a költségvetése. A bosszúállás, a céltalan eladósodás, a fideszes kifosztás költségvetése.
561Bősz Anett DKA pénzügyminiszter szerint az előttünk fekvő törvény az újraindítás költségvetése. Én azt mondom, hogy a meglévő társadalmi szakadékok konzerválása tükröződik benne. Ideje lenne, hogy a gazdaságot igazítsuk az emberhez, nem pedig fordítva, és végre egy emberséges társadalmat építsünk.
562Szabó Tímea PMA 300 legszegényebb magyar falunak 143 milliárd forinttal kevesebb jut, mert Orbán lemondott az uniós támogatásról.

2021.05 20.

563Gyurcsány Ferenc, Varga Zoltán DKA kormány éppen most jelentette be, hogy kiszáll az uniós vakcinarendelésből, mert nem tart igényt további nyugati oltásokra.
Egyedül csak mi nem kérünk az uniós közös Pfizer-rendelésből. Lesz helyette elég keleti, meg lesz majd egyszer magyar vakcina is, nyilván majd azt is engedélyezi Szijjártó Péter.
564Szabó Tímea PMBotrány! Az egész Unióban csak a magyar kormány nem rendel újabb adag Pfizer-vakcinát!
565LMP LMPA kormány nem veszi fel a kedvezményes uniós helyreállítási hitelt, helyette kiszolgáltatja az országot az orosz és kínai érdekeknek, hogy tovább nyerészkedhessen a magyar emberek kárára.
566444.hu magyar sajtóGulyás Gergely beleásta magát az immunológiába, de a WHO tesztjén elhasalna.
567444.hu magyar sajtóKétszer annyian kértek a múlt héten Pfizert, mint kínait. Olyan kevés információ van a koronavirus.gov.hu-n bármiről, miért pont a vakcinák lennének kivételek.
568nepszava.hu, 24.hu magyar sajtóEgyedül Magyarország lépett ki a Pfizer-megállapodásból.
569nepszava.hu magyar sajtóIpsos: minden ötödik magyar oltásellenes.
570Cseh Katalin Momentum MozgalomMagyarország nem kíván részt venni az EU-s vakcinabeszerzés következő szakaszában. Káros és messzemenőkig hibás döntés ez attól a kormánytól, amelyik azt mondja, minden oltás jó, ráadásul azt látjuk, hogy az oltásra várakozók elsősorban nyugati vakcinákkal szeretnék beoltatni magukat.
571Hadházy Ákos Momentum MozgalomAmit eddig is tudtunk sajnos, hogy a világon nálunk a legrosszabb a halálozási statisztika. Így jár az az ország, ahol őszinte és felelős döntések helyett propagandával akarnak kormányozni.
572Rig Lajos JobbikA kormány miatt több ezer ember kockáztatja a saját és mások egészségét! Nem fenyegetéssel és sarokba szorítással kellett volna elérni azt, hogy minél többen menjenek el az oltásra, és nem a telt házas focimeccset kellett volna prioritássá tenni, és hamis biztonságérzetet adva kiküldeni az igazolványokat!

2021.05 21.

573nepszava.hu magyar sajtóOperatív törzs: Már péntektől részlegesen feloldják a kórházi látogatási tilalmat. A hét percnél is rövidebb tájékoztatón nem húzták az időt újságírói kérdésekkel.
574telex.hu magyar sajtóA telefonhívás, amellyel a baloldalt oltásellenességgel vádolva buzdít oltásra a Fidesz.
575Dobrev Klára, Hajdu László DKDobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltjeként az Európai Bizottsághoz fordul, hogy a kormány felelőtlen döntése ellenére nekünk, magyaroknak a kormányváltás után is lehetőségünk legyen uniós Pfizer-oltásokat rendelni, ha szükségünk lesz rá!
576Molnár Csaba DKEzek tényleg megőrültek?! Visszautasítani a Pfizert totális elmebaj!
Mindent meg fogunk tenni, hogy ezt megakadályozzuk! Nem hagyjuk, hogy megfosszák a magyarokat az egyik legmegbízhatóbb vakcinától!
577LMP LMPA szokásos győzelmi jelentésen túl megint nem beszélt a miniszterelnök a családok és vállalkozások megélhetéséről. Akik az elmúlt bő egy évben elvesztették a munkahelyüket, tönkrement a vállalkozásuk, őket hogyan fogják vajon kárpótolni? Több százezer ember élete lett sokkal nehezebb a koronavírus-járvány alatt, velük miért nem foglalkozik a kormány?
578Momentum Mozgalom Momentum MozgalomAz állam sokaktól sokat vesz el, és azt keveseknek adja. Szolidárisabb, igazságosabb államra van szükség, ezért módosító javaslatokat nyújtunk be a jövő évi költségvetéshez.
579Donáth Anna Momentum MozgalomEgy európai demokráciában a gyülekezési jog mindenkit megillet. Azért létezik, hogy az állampolgárok kifejezhessék politikai véleményüket, és felhívhassák a figyelmet a számukra fontos közéleti eseményekre. Például arra, hogy egy kormány a járvány árnyékában kiszervezi a fél magyar államot.

2021.05 22.

580Szabó Tímea PMAranyos ez a "kedves maszk, goodbye!", de akkor miért van még mindig veszélyhelyzet?
581Szél Bernadett Momentum MozgalomMagyarul a kormány továbbra sem a járványügyi helyzethez, hanem a politikai érdekeihez köti a gyülekezési tilalom feloldását. Ez elfogadhatatlan és alkotmányellenes. Politikai jogaink gyakorlását nem köthetik a Fidesz érdekeihez!

2021.05 23.

582444.hu magyar sajtóHosszú idő után nem Magyarországon haltak meg lakosságarányosan a legtöbben Európában a járványban. De így is másodikak vagyunk kétheti átlagban, lakosságarányosan, és sok olyan országban is jóval kevesebben haltak meg, ahol kevesebb embert oltottak be.
583Párbeszéd PárbeszédPéldául egy valódi oltási terv és az egészségügy fejlesztése segített volna a helyzeten…
584Szél Bernadett Momentum MozgalomItt egy újabb nyomós indok a kormánynak arra, hogy parttalanul hosszabbítgassa a veszélyhelyzetet — az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan ugyanis veszélyhelyzetben a rendvédelmi dolgozók sem tudnak felállni, márpedig a most napvilágra került szakszervezeti felmérés szerint 70 (!) százalékuk pontosan azt fontolgatja.
585Hadházy Ákos Momentum MozgalomA propaganda akkor is hazudik, amikor véletlenül igazat mond. A - helyesen - oltásra buzdító plakátokon és reklámfilmekben ugyanis csak olyan hírességek szerepelhetnek, akik a kormánypárt többé-kevésbé elkötelezett hívei. Két piszkos üzenete van ennek: egyrészt azt veri az emberek tudatalattijába, hogy a “baloldal oltásellenes”, ugye. Másrészt üzen a művészeknek és sportolóknak, hogy aki velük van, az kap gázsit, aki nem, az nem.
586Hadházy Ákos Momentum MozgalomA MAGYAR LÉLEGEZTETŐGÉP-GYÁRTÁS IS EGY NAGY ÁTVERÉS VOLT, kb. ugyanúgy, mint a magyar narancs a klasszikus filmben.

2021.05 24.

587444.hu, nepszava.hu, telex.hu magyar sajtó„Ekkora gyomrost a rendszerváltás óta nem kaptunk” – magyar ápolók beszéltek arról, hogyan érintette őket az egészségügyi törvény módosítása.
588Vadai Ágnes DKKásler: "Rendkívül pontosan és helyesen döntött a kormány a járvány egész időszakában." Volt képe ezt mondani!
589Fekete-Győr András Momentum MozgalomOlvasom, hogy Kásler Miklós miniszter szerint, idézem, “rendkívül pontosan és helyesen döntött a kormány a járvány egész időszakában”. Fogalmam sincs, mire az önfényezés. Hogy miért nem tudják befogni egy kicsit legalább akkor, amikor Magyarországon haltak meg a városállamokon kívül legtöbben lakosságarányosan koronavírusban.
590Hadházy Ákos Momentum MozgalomEgészen elképesztő "elemzést" tett közzé az Állami Számvevőszék nevű bábhivatal a járvány alatt történt lélegeztetőgép-, maszk- és vakcinabeszerzésekről.1) Az anyag SEMMIT nem ír arról, hogy mennyiért vettük a sok kínai gagyit (pl. a maszkgyártó gépsort kb. tízszeres áron, a vakcinát kétszeres, a lélegeztetőgépeket három-ötszörös áron).
591Rig Lajos JobbikFélő, hogy a veszélyhelyzet vége után nem marad sem egészségügyi dolgozó, sem rendőr, mert tömegével mondanak majd fel. Nem véletlenül hosszabbította meg ismét a kormány, hiszen ők is tudják jól a tetteik következményeit.

2021.05 25.

592hvg.hu magyar sajtóRaktárban pihen az 500 darab magyar fejlesztésű lélegeztetőgép.
593hvg.hu, nepszava.hu magyar sajtóLeáll a napi sajtótájékoztatókkal az operatív törzs, ma már nem is válaszoltak semmire.
594Bangóné Borbély Ildikó MSZPA Fidesz rendkívül későn és rosszul reagált mind a járvány, mind a nyomában kialakult gazdasági válság állította kihívásokra, és rengeteg olyan hibás döntést hozott, amelyeknek a mai napig súlyos következményei vannak.
595Molnár Csaba DKKásler megőrült, vagy hazudik? "A kormány rendkívül pontosan és helyesen döntött a járvány egész időszakában."
596 Ungár Péter LMPNincs annál cinikusabb, ha azt mondják egy embernek, aki egy betegség miatt veszíti el a munkáját, hogy fizess és akkor jár az egészségügyi ellátás. Pedig előtte évekig, évtizedekig fizette maga után a járulékokat, amikor még egészséges volt és tudott dolgozni.
597Keresztes László Lóránt LMPTudta, hogy miközben sorra jelentik be a korlátozások feloldását, a kormány őszig fenn akarja tartani a rendkívüli jogrendet? Nem élnek, hanem visszaélnek a rendkívüli felhatalmazással!

2021.05 26.

598Hadházy Ákos Momentum MozgalomMüller Cecília tegnap egy protokolleseményen belehazudta a kamerába, hogy nálunk minden rendben volt, a folyosókon nem voltak betegek és mindenki megkapta a szükséges kezelést.
599Hiszkékeny Dezső MSZPA fideszes hatalom a járványra való hivatkozással tovább csorbította az önkormányzatok jogait, forrásait. A gépjárműadó elvétele, szolidaritási hozzájárulás megemelése, iparűzési adó, közműadó. A minden bizonnyal rendkívül hatékony járványvédelmi intézkedésről, a világszinten is unikálisnak számító ingyenes parkolásról már nem is beszélve.
600azonnali.hu magyar sajtóMagyar nyitás: kicsit sánta, kicsit hülye, de a miénk.
601telex.hu magyar sajtóTényleg olyan jól állunk, hogy ne kérjünk az EU-s vakcinabeszerzésekből?
60224.hu magyar sajtóSokat ártott a politika a járványkezelésnek.
60324.hu magyar sajtóVeszélyhelyzeti tartalékban van az 500 legyártott magyar fejlesztésű lélegeztetőgép.
604nepszava.hu magyar sajtóTitkolják, hogy az óvodák, iskolák újranyitása óta hányszor volt szükség járványügyi intézkedésre.
605hvg.hu, 24.hu magyar sajtóIDEA: Csak a fideszes szavazók szerint oltásellenes az ellenzék.
606Hajdu László DKKásler mintha nem ezen a földön járna. A minap azt mondta – idézem – , hogy „Nem tudok mondani az elmúlt egy évben egy olyan körülményt sem, amit ne helyesen ítéltünk volna meg.”
607Szabó Tímea PMA kormány védettségi igazolványa jelen formájában egy fabatkát sem ér, rengeteg embert biztosan nem véd meg a vírustól, pláne nem egy, például 70 ezres focimeccsen. A hamis biztonságérzet viszont százezrek életét sodorhatja veszélybe.
608Szabó Tímea PMA Fidesz-KDNP ma újra megalázta az egészségügyben dolgozókat! A kormányváltás után igazságot teszünk!
A parlament Költségvetési bizottsága ma leszavazta a Párbeszéd 2022-es költségvetést módosító javaslatát, ami 100%-os béremelést adott volna az egészségügyben dolgozóknak és a mentődolgozóknak.

2021.05 27.

609hvg.hu, merce.hu magyar sajtóOmbudsman: Aggályos lehet az egészségügyi ellátások védettségi igazolványhoz kötése.
610nepszava.hu magyar sajtóMit adott nekünk az operatív törzs? – a Monty Pythont idéző kérdés aligha indokolatlan 15 hónappal a koronavírus hazai megjelenése és két nappal a kormányzati kommunikációs szócsőként remekül helyt álló szervezet „lekeverése” után. (Azért nem tűnnek el teljesen, mert hát készültségi fokozat van, így ha kell, a nép elé állnak.)
611hvg.hu magyar sajtóNem jött be a thai masszázs, az állami Covid-tesztekből viszont milliárdokat kaszáltak.
61224.hu magyar sajtóItt a vakcinabőség, de félmillió regisztrált még kivár.
613Szél Bernadett Momentum MozgalomÉs ez a miniszter, aki összevissza beszél a Facebook-oldalán, következmények nélkül megússza minden egyes alkalommal. Ez önmagában mindent elmond a Fidesz kormányzásáról és járványkezeléséről.
614Hadházy Ákos Momentum MozgalomA kínai oltásról egyébként Menczer Fővirológus ennél sokkal többet tudna mondani, nekünk egy súlyos járvány közepén, sok százezer idős és beteg embernek beadott oltásokról kapott részletes adatok is rendelkezésünkre állnak. Érthetetlen, miért nem teszik ezeket közzé és teszik lehetővé, hogy az EU ellenőrizze ezeket. Ha jók az eredmények, bűn a hallgatás, ha rosszak, akkor pláne.
615Mesterházy Attila MSZPNemrég Dr. Kásler Miklós EMMI miniszter azt közölte a magyarokkal, hogy mindent jól csináltak. Ehhez képest közel 30 milliárd forint a kórházak adóssága. Már csak az a kérdés, hogy ha ez a "mindent jól csináltunk", akkor mennyibe kerül, ha elrontanak valamit?
616Potocskáné Kőrösi Anita Jobbik57 ezren vesztették el munkájukat áprilisban, és a munkanélküliek 27,3 százaléka már legalább egy éve nem talál állást. De persze a fideszes kormányzati propaganda szerint Európában hazánkban a legsikeresebb a válságkezelés.
617Varga Zoltán DKAki keleti vakcinát kapott, attól jó eséllyel PCR-tesztet fognak kérni külföldre utazás esetén.
Követeljük, hogy a kormány fizesse ki az utazáshoz szükséges koronavírusteszteket azoknak az embereknek, akik a keleti vakcinákkal való oltottságuk miatt nem utazhatnak szabadon külföldre!
618Vadai Ágnes DKMüller Cecília szerint Magyarországon nem volt ellátatlan beteg, nem feküdt senki a kórházak folyosóin. Szerintem meg Müller Cecília hazudik.

2021.05 28.

61924.hu magyar sajtóKikérték, hányan haltak meg eddig az adott magyar városokban, egy olvashatatlan, szkennelt dokumentumot kaptak vissza.
620Momentum Mozgalom Momentum MozgalomA koronavírus-járvány kellős közepén, miközben tízezrek veszítették el a munkájukat és vállalkozók ezrei mentek csődbe, a fideszes elit csak azzal foglalkozott, hogy egymás zsebét megtömjék és a hatalmukat növeljék.

2021.05 29.

621nepszava.hu magyar sajtóPillanatnyilag nem ítélhető meg, hogy mekkora veszélyt jelent az indiai Covid-vírusmutáns felbukkanása, ugyanis az Operatív Törzs nem hozott nyilvánosságra ehhez elegendő információt.

2021.05 31.

622DK DKEgészségügyi dolgozóként mentette önfeláldozó módon a saját élete és egészsége kockáztatásával mások egészségét, és utána a járvány tetején az orra alá dugtak egy olyan munkaszerződést, amelyik megfosztja minden jogaitól?
623Momentum Mozgalom Momentum MozgalomMiközben családok tízezrei maradtak érdemi segítség nélkül, vállalkozások ezrei csődöltek be és több százezren veszítették el a munkájukat, addig a fideszes elit a saját zsebük kitömésével és a hatalmuk növelésével volt elfoglalva.
624Cseh Katalin Momentum MozgalomEz a Fidesz külpolitikája: a kínai külügyminisztert kitüntetik, a nyugati vakcinákra nemet mondanak.
625Ujhelyi István MSZPValószínűleg az EU közös ügyeinek „megtrollkodása” áll a jelenlegi egyik legjobb vakcina, a Pfizer visszautasítása mögött. Ha mindenképp szükség lesz rá, be lehet majd szerezni, de késve és drágábban.
62624.hu magyar sajtóÉrthetetlen, hogy Magyarország miért mond le a Pfizer vakcinájáról. Valószínűleg az EU közös ügyeinek „megtrollkodása” áll a jelenlegi egyik legjobb vakcina, a Pfizer visszautasítása mögött.
627telex.hu magyar sajtóMára már világosan látszik, hogy a sokáig áhított nyájimmunitást rövid távon biztosan nem érjük el. Pláne, hogy egy oltás nem is nagyon elég hozzá.
628nepszava.hu magyar sajtóAz elmúlt egy hónapban feketén-fehéren kiderült, hogy az emberek oltási hajlandóságát kizárólag azzal lehet növelni, ha szabadon hozzáférhetővé teszik számukra a Pfizer-BioNTech-vakcinát. Ez nem vélemény, hanem többszörösen igazolódott tény, nincs ellenpélda vagy hihető ellenérv. Ennek fényében viszont megmagyarázhatatlan, miért adunk Csehországnak a magyar adófizetők által megvásárolt Pfizerből.

2021.06.01.

629444.hu magyar sajtóReflexből álhírezni kezdett az államtitkár, amikor azokról kérdezték, akiknél a második oltás után sem indult be az antitest-képződés.
630Arató Gergely DKArató Gergely, a DK vezérszónoka arra szólította fel a kormánypártokat, ne mondják, hogy Magyarország az első a nyitásban, Szlovákiában már két hete megszűntek a korlátozások. Ez nem verseny, nem úgy működik, hogy teljesíteni kell az ötéves tervet, örüljenek, ha bizonyos intézkedéseket már fel lehet oldani.
631Vadai Ágnes DKMegkérdeztem Káslert, hogy mi lesz azokkal, akik aggódnak, mert az oltás után nem indult be az antitest-képződés a szerveztükben. Azt hittem ez egy szakmai kérdés.
Rétvári válaszolt: csúnya baloldal!
Úgy gondolom, hogy sok minden miatt kell menniük, de az ilyen pofátlan, polgárokat lenéző és felelőtlen válaszok miatt különösen!
632Hohn Krisztina LMPVeszélyben a járóbeteg-szakellátás!
633Szél Bernadett Momentum MozgalomNyertünk a bíróságon! Ki kell adni Káslernek az egészségügyi átalakítás előkészítő anyagait, pl. hogy milyen következményeket kalkulált be a kormány! Titkolta volna, nem jött be!
634Z. Kárpát Dániel JobbikRogánék 50 milliárdot (!) szórtak el “kormányzati kommunikációra”. Ebből mind az 5500 távozó kórházi dolgozó bérét rendezni lehetett volna.

2021.06.02.

635444.hu magyar sajtóA kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a feleslegesen sok lélegeztetőgépből 10-12 ezer a raktárban porosodjon.
636Szél Bernadett Momentum MozgalomEleve nonszensz, hogy a magyar kormány nem biztosította az ingyen teszteket a járvány egésze alatt, holott ez népegészségügyi érdek is lett volna. De hogy most az egészségügyi ellátástól való megfosztással zsarolja be azokat, akiknek még nincs oltásuk, elfogadhatatlan.
637Jakab Péter JobbikJakab Péter: Ma a miniszterelnök azt mondta, hogy miközben mi, magyarok Európa előtt járunk válságkezelésben, Nyugaton depresszió van.

2021.06.05.

638alfahir.hu magyar sajtóTényleg kihagyhatatlan volt az oltásellenesezés a Nemzeti Összetartozás Napján?
639Hadházy Ákos Momentum MozgalomEgyáltalán nem meglepő, hogy MÁS ORSZÁGOKHOZ KÉPEST nálunk sokkal több a megbetegedés és a halott az oltások után. Ugyanis a kormány a tomboló járvány közepén egyáltalán nem törődött azzal, hogy az oltópontokon biztonságos körülmények között kaphassák meg az emberek az oltást. Nagyon sok helyen nagy volt a zsúfoltság, és a járványvédelmi szabályokat éppen az oltópontokon nem mindig sikerült betartani.

2021.06.06.

640Deutsche Welle nemzetközi sajtóEgy éve New Yorkban játszottunk, most Budapesten futárkodom
641nepszava.hu magyar sajtóEllentmondásos nyilatkozatok a nyájimmunitásról.
642168.hu magyar sajtóOltásbőség? Olvasónk orra előtt fogyott el a Pfizer, nem kapott második oltást.
643Arató Gergely DKKedves, hogy a miniszterelnök levélben köszönte meg a pedagógusok munkáját Pedagógusnapon. Ezután a tanév után, ami emberfeletti erőfeszítést követelt meg a pedagógusoktól is, igazán megérdemlik az elismerést és a köszönetet.
De a miniszterelnök fő dolga nem a levelezés. Őt azért tartjuk, hogy valódi problémákat oldjon meg az oktatásban is. A pedagógusok megbecsülését az jelentette volna, ha
idejében tesztelik és beoltják őket, hogy ne betegedjen meg, ne veszítsék el az egészségüket és életüket, megkapják a 100%-os táppénzt, ha az iskolában elkapják a vírust, ahogy a kormány ígérte, de sosem teljesítette, pénzügyileg bérkiegészítéssel, jutalommal is elismeri a pedagógusok többletmunkáját, áldozatvállalását, nem egyik napról másikra dönt az iskolák bezárásáról és kinyitásáról, hanem ad felkészülési időt, érdemi szakmai támogatást nyújt a távoktatáshoz, és nem a Krétába írt jegyek számán méri annak eredményeit.
644Z. Kárpát Dániel JobbikELVETTÉK a rezidensek 24 ezres bérpótlékát!
Covid-osztályra vezénylik, majd leinasozzák őket, most pedig ez... Európa leghazugabb kormánya!

2021.06.07.

645444.hu magyar sajtóEz amúgy normális jelenség, amilyen gyorsan tud felfutni egy járványhullám, olyan lassan cseng le. Az új fertőzöttek száma nagyon jól alakul, az oltási kampány kevésbé.
646Rig Lajos JobbikA sehova nem vezető, az emberek életén nem segítő, betegeket nem gyógyító és a káros döntések áldozatain nem javító folyamatos gyurcsányozás helyett én inkább teszem a dolgom és igyekszem valamennyi honfitársunk érdekeit képviselni.
647Párbeszéd Magyarországért Párbeszéd MagyarországértA Magyar Rezidens Szövetség szerint példa nélküli a közszférában, hogy – akár csak egy jelentős béremelés után pár hónappal – csökkenjen az alkalmazottak bére. Helyes, hogy a kormány elvette a 24 ezer forintos rezidenspótlékot?
648Szél Bernadett Momentum MozgalomMEGINT levelet kaptam a Népjóléti bizottságtól, MEGINT megfutamodik a Fidesz a holnapi színvallás elől! Kedd délelőtt tárgyaltunk volna egy sor lényegi ellenzéki javaslatot, és mivel iszonyú kínos nekik, hogy leszavazzák, gyáván napirendre sem engedik venni — és ezt levélben bejelentik, mintha nem az Országgyűlés lenne ez, hanem a Mókus-őrs. Mert már azt is túlzásnak érzik a "fiatal demokraták", hogy egyáltalán ellenzéki javaslatokat tárgyaljon a Ház.
Hogy mi minden lett volna napirenden? Magyar betegszállítók ügye, ingyenes tesztelés bevezetése, szociális bérkiegészítés, otthonápolás, megváltozott munkaképességű emberek komplex minősítésének felülvizsgálata. Csupa kínos téma a Fidesznek, viszont fontos téma az embereknek!
Fudan-törvény, közvagyon-átjátszás, Paks2 bebetonozása bezzeg napirendre kerülhet a parlamentben — mert velünk, emberekkel nincs kedvük foglalkozni, csak azzal, hogyan mentsék a saját bőrüket a kormányváltás utánra. Gyávák.
#vanmiértküzdeni
#szelbernadett

2021.06.08.

649Momentum Mozgalom Momentum MozgalomEleged van abból, hogy míg több százezer magyar megélhetése került veszélybe, a Fidesz a járványon is csak nyerészkedik?
650Donáth Anna Momentum MozgalomA kormánynak hónapok álltak a rendelkezésére, hogy lépjen az ügyben és megkönnyítse magyarok millióinak az életét. Például azzal, hogy eléri, a kínai és orosz gyártó minél gyorsabban szerezze meg az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét.
651Ujhelyi István MSZPJelentős fordulat állt be a Fidesznél az európai uniós oltási igazolvánnyal kapcsolatban: míg korábban pitiáner érvekkel fúrták a javaslatot és nemzetellenesnek írták le azokat, akik támogatták a kialkudott kompromisszumot, legfrissebb nyilatkozataik szerint most már ők maguk is megszavazzák a covid-pass rendszerének végleges kereteit.
652Rig Lajos JobbikA Kormány köteles (lenne) valamennyi állampolgár érdekét figyelembe venni, és az ehhez szükséges lépéseket megtenni. Ezért mindenkinek meg kell(ene) adni a lehetőséget, hogy látogathassák a kikapcsolódást jelentő programokat!

2021.06.09.

653Momentum Mozgalom Momentum MozgalomA Momentum EP-képviselői NEMMEL szavaztak, a Fidesz képviselői viszont megszavazták a keleti vakcinákkal beoltott magyarok százezreit hátrányosan érintő vakcinaútlevelet.
654Momentum Mozgalom Momentum MozgalomEleged van abból, hogy a Fidesz a járványon is nyerészkedik?
655Donáth Anna Momentum MozgalomHangosan tiltakoznak, aztán mégis megszavazzák a magyarokat diszkrimináló Covid-igazolványt. A kormánynak ráadásul hónapok álltak a rendelkezésére, hogy elérje, a keleti vakcinával oltottak is mentesüljenek az utazási korlátozások alól. Nem sikerült.
656Rig Lajos JobbikA Fidesz lesöpörte a javaslatot, mely megkönnyítette volna a védettségi kártyával nem rendelkezők nyarát, osztrák mintára a tesztelés biztosítását és a rendezvények/fürdők látogatásának lehetőséget!
657444.hu magyar sajtóTovábbra is minden járványügyi adat csökken, ami remek hír, viszont az oltási program is nagyon belassult, ami kevésbé jó.
658merce.hu magyar sajtóKimerültség, alacsony bérek, súlyos traumák: ápolók újabb tömege fog felmondani, ha nem lép a kormány.
659Vadai Ágnes DKA Fidesz a keleti vakcinák mellett kampányolt. Majd tegnap megszavazták, hogy akit keleti vakcinával oltottak, az ne kapjon uniós vakcina-útlevelet. Te minek neveznéd ezt?
660Karácsony Gergely PMA kormánynak lépnie kell. A laboratóriumi ellenanyag-tesztek eredményeinek azonnali nyilvánosságra hozatalát, ingyenes ellenanyag-tesztelési lehetőséget, illetve azoknál, akiknél az első két oltás nem termelt megfelelő mennyiségű ellenanyagot, a harmadik oltás felvételének biztosítását kezdeményeztem ma a miniszterelnöknél.
Az elmúlt napokban több embertől is segélykérő levelet, megkeresést kaptam. Megkeresett az az immár több mint 3 ezer főt számláló csoport is, amelyben azok osztják meg egymás között tapasztalatikat, akik maguk, vagy akiknek hozzátartozóik Sinopharm vakcinát kaptak, ám az ellenanyag-vizsgálatok negatív eredményt mutattak, vagyis védettség az oltás ellenére sem alakult ki náluk.

2021.06.10.

661Hadházy Ákos Momentum MozgalomEnnek a szegény katonának a Bosnyákon elfelejtett szólni a miniszterelnök, hogy vége a járványnak. Persze azt is elfelejtette mondani neki, hogy eddig is feleslegesen volt kint, mert gépkarabéllyal nehéz eltalálni a vírust.
A katonáknak a határok védelme a feladata, békeidőben az országon belül a laktanyában vagy a gyakorlótéren van a helyük. Az, hogy még mindig kint vannak az utcákon, egyértelművé teszi, hogy a "járványvédelem" csak ürügy volt az utcára küldésükhöz.
Két ok miatt lehetnek kint:
1. Nincs elég rendőr. Ez így van, de akkor a rendőrök munkakörülményeit, fizetését kell emelni, nem a még rosszabbul fizetett katonákat kiküldeni. Ráadásul ha két rendőr mellé tesznek be egy katonát, attól nem lesz több járőr kint az utcán..
2. A miniszterelnök fél, és magára gondolt, amikor azt mondta, hogy meg kell magunkat védeni.
Követeljük, hogy a katonák hagyják ott a kórházakat és az utcákat!

2021.06.12.

662444.hu magyar sajtóNincsenek ma friss adatok a járványról? Nincsenek. A „sajtótájékoztatóknak” sok haszna eddig sem volt, azokon személyesen kérdezni több mint egy éve nem lehetett.

663Hohn Krisztina LMPHohn Krisztina szerint érthetetlen hogy miért éppen a járvány alatt kellett az egészségügyben dolgozóknak aláírniuk az új egészségügyi szolgálati jogviszonyszerződéseket, hiszen annak hatására körülbelül ötezren jelezték felmondási szándékukat, és a felmondási tilalmi idő lejárta után előfordulhat, hogy még ennél is többen távoznak az állami intézményekből.

2021.06.13.

664Hadházy Ákos Momentum MozgalomMegint lehalt a regisztrációs rendszer. Vicckormány, vicc program . A fiamat azonnal regisztráltuk az oltásra (és így arra, hogy Rogán propaganda üzenetekkel bombázhassa, de talán ő kevésbé fogékony) , ahogy a miniszterelnök bejelentette, hogy 12 év fölött ez lehetséges.
665PM PMKorábban is tapasztalhattuk már, de a koronavírus-járvány még inkább ráébresztett bennünket arra, hogy a magyar kormányra nem számíthatunk. Az egészségügyre nemhogy plusz források nem jutottak, de 5500 egészségügyi dolgozó távozott a rendszerből (egy járvány alatt!), kórházakat akartak bezárni, ágyszámokat csökkenteni, most pedig várandós nőket utaztatnának egyik városból a másikba.

2021.06.14.

666Tóth Bertalan MSZPMert mindenki tudja, hogy a Fidesz pocsékul védekezett a járvány ellen! 30 ezer halálos áldozatot nem lehet letagadni! Mindenki tudja, hogy a válságkezelésre szánt pénzt a Fidesz elpazarolta: Mészáros Lőrinc támogatására, vadászkiállításra, stadionokra, űrkutatásra, a Budai Vár felújítására! És közben orosz és kínai adósságba verik Magyarországot!

667Rig Lajos JobbikFőleg azok után, hogy a Fidesz a koronavírus-járványból is folyamatosan próbál hasznot húzni a tesztek, túlárazott lélegeztetőgépek, szövevényes cégek közvetítésével beszerzett vakcinák által!
668444.hu magyar sajtóChile példája azt mutatja, hogy az átoltottság jelenlegi szintje nem ér semmit.
669444.hu magyar sajtóA járvány története során most először hétvégére felfüggesztette az amúgy is szegényes járványügyi adatok közlését az operatív törzs. Az indoklás szerint azért nem adnak hétvégi adatokat, mert vége van a harmadik hullámnak. Ez teljesen felborítja azokat a grafikonokat, amiket - a koronavirus.gov.hu helyett - megrajzoltunk a napi adatokból.

670Varga Zoltán DKAzok a magyar emberek, akik már megkapták a kínai vakcinát, sajnos a második oltás után sem élvezhetnek teljes védettséget.
Ezek az emberek számíthatnak-e ingyenes ellenanyagtesztre, és a biztonságuk érdekében kapnak-e harmadik oltást olyan vakcinával, amely megfelelő mennyiségű ellenanyagot termel?
671Ungár Péter LMP76 ezer embernek mostantól csak akkor jár egészségügyi ellátás, ha külön fizet érte, miközben erre nyilván nincs lehetősége. Ráadásul mindezt a harmadik hullám csúcsán lépte meg a kormány, amikor létszükséglet volt, hogy mindenki orvoshoz forduljon, aki tüneteket észlel magán.

2021.06.15

672168.hu magyar sajtóZacher Gábor: A mai meccsen akkora lesz a tömeg, hogy bármi megtörténhet. A főorvos szerint veszélyes lehet a szurkolás, pláne az egészségügyre nézve.
673Kanász-Nagy Máté LMPAhogyan azt Ungár Péter adatkérése kiderítette, Orbán Viktor kormánya több mint 76 ezer fő tajszámát érvénytelenítette. Tették ezt a pandémia alatt. De mi történt pontosan?
⛔️ A Fidesz egy újabb neoliberális ámokfutás keretében kimondta, hogy aki nem fizet hat hónapig egészségügyi járulékot, annak érvénytelenítik a tajszámát, és nem jár neki az ingyenes sürgősségi ellátás. Ennek következtében pedig akár százezreket kell fizetnie utólag annak, akit baleset ér, infarktust kap, vagy valamilyen sürgős ellátásra szorul. Hogyan fizeti ki ezt az, akinek nincs pénze?
⛔️A Fidesz ezzel az intézkedéssel minden valószínűség szerint nem tartja be Magyarország Alaptörvényét sem, miszerint Magyarország arra törekszik, hogy "minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson", valamint "mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez".
✊Ez nem költségvetési, hanem elvi kérdés. A Fidesz szemében a szolidaritás nem erény, hanem valami furcsa gyengeség, amit minden erővel irtani kell: sok más mellett az köti össze az ellenzéki együttműködés pártjait, hogy ebben a lehető leghatározottabban szemben állnak a jelenlegi kormánypárttal.
674Keresztes László Lóránt LMP"Megdöbbentő: egy friss felmérés szerint a szakdolgozók több mint fele FELMONDANA az EGÉSZSÉGÜGYBEN❗️
A legfőbb ok: alacsony fizetés és megbecsülés‼️"
675Szabó Tímea Párbeszéd MagyarországértTöbb ezer ápoló és egészségügyi dolgozó készül felmondani az alacsony bérek és a túlterheltség miatt.
Ennyit Orbán hatalmas "béremeléséről".

676Ujhelyi István MSZPA szakdolgozók több mint fele távozni készül az egészségügyből - ez derült ki a Független Egészségügyi Szakszervezet friss felméréséből.

2021. 06. 16

677LMP baloldali párt"A tegnapi nappal megszűnt a felmondási tilalom az egészségügyben. A kormány a járvány alatt dupla terheket rótt a szférában dolgozókra. Bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot, hatalmas bérfeszültséget hoztak a mindennapjaikba. Az új egészségügyi jogviszony következtében körülbelül ötezren mondtak fel korábbi munkahelyükön. Ez 4-5 városi kórház személyzetét jelenti, ami kiteszi egy megye kórházi ellátását. A felmondási tilalom után félő, hogy legalább ugyanennyien mondanak fel vagy hagyják el a pályát.
Az egészségügyi dolgozókra szükség van a járvány után is, nagyban függ tőlük az ország egészségi állapota. Becsüljük meg őket❗ A kormány vegye figyelembe az ő szempontjaikat is, hogy ne kényszerüljenek felmondani, elhagyni a pályájukat❗"

2021.06.17

678Hadházy Ákos Momentum MozgalomNem tudom, hogy olvastam-e ennél mostanában cinikusabb, aljasabb, nagyobb hazugságot. A világ legrosszabb halálozási statisztikájával, sok hónapra elhalasztott életmentő műtétekkel és diagnosztikai vizsgálatokkal a háta mögött mer ilyet mondani ez az ember. Persze, nem ingott meg az egészségügy, csak a kapacitásokat bőven meghaladta a fertőzöttek száma, ezért is volt ennyi halott. A normál betegek közellátása pedig nem megingott, hanem gyakorlatilag megszűnt. Aki szerencsés volt, a magánegészségügyben találhatott ellátást. De szinte mindenki ismer olyan esetet (nekem is volt olyan rokonom), akinek sok hónapot kellett kínok között várnia olyan műtétre, amit a kezelőorvosa szerint normál viszonyok között a diagnózis után néhány napon belül el kellett volna végezni. Kásler csak azért hazudhat ilyen magabiztosan, mert maga mögött tudja a kormány teljes propagandagépezetét. Mivel hagytuk nekik, hogy felépítsék nekik és működtessék.
679azonnali.hu magyar sajtóA tudósokat istenítjük, mégis a kormányra hallgattunk a járvány alatt.
680444.hu magyar sajtóLejjebb tekerte az operatív törzs az amúgy is visszafogott adatszolgáltatást, hétvégente már nem számol be a járvány magyarországi alakulásáról. Így is látszik, hogy bár a vírus nem tűnt el, a trendek kedvezőek.
681Párbeszéd Magyarországért baloldali párt"Az viszont mélységesen elkeserítő és felháborító, hogy az egészségügyi dolgozóknak nemhogy 16 (vagy sokszor jóval több!) órázniuk kellett, de:
– vállalhatatlan szerződést akartak velük aláíratni;
– több alkalommal elfelejtették kifizetni számukra a Covid-pótlékot;
– béremelést pedig alig, de inkább nem kaptak.
Ez édeskevés, miniszterelnök úr! Több anyagi és erkölcsi megbecsülés jár minden egészségügyben dolgozónak – 2022-ben, kormányváltás után biztosan meg is fogják kapni."

2021.06.18

682Hohn Krisztina LMP76 ezer TAJ-kártyát érvénytelenített a kormány – legalább az önkormányzatok hadd segítsenek a bajban!
683LMP LMPAkár a sürgős egészségügyi ellátástól is eleshet az a 76 ezer ember, akinek idén érvénytelenítette a társadalombiztosítását az állam – mondta Hohn Krisztina.
Ha az önkormányzatok megkapnák az érintettek adatait, akkor a családsegítő szolgálaton keresztül felvehetnék velük a kapcsolatot, és segíthetnék őket például a törvény által biztosított ingyenes jogosultság megigénylésében.
A sajtótájékoztató és a sajtóközlemény megtekinthető itt:
https://bit.ly/3xvAhn9
684Fekete-Győr András Momentum„Fantasztikusan védekeztünk a járvány ellen” - mondta a rádióban a lakosságarányosan legtöbb halálos áldozattal rendelkező ország miniszterelnöke.
68524.hu magyar sajtóA többlethalálozási adatok nem azt mutatják, hogy sikeres volt a járványkezelésünk

2021.06.19

686Vadai Ágnes DKKásler szerint “az egészségügy nem ingott meg a járvány alatt, egy percre sem.”
Ennek az embernek a realitásérzéke még a nullánál is kevesebb!
687Hadházy Ákos MomentumA gyerekeinket pont olyan lehetetlen körülmények és zsúfoltság között oltják ebben a pesti kórházban, mint ahogyan azt az időseinkkel tették sok-sok helyen.
Érdekes, hogy a kormány másfél évvel a járvány kirobbanása után sem tud mindenhol megfelelő körülményeket teremteni a tömeges oltásokhoz.
688hvg.hu magyar sajtóVagyis úgy tűnik, utóbbi három országot kivéve a legtöbbeknél nem jobb lényegesen a magyar oltottsági arány, csak a kormány jobban bízik abban, hogy nem lesz baj, ha sok, amúgy már beoltott embert egymás mellé engednek egy stadionba.

2021.06.20

689PM baloldali pártAz egészségügyi dolgozók az alacsony keresetek miatt kényszerülnek elhagyni a pályát. A miniszterelnök vajon mennyiért vállalná a feladatukat?
Szavazz!
690PM baloldali pártAz egészségügyi szakdolgozók több mint fele készül elhagyni a pályát most, hogy megszűnt a felmondási tilalom. A legfőbb okként az alacsony béreket jelölték meg, és persze a végeláthatatlan túlórákról se feledkezzünk meg.
Saját bevallása szerint a miniszterelnök is szokott túlórázni. Még szerencse, hogy őt rendesen megfizetik érte… Ha ő is bruttó 385 000 forintot keresne, vajon még itt lenne?
#Párbeszéd #99kontra1
691Szabó Tímea PMRomániába mennek Pfizerért a kínai vakcinával oltott magyarok, akiknél nem alakult ki védettség.
Múlt héten rákérdeztem a kormánynál, hogy segítenek-e ezeknek az embereknek itthon, Rétvári elintézte a kérdést egy "oltásellenes baloldalozással".
Arrogáns senkiháziak, akik százezreket veszélyeztetnek most!
692444.hu magyar sajtóMüller Cecília nem tudja, hol hány embert oltottak be az ország különböző pontjain.
693Rig Lajos JobbikA KORMÁNY ISMÉT CSERBEN HAGYTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKAT!
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) meglátása szerint a tíznapos, két év alatt kivehető pótszabadság nem kellő mértékű ellentételezés, a szakdolgozók nem ezt várták a frontvonalon eltöltött szolgálatuk elismeréseként.
694Z. Kárpát Dániel JobbikEhhez társul még kontinensünk legszűkmarkúbb munkanélküliségi ellátási rendszere, mivel a kormányzat egy tragikus járványhelyzetben sem volt hajlandó a rövid, 3 hónapos és nagyon alacsony összegű juttatáson emelni.
69524.hu magyar sajtóA probléma itthon, úgy tűnik, mégis elsősorban a kínai vakcinával oltott 60 év felettieket érinti: feltűnően sokan vannak közülük olyanok, akiknél többfajta laborvizsgálat elvégzése után is az az eredmény jött ki, hogy nincs megfelelő számú antitestük, vagyis erősen megkérdőjelezhető a védettségük.

2021.06.21

696PM baloldali pártA sajtóban megjelent információk alapján azok a magyar állampolgárok, akiknél két kínai Sinopharm-oltás után sem alakult ki a megfelelő számú antitest – több esetben az antitestek szintje nulla –, Romániába vagy Szerbiába kénytelenek utazni, hogy ott vehessenek fel Pfizer-oltást. Ezeknél a személyeknél a két kínai oltás után semennyi antitest nem alakult ki, viszont a laborvizsgálatok kimutatták, hogy már egy Pfizer-oltást követően több százra ugrott az antitestérték.
A Párbeszéd követeli a kormánytól, hogy azonnal biztosítsa ezen honfitársainknak az ingyenes ellenanyag-vizsgálatot, és ha szükséges, a harmadik oltást!
697Ungár Péter LMPNemrég olvastam, hogy Varga Mihály arra számít, hogy a gazdasági növekedésben erőteljes felpattanás várható jövőre. Varga Mihály azt is mondta, hogy a jövő évi költségvetés leghangsúlyosabb eleme a gazdaság-újraindítási akcióterv, amely lehetővé teszi, hogy mindenki talpra tudjon állni, akit a koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozott.
Amit nem értek, az az, hogy ha ilyen erős gazdasági növekedés lesz, és azokat akarják talpra állítani, akiket a járvány nehéz helyzetbe hozott, akkor a szociális szektorban, az oktatásban vagy a rendvédelemben dolgozó magyarok miért nem kapnak megint semmi érdemi béremelést.
1. A szociális szektorban dolgozók járványveszélyben, nehéz munkakörülmények között, megalázó fizetések mellett küzdöttek a veszélyeztetett honfitársainkért. Mit kaptak cserébe? Szóbeli köszönetet, és semmi mást. A félmilliós egyszeri bérkiegészítést, épp ésszel felfoghatatlan módon, például nem kapták meg a mai napig.
2. A pedagógusok folyamatosan változó online oktatási helyzetben küzdöttek, hogy ne legyen a járványhelyzet egy diáknak sem elvesztegetett idő.
3. A rendvédelmi dolgozók nagy része pedig nem lát maga előtt más utat, mint a pályaelhagyás.

698Momentum Mozgalom baloldali pártMészáros Lőrinc óránként 8.000.000 forintot keresett 2020-ban, miközben magyarok százezrei maradtak munka nélkül a koronavírus-járvány miatt.
699Z. Kárpát Dániel JobbikA járvány harmadik hulláma előtt 5500 dolgozót üldözött el a kormány, éppen ezért mindennél fontosabb lenne, hogy a jelenlegi állományt rettenetesen megbecsüljük, és nem csak azért, mert a hivatásukat lelkiismeretesen gyakorlók tömeges pályaelhagyás esetén semmiképp sem pótolhatóak a magyar egészségügyi rendszerben.

2021.06.22

700Szél Bernadett Momentum MozgalomA kormány amúgy is alkotmányellenesen tartja magánál még mindig a veszélyhelyzeti felhatalmazást, vele a közérdekű adatok akár 90 napig való visszatartásának lehetőségét, amivel a tisztifőorvos asszony láthatóan él is, holott már nem tehetné.
701Hadházy Ákos Momentum MozgalomAz alábbiak miatt is -bár kérdeztem, a válasz diszkréten kikerül azt, hogy mennyibe került nekünk az 500 teljesen felesleges készülék
702nepszava.hu magyar sajtó"Megroppant az egész rendszer" - Drámai változásokat hozott a pandémia az idősgondozásban
703nepszava.hu magyar sajtóNehezen megy az egészségügyi alapellátás „újraindítása”. Az erről szóló, hétvégén kiadott miniszteri utasítás az orvosokat is megkeverte, így aztán a betegek sem tudhatják, mire számítsanak, ha a rendelőben akadna dolguk.

2021.06.23

704Orosz Anna Momentum MozgalomÍme a kormány „sikeres" járványkezelése. A koronavírus-járvány olyan halálozási adatokat hozott Magyarországon, amilyeneket az elmúlt ötven évben nem láthattunk. Bár a harmadik hullám időszakának adatai még mindig nem véglegesek, de az előző fél évszázad húsz leghalálosabb hetéből tizenegy így is az elmúlt alig több, mint fél évben volt.
705Szél Bernadett Momentum MozgalomLássunk tisztán: itt most az történik, hogy a kormány minden jogszabályi alap nélkül, utasítások alapján tette fizetőssé a PCR-teszteket a műtétre váró, védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők számára, ráadásul semmilyen tájékoztatást nem nyújtva erről az állampolgároknak.
706Ujhelyi István MSZPA Fidesz-kormány az elmúlt napokban sunnyogva ismerte el, hogy csúszik a Covid-igazolvány digitális verziójának teljes körű, magyarországi működése
707Ujhelyi István MSZPUgyancsak a Fidesz-kormány érdekérvényesítő képességének gyengeségét jelzi, hogy az Európai Gyógyszerügynökség még mindig nem kapta meg az orosz vakcinagyártótól a Szputnyik V oltóanyag tesztadatait, így az uniós engedélyeztetése is hónapokkal csúszhat. Ha a magyar kormány számára valóban fontos lenne a magyarok érdeke, akkor haladéktalanul közben járnának az orosz partnerüknél – és a kínai vakcinagyártónál is - annak érdekében, hogy az európai engedélyeztetéshez szükséges adatok mielőbb eljussanak az Unióhoz.
708Demeter Márta LMPISMÉT LEBUKTATTAM AZ URIZÁLÓ SZIJJÁRTÓ PÉTERT! TOVÁBBRA IS A RENDŐRSÉG HELIKOPTEREIT HASZNÁLJA - AZ ÖNÖK PÉNZÉBŐL
Ismét pereskednem kellett, de akkor sem úszhatják meg a közpénzszórást a fideszes politikusok. Szijjártó Péter külügyminiszter a különböző gyárlátogatásaira, propagandaeseményeire továbbra is a rendőrség helikoptereit használja - közpénzből, titokban.
Amíg a magyar családok 2020 nyarán elvesztették a bevételeiket, miközben a kis- és középvállalkozások ezrei kerültek csődbe a koronavírus-járvány miatti leállás miatt, Szijjártó Péter arra használta a rendőrség helikoptereit, hogy párttársaival közösen tartsanak sajtótájékoztatókat vidéken.
Legkésőbb 2022-ben véget kell vetnünk a fideszes közpénzpazarlásnak, a döntés a mi a kezünkben van, addig is minden nap emlékeztetni kell őket, közeledik az elszámoltatás.
Részletek itt:
https://alfahir.hu/.../szijjarto_peter_demeter_marta...
70924.hu magyar sajtóMár négy európai ország megelőzött minket átoltottságban. Ha a trendek nem változnak, heteken belül a középmezőnybe csúszhatunk vissza.
710telex.hu magyar sajtóEzzel megdőlt az a kormányzati állítás, hogy csak a hivatalos magyar Covid-halálozási statisztikák túloznak, és más számítás szerint a középmezőnyben vagyunk.

2021.06.24

711Karácsony Gergely PMIngyenes antitestvizsgálatot biztosít a főváros, 20 ezer tesztet ajánlunk fel a 60 év feletti budapestieknek.
Miért csináljuk?
Elsősorban azért, mert több megkeresést, információt kaptam magam is, a Fővárosi Önkormányzat is, jelentek meg ilyenek a hazai és nemzetközi sajtóban. Ezek szerint a Magyarországon az idősek számára biztosított kínai oltás sok esetben nem termelt megfelelő mennyiségű ellenanyagot, nem adott megfelelő védettséget.
Látjuk, olvassuk közben a híreket a világban a delta variáns terjedéséről és arról is, hogy azokban az országokban, ahol hozzánk hasonlóan sokakat oltottak kínai vakcinával, már elkezdődött a harmadik oltások beadása.
A következő tényező, hogy már a kormány sem számol az átoltottság további érdemi növelésével. A sokáig politikai kommunikációra használt oltottsági sorrendben Magyarország immár Európa középmezőnyébe csúszott. Ebben a helyzetben szerintem a döntéshozóknak négy dolguk biztosan van.
712LMP LMPSchmuck Erzsébet az ATV Start vendége volt, ahol az egészségügyi dolgozók közelgő demonstrációjáról beszélgettek.
Az egészségügyi dolgozók demonstrációja az egyik következménye annak, ahogy a Fidesz az elmúlt években a bérrendezés helyett tönkretette az egészségügyet.
A teljes beszélgetés megtekinthető itt: https://bit.ly/3gQvmrp
713Schmuck Erzsébet LMPMost látszik az, hogy a Fidesz hogyan tette tönkre éveken keresztül az egészségügyet, és ennek most megvan a következménye!
Az ATV Start vendége voltam, ahol az egészségügyi dolgozók közelgő demonstrációjáról volt szó. A beszélgetés itt megtekinthető.
714Hohn Krisztina LMPA járvány idején se a diákok, se a szülők, se az oktatási dolgozók nem részesültek abban a támogatásban, ami megillette volna őket. A kormány ráadásul a járványhelyzet alatt a segítség helyett inkább ellehetetlenítette az oktatást. A problémákat egyesével, lépésenként, de azonnal el kell kezdeni felszámolni a szakma részvételével. A 21. század kihívásaihoz illeszkedő tantervet kell kialakítani.
715Dr. Keresztes László Lóránt LMPDÖBBENETES mértékben nőtt a kórházak adósságállománya! Évek óta nem növeli a kormány a gyógyításra fordítható összeget, miközben elképesztő forrásokat szórnak el értelmetlen dolgokra. Elképesztő felelőtlenség!
716168.hu magyar sajtóOrszágos demonstrációt tervez az egészségügyi szakdolgozói kamara. Az ápolók a járvány tragikus napjaiban tanúsított helytállásukért méltatlanul alacsony bérük emelését várták, nem pedig olyan pótszabadságot, amit ki sem tudnak venni. A felmérések szerint ismét ezrek távozhatnak az egészségügyből.
71724.hu magyar sajtóÚj járványhullámok kezdődtek a kínai vakcinákkal oltó országokban. Bahrein, Chile, Mongólia és a Seychelle-szigetek is túlnyomó többségben kínai vakcinát vásárolt. Ezekben az országokban a magas átoltottság ellenére jelenleg is magas a fertőzésszám, még ha a beoltottaknál kevésbé súlyos is a betegség lefolyása.

2021.06.25

718Ujhelyi István MSZPEhhez képest a fideszes kormányzatot hiába kérjük, hogy biztosítson antitesttesztelést vagy elérhető PCR-teszteket például az ingázóknak, őket ez vajmi kevéssé érdekli.

2021.06.26

719 Orosz Anna Momentum MozgalomÍgy működik a Fidesz országlása, miközben százezrek mentek tönkre a járvány miatt, ők jól menő fideszes cégeknek adnak milliárdos támogatásokat. Mi ez ellen harcolunk. Ezért is kell rendszerváltás 2022-ben.

2021.06.27

720Komjáthi Imre MSZPA Fidesz ráadásul még a válság alatt is a munkanélküliek támogatásán spórol, miközben gazdaságvédelemre hivatkozva több ezer milliárdot szór szét az oligarchák támogatására és a propagandára.

2021.06.28

721nepszava.hu magyar sajtóLappangó negyedik hullám: a kormány rányit a deltára.
722444.hu magyar sajtóAz Orvosi Kamara szerint "az indokoltnál is rosszabb állapotban vannak az orvosaink". Semmilyen központi segítséget nem kapnak a Covid-járvány okozta traumák feldolgozására.
723444.hu magyar sajtóNagyon drágán vettük, 60 százaléka raktárban áll. 4,4 milliárd forint értékű Sinopharm-vakcinát adunk ajándékba Montenegrónak és Bosznia-Hercegovinának.
724Karácsony Gergely PárbeszédJóvátételt adunk azoknak, akik a Covid válság miatt elvesztették a munkájukat, és az Orbán-kormány az út szélén hagyott. A 3-ról 9 hónapra emelt folyósítási időtartammal visszamenőleg is támogatjuk mindazokat, akik 3 hónapnál hosszabb ideig voltak munkanélküliek.
725LMP LMPKanász-Nagy Máté:
A kormánypártok járványhelyzet alatti rombolása arra enged következtetni, hogy rettegnek a vereségtől. Ezért is kezdték el kimenekíteni az állami vagyont magánalapítványokba. Minden mozdítható vagyont ki akarnak szervezni. Szerencsére már most megvan a tervünk arra, hogyan lehet kigyomlálni ezt a mély államot. A mostani rendszer alaposan megvizsgálva sokkal törékenyebb, mint amilyennek tűnik, és megvan a lehetősége, hogy 2022 után kártyavárként dől össze.
726Szél Bernadett Momentum MozgalomTényleg döbbenet, hogy mire nem használja ürügyként a járványhelyzetet a Fidesz. Úgy tűnt, uniós szinten végre sikerült leszámolni a szúnyogirtás legbarbárabb módszerével, ami abból áll, hogy fogjuk és a levegőből kiszórjuk a mérget, ami persze megöli (az épp repülő) szúnyogokat, és kb. ökológiai sivatagot csinál azon a területen, ahova eljut, és végre komolyan jöhetnek az alternatív megoldások. De a járványra hivatkozva már tavaly csak lekerültek a jó öreg mérgek a polcról és ment tovább az egész, mintha mi sem történt volna

2021.06.29

727hvg.hu magyar sajtóHogyan hagyták le a magyarokat a belgák az oltások terén? Nem, nem keleti vakcinákkal. A flamand mentalitás és a leegyszerűsített oltási program is segített.
728nepszava.hu magyar sajtóMár a nyári szünet előtt oltani kellett volna a gyerekeket.
729Karácsony Gergely PMA járvány alatt igénybe vett, de megtagadott táppénzt kiegészítjük a munkavállalók számára, ha a jogosultság fennáll.
A jóvátételi programom további pontjai: https://kilencvenkilenc.hu/a-jovatetel-programpontjai/
730Ujhelyi István MSZPLehet, hogy csak az én figyelmemet kerülte el, de sem a fideszes médiában, sem a fideszes politikusok közösségi oldalain nem láttam az aktuális adatok ismertetését. Vajon miért?
Önök szerint a kormánypropaganda miért hallgatja el, hogy lelassult az oltási terv végrehajtása?

2021.06.30

731Ujhelyi István MSZPMiközben a kormányzati sikerpropaganda megint hamis győzelmet és hazug elsőséget ünnepel, addig álljanak itt a hivatalos adatok a magyar kormány által szervezett oltási kampánnyal kapcsolatban. Vajon miért lassult be az oltóanyag-felhasználás, és miért csak a rendelkezésre álló vakcinák alig több mint felét használtuk fel?
732Mesterházy Attila MSZPAnnyira nem lepődtünk meg. Már régóta mondom, hogy a lélegeztetőgépek beszerzésénél valami nem stimmel, és most felmerült az egyik közbeiktatott cégnél a csalás gyanúja.
733Ungár Péter LMPA koronavírus-járványhelyzet megmutatta, hogy az idősgondozás az egyik legnehezebb és az egyik legfontosabb feladat ma Magyarországon.
A járványhelyzet pluszterhelést jelentett az otthonápolóknak, az intézményben dolgozóknak és a családsegítőknek is, az állam mégsem adott pluszsegítséget.
734Kanász-Nagy Máté LMP"A kormánypártok járványhelyzet alatti rombolása arra enged következtetni, hogy rettegnek a vereségtől. Ezért is kezdték el kimenekíteni az állami vagyont magánalapítványokba. Minden mozdítható vagyont ki akarnak szervezni. Szerencsére már most megvan a tervünk arra, hogyan lehet kigyomlálni ezt a mély államot. A mostani rendszer, alaposan megvizsgálva, sokkal törékenyebb, mint amilyennek tűnik, és megvan a lehetősége, hogy 2022 után kártyavárként dől össze.
735PM PMMi indokolta, hogy a pandémia közepén új és rosszabb feltételrendszerű jogviszonyba kényszerítsék őket? Mi volt az oka annak, hogy a parlamenti Népjóléti bizottság fideszes többsége többször is csuklóból leszavazta az egyszeri bérjuttatást célzó határozati javaslatot? Sok kérdés vár válaszra, miközben a tény makacsul mutatja magát: csak a jogviszony-kényszerítés miatt 5000 egészségügyi dolgozó távozott a rendszerből. És választott más munkát, vagy éppen ment – megannyi társához hasonlóan – külföldre. Na, igen: az egészségügyi szakdolgozók bére idehaza nem, vagy csak nagyon keveset emelkedett az elmúlt években. Egy 30 éve a pályán dolgozó ápoló bruttó 350 ezer forintot vihet haza.
736Karácsony Gergely PMÚjabb szakmai vizsgálat erősítette meg, hogy a 60 évnél idősebbek vállalhatatlanul nagy részénél a kínai vakcina nem termel kellő ellenanyagot, vagyis sok, kínai vakcinával beoltott honfitársunk az oltás ellenére sem rendelkezik védettséggel az új variánssal támadó koronavírus ellen. Napokon belül megnyitjuk a regisztrációs felületet, azon keresztül, előzetes bejelentkezés alapján biztosítjuk az antitestvizsgálatot olyan eljárásban, amely mindenféle ellenanyag szűrésére alkalmas. Azért tesszük, hogy valamiféle támpontot adjunk az okkal aggódó időseknek. És azért, hogy végre felelős magatartásra ösztönözzük a politikai szempontokat az idősek védelme elé helyező magyar kormányt.

2021.07.01

737DK DKVizsgálatok bizonyítják, hogy sok kínai vakcinával oltott ember nem védett a koronavírussal szemben.
Ingyenes antitestvizsgálatot és újabb uniós oltást biztosítson a kormány azoknak, akik igénylik!
738Varga Zoltán DK❗A kormány cserbenhagyta, becsapta azokat, akikre ráerőltették a kínai vakcinát! ❗
Ez nemcsak aljasság, de hatalmas felelőtlenség is.
Európa-szerte jönnek a hírek arról, hogy a delta variáns elképesztő sebességgel terjed.
Azok, akiknél gyakorlatilag hatástalan volt a kínai vakcina, most hatalmas veszélynek vannak kitéve.❗
Különösen felháborító ez azért, mert a kormány erőből kiszórta az általuk beszerzett keleti vakcinákat, most pedig hegyekben áll a Pfizer a raktárakban, épp tegnap érkezett egy újabb szállítmány, az oltási program pedig gyakorlatilag leállt, mintha soha nem is lett volna vírus.
❗Márpedig ha el akarunk kerülni egy negyedik hullámot, akkor most kell cselekedni, tesztelni és oltani uniós vakcinákkal!❗
✅A Demokratikus Koalíció követeli, hogy végezzenek ingyenes antitestvizsgálatot, és biztosítson a kormány ingyenes uniós oltást azoknak, akik igénylik.
739Dr. Oláh Lajos DK2020 tavaszán, a Covid-járvány kezdetekor az ijedelemnél csak a hiány volt nagyobb - hiány eszközökben és odafigyelésben.
Cselekedni kellett.
Ezért vittünk akkor és később is a Péterfy Kórház munkatársainak maszkokat, védőfelszereléseket és apró figyelmességeket. Boldogok voltunk, hogy segíthettük az egészségügyi dolgozók önfeláldozó munkáját!
740PM PMIngyenes tesztet és 3. oltást: a Sinopharmmal oltott embereknek hatékony és felelős intézkedést követel a Párbeszéd
741Burány Sándor PMJúlius 1-je, Semmelweis Ignác születésnapja a magyar egészségügy ünnepe. Bár az elmúlt másfél év mindenkinek az eszébe és a szívébe véste, hogy az egészségügyi dolgozók, az orvosok és az ápolók társadalmunk egyik legfontosabb alappillérei, egészségünk, és akár életünk is múlik rajtuk, a Fidesz számos alkalommal megfeledkezett róluk, vagy megnehezítette munkájukat. Legyen szó az új munkaszerződésükről vagy a bizonytalan, napról napra változó oltási tervről, az Orbán-kormány méltatlanul viselkedett velük.
742Szabó Tímea PMKöveteljük az ingyenes tesztelést, és ha szükséges, a 3. oltás beadását azoknak, akik a kínai vakcinát kapták! Erről és Kövér 10 milliós büntetéséről is szó lesz nemsokára az ATV-ben. Kövessétek!
743Karácsony Gergely PMA jóvátétel mindenkinek jár, aki valamilyen módon megszenvedte az elmúlt bő egy évet. A kormányváltás után az egészségügyi dolgozóknak 500 ezer forintos jutalommal háláljuk meg emberfeletti teljesítményüket. A szakszervezetekkel közösen, őket bevonva és meghallgatva pedig új Munka törvénykönyvét dolgozunk ki, amelyben megszüntetjük a közigazgatásban dolgozók kizsákmányolását, a fizetés nélküli túlórákat.
744168.hu magyar sajtóPozitív ösztönzés kontra korlátozások: mitől akarna oltást, aki eddig nem akart? Pénz, fánk, vásárlási kupon, kastélybelépő, nagyjából mindent felajánlanak, csak éppen oltassák be magukat az emberek.
74524.hu magyar sajtóCsak a tinik hatodát regisztrálták oltásra, húszezer második Pfizer-adag gazdátlan maradt. Ötödik országként Hollandia is megelőzött minket átoltottságban, miközben idehaza lámpással kell keresni az új oltakozókat.

2021.07.02

746Karácsony Gergely PMMert nincs igaza a miniszterelnöknek és a kormánynak, a védettséget nem akkor kell vizsgálni, amikor „a járványhelyzet úgy alakul”, hanem éppen hogy előtte, mert akkor lehet, már késő lesz, különösen a világszerte terjedő delta variánsra figyelemmel. És az a kormány, amely eddig rendszeresen hagyta figyelmen kívül a szakmai véleményeket, javaslatokat, amelyik nettó politikai propagandát csinált az oltásokból, most, amikor sok ezer idős ember aggódik, jelent-e számukra valódi védettséget a kínai vakcina, most a kormány nem bújhat gyáván a gyógyszergyártók szoknyája mögé. A kormánynak vállalnia kell a cselekvés felelősségét, és intézkednie kell mihamarabb, hogy akiknél nem eredményezett védettséget a kínai oltás, azok kaphassanak valóban hatékony vakcinát.
747Gy. Németh Erzsébet DKEgy óra alatt ezren jelentkeztek a fővárosi ingyenes antitestvizsgálatra!♦️ Ez azt jelenti, hogy a fővárosi helyek beteltek, de a kerületeknél még lesz lehetőségük jelentkezni a 60 év felettieknek!
748Vadai Ágnes DKHa már lassan maszk sem kell, akkor miért van még veszélyhelyzet? Miért akar a kormány szeptember végéig teljhatalmat?
749Karácsony Gergely PM"A kormány nem bújhat gyáván a gyógyszergyártók szoknyája mögé"
750nepszava.hu magyar sajtóTavaly szeptember óta a szerdai volt az első nap, amikor nem hunyt el covidos beteg hazánkban. 2020 márciusa óta kisvárosnyi ember, 29.992 fő halt meg. Bár a pontos okokat nem tudjuk, hiszen ezt senki nem vizsgálta még, de a Covid-osztályokon dolgozó Népszavának nyilatkozó orvosok tapasztalatai elszomorítóak.
751nepszava.hu, 24.hu magyar sajtóEgyre zavarosabb a kép, hogy a 60 év felettiek körében mennyire hatásos a Sinopharm. Sok nyugdíjas bizonytalan és fél, nem alaptalanul.
752Szél Bernadett Momentum MozgalomMegkérdeztem a kormányt, hogy miért nem gondol az egészségügyi okból nem oltható emberekre, és miért nem teszi lehetővé, hogy ingyen (!!) elvégzett negatív tesztet is elfogadjanak a most védettségi igazolványhoz kötött szolgáltatások esetén? Finoman szólva nem túl empatikus válasz érkezett. Hogy nagy a választék, csak jó nekik valamelyik a 6 vakcinából, amúgy meg ha az orvos vagy a járványügyi hatóság kéri (!), ingyen leteszteltethetik magukat — amivel önmagában persze nem sokra mennek, mert a kormány nem fogad el negatív tesztet a védettségi igazolvány helyett, tehát lenne itt jogalkotói feladat.
753MSZP MSZPElfogadhatatlan, hogy Budapest XVI., XVII., XXI. és XXIII. kerületének fideszes polgármesterei meg akarják fosztani a kerületek lakosait a fővárosi vezetés által biztosított ingyenes antitestvizsgálat lehetőségétől.

2021.07.03

754LMP LMPKanász-Nagy Máté társelnök szerint akár több tízezren is lehetnek olyanok, akikben annak ellenére sem alakult ki a koronavírus elleni védettség, hogy már megkapták a második oltást is. Éppen ezért a kormánynak kutya kötelessége felszámolnia ezt a bizonytalanságot, és kiterjeszteni a Budapesten jövő héten induló ingyenes tesztet az egész országra, legalább a 60 év felettiek esetében.
755Ungár Péter LMPA szociális dolgozók máig nem kapták meg azt az 500 ezer forintos bérkiegészítést, amit legalább annyira kiérdemeltek, ahogy az egészségügyi dolgozók is. Ugyanilyen időszerű lenne egy valódi bérrendezés is feléjük, mert a nettó 180-200 ezres fizetésből nem lehet megélni.
756Kanász-Nagy Máté LMPA jövő héten indul a Fővárosi Önkormányzat által kezdeményezett koronavírus elleni antitestszűrés az Újpesti Szakrendelőben. Az Újpesti Önkormányzat 1050 darab szűrési lehetőséget igényelt, amit biztosítanak is számunkra.
⚠A tesztelés lényege, hogy a 60 éven felüli, koronavírus elleni védőoltást felvett személyek jelentkezhetnek vérvételre, hogy kiderülhessen, kialakult-e az antitestes védettségük a védőoltás után. A lehetőség természetesen ingyenes.
757MSZP MSZPAz egészségügyi szakdolgozók Semmelweis-nap alkalmából újabb megaláztatást kaptak a Fidesztől

2021.07.04

758Ujhelyi István MSZPTovábbra sincs megnyugtató megoldás azon idősebbek számára, akiket a kínai Sinopharm vakcinával oltottak be, és akiknél a vizsgálatok nem mutattak ki megfelelő ellenanyag-termelést, vagyis a védettségük szintje erősen kétségbe vonható. A kormányzat láthatóan nem foglalkozik ezekkel az emberekkel, holott elsőrendű kötelessége lenne érdemi lépéseket tenni az érintettek biztonsága érdekében.
759PM PMÍgy néz ki, amikor járványkezelés helyett politikai kommunikáció van:
Az elmúlt hónapokban a magyar oltási kampány állt a kormányzati kommunikáció középpontjában, elkendőzendő, hogy minden létező egyéb mutató alapján tragikus volt a kormány járványkezelése.
Persze sok minden volt már csalhatatlan bizonyíték a kormány sikerére, az alacsony esetszámtól az alacsony COVID-halálozáson át az alacsony többlethalálozásig, egészen addig, amíg sorban mindről ki nem derült, hogy épp a magyarországi járvány súlyosságát támasztják alá. Akkor gyorsan lecserélték őket, valami másra, amiben épp vállalható eredményeink voltak. Így jutottunk el az átoltottsághoz.
Ahogy az azonban előre látható volt, ez se fog sokáig kitartani.

2021.07.05

760Dr. Keresztes László Lóránt LMPSZEKSZÁRD FIDESZES POLGÁRMESTERE TÖBBSZÖRÖSEN VISSZAÉLT A VESZÉLYHELYZET IDEJÉRE KAPOTT FELHATALMAZÁSSAL!
Ács Rezső (Fidesz) Szekszárd polgármestere a járványhelyzet idejére kapott rendkívüli felhatalmazást nem a város vezetéséhez szükséges feladatok ellátására, hanem saját hatalmának bebetonozására használta.
761Ujhelyi István MSZPGyermekeink, diákjaink mentális egészsége és a pedagógusok ezzel kapcsolatos felkészítése nem lehet pártpolitikai adok-kapok kérdése, ez nemzeti ügy kell legyen – jelentette ki Ujhelyi István szocialista EP-képviselő brüsszeli online sajtótájékoztatóján. Az MSZP politikusa ezzel arra utalt, hogy a covid-járvánnyal összefüggő mentális problémák felismerésével és kezelésével kapcsolatos képzéseket sürgető javaslatára a kormány képviseletében Gulyás Gergely miniszter azt válaszolta a legutóbbi Kormányinfón, hogy a járvánnyal összefüggő szakmai kérdéseket ne politikusok tegyék meg, azokat meg kell hagyni a szakértőknek.
762Karácsony Gergely PMPártállástól függetlenül visszamenőleg kárpótoljuk a Covid-válság alatt elvont iparűzési adó és gépjárműadó miatti bevételkieséseket.
763Karácsony Gergely PMElindult a Fővárosi Önkormányzat antitest vizsgálata, ahol ingyenesen szűrjük a jelentkezőket, akik azért jöttek ma el, hogy meg tudják van-e védettségük a koronavírus fertőzés ellen. Nagyon sok szívszorító történetet hallottam ma, sokan kétségbeesve mesélték el, nem mernek találkozni unokájukkal, családtagjaikkal, barátaikkal, mert félnek.
Az új szabályok szerint már nem kötelező a maszk használata, sőt a korábban védettségi igazolványhoz kötött szolgáltatások is elérhetőek mindenki számára. Ezzel a szabadsággal azonban sokan nem tudnak élni. Sok honfitársunk, aki megbízott a kormányban, megbízott a szakemberekben és kérte a Sinopharm vakcinát a vizsgálatok alapján most semmilyen védettséggel nem rendelkeznek.
764Szabó Tímea PMValaki szóljon Szijjártó Péternek, hogy nem mond igazat, amikor arról beszél, hogy Magyarország élen jár a Covid elleni oltásban. Ráadásul napok kérdése, és még Spanyolország és Németország is megelőznek minket. Viszont azóta se hallunk egy szót se a kormánytól vagy Szijjártótól arról, hogy mi lesz azoknak a védelméről, akik a kínai vakcinával lettek beoltva, és 2 oltás utan sem termelődött ellenanyag a szervezetükben. Ők mikor kaphatnak 3. oltást? Karácsony Gergely ingyenes szűrést biztositott az időseknek Budapesten, a kormány pedig csak tagadja a problémát. Tessék gondoskodni az idősek védelméről! #Párbeszéd
765Hadházy Ákos MomentumA kormánynak nyilván még pontosabb adatai vannak, mint amit a Videoton saját pénzén elvégeztetett vizsgálatok mutatnak, de nem teszi őket közzé. Még nagyobb botrány, hogy pusztán propaganda szempontok miatt nem hajlandó ezeknek az embereknek a harmadik (nem kínai) oltást engedélyezni.

2021.07.06

766Vadai Ágnes DKRétvári azt nyilatkozta, hogy a járvány alatt “hazánkban minden betegnek jutott ágy, gyógyszer és személyzet.”
Csak csúnyát tudnék írni!
767Dorosz Dávid PMMatolcsy szerint közepes volt az állam válságkezelése, szerintünk teljesen magára hagyta az embereket az állam. Te mit gondolsz?
768Szabó Tímea PMNa, de nézzük meg, hogy Szijjártó mondata igaz-e így. Máig 907 ezer ember kapott az orosz vakcinából. Ez azt jelenti, hogy ha 5,5 millió beoltott van összesen, akkor azért marad még 4,6 millió egyéb vakcina.
Ebből a hivatalos adatok szerint 1 millió kapott a kínai oltóanyagból. Tegyük fel, hogy ők ajándékba kapták a Belgrád-Budapest vasútvonalat (Fudant nem adjuk), tehát ők megúszhatják kitünti nélkül.
De még mindig marad ugye 3,6 millió magyar ember, aki Pfizert, Modernát vagy AstraZenecát kapott. Ez a szám négyszerese az orosznak. Követelem tehát, hogy az amerikai, brit és svéd ipari miniszterek is kapjanak Szijjártótól egy Középkereszt kitűntetést, vagy legalább egy Stockholm-Budapest vasutat!
769nepszava.hu magyar sajtóKarácsony Gergely szerint baj lehet a kínai oltással.
770Burány Sándor PMMatolcsy szerint közepes volt az állam válságkezelése, szerintünk teljesen magára hagyta az embereket az állam. Te mit gondolsz?

2021. 07.07

771Telex.hu magyar sajtó"Egy héttel az EU-s digitális oltási igazolvány bevezetése után sem működik jól a magyar Covid-applikáció.
Július elsejétől hivatalosan is hatályba lépett Magyarországon az egységes európai digitális Covid-igazolvány, aminek birtokában szabadon, teszt- vagy karanténkötelezettség nélkül lehet utazni az Európai Unión belül. Az igazolvány az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) Lakossági Portáljáról tölthető le."
772Karácsony Gergely baloldali főpolgármesterA kormány különböző tagjai is összevissza beszélnek, egyikük szerint pánikkeltésről van szó, és nincsen semmi látnivaló, míg másikuk szerint túl összetett ez a vizsgálat, hogy ők ezt „méregessék-nézegessék". Több ezer magyar ember problémájának utánajárni, az nekik egyszerűen túl bonyolult. Rengeteg ember keres meg engem és a kollégáimat, hogy elmondják, félnek, hiszen a Sinopharm vakcinája után semmilyen védettség nem alakult ki a szervezetükben.

2021. 07.08.

773Ráczné Földi Judit Demokratikus KoalícióA kormány ráerőltette a nyugdíjasokra a kínai vakcinát, most meg fizessenek, ha meg akarják tudni, hogy védettek e...
774Kocsis-Cake Olivio Párbeszéd Magyarországért"Nem szeretünk beszélni a járványról, mert legszívesebben már mindenki túl lenne rajta; azt kívánjuk, legyen a múlté. Csakhogy még jelen van, a múltat pedig nem szabadna sem elfelejteni, sem elfedni!
30 ezer halott – ez továbbra is negatív rekord, hiszen lakosságarányosan hazánk sajnos élen jár a halálozások tekintetében. Ha van nemzeti tragédia – ez az. És ami igazán azzá teszi, az az, hogy nem kellett volna így történnie! Minden sikerpropaganda ellenére hazánkban súlyosan félrekezelték a Covid-válságot. A megtervezett, átgondolt cselekvés hiánya, a tájékoztatás összevisszasága, a mellébeszélés és a vezetési hibák mind-mind hozzájárultak e nemzeti tragédia kialakulásához. Mint az is, hogy az elmúlt 10 évben végképp hagyták lepusztulni az egészségügyet, romlani a magyarok egészségi állapotát."
775Tordai Bence Párbeszéd Magyarorszgáért"Nagyon tanulságos videót készített Gér Mihály és Tordai Bence.
A kormány amellett, hogy regisztrációhoz kötötte, sok településen nem tette elérhetővé az oltást, ami a vidékiek és a szegregátumokban élők számára igencsak megnehezíti a vakcinához jutást.
Nem hagyhatjuk, hogy emberéletek múljanak azon, hogy ki hova született!
A Párbeszéd ezért azt követeli, hogy a kormány biztosítson ideiglenes oltópontokat, és törölje el a regisztráció szükségességét! A védettség mindenkinek jár."
776Karácsony Gergely baloldali főpolgármester"Korábban a kormány illetékesei azt közölték, hogy harmadik oltásra akkor lesz mód, ha a „járványhelyzet úgy alakul". Szerintem viszont a harmadik oltásra azoknál az időseknél, akiknél az eddigi oltás nem hozott védettséget, nem akkor lesz szükség, amikor a „járványhelyzet úgy alakul", hanem éppen előtte, nehogy „úgy" alakuljon a járványhelyzet.
Mert igaz, ahogy a kormányzati plakátra írva van: az oltás életet ment. Ezt most, a kínai vakcinák korlátozott hatékonyságának ismeretében ideje kiegészíteni: a harmadik oltás életet ment!"
777Tordai Bence Párbeszéd MagyarországértMatolcsy szerint közepes volt az állam válságkezelése, szerintünk teljesen magára hagyta az embereket az állam.
778Népszava, HVG magyar sajtó Jakab Ferenc: Egy csatát megnyertünk, de a háborút még nem. A virológus szerint még mindig mi futunk a vírus után.
779Népszava magyar sajtóA főváros vezetése szerint a tesztelés iránti fokozott érdeklődés is alátámasztja az egyes oltóanyagok hatásosságának mértékével kapcsolatos aggodalmakat.
780168.hu magyar sajtóSzázával mennek a magyarok oltásért Romániába. Többnyire azok élnek a lehetőséggel, akik kínai Sinopharm-vakcinát kaptak, a tesztek alapján nem alakult ki védettségük, és itthon hiába kértek harmadik oltást.

2021. 07. 09.

781hvg.hu magyar sajtóEgy hónap után kapott észbe a kormány, hogy folytatni kellene az oltási kampányt. Annyira lelassult a koronavírus elleni védőoltások beadása Magyarországon, hogy lassan Európának is csak a közepén fogunk járni átoltottságban.
782Karácsony Gergely baloldali főpolgármester"Gulyás Gergely azt állította, hogy a sajtóhírekkel ellentétben a Sinopharmmal oltott, de védettséggel nem rendelkező magyarok nem járnak Romániába harmadik oltásért, miközben az adatigénylésből kiderült, 715 magyar állampolgárságú kapta meg ott a vakcinát.
Nem elég, hogy saját zsebből kellett kifizetniük a több ezer forintos antitest vizsgálatokat, de még azt is meg kellett szervezniük, hogy egy másik országban valahogyan kapjanak egy harmadik oltást, amely védettséget, biztonságot nyújt a számukra.
A kormány mintha szándékosan nem akarná meghallani mekkora problémát jelent ez nemcsak az érintettek, hanem az egész ország számára. Ha sokan nem rendelkeznek valódi védettséggel, az csak esélyt adhat egy újabb hullám elindulásának, a már így is 30 ezer halálos áldozatot jegyző hazánkban."
783Szabó Tímea Párbeszéd MagyarországértJéé, megint hazudott a Fidesz. Hivatalos adat: százával mennek magyarok Romániába oltásért.

2021. 07. 10.

784Karácsony Gergely baloldali főpolgármesterSokáig sorolhatnám, hogy a kormány hogyan hagyta cserben a magyar embereket, a Szabolcs utcai hajléktalan kórház ügye, ahol a legkiszolgáltatottabbakat akarták utcára tenni a járvány közepén, a Diákváros, amely tízezer magyar diáknak adna otthont vagy akár a Sinopharmmal oltottak, akiknek nincs védettségük, mégsem hallgatják meg őket. Az igazi kormányzás arról szól, hogy segítjük a bajba jutottakat, hogy törődünk velük.
785Burány Sándor Párbeszéd Magyarországért"✅ Kispesten fogadtam Szabó Tímeat, a Párbeszéd társelnökét és frakcióvezetőjét. Sajtótájékoztatónkban elmondtuk, hogy a Párbeszéd továbbra is arra kéri a kormányt, országszerte ingyen tesztelje le a Sinopharm-vakcinával oltott hatvan év felettieket, és akinél szükséges, az kapjon egy harmadik koronavírus-elleni védőoltást.
A Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat és a Videoton is végzett felmérést, és mindkettő azt mutatta ki, hogy a kínai vakcina nem olyan hatékony az idősek körében, mint azt remélték. A kormánynak ideje lenne tanulnia tőlük és végre az emberek érdekeit a saját érdekei elé helyezni ebben a kérdésben. A gond csak az, hogy Orbán Viktor és kormánya ""betegesen irtózik"" minden olyan teszttől, amely pontosan megmutatná, hogy mi a baj."

2021. 07. 11.

786Hadházy Ákos Momentum MozgalomMüller Cecília nagyon sok kiskosztümhöz jutott azzal, hogy a kormány bűneihez adta a nevét, többek között a kínai vakcinák engedélyezésénél sem tud kizárólag Szijjártó háta mögé bújni és az érthetetlenül drágán beszerzett vakcináról szóló szerződést is ő írta alá az érthetetlen céllal közbeiktatott magyar céggel. A dolgoknak következménye kell, hogy legyen, nem engedhető meg, hogy ez az ember Európa legrosszabb járványvédelmi eredménye után egy sor kitüntetéssel és sok szekrényre való kiskosztümmel ellibbenjen. Persze Müller legnagyobb bűne természetesen nem az EU-s milliárdok eltapsolása, hanem a 30ezer halott, amihez EUrópa legrosszabb járványkezelése vezetett. De az EU-pénzek elköltését is ki kell vizsgálni, és megígérem, ki is fogom, ha nem 90 napot, haname 900-at kell rá várni, akkor is.

2021. 07. 12.

787Momentum Mozgalom baloldali pártA fideszes elit a járványt arra használta, hogy a saját zsebüket tömjék tele és a hatalmukat növeljék. 2022 után ugyanezt folytatnák és a Magyarország felemelkedését szolgáló pénzeket is ellopnák a magyaroktól. Felháborító, hogy a koronavírus harmadik hulláma után, miután 30 ezer ember meghalt, rengeteg vállalkozás ment tönkre és 10 éve nem látott (?) infláció van, a kormánynak csak Brüsszelezésre, migránsozásra és Sorosozásra tellik.
788Hadházy Ákos Momentum MozgalomAusztria sokkal sikeresebben védekezett a járvány ellen, ráadásul úgy, hogy közben nem állt le teljesen az egészségügyi ellátás. Az egyik kulcs a tömeges, nagyszámú, ingyenes tesztelés volt. Ott a patikában ingyenesen (!) lehet tesztet kérni és ingyenesen végeznek hivatalos teszteket is - külföldieknek is. Magyarországon érthetetlenül kevés tesztet végeztünk és azokat is nehézkesen és lassan. Az okát tényleg nem tudom, valószínűleg több is van: a miniszterelnök ostobasága (lásd a parlamenti virológiai kiselőadását), propaganda szempontok (ha sokat tesztelünk, sok lesz a kimutatott fertőzött és nem lehet dicsekedni a fantasztikus hazai számokkal) és anyagi szempontok (a fizetős tesztelésen természetesen sokan kerestek sok pénzt). Pedig Orbánon kívül mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az időben kiszűrt, enyhe tüneteket mutató vagy tünetmentes fertőzöttekkel nagyságrendileg kisebb járvány és így sokkal kevesebb halottunk lett volna.
789Arató Gergely Demokratikus KoalícióKőbányán is kezdődik az oltást kapott idős emberek tesztelése annak érdekében, hogy kiderüljön, hogy kialakult-e a megfelelő védettség. Egy újabb feladat, amit az önkormányzatok látnak el a kormány helyett. "Régóta mondják, mondjuk, hogy egyre gyorsabban romlik az oktatás helyzete. Abból van egyre nagyobb hiány, ami a legfontosabb a jó minőségű oktatás szempontjából: jól képzett és motivált pedagógusból.
A kormány a szakmai önállóságuk megvonása, a bürokratikus minősítési rendszer bevezetése, és a megígért értékálló béremelés azonnali visszavonása után a járvány idején újra erős jelzést küldött a pedagógusoknak arról, hogy semmire sem tartja a munkájukat. Nem kaptak érdemi szakmai segítséget, nem kaptak bérkiegészítést a többletmunkáért és azért, hogy amíg lehetett, az egészségüket és az életüket kockáztatták az iskolákban és az óvodákban, késve tesztelték és késve oltották őket. Még az 100%-os táppénzt is sajnálta a kormány a munka közben Covidban megbetegedett pedagógusoktól.
Ezek után nem csoda, hogy folyamatosan csökken a pedagógusképzésbe jelentkezők száma, és egyre több fiatal és idősebb pedagógus hagyja el a pályát.
Minden kormányzati tagadás ellenére kritikus a szaktanárhiány számos területen, és szinte már minden intézménytípust fenyeget a létszámhiány."
790Karácsony Gergely baloldali főpolgármesterA jövő gazdaságpolitikájának kulcsa, hogy egy, a járványhoz hasonló bizonytalan helyzet senkit se sodorhasson megélhetési válságba. Erre szolgál a garantált munka bevezetése.
791Szabó Tímea Párbeszéd Magyarországért"Munkásőr-UEFA, Brüsszel, gyerekeket veszélyeztető meleg-lobbi. Orbán Viktornak ezek most a legfontosabb témák, miközben Magyarországon több, mint 30 ezren haltak meg 1 év alatt koronavírusban. Egy Szekszárd méretű város lakossága tűnt el tavaly tavasz óta.
A világon Peru után másodikak(!) vagyunk lakosságarányos halálozásban. Megelőztük Indiát, az USA-t, gyakorlatilag mindenkit.
Európában - az Orbán szerinti hanyatló Nyugaton - pedig nincs még egy ország, ahol ennyien haltak volna meg lakosságarányosan!
Összehasonlításképpen alább egy lista, hogy a Magyarországhoz hasonló lakosságszámú országokban hány embert vesztettek el a járvány alatt. Ezek közül csak Horvátországban és Dániában laknak kb. fele annyian, mint nálunk, de ha azokat a számokat megszorozzuk kettővel, még mindig fele ill. hatodannyi ott a veszteség.
Orbán szándékosan terel, tagadja, hogy a kormány miatt haltak meg ennyien.
De mi nem felejtünk!"
792Burány Sándor Párbeszéd Magyarországért"✅ Kispest után Kőbánya is csatlakozott a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezéséhez, és ingyenes koronavírus-antitestszűrést biztosít a Sinopharm-vakcinával oltott helyieknek. A szűrésről információkat a lenti képen találtok.
‼️ A kormánytól pedig követeljük, hogy minden 60 évnél idősebbnek, akit Sinopharmmal oltottak adjanak egy harmadikat, kérjenek bocsánatot azoktól, akik előre szóltak, hogy a kínai oltóanyag nem jó irány, és végül mondják meg, hogy kik a felelősök a kínai vakcinával kapcsolatos elhibázott, félrevezető, emberéleteket veszélyeztető intézkedésekért."
793LMP baloldali párt"Orbán Viktor legalább 70 milliárd forinttal tartozik a magyar álláskeresőknek – jelentette ki Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke szombaton.
Közlése szerint jóvátétel illetné meg azokat, akik állást kerestek az elmúlt időszakban, és csak három hónapig kaptak járadékot. "Oda kell adni nekik utólag az álláskeresési járadéknak a munkakeresési időre jutó részét, akár öt, hat, vagy kilenc hónapig " – mondta, jelezve: ennek meglenne a fedezete."

2021. 07. 13.

794Szél Bernadett Momentum MozgalomAz oltás a nulladik perctől politikai kérdés a Fidesznek: ez is az oka, hogy elképesztő módon egészen eddig nem voltak tömeges ellananyag-vizsgálatok az egyes oltóanyagok hatékonyságáról. Sőt, a kormány félrevezető adatokkal, kamu táblázattal próbált meg kampányolni a "keleti vakcinák" hatékonysága mellett.
795Karácsony Gergely PMMegjöttek a fővárosi ingyenes antitest-szűrés első eredményei, aggodalmaink sajnos jogosnak bizonyultak.
A kínai vakcinával beoltott idősek közel negyedénél a védettséghez szükséges ellenanyag-szintet nem mutatta ki a vizsgálat, vagyis ők az oltás ellenére sincsenek biztonságban. Ez a minta az önkéntesség miatt nem reprezentatív, de, más vizsgálatok tapasztalataival együtt azt a vélelmet erősíti, hogy baj van: a szüleink, nagyszüleink korosztályából több százezren lehetnek védtelenek, miközben a delta-variáns már a szomszédban kopogtat, készülődik a negyedik hullám.
796Szabó Tímea PMKarácsony Gergely és a Párbeszéd Magyarországért hetek óta követeli az ingyenes tesztelést, és ha kell, a 3. oltást! Reméljük, a kormány végre teljesíti a követelésünket! Több, mint 200 ezer idős ember lehet, akik hiába kaptak 2 kínai oltást, nem védettek a koronavírussal szemben. A kormány nem hagyhatja őket védtelenül!
797Tordai Bence PMA fővárosi tesztek szerint a Sinopharmmal oltottak negyede nem védett.
Holnap Kásler bejelent valamit a 3. oltásról. Vajon mit?
798hvg.hu magyar sajtó"Háromampullányi Pfizer landolt a kukában" – A háziorvosok szerint kivitelezhetetlen a kormány új oltási terve.
799index.hu magyar sajtóZacher Gábor: Bírja ki tenger nélkül az idei nyarat, mert baj lesz. Tombol a nyár, lekerültek a maszkok, útnak indult a nyaraló tömeg. Szakértők szerint azonban nem dőlhetünk hátra: az ősz vészesen közeleg, ahogy a negyedik hullám is. Zacher Gábor toxikológust, a hatvani kórház főorvosát kérdeztük.
800nepszava.hu magyar sajtóNégyből egy beteg kihullott a kórházi rostán. Kásler Miklós miniszter szerint meg sem rendült, hivatalos adatok szerint azonban teljesítménye negyedét veszítette el az egészségügy a járvány első évében.

2021. 07. 14.

801168.hu magyar sajtóBerobbanhat a negyedik hullám az oltatlanok miatt. A szakemberek szerint azoknak is oltakozniuk kellene, akik még nem tették meg. A delta-variáns miatt Magyarország is veszélybe kerülhet.

802DK DKSajnos nekünk, ellenzékieknek lett igazunk a kínai vakcinával kapcsolatban is.
Azok, akik kínai oltást kaptak, kaphassanak akár Pfizert is!
803Gy. Németh Erzsébet DKA kormány beismerte a kínai vakcina kudarcát a harmadik oltás belengetésével!
Továbbra is azt követeljük, amit a kezdetektől: a magyarok is szabadon választhassanak a vakcinák közül!
804nepszava.hu magyar sajtóÓriási baklövések a járványkezelésben. A kormány hazárdjátékot játszott a járvány idején, a fideszes kommunikáció legfontosabb témája sokáig a gyors oltási tempó és a keleti vakcinabeszerzés volt. Mostanra az lett az érdeke, hogy minél hamarabb elterelje a figyelmet a járványról.
805LMP LMPCsárdi Antal országgyűlési képviselő felszólítja a kormányt, valamint Belváros-Lipótváros vezetését: tegyen meg mindent az idősek koronavírus elleni védettsége érdekében, miután egy vizsgálat eredménye a veszélyeztetettségükre hívta fel a figyelmet.
Kifogásolta, hogy bár a főpolgármester minden kerületnek felajánlotta a tesztelést, Belváros-Lipótváros önkormányzata ezzel nem élt, holott Budapesten éppen az V., valamint az I. kerületben a legmagasabb az idősek aránya.
806Karácsony Gergely PMA Fővárosi Önkormányzat és a Semmelweis Egyetem programjai hasonló, ezres nagyságrendben értek el idős embereket. Egyik vizsgálat sem volt értelemszerűen reprezentatív. A két vizsgálat ugyan eltérő teszttípust használt, de mindkettő a legjobb gyártóknak a kutatások szerint legmagasabbra értékelt terméke. A tesztelés lényegi eredménye nagyon hasonló: az elérhető öt oltástípus közül négy vakcina esetében alig találni olyan beoltott hatvan év felettit, akinek ne lenne megfelelő az antitestszintje. A kínai Sinopharmmal oltott 60 év fölöttiek esetében ugyanakkor ehhez képest mindkét kutatásban kiugró azoknak az aránya, akiknél nem volt megfelelő az ellenanyagszintje. Az, hogy az arányuk a fővárosi eredmény szerint 24%, míg az egyetem által közzétett táblázat szerint 18%, az bizony nem érdemi különbség.
807Karácsony Gergely Sorosgyurcsány - ennyi mondanivalója van a kormánynak arról, hogy több százezer honfitársunk lehet veszélyben a kormány felelőtlensége miatt. Ingyenes országos ellenanyag-szűrést és harmadik oltást követelünk! Szerénység, alázat és felelősségvállalás – csakis ez a hozzáállás fogadható el egy olyan kormánytól, amelynek járványkezelése több mint 30 ezer honfitársunk halálát okozta, semmi más nem elfogadható attól a kormánytól, amely a lakosságarányos halálozási mutatók tekintetében a világ legszomorúbb statisztikájának élére kormányozta az országot.
Egyszer, legalább egyszer legyen nekik fontosabb az emberélet, mint a politikai-hatalmi szempontjaik, egyszer, legalább egyszer legyen fontosabb a magyar emberek védelme, mint a kínai politikai-üzleti érdekek kiszolgálása.
808Szabó Tímea PMVárjuk a kormány bocsánatkérését, miután azt hazudták, hogy minden vakcina ugyanolyan hatékony!

2021.07.15

809Hajdu László DKSajnos nekünk, ellenzékieknek lett igazunk a kínai vakcinával kapcsolatban is.
Azok, akik kínai oltást kaptak, kaphassanak akár Pfizert is!
810Szél Bernadett Momentum MozgalomNEM az ingyenes antitest-tesztek követelése a "hangulatkeltés", hanem a kormány nyugati oltásokról hazugságokat terjesztő kamutáblázata!
811Kanász-Nagy Máté LMP⚠ Augusztus 1-től lehet kapni a harmadik oltást, "az orvosok döntenek arról, hogy milyen oltást adjanak be harmadiknak" - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. A döntésre régóta vártak nagyon sokan, akik elvégezték az antitest vizsgálatot, és szervezetkben úgy tűnik, nem alakult ki a kellő védettség. Ez elsősorban a kínai vakcinával oltottakat érintheti, a friss adatok szerint egy kisebb részüket, de így is több tízezer-százezer emberről beszélünk. Nagyon fontos, hogy a kormány végre engedélyezi a harmadik oltás felvételét. Több részlet sajnos nem derült ki, pontosan kik, milyen esetben, hogyan juthatnak hozzá a harmadik oltáshoz. Egyáltalán, hogyan zajlik a felkészülés a negyedik hullámra?
812PM baloldali pártOrszágos, átfogó, ingyenes ellenanyag-szűrést és harmadik oltást követelünk elsőként azoknak, akiknél a kínai oltás nem eredményezett védettséget!
813Karácsony Gergely PM"A Semmelweis egyetemi, a fővárosi és más vizsgálatok eredménye is egy irányba mutat: a 60 év fölötti, Sinopharmmal oltott idős polgárok érdemi részénél nem mutatható ki megfelelő számban a tüskefehérje elleni antitest.
Most üt vissza az, hogy a kormányzat úgy engedélyezte politikai alapon a kínai vakcina használatát a hatvan év fölöttieknek, hogy ebben a korcsoportban nem voltak tudományos bizonyítékok az oltás hatásosságára.
A szakértők között lényegében konszenzus van a helyzet kezelésében. Éppen tegnap nyilatkozott a Magyar Tudományos Akadémia immunológus főtitkár-helyettese, hogy szervezett keretek között, ingyenesen kell a Sinopharmmal oltott hatvan év fölöttieket tesztelni tüskefehérje elleni antitest jelenlétére. Akiről kiderül, hogy nincs a szervezetében úgynevezett vírusneutralizáló antitest, azt újra kell oltani mRNS-alapú vakcinával."
814nepszava.hu magyar sajtóIdősek oltása: a Sinopharm a gyenge pont. Egy lapunknak nyilatkozó szakértő szerint áprilisig nagyon is jó volt, hogy elérhetővé tette a kormány a kínai oltást, ám amikor beköszöntött a „vakcinabőség" a modernebb oltóanyagot kellett volna tömeges oltásként használni.
815alfahir.hu magyar sajtóElső oltások tekintetében a rosszabbul álló európai országok közé csúsztunk.
816DK baloldali párt"A kormány ezzel nyíltan beismerte, hogy veszélybe sodorta a Sinopharmmal oltott időseket!
Újra benyújtjuk a törvényjavaslatunkat a szabad vakcinaválasztásért!"
817Arató Gergely DKKözölte, pártjuk újra benyújtja a szabad vakcinaválasztásról szóló javaslatát. Azt is lehetővé kell tenni, hogy azok az idősek, akik a bizonytalan hatékonyságú kínai vakcinából kaptak, harmadik oltásként kérhessenek Pfizert, Modernát vagy bármilyen nyugati oltóanyagot - tette hozzá a képviselő. Arra is felszólította a kabinetet, hogy minden 60 évesnél idősebb ember számára biztosítson ingyenes antitestvizsgálatot.
818PM PM"Három dolgot követelünk továbbra is:
1. Átfogó, ingyenes ellenanyag-szűrést. Minden egyes kínai vakcinával beoltott 60 évnél idősebb honfitársunknak a kormány biztosítson ingyenes ellenanyag-vizsgálatot.
2. Azoknak, akiknek a kínai vakcina nem eredményezett kellő védettséget, biztosítsanak harmadik oltást, de csakis bizonyítottan hatékony vakcinával. Nem négy hónap múlva, nem majd valamikor, hanem itt és most!
3. A kormány azonnal számoljon el a kínai vakcina beszerzésének minden részletével. A fel nem használt kínai vakcinát vásároltassa vissza a kínai állammal, így csökkentse az országot ért kárt. És azonnal intézkedjen, hogy európai forrásokból az esetleges negyedik hullámra való felkészülés jegyében elegendő hatékony vakcina álljon rendelkezésre. Elég volt a tétlenségből, elég volt az idősek védelmét a politikai propaganda és a kínai érdekek kiszolgálása alá rendelő kormány határozatlanságából."
819sme.sk nemzetközi sajtó"A SME beszámolt arról, hogy a Magyar Orvosi Kamara üdvözli az egészségügyi dolgozók
kötelező oltásának bevezetését. A cikk kitért arra is, hogy az ellenzéki Demokratikus Koalíció
közölte, az Orbán-kormány a harmadik adag vakcina beadásának lehetőségével elismerte,
hogy a hatástalan kínai vakcina támogatásával veszélybe sodorta az időseket, akiknek a
jelentős többsége a Sinopharm kínai vállalat oltóanyagát kapta."

2021.07.17

820LMP baloldali pártA kormány jobban tenné, ha a választókat dilettánsnak néző plakátkampány és az értelmetlen álkonzultáció helyett a kovid járvány negyedik hullámára készülne inkább fel.
821Kanász-nagy Máté LMPKövesse a kormány a Karácsony-féle jó példát, tegyék ingyenessé a 3. oltás előtti ellenanyag tesztet a 60 éven felülieknek!
822Szabó Tímea PM"A kínai vakcinát ráadásul korábban sehol nem adták be hatvanévesnél idősebb embereknek, a kormány azonban pont a 65 év felettiek körében kezdte bevezetni, akikre gyakorlatilag nyomást gyakorolt, mondván, ne válogassanak a vakcinák között.
Amikor pedig a szakértők aggályaira hivatkozva azt kértük, szűréssel állapítsák meg, hogy a vakcina kellő védettséget nyújt-e, akkor a kormány oltásellenességgel vádolt minket.
Elég volt a hazug, gyáva és tehetetlen kormányzásból!
2022-ben ennek is véget vetünk!"
823nepszava.hu magyar sajtóBurkolt beismerés: a kormány kifejezetten a kínai vakcinára szabta a harmadik kört

2021.07.18

824Hohn Krisztina LMPÖnök szerint lesz negyedik hullám? Vajon megfizetjük a nyári "szabadság" árát?!
825PM PMAz antitest-szűrések megmutatták, hogy a kínai vakcinával oltottak csaknem harmadánál nem alakult ki a védettség. A kormány korábban tagadta, ám a tények ismeretében végül elismerte a tévedést. Ha szükséges, még egy oltást biztosítanak.
826Szabó Tímea PM""A kínai vakcina még bizonyos adatokat illetően jobb is, mint mondjuk a Pfizer." Hozzátette; "nem lesz szükség harmadik oltásra."
"Több, mint félmillió embert beoltottak már a második adaggal is, az ő védettségük még jobb, mint azoknak, akik Pfizer-vakcinát kaptak."
(Gulyás Gergely, Kormányinfó 2021.04.15.)
827liberation.fr nemzetközi sajtó"A kínai vakcina „egyfajta kísérlet volt az idősekkel" – írta cikkében a balliberális Libération. A
cikk bemutatta a Sinopharm vakcinával kapcsolatos aggályokat, és Karácsony Gergely
akcióját."
828index.hu magyar sajtóTeljesen egyértelmű választ kapunk a védettséget illetően abból, hogy valakinek van-e, vagy nincs antitestje – jelentette ki Falus András immunológus, cáfolva ezzel Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, aki korábban azt mondta, felelőtlenség tesztelni, mert az nem ad választ arra, hogy valóban alakult-e ki védettség, vagy sem.

2021.07.19

829DK baloldali párt"Ez csak egy példa a sok közül. Amikor be kell fizetni a TB-t, azt bezzeg egyből levonják, nem várnak egy évet, csak nekünk kell egy évet várnunk egy műtétre.
2022 után a Dobrev Klára vezette új kormány elhozza az európai színvonalú egészségügyet!"

2021.07.20

830Ungár Péter LMP"Egy kutatás szerint a járvány miatt az amúgy is nagyon nehéz helyzetben élő családi gondozókra még több teher került, az időseket ápolók azonban sem több pénzt, sem több segítséget nem kaptak. Konkrétan több százezer emberről beszélünk, akiknek a járvány hatására teljesen beszűkült a gondozási és egészségügyi rendszerekhez való hozzáférési lehetősége.
Emiatt elengedhetetlen lenne a gondozók ápolási díját az időseket ápolókra is kiterjeszteni és elfogadni, hogy az otthonápolás munka!
Ezzel kapcsolatban fordultam ismét írásbeli kérdéssel a kormányhoz, de egy újabb több oldalas, a kérdéseimre választ nem tartalmazó kisregényt kaptam az ő érdemekről és természetesen a baloldal kudarcairól."
831Tordai Bence PMTudományosan bizonyított: a 60 év felettiek negyedénél hatástalan a Sinopharm vakcina. Várjuk a kormány intézkedéseit!
832444.hu, 24.hu magyar sajtóA 60 évesek negyedénél, a 80 évesek felénél nem termel antitestet a Sinopharm, állítja egy friss magyar kutatás. Újabb bizonyíték született arra, hogy az idősek jelentős részénél nem eredményez antitestszint-emelkedést a Sinopharm vakcinája.
833444.hu, nepszava.hu, index.hu, telex.hu magyar sajtóKarikó Katalin cáfolja Kásler Miklóst a harmadik oltásokról. Karikó Katalint az RTL Híradó kérdezte meg azután, hogy Kásler Miklós minden esetben a vakcinák keverését ajánlotta a harmadik oltások esetén.

2021.07.21

834Schmuck Erzésbet LMP"Cirkuszt a népnek? Milyen áron?
Jó ötlet-e járvány idején százezreket egy helyre terelni? Nyilván NEM. Pláne, hogy tudható a delta változatról hogy igen hamar fertőz, és 2 oltás után is csak 60-80%-ban védettek az emberek a megfertőződéstől, az oltatlanok milliói pedig egyáltalán nem. Megint kiderül, hogy a Fidesznek a pénz sokkal fontosabb, mint az emberek élete, egészsége, a járvány elleni védekezés!
Mert az idei tűzijáték nagyobb lesz mint ami tavaly elmaradt. Ez egyértelmű volt, tavaly már előlegként felvehette az elmaradt tűzijáték szervezésével megbízott Antenna Hungária Zrt. a költségek 100%-ára az előleget."
835Karácsony Gergely PM"Összesített adatokat kaptunk a fővárosi antitest szűrésről, amelyben már a kerületek eredményei is benne vannak. 18 ezer tesztet osztottunk szét a kerületek között, sajnos nem mindegyik élt a lehetőséggel, hogy megvizsgálja, az oltott 60 év feletti lakosoknak van-e koronavírus ellenanyag a szervezetükben, de az eredmények így is aggodalomra adnak okot.
Az újabb adatok megint csak azt bizonyítják, hogy több olyan honfitársunk van, aki hiába kapta meg a kínai vakcina mindkét adagját, semmilyen védettséggel nem rendelkezik. Egy tegnap megjelent magyar tanulmány (t.ly/H4Cq) is igazolja számainkat, minden negyedik kínai vakcinával oltott személy védtelen a vírussal szemben."
836Váradiné Naszály Márta PMAz első hullám során az országban először kezdtük el az önkormányzati dolgozók ingyenes tesztelését is. Ez biztosította, hogy a fontos infrastrukturális változások közepette is megfelelő létszámmal és gyorsasággal tudtunk a lakók rendelkezésére állni. A második hullámra a pneumococcus oltástámogatások és az idősellátás biztosításával készültünk.
837Karácsony Gergely PMÉppen ma hoztunk nyilvánosságra újabb adatokat a fővárosi és kerületi koronavírus antitest-vizsgálatokról. Az újabb eredmények csak igazolják, hogy több százezer olyan idős honfitársunk lehet, akinek a kormány által ráerőltetett kínai vakcina nem hozott kellő védettséget. Sürgősen cselekednünk kell, mielőtt még a negyedik hullám hazánkat is eléri, lehetővé kell tennünk, hogy minden magyar állampolgár biztonságban érezze magát. Azonnali antitest-szűrést követelünk elsősorban a veszélyeztetett 60 évnél idősebb kínaival oltottak körében. Erről szól a negyedik kérdés.

2021.07.22

838LMP baloldali párt"Hohn Krisztina mai, online sajtótájékoztatóján az idős emberek ingyenes antitest szűrésére szólította fel a kormányt.
Plakátháború helyett, a kormány tájékoztassa az embereket, hogy miért fontos a harmadik vakcina beadatása.
Készítsék fel az egészségügyi ellátórendszert a koronavírus újabb hullámára azzal, hogy létrehoznak állandó oltópontokat ahol az oltásokat szervezetten lebonyolíthatják, nem terhelve ezzel a szakorvosi és a háziorvosi ellátást."
839Karácsony Gergely PM"Meg kell védenünk az időseket, fel kell készülnünk az újra támadni készülő járványra, az emberi élet védelmét nem rendelheti alá a kormány a kicsinyes propagandaszempontjainak és a kínai érdekek lakájlelkű kiszolgálásának. Az mindenki érdeke, hogy az idősek kapjanak ingyenes antitest-szűrésre lehetőséget, és akinél a kínai vakcina nem hatásos, kapjon valóban hatékony oltást.
És az a többség érdeke, hogy járványok, válságok idején ne mohó, önző és szűkmarkú kormányunk legyen, jusson érdemi segítség azokhoz, akik bajba kerültek. Számoljunk le a szégyennel, hogy Európában a magyar kormánytól kapnak a legkevesebbet a munkájukat elvesztők, hosszabbítsuk meg az álláskeresési támogatás folyósításának idejét."
840Szél Bernadett Momentum MozgalomÚgy, hogy a kormány NULLA energiát fektet már az oltási kampányba, holott tudjuk, az ország szegényebb térségeiben jóval alacsonyabb az oltottság, mint a nagyvárosokban. Ráadásul vannak, akik egészségügyi okból nem olthatók, és erről orvosi igazolásuk is van. Erre is rákérdeztem az EMMI-nél, és mi volt a válasz? Van hatféle vakcina, csak jó az egyik. Hát nem, vannak, akik nem olthatók.
841Ujhelyi István MSZPA Fidesz elcseszett kormányzása miatt egy csípőműtétre közel másfél évet kell várni
842Ujhelyi István MSZPUjhelyi szerint a kormány egészségügyi beszerzéseit és ügyleteit az elmúlt időszakban leginkább a meggondolatlanság és a látványos túlárazással összefüggő korrupciógyanú övezte, ezért is elengedhetetlen, hogy tisztán lássunk ezen beruházással kapcsolatban.

2021.07.23

843Ujhelyi István MSZPEz valahogy kimarad az állampárti médiából: az immár nulla felé konvergáló oltási kedv miatt Magyarország tovább csúszott lefelé a rangsorban - a vizsgált harminc európai uniós, illetve az Európai Gazdasági Térségbe tartozó országból tizenhét megelőz minket a beadott első oltások arányát tekintve.
844The Washington Post nemzetközi sajtóHatástalan lehet a Sinopharm az idősek számára.

2021.07.24

845Die Welt nemzetközi sajtó"Bár Magyarország gyors tavaszi
oltási ütemének egyik oka az orosz és kínai vakcinák elérhetősége volt, az az érv, hogy életeket
mentettek meg, utólag nem igazán állja meg a helyét."

2021.07.25

846Ujhelyi István MSZP"Már a járvány berobbanásakor figyelmeztettük a nyilvánosságot, hogy a Fidesz nyilvánvalóan propagandacélokra akarja majd felhasználni az oltási regisztráció során befutó adatokat, de akkor nemes egyszerűséggel „oltásellenes gyilkosnak" nevezték azokat, akik ezt szóvá merték tenni.
Ehhez képest mindez beigazolódott: a Fidesz megint átlépte a vörös vonalat és nettó pártpolitikai propagandára használja fel azokat a magyar embereket, akik életmentő oltásra jelentkeztek az elmúlt időszakban"

2021.07.26

847hvg.hu magyar sajtóTöbb orvosnak azelőtt kellett vakcinát rendelnie, hogy tudta volna, mi alapján kell választania. A harmadik oltásra majd az EESZT-ben lehet jelentkezni, azonban a háziorvosoknak vaktában kellett megrendelniük az oltóanyagokat.

2021.07.27

848nepszava.hu magyar sajtóVakcina van dögivel, meg oltási rend is készült, csak éppen a részletek homályosak.
849Ujhelyi István MSZPUjhelyi István rámutatott, annak ellenére a keleti oltóanyagokat erőltette a kormány – még a most sok esetben védettség nélkül maradt idősebb korosztály esetében is -, hogy tudható volt: májustól tömegével fog rendelkezésre állni a nyugati oltóanyag, így a legveszélyeztetettebb korcsoportoknak ezt is adhatták volna az oltási kampány elején.

2021.07.28

850nepszava.hu magyar sajtóEgyre nagyobb a fejetlenség a diákok oltása körül, máris visszavonták az iskolai igényfelmérést.
851telex.hu magyar sajtóMivel a magyar kormány hosszú hónapokon át azt kommunikálta minden létező felületen, hogy a magyarországi első adagos átoltottság kenterbe veri az Európai Unióét, nem meglepő, hogy a fagyi visszanyal, és most, amikor ez a mutató romlani kezdett, sokan felteszik a kérdést: mi történt az előnyünkkel?
852168.hu magyar sajtóKunetz Zsombor: Csődöt mondott járványkezelésben és az oltás megszervezésében is az Orbán-kormány. Az egészségügyi szakértő szerint semmilyen szakmai koncepció nincs a harmadik oltással kapcsolatos eljárási rend mögött.

2021.07.29

853Szél Bernadett Momentum MozgalomMegint olyan alapvető adatokért kell küzdeni, amiknek automatikusan fent kellene lenniük a koronavírus oldalon. De még kérésre se adják ki! Az EMMI most azt adta elő nekem, hogy nem rendelkezik adatokkal a beoltottak megyei és települési szintű számáról. Ezt így hogy?! Az oltásokért felelős minisztérium NEM TUDJA, hol hány embert oltottak be. Ez vagy egy orbitális hazugság, vagy totális alkalmatlanság. Nem is tudom, melyik a rosszabb.
854Hadházy Ákos Momentum MozgalomMüller Cecília szintet lépett az adatok eltitkolásában, pedig eddig is nagyon ott volt ebben a sportban. Miután egy nagy nehezen megkapott szerződésből kiderült, hogy fejenként hetvenezret fizet egy kávészünetért, most már nyíltan megtagadja a 17 milliárdos EU-s projekt részleteiről a felvilágosítást.
855MSZP MSZPA Fidesz-kormány tavaly nyaralt ahelyett, hogy felkészült volna a második és harmadik hullámra. Ez ahhoz a tragédiához vezetett, hogy a lakosság arányát tekintve Magyarországon haltak meg a legtöbben, és több mint 30 ezer honfitársunkat elveszítettük. Látható, hogy a Fidesz ismét nem csinál semmit és azt tervezi, hogy a felelősséget áthárítja azokra, akik nem oltották be magukat.
856hvg.hu magyar sajtóMinden járványügyi mutató jól áll, egyedül az oltásokkal haladunk nagyon lassan. Az újonnan oltottak száma annyira kerek, hogy napközben még érdemes lesz ránézni, nem korrigálják-e.
857444.hu magyar sajtóKimaradt az Operatív Törzs jelentéséből, hogy Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa.
858telex.hu magyar sajtóMagukra hagyja a háziorvosokat a harmadik oltáshoz kiadott központi ajánlás.

2021.07.30

859Momentum Mozgalom Momentum MozgalomMI ELSZENVEDJÜK A JÁRVÁNYT, ŐK NYERÉSZKEDNEK RAJTA!
A kormány 300 milliárdot szórt ki tavaly az ablakon, hogy több mint 16 ezer, túlárazott kínai lélegeztetőgépet vásároljon. A járványban ennek a töredékét használták fel, a többi egy raktárban porosodik a magyar adófizetők pénzén.
860Dr. László Imre DKA görcsös ragaszkodás a hatalomhoz járványhelyzetben nagyon veszélyes. Annak ellenére, hogy itthon szinte megállt az oltási program, a Fidesz az egyéni felelősségre hivatkozva magára hagyja azokat az embereket, akiket eddig se tudott meggyőzni az oltás fontosságáról.
Közben Európában egyre több országban már a negyedik hullám ellen kezdenek el védekezni, vagy olyan intézkedéseket hoznak, amivel elkerülhető lenne a nyár végén az újabb korlátozások bevezetése. Egyre több uniós tagállamban, ott is, ahol már beértek vagy lehagytak bennünket a beoltottság szintjében is, szigorításokkal védekeznek a negyedik hullám ellen. Nálunk egy a kormányzásra csak némileg emlékeztető, nyaraló módban van a Fidesz-KDNP.
Szijjártó Péter, a nemzet portyázója miközben próbálja adományként elsózni a ránk romló vakcinákat, olyan országokkal köt turisztikai megállapodásokat, amelyeket egy átlag európai még egy vaktérképen se tudna biztosan bejelölni.
861LMP LMPA kormányzat megfeledkezett azokról az egészségügyben dolgozókról, akik nem orvosok, nem ápolók; nem rendezték a bérüket, emiatt pedig bizonytalan az egészségügyi ellátás – hangsúlyozta pénteki online sajtótájékoztatóján Hohn Krisztina.
Felrótta a kormányzatnak, hogy évek óta szakmai párbeszéd nélkül, az érintetteket meg sem kérdezve döntenek az ágazatot és az őket érintő kérdésekben.
862Karácsony Gergely PMA lélegeztető-bizniszben érintett, a kormány kegyeltjeihez köthető cég majdnem 5000-szeresére(!) növelte a profitját, miközben a kormány nem hajlandó elszámolni a beszerzés körülményeivel, és azzal, hol a fenében porosodnak a súlyos milliárdokért megvásárolt gépek. De ha valaki tudni szeretné, hova tűnik ez sok lenyúlt közpénz, megszemlélheti a Fidesz egyik kedvenc oligarchájának új jachtját, ami még annál is nagyobb és drágább, mint amelyiken Szijjártó Péter vakációzott tavaly. Ez teszi a kiváltságosok 1 százaléka, abban az országban, ahol a 99 százalék többséget rég nem látott áremelkedések sújtják.

2021.07.31

863Hadházy Ákos Momentum MozgalomLassan minden lerohad ebben az országban, a postai szolgáltatás is recseg ropog. Ennél csak az a felháborítóbb, ahogy ezt is a járvány számlájára próbálja kenni a kormány. Ahogyan ez a szekszárdi nagyposta ajtajára ragasztott, kopott fecniből látszik, a járványra hivatkozva csökkentették le a nyitvatartást.
864LMP LMPAz egészségügyi szakdolgozók munkája szolgálat, ami azonban nem jelenthet szolgaságot❗
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szerint egy hosszú folyamat végeredménye volt a mai tüntetés. Következménye az elmúlt időszak egyoldalú kommunikációjának, annak, hogy a döntéshozók nem hallgatták meg a szakdolgozók jelzéseit.
Támogatjuk a résztvevők követeléseit, a kormány hallja meg végre az egészségügyi szakdolgozók szavát, adja meg a munkájuk után nekik járó megfelelő színvonalú bért, mert nélkülük nincs korszerű egészségügy. Továbbá állítsák vissza a közalkalmazotti jogviszonyt❗
865Dr. Keresztes László Lóránt LMPMa az EGÉSZSÉGÜGYI dolgozók tüntettek az alacsony fizetések és a megbecsülés hiánya miatt. ➡️ Hiába hívták meg KÁSLER Miklóst, a miniszter nem ment el‼️
866PM PMAz elsők között kell megadnunk ezt a jóvátételt az egészségügyi dolgozóknak, mi sem lenne természetesebb tanulsága a járványnak. Az egészségügyi dolgozóknak most mégis szólniuk, kérniük, követelniük kell. Kiállni magukért. Megtették ezt ma a Hősök terén, és ott van a helye mellettük mindenkinek, aki igazságos, méltányos, az emberi életet és egészséget minden más elé soroló országban hisz. Ezért ment el Karácsony Gergely is, szolidaritásból, tiszteletből.
Tisztelet jár az egészségügyi dolgozóknak, hogy hosszabb, és egészségesebb életet biztosíthassunk mindenkinek.
867Szabó Tímea PM❗ Kiállunk egymásért, kiállunk az egészségügyben dolgozókért, és jövőre Karácsony Gergely irányításával biztonságos betegellátást építünk!
✊ Karácsony Gergely is ott volt ma az egészségügyi dolgozók tüntetésén, mert egy felelős vezető meghallgatja a betegellátásban dolgozók problémáit azért, hogy jövőre, a kormányváltás után kijavíthassuk azt, amit az Orbán-kormány 12 évig szándékosan tönkretett.

2021.08.01

868Ujhelyi István MSZPElőször is rendkívül undorítónak tartom, ahogy a Fidesz abból is sikerpropagandát csinál, hogy „Magyarország biztosítja először a harmadik oltást”: ez ugyanis nem igaz, ráadásul egyáltalán nem siker, éppen, hogy a kormányzat gusztustalan módon, saját zsebre nyerészkedő, erőltetett és átgondolatlan vakcina-bizniszének a következménye. Ha már így esett, legalább pofátlan sikerpropagandát ne csináljanak belőle ezek a gazemberek!
Másodrészt, rendkívül elégtelen a kormányzat teljesítménye az államközi megállapodásokat illetően: számtalan fontos ország továbbra sem fogadja el automatikusan a Magyarországon használt keleti oltásokat, így akik kénytelenek voltak ezeket beadatni maguknak, azokat most érdemben korlátozzák és jelentős kiadásokkal terhelik őket, ha külföldre akarnak utazni bármilyen okból.
Harmadrészt, fontos megállapítanunk, hogy az Európai Unió számos tagállama már jelentősen lehagyta Magyarországot az átoltottság, illetve az első beadott vakcinák számát illetően. A Fidesz-propaganda addig követte és fújta csak ezeket az adatokat, amíg neki kedvező volt; most, hogy Magyarország lecsúszott és lemaradt a nyájimmunitás megszerzésében, már látványosan sunyítanak.
869telex.hu, index.hu magyar sajtóFüggetlen szakértők olyan oltási tervet állítottak össze, amilyen az államtól is elvárható lett volna.
870Hohn Krisztina LMPTöbb ezer egészségügyi szakdolgozó érezte úgy, hogy a koronavírus alatt maximálisan helyt állt, de egyáltalán nincsen megbecsülve. Ezért a Hősök terére tüntetést szerveztek a MESZK, azaz a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara vezetésével.
Maximálisan támogatom a magyar egészségügyi dolgozók követeléseit. Minden fórumon igyekszem szót emelni az érdekükben, hiszen pótolhatatlanok! Köszönjük nekik áldozatos munkájukat!

2021.08.02

871Szél Bernadett Momentum mozgalomKezdettől fogva mondom, hogy alkotmányellenes fizetőssé tenni a műtéteket a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők számára és az ombudsman friss jelentése végre ki is mondta ezt! Káslernek HALADÉKTALANUL lépnie kell — vissza kell vonnia az alkotmányellenesen kiadott utasításait!
87224.hu magyar sajtóHa nem kéred az oltást, és emiatt nem mehetsz moziba, az nem diszkrimináció.
„És akinek esetleg nem volt pénze az idióta tesztekre és baromira nem akarja felvenni az oltást az d.g.lj.n meg itthon… Na ne mondja nekem senki, h szabad országban élünk… Hogy senkinek nincsenek korlátozva a jogai!! A szivárványos zászlót tudták lengetni, meg mindenki ki tudott állni a nem tetszését kinyilvánítani, de ezt meg tűrjük!!! El van nézve, hogy más országokban legalább a tesztelés ingyen volt, itt meg még a sz.rt is lehúzzák az emberekről” – fejezi ki felháborodását egy kommentelő a TASZ Facebook-oldalán az EU-s Covid-igazolványokról szóló bejegyzés alatt.

2021.08.03

873Szél Bernadett Momentum MozgalomA védettségi igazolvány viszont egyikre se garancia, ugyanis, ahogy az ombudsman is írja „nem a fertőzésmentesség kizárásnak igazolására, hanem pusztán az érintett személy védettségének vélelmezésére elégséges eszköz”. Vagyis egy védettségivel rendelkező beteg is lehet fertőző (sőt, nem védett, ld. kínai vakcina). A biztos szerint „A Covid–19-fertőzöttséget kizárni csak egyedileg, az adott időpontban elvégzett tesztek útján lehetséges”, védettségivel nem. Már csak ezért is értelmetlen megkülönböztetni azokat, akiknek nincs védettségi igazolványuk. A logikai bukfenc is ott van: azok számára, akik nem tudnak megfizetni 30 ezer forintokat egy műtétre, gyakorlatilag kötelezővé teszik az oltást, miközben azt hangoztatják, az oltás önkéntes.
874444.hu, nepszava.hu, telex.hu magyar sajtóKözleményben reagált a kormány az alapvető jogok biztosának állásfoglalására, amely szerint jogsértő, hogy az oltatlan betegeknek saját költségen kell PCR- és antigéntesztet végeztetniük a rehabilitációs és elektív ellátások előtt. A kormány, érdekes módon nem ért egyet az ombudsmannal, az ingyenes oltás mellett ugyanis a kormány szerint az adófizetőknek már sokba kerül, hogy azt is ingyen teszteljék, aki nincs beoltva.
875444.hu, nepszava.hu, hvg.hu, 24.hu magyar sajtóÚjabb tízezer fővárosi teszt mutatja: a Sinopharmmal oltott idősek negyedének nincs elég antitestje.
876hvg.hu magyar sajtóEgyre hátrább szorul Magyarország oltottsági listán
877azonnali.hu magyar sajtóMost már ideje visszakapni az életünket. Aki beoltotta magát, az azért, aki nem, az pedig azért vállalja a felelősséget. Már nincs szükség lezárásokra, korlátozásokra, arra, hogy az állam védeni próbálja a polgárait. A nagymamát már senki sem fogja megölni, ő legfeljebb öngyilkos lehet.

878Jobbik JobbikKimondták: Jogsértő, hogy csak fizetős teszt után műtik meg azt, akit nem lehetett beoltani! Megint bebizonyosodott, hogy a Fidesz számára fontosabb a vagyon, mint a magyar emberek élete!
879LMP LMPLegyen ingyenes antitestszűrés az időseknek!
Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese úgy vélte: az idősek tesztelése elkerülhetetlen, hiszen ez alapozhatja meg a negyedik hullám elleni védekezési stratégiát, és ennek alapján lehetne dönteni a harmadik oltásról is.
Arra szólította fel ezért a kormányt, hogy ingyenes antitestszűréssel biztosítsa az egészséghez való jogot a nyugdíjas korosztály számára.
880LMP LMP A kormány a 60 év felettiek életével játszik! – Nyilvánosak a főváros antitest-szűrésének eredményei
881Karácsony Gergely PMÚjabb adatok bizonyítják, a 60 év felettiek jelentős részénél hatástalan a kínai vakcina!
Húszezer koronavírus elleni antitest szűrésére alkalmas tesztet vásárolt a Fővárosi Önkormányzat, amelyből 18 ezer darabot a kerületekkel közösen használtunk fel. A kerületeknél is befejeződtek a vizsgálatok, az eredményeik pedig megint csak azt bizonyítják, hogy a Sinopharm-vakcinával oltott 60 év felettiek jelentős részénél nincsen védettség.
Vajon hány vizsgálatot kell lefolytatni ebben az országban, hogy a mai kormány végre észbe kapjon, és beismerje, hogy nagyon sok idős honfitársunk számára hatástalan vakcinát vettek - túlárazva, közpénzből. Ők ahelyett, hogy visszaküldenék a gyártónak az oltást, és kiállnának az emberek elé, vállalva a felelősséget, inkább kiadtak egy szakmailag teljesen értelmezhetetlen táblázatot, amelyben javasolják harmadik oltásként ugyanazt a kínai Sinopharmot.
882Szabó Tímea PM

Káslernek teljesen igaza van. Soha nem tapasztalt fejlesztés van. 11 éve nem tapasztalunk az égvilágon semmit.
Illetve de: pusztítást, ezen belül
menekülő orvosokat, kórházi dolgozókat
világon második legmagasabb covid-halálozást
sorra nem kerülő gerincműtéteket,
vezető rákos halálozásokat,
biznisz-alapú időseknek nem használó kínai vakcinákat, Szíjjártó-féle milliárdos lélegeztető bizniszt,
légkondi nélküli műtőket,
növekvő kórházi fertőzéseket.
Szélhámos, hazug banda.Tiszteletet, megbecsülést és védelmet azcegészsegügyi dolgozóknak ÉS a betegeknek! Ezt hozzunk el a kormányváltás után!

2021.08.04

883Kanász-Nagy Máté LMPSikeresen zárult a A Fővárosi Önkormányzat, Újpest vezetése és az Újpesti Szakrendelő együttműködésében végzett szűrőprogram, amelynek keretében 1050, 60 évesnél idősebb újpesti lakos ingyenes antitest szűrését végezték el a Szakrendelő munkatársai.
A Fővárosi Önkormányzat júliusban 1050 ingyenes, a koronavírus ellenanyagszintjét mérő tesztet juttatott el Újpestnek. A korszerű, ABBOTT SARS-CoV-2 IgG II QuantAssay teszttel a koronavírus fertőzés következtében termelődött ellenanyagszint, illetve az oltások hatására kialakuló immunválasz is kimutatható, a kapott vakcinától függetlenül.
884Szabó Tímea PMIdőseknél nem biztonságos a kínai oltás.
885444.hu magyar sajtóEzeket kellene meglépni a negyedik hullám előtt, erre kellene a propaganda!
886 MSZP MSZPMost már dokumentáltan látható, hogy a kínai Sinopharm vakcinával oltott 60 év felettiek negyedénél nem alakult ki megfelelő védettség. A Fidesz-KDNP kormány még mindig nem indított meg egy szervezett és kimondottan erre a veszélyeztetett csoportra vonatkozó, azonnali oltási programot. Azt az oltási programot, melyet az MSZP és Karácsony Gergely is napok óta hangoztat.

2021.08.05

887Hajdu László DKBarkóczi Balázs: Szinte borítékolni lehetett, hogy ez is bekövetkezik. Nem is kellett rá sokat várni.
Orvoshiány miatt szerda 18 órától leállt az Uzsoki kórház sürgősségi osztálya, augusztus 31-ig pedig nem is fogadnak betegeket. Ide vezetett az egészségügy elmúlt 11 éves szisztematikus szétverése, az orvosok, ápolók és egészségügyi dolgozók torkán idén márciusban sebtében lenyomott törvény az egészségügyi jogállásról, amit az Országgyűlés 133 „igengombja” minden kritika nélkül szavazott meg a járvány közepén.
888Szél Bernadett Momentum MozgalomA kormány teljesen tudománytalan módon terjesztette azt a rémhírt, hogy a Pfizer után kétszer annyian haltak volna meg, mint a kínai oltástól.
Kiemelem: ebben az egészben azonban az a legrosszabb, hogy ha korrekt, emberközpontú egészségügyi vezetése lenne az országnak, biztos vagyok venne, hogy a veszteségünk is kevesebb lett volna és az oltási programba is többen jönnének.
889Ujhelyi István MSZPHamis védettségérzetet ad a kormányzati sikerpropaganda, pedig még messze vagyunk a biztonságos nyájimmunitástól; ezért a kormány felelőssége, hogy legyen még néhány millió magyar, aki rövid időn belül beolttatja magát. A harmadik oltás bevezetését is sikerként hirdeti a kormány, miközben arra Magyarországon azért van idő előtt szükség, mert Európában egyedül nálunk használták fel nagy tömegben a kínai Sinopharm vakcinát, amelynél az oltások ellenére igazolhatóan tömegek maradtak valós védettség nélkül.
890Karácsony Gergely PMEz tehát a mai magyar valóság, meg az, hogy a Covid-válság alatt úgy szállt el az államadósság, hogy abból nem a nehéz helyzetbe került magyar kisvállalkozásokat és munkavállalókat mentették, hanem a NER-es haverokat gazdagították. Az út szélén hagyott 99% mellett szintén elégtelen bizonyítványt állít ki a kormány gazdaságpolitikájáról az elszabadult, nyolc éve nem látott mértékű infláció, amely milliók számára okoz nagy nehézséget a mindennapokban. Ezek a valós problémák, és ezekre nincs érdemi válasza a kormánynak.
891Szabó Tímea PMOrvoshiány miatt leállt az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi osztálya, de
Kásler szerint ezrével térnek vissza az orvosok.
Pusztítanak és hazudnak.
892hvg.hu magyar sajtóFalus Ferenc maszkviseléshez kötné a részvételt az augusztus 20-ai rendezvényeken.
893444.hu magyar sajtóA második felvonás, azaz mely lépések azok, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy megússzuk a negyedik hullámot.

2021.08.06

894Hadházy Ákos Momentum MozgalomNem túlzás, ha azt mondom: a gyalázatos járványkezelés után újabb nemzeti tragédia réme fenyeget, ha ez így megy tovább. Ellátatlanul maradhatnak betegek, vagy akár meg is halhatnak, amíg a mentő kering velük a kórházak közt.
895Varga Zoltán DKGratulálok Káslernek! Az egészségügy (is) a tönk szélén.
896Keresztes László Lóránt LMPCsak egy példa: a VÁLSÁG idején 18 Mrd-os támogatást adtak MÉSZÁROS szállodaláncának, és közben cserben hagyták a legnehezebb helyzebe került családokat
897Keresztes László Lóránt LMPÚjabb SÜRGŐSSÉGI osztályon állt le az ellátás ORVOSHIÁNY miatt, a kórházak adóssága pedig már 41 Mrd felett! KÁSLER szerint minden rendben van az egészségügyben, egyetértenek vele!

2021.08.07

898merce.hu magyar sajtóA kötelező munkahelyi oltás több konfliktust generálhat, mint amennyi problémát megold
899PM PMCsakhogy a szakembereknek már megint igazuk lett: kiderült, hogy a kínai vakcina a 60 évnél idősebb beoltottak negyedénél-harmadánál nem eredményezett kellő védettséget. Ezt bizonyították az antitest-szűrések, többek között a Fővárosi Önkormányzat által indított ingyenes antitest-szűrés is.

2021.08.08

900Ujhelyi István MSZPArról a kormány mélyen és sunnyogva hallgat, hogy mennyire képtelen volt megfelelő mennyiségű és minőségű megállapodást kötni más államokkal az oltási igazolványok kölcsönös elfogadásáról, ami a keleti vakcinákkal oltott magyarok esetében különösen fontos, ha külföldre akarnának utazni bármilyen okból.
901444.hu magyar sajtó6 258 lélegeztetőgépet szállított a magyar kormánynak, majd vett egy magánrepülőt és egy luxusjachtot
902444.hu magyar sajtóHacsak nem akarja megölni magát, nincs esélye megkapni a legjobb ellátást; A járvány tovább sorvasztotta az amúgy is gyenge lábakon álló pszichiátriai ellátást. Tovább súlyosbodott a szakemberhiány, az idős orvosok egy része nem tért vissza az első hullám után.
Van, ahol néhány ember tartja a frontot. A pszichiátriák lobbiereje eltörpül más szakterületekhez képest, így több helyen hónapokkal a járvány lecsengése után kapják csak vissza az ágyakat. A kórházak anyagilag sem érdekeltek a gyors újraindításban. Így sokan nem kapják meg az ellátást, amire szükségük lenne.
90324.hu magyar sajtóAz államkincstár nem ad ki létszámadatokat a Covid alatt megtizedelt idősotthonokról
904Telex, Magyar Narancs magyar sajtóKevesen mennek 3. oltásért, a háziorvosoknak házaló ügynököt kell játszaniuk, és jelentést kell írniuk az oltatlanokról
905Ungár Péter LMPA koronavírus mindenkit nehezen érintett, de könnyen belátható, hogy az idős honfitársainkat különösen megterhelte a járványhelyzet. Képzeljük el milyen nehéz és megterhelő lehetett az, ha valakinek a koronavírus alatt súlyosbodnak olyan szintre a demencia tünetei, hogy képtelenné válik az önellátásra. A család, az idős ember nem tud egy ilyen helyzetet állami segítség nélkül megoldani.
Ilyen és hasonló helyzetek miatt kértem ki hetekkel ezelőtt a következő adatokat: 1. Az államkincstár hány férőhelyet tart nyilván az állami, önkormányzati és egyházi fenntartású, időseket ellátó bentlakásos intézményekben, havi és megyei bontásban?
2. Hogyan alakult a férőhelyek száma 2020. január és 2021 júniusa között?
3. Hogyan alakultak a férőhelyek a fogyatékos személyek ellátásában az egyházi, állami és egyéb fenntartású intézményekben 2020. január 1. óta?
A válasz az volt, hogy nem kezel az államkincstár ilyen adatokat. Ez azért abszurd, mert az intézmények az államkincstár számításai alapján kapják a fenntartási és ellátási költségekre az állami támogatást.

2021.08.09

906Hajdu László DKNAGYSZÜLŐSIRATÓ
Dübörög a kormánypropaganda a vírus két vállra fektetéséről, a magas átoltottságról, a hazai védekezés nagyszerűségéről.
Hullik a jól végzett munka után a jutalom és a pénzeső a tisztifőorvosnak, a kormányközeli köztisztviselőknek és a hivatalnokoknak egyaránt, miközben szó sem esik arról a több mint harmincezer honfitársunkról, akiket a járvány miatt soha többé nem ölelhetnek magukhoz hozzátartozóik, gyerekeik, unokáik, barátaik, ismerőseik.
907Szabó Tímea PMEz nem más, mint a kormány beismerése, hogy a kínai vakcina nem hatékony az idősek körében. Most akkor várjuk Orbán Viktor bocsánatkérését a hazug és aljas propagandájuk miatt.
Karácsony Gergely és a Párbeszéd Magyarországért hónapokkal korábban figyelmeztette a kormányt a Sinopharm gyengeségére, és követelte az idősek ingyenes tesztelését!
908Karácsony Gergely PMA kínai vakcinával oltott idősek az egészségügyi okokból oltandó személyek között szerepelnek a harmadik oltásnál. A Dél-pesti Centrumkórházban egy olyan dokumentumot is alá kellett írnia annak, aki a harmadik oltására várt, amelyben a tájékoztatás mellett az is szerepelt, hogy harmadik oltásra elsősorban azok az emberek jogosultak, akik tartósan betegek, vagy 60 éven felüliek és a Sinopharmmal lettek beoltva.
909Karácsony Gergely PMEgy ideális országban az lenne a természetes, hogy nem zárnak be egy sürgősségit. Hogy nincs az egészségügyben munkaerőhiány, mert megbecsülik az orvosokat, ápolókat, kórházi dolgozókat. Azonban hazánk most nem ilyen hely. Itthon az Orbán-kormány-féle elhibázott orvostörvény miatt harcolni kell azért, hogy ne zárjanak be egy sürgősségi osztályt, harcolni kell az orvosaink, ápolóink megbecsüléséért, harcolni kell a 99% érdekeiért.
910Donáth Anna Momentum MozgalomA tavalyi lélegeztetőgép-vásárlási botránykor kiderült, a kormány még az egészségügyi válsághelyzetben is megtalálta a korrupciós lehetőséget. De nem elég, hogy gyanúsan drágán, aranyáron szerzett be Magyarország lélegeztetőgépeket, az építésivállalkozó-strómanok ebből a helyzetből is profitálni tudtak.
911Szél Bernadett Momentum MozgalomEgészen elképesztő, hogy a kormány saját állampolgárainak egészségét is saját hatalmi érdekei mögé helyezi!! Követeljük, hogy ha nem volt vizsgálat, ismerjék be, ha meg volt, hozzák nyilvánosságra az eredményeket, és ha egy vakcina hatásosságával kapcsolatban komoly kétségek merültek fel, hozzák meg a szükséges intézkedéseket
912Ujhelyi István MSZPVannak soha el nem évülő bűnök, amelyekért az érintettek előbb vagy utóbb, de mindenképpen felelni fognak. Ilyenek a koronavírus-járvány idején végrehajtott különutas eszköz- és vakcina-beszerzések, amelyeket sötét és bűzös korrupció gyanúja vesz körül. Eljön egyszer a pillanat, amikor választ fogunk kapni: kinek a döntése alapján és kinek a gazdagodására kellett sajátos cégeken keresztül, túlárazott módon vásárolnia bizonyos eszközöket a magyar államnak.
913444.hu magyar sajtóAz alapszabály, hogy csak 4 hónappal a második oltás után lehet bejelentkezni harmadik oltásra. Többen is panaszkodnak viszont arra, hogy megvan a négy hónap, a rendszer nem engedi az időpontfoglalást.
914168.hu magyar sajtóKarácsony Gergely: A kormány gyakorlatilag beismerte, hogy a kínai vakcina semmit nem ér
915hvg.hu magyar sajtó

Az Emmi vizsgálta a vakcinákat, de nem ismeri az erről szóló adatokat



2021.08.10.

916

Szél Bernadett

Momentum

Akkor, amikor endometriózis ügyben náluk jártam, erről a fontos kérdésről is beszéltünk és azt mondták, ők NYITOTTAK minden konstruktív javaslatra — most nézem az írásban érkezett választ, világos: a magyar kormánynak nem számít vagy 300 ezer nehéz sorsú ember — de nekem igen.
917MSZP baloldali párt Az egészségügyi rendszer romokban. A működésképtelenséget már nem lehet kormány-propagandával elfedni. Teljes korházi osztályok szűnnek meg orvos és/vagy nővérhiány miatt. A háziorvosi rendszer a teljesítőképessége határán van.
918Gyurcsány Ferencné DKKiperelt adatok szerint a járvány áldozatainak 80% százalékát a kisnyugdíjasok tették ki.
919Bősz Anett DKAzt is látjuk, hogy az oltottak aránya nem elegendő ahhoz, hogy a negyedik hullámot érdemben fékezze. Arra motiválni az embereket, hogy sűrűn ott álljanak és nézzék a tűzijátékot szerintem nagyon nagy felelőtlenség.
920Tordai Bence PM A színfalak mögött Tompos Mártonnal. Láttátok már a lélegeztetőgép-mutyit leleplező videóját?

2021. 08. 11.

921Tompos Márton Momentum Mozgalom"Több mint 57 MILLIÁRD FORINTOT fizethetett ki a magyar kormány a maláj szélhámosnak
---------------------------------------------------
Az elérhető információ alapján 178 965 000 dollárt, akkori áron 57,2 milliárd forintot fizetett ki a Szijjártó-féle külügy a maláj szélhámosnak."
922168.hu magyar sajtó Szijjártó Péter három repülővel vitte a 33 lélegeztetőgépet.

2021. 08. 14..

923Szél Bernadett Momentum MozgalomValamit tisztázzunk, kedves kormány. Én számolom ki, hogy állnak a településeink átoltottságban, én rakom össze a számokat, amik mögött idős emberek vannak szociális otthonokban, akiket NEM VÉDTETEK MEG a második hullámban, de azt is én számoltam össze EGY PERT KÖVETŐEN, hogy hány beteg honfitársunkat ebrudalt ki az alkalmatlan miniszteretek utasításban a kórházakból.
924Ujhelyi István MSZPHiába tolta a fideszes propaganda az ellenkezőjét és hiába hallgatja most el a lecsúszott magyarországi adatokat, az EU oltási stratégiája végül sikersztori lett. "Ennyi".
925telex.hu magyar sajtóNem lehet időpontot foglalni a harmadik oltásra Budapesten, az időpontfoglaló rendszer szerint ugyanis a következő tíz napra „nincs a megadott keresési feltételeknek megfelelő időpont".

2021. 08. 15.

926Tompos Márton Momentum MozgalomA lélegeztetőgép-biznisz után a használhatatlan, életveszélyes gépeket Szijjártó "luxusjachtos" Péter ingyen passzolta el ajándékként. Nem véletlenül nem tudott Magyarország egyetlen egy darab lélegeztetőgépet pénzért eladni más országoknak...
927Hadházy Ákos Momentum MozgalomEnnél nagyobb aljasságot már nemigen lehet elképzelni: a kormány a magatehetetlen, idős, demens embereknek HARMADSZORRA IS A KÍNAI VAKCINÁT adja. Az MTI tudósítása szerint ez történt például a váraljai idősek otthonában. Ma már bizonyított tény, hogy a kínai vakcina a 60 év felettiek negyedénél nem biztosít védettséget.
928Ujhelyi István MSZPEgyelőre továbbra sincs megnyugtató megoldása annak, hogy miként lehetne könnyíteni azok utazási korlátozásait, akik nem az EU által engedélyezett oltásokat kapták, hanem keleti vakcinákat. A Fidesz-kormány láthatóan semmit sem tesz ennek érdekében
929Mesterházy Attila MSZPLassan már nem is hetente, hanem már naponta szűnik meg itt-ott egy-egy szakrendelés az országban, miközben Kásler Miklós és a kormány még mindig tele torokból hazudja a magyar emberek arcába, hogy minden a legnagyobb rendben a magyar egészségüggyel, ami Európa legjobbjai közé tartozik és mindenki minket irigyel.
930telex.hu magyar sajtóKunetz az intézkedést Facebook-bejegyzésében úgy kommentálta: "El kellene már döntenie a miniszterelnöknek, hogy a celebkedés - ideértve az összes foci-, vallási eseményt, na meg az elengedhetetlen tűzijátékot - a fontos, vagy az oltások beadása."

2021. 08. 17.

931444.hu magyar sajtóZacher szerint nem biztos, hogy az iskolások oltását augusztus két utolsó napjára kellett volna hagyni.
932444.hu magyar sajtóMegérkezett Közép-Európába a negyedik hullám
933Mesterházy Attila MSZP A túlterhelt, sokszor tehetetlen orvosok és kórházak miatt a magyar emberek egészsége szó szerint veszélyben van. "Keressen máshol, másik orvost!" – talán a zalaegerszegi kórház egyik fül-orr-gégészének ez a mondata adja vissza a legpontosabban azt a helyzetet, ami az egészségügyben a harmadik járványhullám nyomán kialakult.

2021. 08. 18.

934Párbeszéd Magyarországért baloldali párt"A 12–17 éves korosztály számára augusztus 30-án és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án az iskolákban lesz oltási akció.
Zacher Gábor, a hatvani kórház főorvosa azonban úgy véli: „az sem biztos, hogy az iskolás oltását augusztus két utolsó napjára kellett volna hagyni"."
935telex.hu magyar sajtóMinden ötödik magyar kérné a harmadik oltást. A többség azonban így is szkeptikus a harmadik oltással kapcsolatban.

2021. 08. 19.

936Oláh Lajos Demokratikus KoalícióA kormányzati gondatlanság, a szervezetlenség, a betegekre és az orvosokra való oda nem figyelés miatt a Péterfy Kórházban fél éve nem működik az onkológia.

2021. 08. 21.

937Hajdu László Demokratikus Koalíció„Az Orbán-kormánynak fontos az egészségügy." – Az egészségügyi intézmények tartozása már márciusban megközelítette a 30 milliárd forintot, miközben a járvány alatt leállították a kórházi szűrővizsgálatokat, műtéteket halasztottak el és betegeket raktak az utcára.

2021. 08. 23.

938LMP LMP"Nagy István, az újpesti Fidesz frakcióvezetője fejezze be az álhírkeltést, és ne kampányoljon gyermekekkel! Az Újpesti Szakrendelő bármikor beoltaná az újpesti diákokat is‼
Az ellenzékben lévő újpesti Fidesz frakcióvezetője megint álhírekkel hergeli az újpesti lakosságot. Mint Facebook-oldalán közölte, „Ungár Klára, a szakrendelő ügyvezető igazgatója (...) megtagadta a gyerekek beoltását". A diákok tanévkezdés előtti oltásáról van szó. Nagy István posztja a fake news iskolapéldája, amivel a nyári hőség után próbál hangulatot kelteni a sikeres újpesti városvezetés ellen."
939PM PM„Az volt a lényeg, hogy az emberek ne veszítsék el a hitüket abban, hogy a magyar egészségügy kezelni tudja a helyzetet" – mondta egy fideszes forrás a Direkt36-nak, hozzátéve, hogy nem akarták „túlijeszteni" az embereket a járvány alatt. Illetve a politikai kockázatok miatt el akarták elkerülni, hogy az egészségügy állapotáról és leterheltségéről legyen szó az esti híradókban.
940444.hu, hvg.hu magyar sajtóNapközben beírtak még néhány ezer koronatesztet a statisztikába

2021. 08. 24.

941444.hu magyar sajtóA maszkhasználat visszavezetése népszerűtlen intézkedés lenne, amitől ódzkodik a Fidesz. A fegyelmezettségen jottányit sem javít, hogy augusztus 20-ára feloldották a kevés megmaradt korlátozást is, ugyanez lesz érvényes az Eucharisztikus Világkongresszusra is, telt házas meccseket játszik majd a Puskás Arénában a válogatott.
942index.hu magyar sajtóAz iskolakezdés táptalaja lehet a vírus berobbanásának

2021. 08. 25.

943nepszava.hu, hvg.hu, 24.hu magyar sajtó"Se maszk, se kontroll, se távolságtartási kötelezettség nem lesz az Eucharisztikus Kongresszuson. A szervezők abban bíznak, hogy a negyedik hullám nem a kongresszus ideje alatt fog berobbanni."
944PM PMAz Eucharisztikus Kongresszus résztvevői „abban bíznak", hogy a negyedik hullám nem a kongresszus ideje alatt fog berobbanni. Külön járványügyi intézkedések – például kötelező maszkviselés, távolságtartás – azonban nem lesznek, és a zarándokoknak a védettségüket sem kell semmilyen dokumentummal igazolniuk.

2021. 08. 26.

945Jobbik JobbikNyakunkon a negyedik hullám, de a magát Európa legerősebb gazdaságának csúfoló magyar kormány még mindig nem biztosítja ingyenesen a COVID-teszteket a saját állampolgárainak. Ezzel szemben több, a kormány által lesajnált nyugat-európai országban még a turistáknak is ingyen biztosítják a teszteket.
946index.hu magyar sajtó"Rusvai Miklós: A népünnepély megtette nem kívánt hatását.
Szerinte az esetszámok várhatóan az iskolakezdést követően 8-10 nappal növekednek majd ismét."

2021. 08. 27.

947444.hu magyar sajtóA kormány tudja, hogy jön a 4. hullám, de mintha nem izgatná magát miatta.

2021. 08. 28.

948nepszava.hu magyar sajtóA diákok többsége védtelenül kezdi az idei tanévet.

2021. 08. 29.

949Jobbik JobbikElkeserítő, hogy a kormánynál úgy gondolják, holmi jelképes falfestmények megoldják a magyar egészségügy több mint egy évtizedes rendszerszintű lezüllesztését.

2021. 08. 30.

950Momentum Mozgalom Momentum MozgalomA tavaly tavaszi 300 milliárdos lélegeztetőgép-biznisz után a kínai vakcinabizniszen szedte meg magát a korrupt fideszes elit. A módszer ugyanaz volt: túlárazottan, fölösleges közvetítőkön keresztül csorogtak el a magyar adófizetői pénzek baráti cégekhez és strómanokhoz, miközben a vásárolt áru minősége nem mindig megfelelő. Pénzért senkinek sem kellettek, ezért ingyen passzolják el a fölösleget...
951Kálmán Olga DKA kormány külföldre ajándékozza az év elején vett méregdrága kínai vakcinákat, miközben nem törekednek az oltási kedv növelésére, így gyakorlatilag leállt itthon az oltási program.
952Fekete-Győr András Momentum MozgalomA kínai vakcinák elajándékozása annak beismerése, hogy a kormány hibás vakcinabeszerzési döntéseket hozott. A kormány a legdrágább és a legkevésbé hatásos kínai vakcinára költötte a magyarok pénzét, hogy aztán ingyen elosztogassa. Az eredmény: a kínai vakcinával oltottak egészségének veszélyeztetése és az ország megkárosítása. Mindez a Fideszt nem érdekli – nekik csak az a fontos, hogy a fideszes közvetítőcég jól járt a vakcinabiznisszel.
953Ujhelyi István MSZPEddig körülbelül 4,5 milliárd forint értékben, mintegy másfél millió adag vakcinát ajándékozott el a kormány azokból az oltóanyagokból, amelyeket az adófizetők pénzéből vettek; bizonyos esetekben gyanúsan drágán. De a szintén korrupciógyanúsan magas áron, sajátos cégeken keresztül megvett lélegeztetőgépekről is azt mondták korábban, hogy majd jó pénzért eladják a felesleget, ehhez képest abból is csak ajándékozni tudtak.
954nepszava.hu, 444.hu, telex.hu magyar sajtóDrágán jött, ingyen ment: az adományként átadott vakcinák többsége Sinopharm volt.

2021. 08. 30.

955Momentum Mozgalom Momentum MozgalomTúlárazott lélegeztetőgépek: 3 országban teszünk feljelentést a maláj szélhámos ügyében!
956Szél Bernadett Momentum MozgalomKiderült, hogy a valamilyen krónikus betegség miatt nem olthatók nem is tudják, hogy számukra ingyenes a tesztelés, mert az ombudsmani jelentés után a kormánynak lépnie kellett. Persze továbbra is alkotmányellenes módon fizettetnek 30 ezreket az oltatlanokkal műtét előtt, de a nem olthatók esetében változott a szabály — csak erről is elfelejtett tájékoztatni a kormány.
957Szél Bernadett Momentum MozgalomA Magyar Orvosi Kamara szerint is egy csomó embert kizár az oltásból az előzetes regisztráció, főleg a szegényebb térségekben: "Az oltásregisztráció most már olyan fölösleges adminisztrációs teher, amire valójában semmi szükség. Ha van elég oltóanyag, mi értelme a regisztrációnak?"
958alfahir.hu, 168.hu magyar sajtóA kormány már tudja, hogy épp a Vadászati Világkiállítás után robban be a negyedik hullám?

2021. 08. 31.

959nepszava.hu magyar sajtóMegszenvedtük a Covidot: Magyarország az összes kategóriában a legrosszabb helyen végzett a vizsgált 12 EU-tagállam közül.
960telex.hu magyar sajtóA kormány elengedte a gyeplőt az iskolakezdésre, csak az oltásban bízik.

2021. 09. 01.

961Varga ZoltánDemokratikus Koalíció"Orbánék félrekezelték a járványt, és ennek mi, magyarok ittuk meg a levét.
A bíróságon kell majd felelniük az ország tönkretételéért."
962Népszavamagyar sajtóMegszenvedtük a Covidot: Magyarország az összes kategóriában a legrosszabb helyen végzett a vizsgált 12 EU-tagállam közül.
963Telexmagyar sajtóA kormány elengedte a gyeplőt az iskolakezdésre, csak az oltásban bízik.
964Mesterházy AttilaMSZPOrbán már megint veszélyezteti a magyar emberek életét? Oltakozzunk, oltakozzunk, oltakozzunk! Sajnos Orbán nem segíti ezt a hangulatot megerősödni, sőt, arra agitálja a nemzetet, hogy nem kell maszkot viselnünk. Érdekes módon az Orvosi Kamara és az Akadémia a maszkviselés mellett van, de Orbán nem. Mindeközben a negyedik hullám már itt van a határon és bár jobban állunk, mint tavaly ilyenkor, de a lakosság közel 40%-a még nincs beoltva, így őket még veszélyezteti a járvány negyedik hulláma, főleg maszkviselési kötelezettség nélkül.

2021. 09.02

965Ujhelyi IstvánMSZPAz EU felnőtt népességének 70 százalékát, azaz több mint 250 millió embert teljesen beoltottak a koronavírus ellen. Magyarországon ugyanez az arány 64,9 százalék. Erről miért nem szól a kormánymédia semmit?

2021. 09. 03.

966Szabó TímeaPárbeszéd Magyarországért"Tavaly óta 30%-kal nőttek a kórházi várólisták! 41 ezer(!) ember áll sorba betegellátásért!
És akkor a 30 ezer covid-halálozásról még nem beszéltünk.
Orbán és Kásler szerint viszont minden rendben van az egészségügyben. Gyalázat!"
967Tordai BencePárbeszéd Magyarországért"Kásler: ""meg sem rendült a magyar egészségügy"".
Valóság: 30%-kal nőttek a kórházi várólisták, 41 ezren várnak beavatkozásra!"

2021. 09. 05.

968Arató GergelyDemokratikus Koalíció12 ezres tanárhiány mellett és a koronavírus idején a kormánynak a "komplex ellenőrzés" az iskolákban a fontos. Noooormális?

2021. 09. 06.

969Ujhelyi IstvánMSZPSajátos módon titkolózik az Orbán-kormány a Debrecenbe tervezett Nemzeti Oltóanyaggyárral kapcsolatban. Az alapkövet a napokban már hivatalosan is lerakták, azonban az üzemeltetés, a kontroll, valamint a keleti vakcinagyártókkal kötött megállapodások részleteiről már nagyban hallgatnak a kormányzati illetékesek.
970Mesterházy AttilaMSZPNem elég, hogy lakosságarányosan a legmagasabb halálozási mutatónk van az EU-ban, és több mint 30 ezer magyar embert vesztettünk el, de a gazdasági krízis kezelésében is a legutolsók vagyunk. Magyarország az összes kategóriában a legrosszabb helyen végzett a vizsgált 12 EU-tagállam közül.
971Lukács László GyörgyJobbikKOMOLYAN? Ennyire futja az egészségügyért "felelős" minisztertől. Félreértésnek nevezni 30 ezer honfitársunk halálát. A hozzátartozók fájdalmát, akik még halálos ágyuknál sem lehettek ott szeretteiknél. Akiket gyógyulni vittek a kórházba, és soha nem tértek haza. Komolyan ennyit jelent Orbánéknak a magyar emberek halála?

2021. 09. 07.

972Tompos Márton Momentum MozgalomAzaz az egészségügyért felelős minisztérium (!) nem tudja, hogy milyen lélegeztetőgépeket üzemeltek be a kórházak (!!), azokat vizsgálták-e (!!!), és hogy okoztak-e haláleseteket a nem megfelelő működésük (!!!!).
973Hadházy Ákos Momentum MozgalomA számok hasonlóak. Az óvatosság tavaly is, és most is indokolt volt. A tüntetések teljesörű tiltása viszont akkor sem volt elfogadható és most sem lenne az. De akkor brutális büntetésekkel akarták azt is megtiltani, hogy az autónkból dudáljunk egyet, most meg katolikus tömegrendezvényt és vadászkiállítást tartanak mindennemű korlátozás nélkül.

2021.09.09.

974László Imre Demokratikus KoalícióFIDESZ ÚJBUDA=POLITIKAI SZOLGASÁG ÉS HAZUDOZÁS A háttérről: Barabás Richárd alpolgármester a múlt héten pozitív koronavírus tesztet produkált, ez sajnos előfordul. Szerencsére tünetei enyhülnek, jelenleg is karanténban várja az újabb teszt eredményét. Sajnos, nem láttam nyomát annak, hogy a frakcióvezető azt követelte volna a kormányzattól, hogy az olyan tömegrendezvényeken, mint az augusztus 20-i parádék, a 60 ezres focimeccsek, vagy a csaknem 100 ezer látogatót vonzó Eucharisztikus Világtalálkozó, netán a Vadászati Világkiállítás, legyen kötelező a maszkviselés, az oltási igazolás vagy a friss PCR-teszt. Hiába, a párthűség mindennél fontosabb. Még az emberek életénél is.
975Burány Sándor Párbeszéd MagyarországértA megélhetés napról-napra drágul, idén előállhat az a helyzet, hogy a kompenzációt is kompenzálnia kell a kormánynak, úgy elszaladtak az árak, főleg az élelmiszerek. De a járvány mellékhatásainak egyike, hogy a normál egészségügyi ellátáshoz is egyre nehezebb hozzáférni. Van aki 86 évesen elpanaszolta, hogy be akart jelentkezni egy vizsgálatra, de nem vették fel a telefont. Végül lányát kérte meg, hogy segítsen e-mailben bejelentkezni. Több nap elteltével kaptak egy nem túl barátságos választ, hogy csak telefonon lehet bejelentkezni.
976Népszava magyar sajtóHiába kúsznak felfelé a hazai járványadatok, a kormány továbbra sem szigorít.
97724.hu magyar sajtóKudarc a kormány oltási akciója, alig oltottak be időseket az elmúlt hetekben.

2021. 09. 10.

975Népszava magyar sajtó„Szokatlan" Covid-adatok jelentek meg, melyet senki sem tud megmagyarázni.

2021. 09. 11

976Szél Bernadett Momentum MozgalomEz is jól mutatja, milyen egészségügyi káoszkormányzás zajlik az országban, és hogy semmiből nem tanul a Kásler-minisztérium. Tavasszal a kórházak botrányos kiürítése, az egymásnak ellentmondó miniszteri utasítások káosza sem volt elég ahhoz, hogy észbe kapjanak: itt hús-vér emberek sorsáról, életéről, egészségéről hoznak döntéseket.

2021. 09. 14.

977168.hu magyar sajtóHárom felnőttből kettő van beoltva Magyarországon – mondta a Népszavának Rékassy Balázs orvos-szakközgazdász, és hozzátette: – Sajnos nem tudjuk meggyőzni az embereket, hogy elérjük azt, amit a franciák, a portugálok vagy a dánok, akiknél az emberek több mint 90 százaléka be van oltva.
978Varga Zoltán Demokratikus Koalíció"❗Hiába kapnak papíron ajándékszabadságot az ápolók, ha az orbáni egészségügyi állapotok miatt még ezt sem tudják kivenni.❗
Mi, európai magyarok méltó kompenzációt és körülményeket követelünk azoknak az embereknek, akik a járvány eddigi három hulláma során emberfeletti erővel küzdöttek a betegekért."

2021. 09. 15.

979Fekete-Győr András Momentum MozgalomPedig akkor már lehetnének őszinték is: egyszerűen élvezik a hatalmat, azt, hogy a járványra hivatkozva felfüggeszthetik egyes törvények alkalmazását, és nagyjából bármit megtehetnek rendeleti úton, az országgyűlés kikerülésével. Mert ha az egyik kedvenc projektjükről, a hetvenmilliárd forintos (!) vadászati világkiállításról van szó, már nem olyan szigorúak: az esemény mentesül a veszélyhelyzet idején alkalmazandó korlátozások alól.
980MSZP baloldali pártA Fidesz ismét saját magának és a józan észnek is ellentmondó lépésekről döntött. A kormány ugyanis lazított a karantén és a kontaktkutatás szabályain, ugyanakkor a veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdeményezi arra hivatkozva, hogy a világjárvány továbbra is tart, és a vírus terjedése miatt Magyarországon is nő a fertőzöttek száma.

2021. 09.18.

981Népszava magyar sajtó"Most már a fiatalok oltásában sem állunk túl jól." "A portugál siker titka, hogy ott az oltóprogramért felelős operatív törzs a nyáron sem tétlenkedett: augusztusban nagyszabású oltási napokat szerveztek a hétvégékre, hogy az arra jogosult tinédzserek időben megkapják a vakcinát."

2021. 09.21.

982Ujhelyi István MSZP

"Miért titkolja a covid-betegek oltási adatait a kormány?
Egy hete küldtem sürgős közérdekű adatigénylést a Müller Cecília vezette Nemzeti Népegészségügyi Központnak, az egészségügyért felelős tárcának, illetve a Miniszterelnökségnek annak érdekében, hogy megtudjuk: az elmúlt időszakban kórházba került, illetve elhunyt covidos betegek közül hányan és hányszor voltak beoltva, illetve milyen oltóanyaggal. Válasz azonban egyelőre egyik kormányzati helyről sem érkezett, az illetékesek hallgatnak, ami felveti annak megalapozott gyanúját, hogy valamit tudatosan titkolni igyekeznek.


Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek aránya, azon belül is érdemben megugrott azok száma, akik kórházi ellátásra, adott esetben már lélegeztető-gép segítségére szorulnak. Tragikus módon újra egyre többen az életüket is elveszítik a fertőzés következtében – ennek egyik oka a szakemberek szerint továbbra is az Európai Unió átlagánál alacsonyabb átoltottságunkban keresendő. Alapvető és jogos elvárás, hogy a kormányzat folyamatosan hozza nyilvánosságra a koronavírusos kórházi ellátottak oltási adatait, ez ugyanis bizonyíthatja a vakcinák hatékony védelmét és ezzel nagyban erősítenék az oltási kedvet is az eddig tartózkodók körében. Mivel a kormányzati felelősök naprakész adatokkal rendelkeznek az ellátottakról, illetve a beoltott állampolgárokról, így ennek az adatsornak az elkészítése és közzététele nem jelent különösebb adminisztratív megterhelést.


Nem csupán az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagjaként, de hatgyermekes édesapaként, felelős magyar állampolgárként is követelem, hogy a kormányzat ne titkolja tovább ezeket az adatokat, hanem azonnali hatállyal osszák azokat meg a nyilvánossággal. Amíg ezt nem teszik meg, jogunk van feltételezni, hogy akár egyes vakcinák megkérdőjelezhető hatékonyságának eltitkolásához asszisztálnak ezzel a magatartással."

983

444.hu magyar sajtó

"Magyarország 400-400 ezer adag oltóanyagot ad el Thaiföldnek és Vietnamnak. A legolcsóbb vakcinából, az AstraZenecából kapnak, miközben a legdrágábbat, a kínai vakcinát a kormány ajándékba szokta adni."

984ATV magyar sajtó

"Tavaly 11 ezer beteg után bedőlt az egészségügy, most akár 8 ezer beteg is elég ugyanehhez, azóta ugyanis rengeteg szakember elhagyta az egészségügyet, nyilatkozta az ATV-nek Kunetz Zsombor."

2021. 09.22.

985Ujhelyi István MSZP„Nem tűr egyetlen nap halasztást sem a dolog, a következő bizottsági ülésre be kell vinnünk, be kell vinniük ezt az ügyet! Többszázezer honfitársunk szabad mozgásának biztosítása közös nemzeti ügyünk kell legyen! Súlyos kritikákat fogalmaztam meg az elmúlt félévben a magyar kormány sajátos vakcina-beszerzésével kapcsolatban, ezeket most is tartom.

2021. 09. 23.

986444.hu magyar sajtóEgyre gyorsul a járvány terjedése. A kormány viszont ahelyett, hogy részletes tájékoztatást adna a negyedik hullámról, nagyon fontos információkat nem oszt meg a közvéleménnyel. Pedig számos adat, mint például a kórházban lévők között az oltatlanok aránya, nagyobb eséllyel ösztönözne az oltásra, mint Merkely Bélával és a "Magyarország működik, az oltás működik" szöveggel teleplakátozni az országot.

2021. 09. 24.

987444.hu magyar sajtóMinden jel arra mutat, hogy sokkal több az új fertőzött Magyarországon, mint amennyien bekerülnek a hivatalos statisztikába.

2021. 09. 27.

988444.hu magyar sajtóErre az akcióra kérdeztek rá Kásler Miklósnál a Magyar Nemzetben megjelent interjúban. A miniszter pedig nem tudta azt mondani, hogy komoly eredményeket értek volna el.
989Mesterházy Attila MSZPKonkrétan semmilyen szankciót, korlátozást nem vezetett be a kormány eddig, mégis meghosszabbította a veszélyhelyzetet. Milyen veszélyhelyzet az, ami ellen nem tesz semmit a kormány?
990Párbeszéd Magyarországért baloldali pártA járványt még valóban nem hagytuk magunk mögött. Ugyanakkor tényleg azt gondoljuk, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbítása helyettesíti a megfelelő járványkezelést?

2021. 09. 28.

991Népszava magyar sajtóSzabad az út az iskolákban a Covid előtt. A kormány feleslegesnek tartja a tesztelést, a gyermekorvosok szerint fontos lenne a szűrés.

2021.10. 1.

992444.hu magyar sajtó260 millió biztos elment magyar lélegeztetőgépek fejlesztésére, de nem látszik az eredménye. Elvben az ott fejlesztett lélegeztetőgépből ötszáz darabot is legyártott a BM Heros Kft., de az eszközöket, amiket sehol se használtak, nem voltak hajlandók megmutatni neki. Hadházy azt írja, hogy értesülései szerint valójában csak kínai lélegeztetőgépek köré építettek dobozt.

2021.10. 2.

993index.hu, alfahir.hu magyar sajtóA kötelező oltás miatt akár 2-3 ezer dolgozó is távozhat az egészségügyből októberben.
994Hadházy Ákos Momentum MozgalomMerkelyről a prostituált értelmiségi, az országot szétlopó és a demokráciát leépítő hatalommal megalkuvó tudós szobrát lehetne megformálni. A szobrász helyett a propaganda minisztérium el is végezte ezt a munkát.
Merkely azt mondja, hogy ezzel a hirdetéssel emberek életét menti meg. Ez sajnos nem valószínű Ha egy hirdetésben az egyik állítás igaz, a másikról viszont a célcsoport tudja, a bőrén érzi, hogy nem igaz, akkor nem fog sok embert meggyőzni az igazságról. Aki szorult mostanában orvosi ellátásra, vagy van iskolába járó gyermeke, vagy látja belülről az államigazgatás vagy pl a rendőrség szétesését, látja a rengeteg szétlopott eu-s projektet, vagy éppen csak várt a buszra, ami nem jött meg- az tudja, hogy ez minden, csak nem egy működő ország. Ezek után hogy higgye el az első mondatot, ha a másodikról tudja, hogy hazugság??
A hvg.hu mai portréja szerint a rektor kiváló munkát végez szívsebészként. Annál nagyobb bűne, hogy a nevét adta ahhoz a "járványvédelemhez", amelyik a propaganda szempontjait helyezte és helyezi most is előtérbe a szakmai szempontok helyett. Az eddigi 30000 ezer áldozat után most is ezrek halála fog a lelkén száradni a világ egyik legsikertelenebb védekezése miatt. Merkely pedig szívsebészként és a rektori pozícióját hangoztatva továbbra is segít a propagandának megmagyarázni, hogy egy félig átoltott országban semmilyen egyéb intézkedésre nincsen szükség.

2021.10. 4.

995Ujhelyi István MSZP BEZZEG ROMÁNIA?!
Szóval, miközben a magyar kormány felháborító módon titkolja a kórházi kezelésre szoruló és elhunyt covid-betegek oltottsági adatait, addig más tagországokban és - például amerikai kórházakban - ezt automatikusan közzéteszik, épp az oltási kedv erősítéséért. Még a Fidesz-kormánnyal baráti viszonyt ápoló Kelemen Hunor is arról posztolt, hogy a román közegészségügyi hivatal milyen adatokat szolgáltatott ezzel kapcsolatban.
⁉ Mit titkol a magyar kormány? Miért tartja vissza az információkat? A hatósági eljárásokat megindítottam az ügyben, előbb vagy utóbb, de ki fog derülni az igazság!
Müller Cecília 45 nap haladékot kért: shorturl.at/mqO16
Nyugati példák: shorturl.at/cyM48
#addtovább #oszdmegteis #kommentelj
996telex.hu magyar sajtóMiért késik a Szputnyik uniós engedélyezése, mi lesz a magyar szputnyikosokkal? A politikai nyomásra vonatkozó vádakat szintén árnyalja, hogy több uniós ország is kifejezett nyitottságot tanúsított a vakcina beszerzésére vagy akár gyártására is, persze csak miután az megkapja az engedélyt.

2021. 10.05.

997Ujhelyi István MSZP❌❌ EZTÍGYHOGY?! ❌❌
Egyre jobban lemaradunk az átoltottságot illetően, pedig a negyedik hullám egyre erősebben kopogtat az ajtónkon. Vajon erről a sorrendről a magyar közmédia és a közpénzből fizetett fideszes média miért nem számol be?
#addtovább #oszdmegteis #kommentelj ⬇⬇⬇
998168.hu magyar sajtóZacher Gábor azt is elárulta, mi nem tetszik neki a Fideszben: Nagyon zavar például az örökös titkosítás, hogy csak olyan infó mehet ki, amilyet ők akarnak, és ez különösen a járvány idején volt idegesítő. Az emberek nem találkozhattak a valósággal, és a kormány képes volt azt mondani, hogy azért nem mehetnek be az újságírók, mert zavarnák az osztályokon dolgozók munkáját. Mindenki, aki kórházban dolgozik itthon és világszerte, pontosan tudja, hogy ez nem igaz.

2021.10.06.

999Dobrev Klára Demokratikus Koalíció30 éve most a legnagyobbak az egészségügyi várólisták: akár 3-4 hónapot is várni kell a diabétesz, a szemészet és a kardiológia szakrendelésre!
Kormányváltás után legalább 3 ezer új szakorvost, 9 ezer új ápolót és 500 új háziorvost fogunk munkába állítani.
1000Hajdu László Demokratikus KoalícióVÁRÓLISTA A FEKVŐBETEG ELLÁTÁS SZINTE MINDEN BEAVATKOZÁSNÁL, DE EZ A HELYZET JELENTKEZIK A JÁRÓBETEG ELLÁTÁSBAN IS, EZEN KELL ELSŐKÉNT VÁLTOZTATNI A NER-t LEVÁLTÓ DOBREV KLÁRA VEZETTE KORMÁNYNAK.
1001Dr. Oláh Lajos Demokratikus KoalícióA járvány elleni védekezéshez történő hozzájárulás címén jelentős forrásokat vont el az Orbán-kormány az önkormányzatoktól, csak Budapestet és kerületeit 110 milliárddal rövidítette meg.⛔
Ezt az elvonást a Fideszes vezetésű településeknél a kormány kompenzálta, az ellenzéki vezetésűeknél nem.Úgy kezeli az Orbán-kormány az ellenzéki vezetést választó kerületek lakóit, mintha nem is magyar polgárok lennének‼️
1002Ujhelyi István MSZP‼️‼️ FONTOS ÜGY! ‼️‼️
Minden harmadik, koronavírus-fertőzésből meggyógyult ember tapasztal legalább egy poszt-Covid-tünetet, ez derül ki egy újabb kutatásból. A mentális jólét ügye kiemelt nemzeti ügy kellene, hogy legyen. Én ezen (is) dolgozom.
➡ Eredeti bejegyzés: https://bit.ly/3AhOrct
➡ További részletek a Lélekvakcina-programról: http://ujhelyi.eu/hu/lelekvakcina/

#addtovább #mentálisegészség #mentalhealth #lélekvakcina

1003Tompos Márton Momentum Mozgalom 5️⃣1️⃣7️⃣ milliárd forinttal nem számol el a külügy - pont a botrányos lélegeztetőgép-üzletekről hallgatnak: https://nepszava.hu/3134239_517-milliard-forinttal-nem...
Úgy néz ki ez az új stratégia: nem számolnak el, nem reagálnak, nem válaszolnak, nem tudnak semmiről. Ahogy tegnap megírtam, három minisztérium sem mondott semmit a maláj szélhámos kapcsán feltett kérdéseimre: https://www.facebook.com/TomposM/posts/2516635781814819
Csak hogy értsük mekkora összegről van szó: a magyar kórházak adósságállománya 46 milliárd forint volt a nyár végén, miközben a maláj szélhámos 57 milliárd forint jutalékot kapott a kormánytól. Előbbinek több mint tizenegyszerese(!) az, amiről nem osztanak meg semmilyen információt. Szégyen. (https://www.facebook.com/TomposM/posts/2470846736393724)

2021. 10. 07.

100424.hu magyar sajtóEddig a betegek túlnyomó többsége laborvizsgálatok, menedzserszűrések, a járvány alatt pedig PCR- és antigén-tesztek elvégzése miatt vette igénybe a magánszolgáltatókat, megkerülve a gyakran lomha és körülményes állami ellátást. A járvány miatt azonban ez átalakult: mivel a kórházak hónapokig csak sürgős műtéteket végezhettek, az operációstop feloldása után elképesztő létszámú beteg zúdult az intézményekre, amelyek nem tudnak ezzel lépést tartani. Kézenfekvő megoldás a magánegészségügy igénybevétele, és úgy tűnik, sokan valóban ezt választják, annak ellenére is, hogy akár több százezer forintra rúghat az ellátásuk.
1005hvg.hu, alfahir.hu, 24.hu, index.hu magyar sajtóMagyarország rosszul áll a vakcinákkal. Bár az oltásokat tekintve a felnőttek 68,8 százaléka kapott már legalább egy adagot, az Európai Unió 79,9 százalékos átlagától így is jelentős az elmaradás.

Ennél viszont sokkal rosszabb a helyzet, ha a vakcinák felhasználását vesszük górcső alá, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai alapján ugyanis Magyarországnál csak Bulgária áll rosszabbul az EU-ban – hazánkban 49,3 százalék a felhasznált vakcinák aránya.

2021. 10. 08.

1006444.hu magyar sajtóCsakhogy még most sem kapta meg mindenki az oltást, akinek erre szüksége lenne, és valós tájékoztatás, hiteles információk hiányában, a teljesen felesleges regisztrációs kötelezettség mellett lehetetlen számukra vakcinához jutni.
Nemcsak a hátrányos helyzetű családok esnek el így a járvánnyal szembeni védettségtől, hanem az egész társadalmat veszélybe sodorja, hogy az ország egyes részei kimaradnak az oltásból.
1007444.hu magyar sajtóSzámos vád érte már a hivatalos kormányzati koronavírus-tájékoztató oldalt, hogy mennyire kevés információt tartalmaz, azt a kevéset, amit megosztanak, nem rendezik olyan formába, hogy trendeket lehessen látni a járványhelyzetről, nevetséges térképet adnak ki arról, hogy megyénként mennyi fertőzöttet találtak, tavasszal nem lehetett tudni, hogy hány intenzív ágy áll még rendelkezésre, nincs elegendő információ az oltottakról és a felhasznált vakcinákról, a fertőzöttek életkoráról vagy arról, hogy a kórházban fekvő, elhunyt emberek hány százaléka volt oltatlan.
1008Ujhelyi István MSZP❌❌ EZTÍGYHOGY?! ❌❌
A Fidesz-kormány és hajlongó kiszolgálói hónapokon át ütötték-vágták az Európai Uniót és harsogták a frusztrált győzelmi kényszer szülte, önmagukat dicsőítő jelentéseket az átoltottsággal kapcsolatban. Most viszont, amikor nyakunkon a negyedik hullám és Magyarország az átoltottsági versenyben az utolsó között kullog, valahogy ezek a bátor hangok is elhallgattak. Erről az adatról a közmédia és a fideszes nyilvánosság vajon miért nem beszél, miért nem tud?!

2021. 10. 09.

1009Ujhelyi István MSZP❌ Ujhelyi szerint Kásler lebuktatta saját kormányát az oltottsági adatok kapcsán ❌
❎ Kásler Miklós lebuktatta a saját kormányát az oltottsági adatok kapcsán, hiszen kiderült: igenis rendelkezésükre áll egy komoly és rendszerezett adatállomány, amelyet azonban előttünk titkolnak – jelentette ki Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szombati online sajtótájékoztatóján. Az MSZP-Párbeszéd európai politikusa arra utalt, hogy Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter legutóbbi, montenegrói látogatása során – a kormány beszámolója szerint – bemutatta tárgyalópartnereinek azt a járványügyi tanulmányt, amely 3,7 millió magyar ember oltás utáni fertőzési és halálozási adatait tartalmazza. Ujhelyi ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy immár három hete hiába várja a covid-betegek oltottsági adatait kikérő közérdekű adatigénylésére a választ a kormányzati illetékesektől, Müller Cecília tiszti főorvos azonban legutóbb további 45 nap haladékot kért a vészhelyzeti leterheltségre hivatkozva.
❎ „Itt van a negyedik hullám és nem tudjuk, hogy mennyire vagyunk biztonságban. Más országokban épp az oltási kedv erősítése miatt hozzák nyilvánosságra a covidos betegek és elhunytak oltottsági adatait, csak nálunk titkolja ezt az információt a kormányzat" – fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve: Kásler miniszter elszólása bizonyítja, hogy a kormány rendelkezik a rendszerezett adatokkal, így egyetlen munkatárs többletmunkájára sincs szükség annak összesítéséhez. Az MSZP politikusa arra is emlékeztetett, hogy a kormány jelenleg is rendszeresen frissített módon nyilvánosságra hozza például az elhunytak adatait, benne az életkorukat és alapbetegségüket, vagyis a kegyeleti okokra történő hivatkozásuk is hibás.
❎ A szocialista EP-képviselő a sajtótájékoztatón közölte: a Kásler Miklós által hivatkozott tanulmány teljes nyilvánosságra hozatala érdekében is újabb közérdekű adatigényléssel élt a minisztérium felé, ennek törvényi alaphatárideje a napokban szintén lejár. Ujhelyi szerint a kormányzat titkolózása mögött feltehetően a Sinopharm esetleges gyengébb hatásfoka állhat, amelyet titkolni akarnak, hiszen Magyarországon elsősorban épp azt az idős korosztályt oltották ezzel a vakcinával, amelynek körében még maga a kínai gyártó sem ajánlotta annak használatát és amely korosztályhoz most az elhunytak jelentős többségét sorolják.
❎ „Nem vagyok hajlandó Müller Cecília kérésére még 45 napot várni. Minden egyes nap nagyobb számban veszítünk el honfitársainkat a kormány titkolózása és alkalmatlansága miatt. Hozzák nyilvánosságra az adatokat és a Kásler által hivatkozott tanulmányt! Elég volt a titkolózásból!" – fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve: ha az adatok ismeretében kiderülne, hogy a Sinopharm kevésbé volt hatékony az idősek körében, akkor tömegek jelentkeznének harmadik vagy épp első oltásra. Az MSZP-Párbeszéd európai politikusa szerint ezért kijelenthető, hogy minden újabb megbetegedés vagy haláleset a „kormány lelkén szárad."
1010Z. Kárpát Dániel JobbikMagára hagyták a járvány kárvallottjait!
❗ A HATALOM MAGÁRA HAGYTA A JÁRVÁNY KÁRVALLOTTJAIT! ❗
A Fidesz úgy gondolja, egész Európában ő kezelte a legjobban a válságot, pedig a kieső béreket nem pótolták, a gyermeket nevelőket cserbenhagyták. Most, hogy megint meghosszabbították a veszélyhelyzetet, az embernek óhatatlanul olyan képzettársításai vannak, hogy néhány üzlettárs ismét zsíros beruházásokat kap majd...

2021. 10. 10.

1011Ujhelyi István MSZPKözel hárommillió adag van raktáron a méregdrágán vett kínai Sinopharm vakcinákból, amelyek értéke eléri a harmincmilliárd forintot. Viszont hamarosan lejár a szavatosságuk és mehet mind a kukába. Hogy van ez?!

2021. 10.12.

1012Ujhelyi István MSZP❌❌ HOGYMIVAN?! ❌❌
A Fidesz-kormány annak idején 300milliárd (!) forintért vett lélegeztető-gépeket, ebből sokan sokmillárdos hasznot húztak. Ezeknek a gépeknek a sorsáról, esetleges eladásáról és használatáról azonban azóta sunyin hallgatnak. Hát hogy van ez?!
1013444.hu magyar sajtóTegnap 12 olyan kérdést küldtük el a Koronavírus Sajtóközpontnak, aminek a megválaszolása nem tűnik atomtitoknak, de segíthet abban, hogy a közvélemény pontosabban lássa, milyen most és milyen lehet a járvány negyedik hulláma.
Egyikre sem kaptunk választ egy nap alatt. Sebaj, próbálkozunk tovább, olyan nincs, hogy a Kovács Zoltán államtitkár szakmai segítségét élvező hivatalos kormányzati tájékoztatás ne adna alapos, kielégítő választ a járvánnyal kapcsolatos kérdésekre.
1014alfahir.hu, index.hu magyar sajtóTovábbra sincs hivatalos adat Magyarországon arról, hogy a koronavírus-fertőzöttek hány százaléka vett fel oltást, ahogy arról sincs nyilatkozat, hogy a kormány mennyire tartja súlyosnak a járvány negyedik hullámát.

2021. 10.13.

1015Párbeszéd Magyarországért baloldali pártMost, hogy nyakunkon a negyedik hullám, tűkön ülve várjuk, milyen megoldást kínál a kormány arra, hogy ne az élen végezzünk a halottak számában, illetve hogy az egészségügyben és az oktatásban dolgozók biztonságosan láthassák el a feladatukat.
‼️ A veszélyhelyzet önmagában nem válasz ezekre a problémákra, szakmailag megfontolt javaslatokra van szükség!
1016444.hu mayar sajtóHétfőn küldtünk egy tucat kérdést a Koronavírus Sajtóközpontnak olyan témákról, amik szerintünk fontosak jelenleg a járványról. Ezekre egyelőre nem jött válasz, ahogy arra a négyre sem, amiket kedden küldtünk. Vagyis két nap után egyelőre 16-0 oda, de lehet, hogy postán küldték el a válaszokat, biztosan megjönnek majd.
1017Ujhelyi István MSZPNegyedik hete nem képes válaszolni Müller Cecília a közérdekű adatigénylésemre, továbbra is kiszolgálja Orbán rendszerét a hallgatásával. Lelke rajta. Pedig az oltási kedvet is nagyban segítenénk azzal, ha közreadnánk a covid-betegek oltottsági adatait; ők azonban ezt valamilyen sötét ok miatt titkolják. Súlyos árat fognak fizetni ezért az erkölcstelenségért...
1018Mesterházy Attila MSZPNincs elég orvos, hosszú várólista van. Ki fog minket gyógyítani?
Fogynak az orvosok is, hiszen több mint 100 háziorvosi praxis üresedett meg a járvány első évében. Az orvostársadalom elöregedése egyre riasztóbb tendencia, amit láthatóan nem tud vagy nem akar megállítani az Orbán-kormány. Ki fog minket gyógyítani? Mert a focisták biztos nem.

2021. 10. 14.

1019Ujhelyi István MSZPKásler úr, ideje (még) méltósággal távozni! ❌
➡ Az emberi erőforrás miniszter és tárcája a minap hazugsággal és "riogatással" vádolt meg a Fidesz-kormány központi lapjában. Válaszként álljon hát akkor itt néhány tételmondat ezzel kapcsolatban:
❎ 1. Múlt héten közérdekű adatigénylést nyújtottam be az EMMI vezetőjéhez és sajtótájékoztatón hívtam fel arra a figyelmet, hogy miközben a kormányzat továbbra is titkolja a covid-betegek oltottsági adatait, addig Kásler Miklós miniszter a legutóbbi montenegrói látogatása során a tárgyalópartnereinek beszámolt egy kormányzati tanulmányról, amely 3,7 millió magyar ember oltási utáni fertőzési és halálozási adatait tartalmazza.
❎ 2. A múlt heti sajtótájékoztatóm és adatigénylésem után majd öt nappal Kásler Miklós miniszter a kormánylapban válaszolt a felvetésekre. Ennyi idő kellett nekik valamilyen választ kitalálni az ügyben. ("Nincs ennél jobb szövegünk?!" - hangzik ilyenkor vissza Müller Cecília emlékezetes, félrement mondata...)
❎ 3. Kásler miniszter előbb a Magyar Nemzetnek válaszol, ahelyett, hogy a magyar nemzet tagjait korrekt és tisztességesen módon tájékoztatná. A miniszter tehát előbbre valónak tartja a kormányzat propagandalapját, mintsem, hogy eleget tenne például az általam küldött közérdekű adatigénylésnek.
❎ 4. Kásler miniszter azt állítja a kormánylapnak adott nyilatkozatában, hogy amiről Montenegróban beszélt, arról itthon 2021 májusától folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt. Elmondta, hogy még nyáron kezdődtek a vizsgálatok, ez a folyamat pedig egy évig tart, "eredmény nincs a birtokukban, nem közölnek adatokat, mert ez a tudományos közlés etikája". Kásler szerint semmi olyanról nem tájékoztatott Podgoricában, amit itthon már nem mondott volna el a közvéleménynek.
❎ 5. Ehhez képest a magyar kormány oldalán (kormany.hu) a hivatalos állami tájékoztatás így szól: "Kásler Miklós ismertette azt a járványügyi tanulmányt, amely ötféle vakcinával oltott, 3,7 millió magyar ember oltás utáni fertőzési és halálozási adatait tartalmazza, illetve azokat a nem végleges, de folyamatosan érkező adatokat, amely ötféle vakcinával oltott, 3200 ember teljes immunológiai státusának jellemzését szolgálja." Nem akarok nyelvészkedni, de ha "ismertetett egy tanulmányt", akkor nyilvánvalóan nem csak azt mondta el, hogy folyamatban van egy vizsgálat és majd egy év múlva lesz eredmény; hanem érdemi információkat és adatokat közölt a tárgyalópartnereivel. Világos és egyértelmű, hogy komplett és rendszerezett adatok vannak a kormányzat kezében a covid-betegek és elhunytak oltottságával kapcsolatban, de ezeket a magyar nyilvánosság előtt titkolják. Ez alapján pedig: vagy a kormányzat hivatalos kommunikációja hazudik, vagy Kásler miniszter.
❎ 6. Tény, hogy a kormány és Müller Cecília immár negyedik hete nem hajlandó kiadni a covid-betegek és elhunytak oltottsági adatait, amelyeket szintén hivatalos, közérdekű adatigénylés keretében kértem ki. Müller Cecília legutóbb 45 nap haladékot kért arra hivatkozva, hogy nagyon leterheltek a vészhelyzet elhárítása miatt. Tény, hogy az általam kért adatokat más országokban automatikusan nyilvánosságra hozzák, hiszen ezek bizonyítják az adott vakcinák hatékonyságát és ezzel növelik az oltási kedvet. Mivel Magyarországon az átoltottság immár az Európai Unió átlaga alá zuhant, kifejezetten fontos lenne növelni az oltási hajlandóságot; ezt pedig nagyban segítené az általam kért adatok nyilvánossága. A kormányzat azonban titkolózik, időt húz, sunnyog és hazudik.
❎ 7. Kásler Miklós miniszter tehát ahelyett, hogy engem vádol riogatással és hazugság terjesztésével, két dolgot legyen kedves haladéktalanul megtenni: Elsőként azonnali hatállyal - és folyamatosan - hozza nyilvánosságra a covid-betegek oltottsági adatait. Ennek megismeréséhez nem csak, hogy jogunk van, de sok ember életét is közvetve megmentheti. Ha ezt megtette, akkor második lépésként Kásler miniszter - amennyiben van még benne cseppnyi önérzet és büszkeség -, akkor benyújtja a lemondását. Bár elvben Kásler úr felel az egészségügyért, a járványkezelésben az eszközbeszerzést mégis a Külgazdasági és Külügyminisztérium végezte, az egészségügyi reformot pedig a Belügyminisztériumban rakták össze. Jobb lenne egy nagymúltú orvosprofesszorhoz illő méltósággal és - ha még tud - emelt fővel távozni ebből a rezsimből, mert ha továbbra is részt vesz a hazugságokban, a titkolózásban és védi a NER érdekeit, akkor a személyes bukásával együtt az évtizedek alatt felépített szakmai öröksége is a NER romjai alatt végzi majd.

2021. 10. 15.

1020Ujhelyi István MSZPTényleg remek, hogy a magyar kormánynak sikerült már húsz (!) állammal megállapodnia a Magyarországon használt keleti oltóanyagok elfogadásáról, de olyan országok, mint Üzbegisztán, a Zöld-foki szigetek, San Marino vagy épp Mongólia után talán érdemes lenne az Európai Unió összes tagállamával is hasonló kétoldalú megállapodást kötni. Amíg ez nincs, addig a keleti vakcinával oltott magyar emberek továbbra is csak költséges korlátozások mellett tudnak beutazni ezekbe az országokba. Vajon a magyar kormány ennyire béna érdekérvényesítő vagy egyszerűen nem érdekli őket a magyar emberek - egyébként ő általuk okozott - problémája?
1021Karácsony Gergely PárbeszédLevélben fordultam a kormányhoz, hogy állítsák vissza a korábbi jogszabályt a maszkviseléssel kapcsolatban.
A járvány sajnos nem tűnt el az életünkből, sőt, a környező országokhoz hasonlóan Magyarországon is emelkedik az új fertőzöttek száma. Az utóbbi két nap már több, mint ezer pozitív esetet regisztráltak. Az oltás felvétele valóban a legjobb védekezés a vírussal szemben, de a Magyar Tudományos Akadémia a héten javaslatokat fogalmazott meg, amelyben kiemelt szerepe van a maszkviselésnek a zárt terekben: a közösségi közlekedés járatain vagy rendezvényeken. A szakértők véleményét iránymutatónak tartom, ezért levelet írtam a kormánynak, amelyben kértem, rendeljék el a maszkviselést. Tudom, hogy már mindenkinek elege van a vírusból, és nem szívesen hordana ismét maszkot, de sajnos tudomásul kell vennünk, hogy egyelőre nem elegendő az oltásra alapozott védekezési stratégia. Hazánknál nagyobb átoltottsági szinttel rendelkező országokban is kötelező a száj és az orr eltakarása.
Sokszor kérdezték tőlünk az utóbbi időben, miért nem írjuk elő mi a BKK járművein a maszkviselést. Ezt a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé, így levelemben azt is kértem a belügyminisztertől, hogy ha a központi Operatív Törzs nem tartja szükségesnek a maszkhasználat bevezetését, hatalmazza fel a Fővárost, hogy saját hatáskörben elrendelhesse azt.

2021. 10. 16.

1022Jobbik baloldali párt Az egészségügy állapota kiválóan mutatja az Orbán-rendszer embertelenségét. 2013 óta folyamatosan olvasható, hány tízezer – egyébként megmenthető – honfitársunk hal meg a kórházakban tapasztalható tragikus állapotok miatt.
Nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán a hatalmat választja a magyar emberek életének megóvása helyett.
1023Karácsony Gergely Párbeszéd A koronavírus-járvány közepén a kormány segítségnyújtás helyett elvonásokkal sújtotta az önkormányzatokat.
A nehézségek ellenére mi ingyenes antitestvizsgálattal, célzott szűrésekkel, oltást népszerűsítő kampánnyal, az idősotthonok biztonságosabbá tételével és maszkbeszerzéssel járultunk hozzá ahhoz, hogy minél kevesebb áldozata legyen Budapesten a világjárványnak. Ezeknek az intézkedéseknek és az itt lakók fegyelmének köszönhetően arányaiban a fővárosban követelte a legkevesebb áldozatot a járvány.

2021. 10. 17.

1024444.hu magyar sajtó Kiderült, hogy Kásler október elején a 3200 ember megfigyelésével nyert adatokat a montenegrói egészségügyi miniszterrel megosztotta, miközben a magyar szakemberek nem ismerhetik meg a vizsgálat részeredményeit. Kásler ezt azzal indokolta, hogy a tudományos közlésnek szabályai vannak. Orvosok szerint az adatok közzététele segíthetne meggyőzni azokat, akik eddig nem oltatták be magukat.

2021. 10. 18.

1025index.hu magyar sajtóVattay Gábor problémaként említette, hogy itthon hallgatnak arról, hogy mennyi az oltottak és az oltatlanok száma a kórházakban. Elmondása szerint a világon mindenütt annyi oltott van a kórházakban, mint oltatlan. Ennek oka, hogy az ötödik hónap után az oltottak már csak négyszer védettebbek az oltatlanokhoz képest. Az idősebb népességben sokkal több az oltott, mint az oltatlan. Így például ha az idősebbek között 80 százalék oltott, és 20 százalék oltatlan, akkor a 80 százalék negyede ugyanannyi lesz, mint maga a 20 százalék, így aztán a kórházban fele-fele arányban lesznek oltottak és oltatlanok.

2021. 10. 19.

1026Népszava magyar sajtóEgyre biztosabban veszi körbe a magyarokat az újabb járványhullám, az emberek mégsem óvatosabbak a mindennapokban. A koronavírus elleni vakcinával oltott körülbelül 5,8 millió nagykorú állampolgár fele május óta nem kapott újabb oltást, hamarosan kitelik védettségi idejük (ennek a legtöbb országban elfogadott elméleti hossza 6 hónap).

2021. 10. 20.

1027444.hu, nepszava.hu, alfahir.hu, index.hu, 24.hu magyar sajtóAz Országos Kórházi Főigazgatóság nem tudja, hogy a covid-fertőzöttek és halottak hány százaléka kapott oltást.
1028nepszava.hu, index.hu, 24.hu, 168.hu magyar sajtóNoha Kásler Miklós miniszter szerint az egészségügy az eddigi hullámokban meg sem rendült, és egyetlen betegről sem tudott, akit ne láttak volna el, egy friss tanulmány egészen másról árulkodik: e szerint ötezerrel kevesebb daganatos beteget diagnosztizáltak, mint a korábbi évek hasonló időszakában.
1029Mesterházy Attila MSZPA pandémia alatt eltűnt 5000 rákos beteg. Ennyivel kevesebb daganatos beteget diagnosztizáltak, mint a korábbi évek hasonló időszakában. Tehát Kásler hazudik, amikor azt mondja, hogy a járvány alatt nem volt ellátatlan beteg. Egyszerűen még csak nem is regisztrálták őket, nemhogy ellátták volna a betegeket! Ez olyan felelőtlenség, amiért felelni fog az Orbán-kormány!

2021. 10. 21.

1030Szél Bernadett Momentum MozgalomÚjabb titkolózás és káosz a kormány járványkezelésében. Hónapok óta próbálok megtudni egy egészen egyszerű információt: hány embert oltottak be a mobil oltókampány során. Két helyre fordultam: a Honvédelmi Minisztérium 90 napot (!) hosszabbított, úgyhogy várunk, a Miniszterelnökség meg össze-vissza beszél — mutatom, mit , most kaptam meg tőlük a választ.

Titkolózás helyett világos, tiszta beszédet, korrekt tájékoztatást várunk, és az oltások hozzáférhetőbbé tételét a kötelező regisztráció eltörlésével, oltóbusz-kampánnyal a hátrányos helyzetű falvakba és oltóállomások felállításával a forgalmas helyekre. Ezt meg tudta csinálni Ausztria, de Szlovákia és Csehország is. A magyar kormány miért képtelen normálisan menedzselni a járványt kényszeres titkolózás és minden ésszerű és logikus változtatástól való elzárkózás nélkül?

1031Szél Bernadett Momentum Mozgalombrutális témánk volt a kormány beteges titkosítási kórsága — aki tegnap kihagyta, most figyeljen: a kórházi csúcsszerv 45 napot váratott majd közölte, ők bizony nem mondják meg, hogy a vírussal komolyan megküzdő honfitársaink közül hányan kaptak oltást — végül is mi közünk van a saját életünkhöz Magyarországon, szerintük vakon bízzunk a kormányban (nem és így egyre kevésbé fogunk),
1032Telex.hu magyar sajtóOrbán szerint a szakemberekre hallgatnak. A szakemberek szerint vissza kell hozni a maszkot. Nem hozzák vissza
1033Telex.hu magyar sajtóA kormányinfón Gulyás Gergelyt a Szputnyikkal beoltottakról kérdezte a 168 Óra újságírója, megemlítve, hogy ők nem tudnak normálisan utazni Európában. Számukra a harmadik oltás sem megoldás, mert egy adagos Janssent nem kaphatnak 3. oltásnak.

2021. 10. 22.

1034Hadházy Ákos Momentum MozgalomMüller Cecília megtagadta a választ arra a képviselői kérdésemre, hogy kockázatosnak tartja-e Erdélyből a tömeges beutazást a "Békemenetre" és általánosságban terveznek-e korlátozó intézkedéseket a Romániából való beutazás korlátozására.Az állami szervek vezetőinek törvényes kötelessége maradt az országgyűlési képviselők tájékoztatása, papíron ennyi maradt meg a képviselők ellenőrzési jogából. Müller ezt kötelességét és ezzel a demokrácia alapjait rendszeresen tiporja lábbal, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy gyávaságának, szervilizmusának és inkompetenciájának sok ezer honfitársunk esett áldozatul és fog még áldozatul esni.
1035444.hu magyar sajtóNem a legjobb ötlet, hogy a kormány éppen most lazított a tömegrendezvényekre vonatkozó szabályokon

2021. 10. 23.

1036Ujhelyi István MSZPMegy az idő, immár ötödik hete nem válaszolt érdemben a Fidesz-kormány és Müller Cecília a covid-betegek oltottsági adataival kapcsolatos közérdekű adatigénylésemre. Legutóbb 45 nap haladékot kértek, mondván nagyon elfoglaltak. Közben egyre többen betegednek és halnak meg újra a járvány miatt, az oltási kedvet pedig nagyban segítené, ha nyilvánosak lennének az adatok. Önök szerint miért titkolóznak?
1037hvg.hu, nepszava.hu magyar sajtóA második legrosszabb járványügyi besorolást kapta majdnem egész Magyarország

2021. 10.24.

1038Ujhelyi István MSZPAzt ígérte a Fidesz-kormány még áprilisban, hogy az EU engedélyével nem rendelkező keleti oltásokkal is korlátozásmentesen lehet majd utazni, mert a kormány megköti az ehhez szükséges megállapodásokat. Hát, hazudtak. Nem kicsit. Az elmúlt hónapokban alig két tucat országgal sikerült csak megállapodnia a külügyi tárcának, így például Bahreinnel, a Zöld-foki Köztársasággal, Kazahsztánnal, San Marinoval, Mongóliával vagy épp Üzbegisztánnal (aki ide akar utazni, az örülhet), de az uniós tagállamok közül csak alig néhány szerepel a listán.
A kormány tehát hazudott arról, hogy megoldja a keleti vakcinával oltott emberek korlátozásmentes utazását: ez azt jelenti, hogy vagy alkalmatlanok az érdekérvényesítésre, vagy érzéketlenek és nem érdekli őket százezrek helyzete. Nem tudom melyik a rosszabb...
1039Ujhelyi István MSZPHagyjuk az udvariaskodást, fogalmazzunk akkor egyenesen és világosan: a magyar kormány és csatolt intézményei konkrétan hazudnak a covid-betegek adatairól. Közérdekű adatigénylésemre közel 40 napja nem képesek válaszolni, pedig ez nem csupán erkölcsi, de törvényi kötelezettségük is lenne. Öt hete nem képesek kiadni a kórházi ápolásra szoruló és elhunyt covid-betegek kapcsán, hogy közülük hányan és milyen vakcinával voltak beoltva, holott ez az információ nagyban előmozdítaná az oltási kedvet és ezzel növelné az európai átlag alá zuhant átoltottságunkat.
Egészen egyértelmű, hogy a Fidesz valamilyen sötét politikai okból húzza az időt és hazudik az adatokról. Ez azonban nem játék. Nemcsak politikai és erkölcsi, de súlyos jogi következményei is lesznek annak, amit a kormány és kiszolgáló hivatalnokai most csinálnak. Nincs semmilyen okuk arra, hogy ezeket az adatokat titkolják, vagy visszatartsák.
1040168.hu magyar sajtóA WHO vezető kutatója épp megcáfolta a magyar kormányt koronavírus-ügyben

2021. 10. 25.

1041index.hu magyar sajtóGáz, hogy nincsenek hivatalos oltásadatok. Ha látnák a számadatot az emberek, és hogy mennyivel több esélyük lenne így a súlyos betegség elkerülésére, az növelhetné az oltási hajlandóságot.

1042 Bősz Anett Demokratikus Koalíció Mi a teendő, ha a covid-járvány alatt 15-20 százalékkal kevesebb daganatos diagnózis született? Egy új tanulmány szerint ez nagyjából 5000 ellátatlan rákos megbetegedésben szenvedő páciens ellátatlanságát jelzi.

2021. 10. 26.

1043Ujhelyi István MSZPA kormány több mint öt hete titkol mindenféle adatot az oltások hatékonyságával kapcsolatban, holott ezek nyilvánossága új lendületet adhatna az oltási kedvnek és erősíthetné az európai átlag alá zuhant átoltottsági mutatónkat.
1044168.hu magyar sajtóZacher Gábor kiemelte, hogy fokozódik a járványhelyzet. „Gáz, hogy nincsenek hivatalos oltásadatok. Ha látnák a számadatot az emberek, és hogy mennyivel több esélyük lenne így a súlyos betegség elkerülésére, az növelhetné az oltási hajlandóságot.
1045nepszava.hu magyar sajtó„Ha nem teszik kötelezővé a maszk használatát, vagy nem sikerül gyorsan elérni még másfél millió ember beoltását, akkor súlyos problémák lesznek" - mondta lapunknak Falus András Széchenyi-díjas immunológus, egyetemi tanár, az MTA tagja. A professzor emlékeztetett arra, hogy az Élet és Irodalomban (ÉS) egy hete megjelent írásában is jelezte: „ha a hatalom kitart azon álláspontja mellett, hogy a maszkok nem nyújtanak védelmet és nem rendeli el azok kötelező viselését, közvetlen bűnös felelőssége van több ezer honfitársunk haláláért!"
1046hvg.hu, nepszava.hu, 168.hu magyar sajtóElemzők a kormány járványkommunikációjáról: botrányosan rossz, szelektált, titkolózó

2021. 10. 27.

1047Szél Bernadett Momentum MozgalomA kormány titkosítási kórsága, az őszinteség teljes hiánya súlyosan nehezíti a járvány elleni küzdelmet Magyarországon!
1048Hadházy Ákos Momentum MozgalomTízszeres áron vették a gátlástalan tolvajok. Az állam kártyánként 1200 forintért vette a semmire se jó, sima plasztikkártyaként működő védettségi igazolványokat. Összesen 10 millliárdot fizettek ki érte. Közben 3 perc kereséssel a neten 120 forintért is lehet rendelni. Nagyobb mennyiségnél árkedvezmény kapható... Tehát csak ebben a buliban kerestek 8-9 milliárdot a nyomorunkon!
1049Bangóné Borbély Ildikó MSZPA Fidesz elveszi a városi kórházak gazdasági önállóságát, amivel tovább nehezíti az intézmények hatékony működését.
1050Korózs Lajos MSZPA védőoltás sajnos nem akadályozza meg a járvány terjedését, de megakadályozza a betegség súlyossá válását. A kormány semmilyen hatékony intézkedést nem tesz a járvány terjedésének csökkentésére.
1051Mesterházy Attila MSZPA Nemzeti Infokommunikációs Zrt. hosszas huzavona után kiadta, hogy 1db védettségi igazolványt 980 Ft-ért vásárol, nyilván egy a kormánynak igen kedves nyomdától. A piacon 1db bankkártya minőségű kártya 145 Ft. Eddig ez nekünk közel 10 milliárdba került.
1052Oláh Lajos DKMiközben vezető egészségügyi szakértők a vészesen romló járványügyi adatok láttán követelik, hogy a kormány végre „tegyen valamit", a kormány tétlenkedik: nem függeszti fel a tömegrendezvények megtartását (sőt!), nem rendeli el a kötelező maszkhasználatot boltokban, hivatalokban, tömegközlekedési eszközökön, nem hoznak létre ingyenes tesztelési pontokat és nem képes elérni az átoltottság érdemi növelését. Ehelyett minden úgy megy, mintha nem lenne itt a negyedik hullám: egymást érik a tömegrendezvények, korlátozó intézkedéseknek híre-hamva sincs.
1053444.hu magyar sajtóA járvány ellenére sem rendelhető el home office az államigazgatásban, emiatt belső utasításokkal próbálják megoldani a helyzetet

2021.10.28

1054Ujhelyi István MSZPHetek óta nem válaszolja meg a Fidesz-kormány és csatolt intézményei a covid-betegek és elhunytak oltottsági adatairól szóló közérdekű adatigénylésemet. Pedig ez határozottan növelné az oltási kedvet, amelyre az egyre erősödő negyedik hullám közepén nagy szükségünk lenne. Bűn, amit a kormány ezügyben csinál. Több, mint bűn. Nem csak a lelkiismeretükkel kell majd elszámolniuk.
1055Z. Kárpát Dániel JobbikMélyen meglep, hogy a kormány egy szót sem beszél a jócskán túlárazott lélegeztetőgép-beszerzésről, amely egy nagyon súlyos, százmilliárdos nagyságrendű tétel volt. Inkább udvariasan és diplomatikusan eltekintenek ennek tárgyalásától és vizsgálatától, a bélyeggyűjtemény-vásárlásról már nem is beszélve...
1056PM PM4039 új fertőzöttel, lassan 31 ezer halottal a hátunk mögött már várnánk, hogy a miniszterünk az imák és a múltba révedés helyett szakmai alapokra helyezze a védekezést!
1057Tordai Bence PMÖrvendetes, hogy több hét késlekedés után az Orbán-kormány is ráébredt végre, hogy durván beindult a covid negyedik hulláma, és elkezdtek intézkedni. De ahogy eddig, ezután se bízhatjuk magunkat erre a felelőtlen és embertelen kormányra. Tegyetek meg ti is mindent magatok és mások biztonságáért!
1058Karácsony Gergely PMIsmét gyáva és kétszínű a kormány járványkezelése, pont azt teszi, aminek elkerülésére a 3. hullám után felhívtuk a figyelmét: késve lép, hárítja a felelősséget, a hatalmi szempontjait jó adag cinizmussal az emberek védelme elé sorolja. A forgatókönyv ismert a 3. hullám idejéről: Budapest dönt, a kormány kritizálja a fővárosi döntéseket, majd a kormány a főváros után kullog. A járványban nagy árat fizetett az ország emiatt a kormányzati hozzáállás miatt, itt lenne az ideje változtatni.
A felelőtlen kormányzati magatartás már több mint 30 ezer honfitársunk életébe került. Itt az ideje, hogy propaganda helyett valódi, felelős kormányzással előzzék meg az újabb tragédiát az egyre súlyosbodó 4. hullámban.
1059444.hu magyar sajtóMásfél éve tart a járvány, mégsem tudjuk, kik és milyen tanácsokat adnak a kormánynak
1060444.hu magyar sajtóJelenleg nem lehet tudni, mikor tetőzik a járvány negyedik hulláma, aki ezt most bemondja, annak jósgömbje van vagy tarot kártyát használ - közölte Jakab Ferenc virológus professzor a KOVIDők által szervezett csütörtök esti beszélgetésben.
1061merce.hu magyar sajtóA kormány kiszervezte a járványkezelést. Egyes szakszervezetek szerint az új rendeletek az Alaptörvénynek sem felelnek meg, mások szerint arról árulkodnak, hogy a kormány el kívánja hárítani magától a felelősséget.

2021.10.29

1062alfahir.hu magyar sajtóJakab Péter szerint kirúgási hullámot indíthat el a kormány kötelező oltást előíró rendelete.Ennyit arról az orbáni ígéretről, hogy az oltást nem lehet kötelezővé tenni.
1063PM PMJámbor András: Ha Karácsony Gergely mondja, pánikkeltés, ha a kormány mondja, helyes intézkedés.
A Fidesz-média, amely mindig is Kelet-Ázsia ellen viselt háborút. Gratulálok!

2021.10.30

1064Ujhelyi István MSZPVagy teljesen érzéketlen a magyar kormány a keleti vakcinával oltott százezrek problémái iránt, vagy pedig totálisan alkalmatlanok arra, hogy megoldják azokat.
Ujhelyi szerint Magyarországon „erőltetett és anyagi szempontból erősen korrupciógyanús ügyletnek köszönhetően" oltották a polgárokat a kínai és az orosz oltóanyagokkal, annak ellenére, hogy – a szocialista politikus szerint – a kormány is tisztában volt azzal, hogy rövid időn belül tömegével érkeznek majd meg az uniós beszerzésű vakcinák is az országba.

2021.10.31

1065MSZP baloldali pártA Fidesz-kormány a szokásos arroganciával reagál a Covid-adatok nyilvánosságának szorgalmazására, holott az oltottsági arányok és részletesebb mutatók – amelyek más országokban egyébként automatikusan hozzáférhetőek - konkrét életeket menthetnének meg, hiszen kézzel fogható eredményként növelnék az oltási hajlandóságot.
Közben ami nálunk zajlik, az a magyar járványügy nagy csodája: kevesebben vannak hatósági házi karanténban, mint amennyi beteg van jelenleg hivatalosan, miközben tudjuk, hogy az oltott emberek is fertőzhetnek.
1066MSZP baloldali pártItt a koronavírus-járvány negyedik hulláma, de a Fidesz-kormány most is csak az események után kullog.
- Ismét csak többszöri kérésre hozták meg a szükséges korlátozó intézkedéseket.
- Még mindig titkolják a járvánnyal kapcsolatos, részletes adatokat.
- Még mindig százezreknek okoz problémát, hogy a legtöbb, magyar szempontból releváns országban továbbra is valamilyen korlátozás, költséges plusz kötelezettség áll fenn, ha utazni, dolgozni, rokonokat látogatni vagy épp tanulni szeretnének az adott országban a keleti vakcinákkal oltottak.
1067Ujhelyi István MSZPRohadtul elegem van, ahogy a kormány mindenkit hülyének néz és hazudik a covid-betegek adatairól! Végig fogjuk csinálni: ha kell, bíróság útján hozzuk nyilvánosságra a közérdekű információkat. Bármit is titkoljanak, nem sokáig tehetik már meg!
1068Ujhelyi István MSZPHogy mindenki értse mi történik: a Fidesz-kormány a szokásos arroganciával reagál a covid-adatok nyilvánosságának szorgalmazására, holott az oltottsági arányok és részletesebb mutatók – amelyek más országokban egyébként automatikusan hozzáférhetőek - konkrét életeket menthetnének meg, hiszen kézzel fogható eredményként növelnék az oltási hajlandóságot. Milyen gyalázatos, hogy a kormány és csatolt intézményei minket, ellenzékieket támadtak „oltásellenességgel", eközben épp a kormány most hivatkozott hozzáállása és titkolózása az, amely súlyos károkat okoz a járványkezelés sikerességének. Az elmúlt időszakban ráadásul össze-vissza hazudoztak, egymásnak ellentmondó állításokat tettek, amely még inkább rombolja a hitelességüket és megbízhatóságukat.
1069nepszava.hu magyar sajtóA kormány "járványügyi reklámarca" nyilatkozatában olyan információkat osztott meg, melyek a napi közlésekből rendre kimaradnak.

2021.11.01

1070Hadházy Ákos Momentum MozgalomA számok kegyetlen dolgok. Az alábbi számokat, gondolatsort egy statisztikus honfitársunk küldte:
"Meghalt 2021.10.02-i hivatalos adatok szerint 30 230 ember. Nem hallottam, hogy az elhunytakért, a családtagjaikért, a gyerekeikért tenne valamit az ország, a miniszterelnök, a lakóhely. Még meg sem gyászolta őket az állam, sőt...
Optimista miniszterelnökünk, még ebből is hasznot húz, ugyanis az eltávozottak zöme nyugdíjas...
1071Ujhelyi István MSZPA kormány jelenleg titkolja, visszatartja azokat az adatokat, amelyek részletesen megmutatnák: az érintettek milyen vakcinákat kaptak oltásként. Annak ellenére titkolják ezeket az adatokat, hogy ez az információ rendelkezésükre áll és kötelességük lenne tájékoztatni róla a közvéleményt.
1072444.hu magyar sajtóGulyás Gergely szerint ha lenne kontaktkutatás, akkor esetében az újságíróknál kéne kezdeni. Csak hát ilyen nincs Magyarországon.
1073Karácsony Gergely PMA Medián és a 21 Kutatóközpont felméréséből látszik, hogy az emberek bölcsebbek a kormánynál, a budapestiek elsöprő többsége pártpreferenciától függetlenül egyetért a kötelező maszkviseléssel a tömegközlekedési eszközökön és a zárt terekben.
A Fidesz a járványt közel két éve saját politikai céljaira használja fel, a felelősséget pedig ismét a munkáltatókra és az önkormányzatokra tolja. Népszerűségük elvesztésétől félve az utolsó pillanatig halogatták a szigorítások bevezetését, és mostanra az is világosan látszik, hogy az embertelen orbáni politika megszüntetésére egyetlen megoldás van: a kormányváltás.
Továbbra is arra kérek mindenkit, hogy tartsuk be a szabályokat és vigyázzunk egymásra, ha már az ország vezetése nem hajlandó vigyázni saját polgáraira. #Budapest

2021.11.04

1074DK baloldali pártA kormány a vírus alatt csak egy dolgot vesz komolyan. A lopást.
Iszonyatosak lehetnek ismét a következményei ennek a felelőtlenségnek.
1075Gyurcsányné DK"A koronavírus ismét támad, csak tegnap 107-en vesztették életüket a járvány következtében. A kormány tétlenül nézi, pontosan úgy, mint a harmadik hullám idején, amikor 30.000 honfitársunkat, egy közepes magyar városnyi embert, férjeket és feleségeket, gyereket és szülőt, nagyszülőt, munkatársakat és barátokat vesztettünk el.
Egyetlen reakcióra képes a kormány: A titkolózásra. Pedig a pontos adatok a kormány rendelkezésére állnak, csak azokat nem osztják meg sem az önkormányzatokkal, sem pedig velünk, magyar emberekkel. A kormány az önkormányzatokkal nem hajlandó együttműködni, és ördög tudja, milyen okból, de úgy véli, a járványügyi adatok nem tartoznak a magyar emberekre. Titkolja az adatokat azok elől, akiknek a szerettei már belehaltak a járványba, és azok előtt is, akik még a tragédia előtt vannak.
Sokszor beszélünk a demokrácia hiányáról. A titkolózás önmagában is súlyos demokratikus deficit. A nemzetközi összehasonlításban kiugró magyar áldozatok száma ékes bizonyítéka annak, hogy a demokrácia az embereket védi a kormányokkal szemben, míg a demokrácia hiánya az embereket sújtja. Jobb- és a baloldaliakat egyaránt. Iszonyatosak lehetnek ismét a következményei annak a felelőtlenségnek, amelyet a kormány vírus-ügyben ismét produkál."
1076Karácsony Gergely PM"Kötelező lesz az oltás a Főváros bentlakásos szociális intézményeiben a munkavállalóknak!
Az érdekképviseletekkel és a járványügyi szakemberekkel egyeztetve arra jutottunk, hogy nem lehet kötelezően előírni a védőoltást a munkavállalók számára, parancsszóra nem lehet bizalmat építeni. Azonban a bentlakásos szociális intézményekben nem várhat magára a döntés, a Főváros hajléktalanszállóiban és idősotthonaiban kötelezővé tesszük a védőoltás felvételét a dolgozók számára. Ezekben az intézményekben egyébként is 92 százalék feletti az átoltottság a foglalkoztatottak körében, de itt is van a legnagyobb veszélye egy esetleges járványgóc kialakulásának.
A kormány hazudozással, korrupt beszerzésekkel, a kétes hatékonyságú kínai vakcina erőltetésével lerombolta az oltásba vetett bizalmat, és most az önkormányzatokra tolják a felelősséget, írjuk elő mi a kötelező oltást munkavállalóink számára. Legalább most vállalják a felelősséget, álljanak ki az emberek elé, és ne velünk végeztessék el a munkát. Ezt neveznék felelős kormányzásnak..."
1077Szabó Tímea PM"Nem véletlen, hogy az elmúlt 10 évben nálunk lett az Európai Unión belül a legmagasabb a rákos halálozási ráta, de vezetjük az infarktusos és a stroke-os halálozásokat is, miközben a kórházi fertőzésekben is élen járunk. És persze az sem véletlen, hogy lakosságarányosan nálunk haltak meg a világon szinte a legtöbben koronavírusban, és most is nálunk terjed a legjobban a járvány.W
1078Szél Bernadett Momentum Mozgalom"Miközben tombol a járvány, a kormány a kiskorúak nemátalakító műtéteivel van elfoglalva. Hogy is mondta Varga Judit? Azért az agyrémnek is van határa!"
1079Szél Bernadett Momentum Mozgalom"Pedig ha az általam megszerzett területi adatok alapján még nyáron elkezdik a célzott oltási kampányt, nem itt tartanánk. Most megnéztem: akkor a védettségi igazolványok száma alapján Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod és Békés a legkevésbé átoltott megyék közé tartozott - most, ha megnézzük a legrosszabb helyzetben levő megyéket, azt látjuk, ezekben a megyékben bizony a legsúlyosabb a helyzet. Ez az, amikor nem a tények, hanem a propaganda kormányoz a járványban. Ezért tartunk itt - és ez vastagon a kormány felelőssége!"
1080nepszava.hu magyar sajtóBár a kormány rendkívüli oltási hetet hirdetett november végére ez aligha fogja pótolni a kora ősszel elmulasztott intézkedéseket, a járvány terjedése ugyanis sebességet váltott az elmúlt napokban.
1081alfahir.hu magyar sajtóKamuzhatott a kormány, a munkaadók aligha kérték a kötelező oltás lehetőségét
108224.hu magyar sajtóPusztai Erzsébet infektológus szerint rosszabb a helyzet, mint azt korábban feltételezte
1083Komjáthi Imre MSZPKomjáthi Imre a Klubrádióban: itt van Orbán újabb pávatánca, vissza fognak lépni az oltásrendelkezésből.
1084Ujhelyi István MSZP"Vagy töketlen a magyar kormány vagy egyszerűen érzéketlen több százezer magyar honfitársunk napi problémája iránt – fogalmazott pénteki online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István szocialista EP-képviselő azzal kapcsolatban, hogy eddig alig néhány országgal sikerült csak megállapodnia a magyar kormányzatnak a keleti vakcinák elfogadásáról, így a legtöbb országban továbbra is költséges korlátozások várnak az érintett magyarokra."
1085Ujhelyi István MSZP"Szerintem pedig megbízhatatlan a kormányzat, így egészen biztosan életveszélyes belefutni a negyedik hullámba."

2021.11.05

1086Momentum Mozgalom Momentum MozgalomA Fidesz úgy látszik, kitáncol a kötelező oltásból még úgyis, hogy a balhét a munkáltatókkal vitették volna el. Egy hét alatt egy világ fordult meg a fideszes elitnél. A miniszterelnök mai nyilatkozata nem más, mint az alkalmatlanság beismerése.
A Fidesznek majdnem fél éve volt, hogy felkészüljön a negyedik hullámra és felpörgesse az oltási programot, de nem tették! Helyette azzal foglalkoztak, hogy ellopják maguknak az egyetemeket és az autópályákat...
A kétharmados felhatalmazással végre nem visszaélni kellene, hanem vállalni a felelősséget, és határozott lépéseket tenni a járvány megfékezése érdekében!
1087alfahir.hu magyar sajtóA gyenge védekezés már a jövő nyarunkat is kinyírja, lefújták a 2022-es Rockmaratont, és ez csak a kezdet lehet. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és észszerűtlen szabályozások egész sora tette tönkre két nyarunkat is, majd most az őszi falevelekkel együtt megjött a negyedik hullám, az esetszámok és a halálozások már meghaladják a tavalyit, és újra egyre többen beszélnek korlátozásokról.

2021.11.06

1088Ujhelyi István Mszpkorábban percenként tolták az arcunkba a sikerpropagandát az oltottsági mutatókról, most valahogy nagyon sunyítanak. Van is miért. Az átoltottságunk egyre rosszabb az európai adatokhoz képest, ezt pedig nagyon rossz jel a negyedik hullám idején... Hiteles tájékoztatás, őszinte kommunikáció, szakértői irányítás - erre lenne szükség és nem a pökhendi arcoskodásra.
1089LMP LMPAz LMP – Magyarország Zöld Pártja mindenkit arra kér, hogy oltassa be magát, kérje a harmadik oltást, mert ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a legnagyobb bajt elkerüljük. A párt ugyanakkor a kormánytól sokkal határozottabb és felelősségteljesebb fellépést vár el a jelenlegi álságos viselkedés helyett.
Adjanak pontos, egyértelmű és naprakész információkat a járványról a védekezésben kulcs szerepet betöltő önkormányzatoknak és a vállalkozásoknak!
Terjesszék ki újra a maszkhasználatot, és használják rendeltetésszerűen a védettségi igazolványt!
Indítsák újra a kontaktkutatásokat, kérjék ki az érdekképviseletek véleményét, és biztosítsák a szükséges forrásokat a védekezéshez az önkormányzatoknak a fontos közszolgáltatások fenntartásához!
1090Dr. Keresztes László L LMPÖnök szerint a kormány felelősen és helyesen járt el az elmúlt hónapokban a járványügyi felkészülés terén / meghozták a szükséges döntéseket?
1091444.hu magyar sajtóA járványügyi leterheltségre hivatkozva nem adta oda a járványügyi adatokat a hivatal Szombathely polgármesterének
1092444.hu magyar sajtóHogyan lehet megint ilyen súlyos a járványhelyzet Magyarországon?

2021.11.07

1093MSZP baloldali pártMiközben meredeken emelkedik a koronavírus-járványgörbe Magyarországon, a miniszterelnök azt írta az idős honfitársainknak: „az oltásoknak köszönhetően sikerült megfékeznünk a vírust“. Nem, semmilyen vírust nem fékeztek meg. Éppen most kezd berobbanni a negyedik hullám. Egy magyar kórházigazgató például azt nyilatkozta a napokban, hogy durvább lehet az új járványhullám, mint az eddigi legerősebb.
Mivel az oltások hatása idővel csökken, ráadásul a kormányfő a napokban ismerte el kudarcát, miszerint képtelen a kormány tovább növelni az oltakozási hajlandóságot, ez a kijelentés legfelelőtlenebb dolog, amit egy ország vezetője tehet.

2021.11.08

1094Varga Zoltán DKAmíg Magyarországon tombol a járvány negyedik hulláma, a kormány ismét képtelen időben megvédeni a magyar embereket és felelősségteljesen kezelni a helyzetet!
Azonnali, ingyenes és tömeges tesztelést követelünk a kormánytól! Mert csak így kaphatunk átfogó képet a járványról, amelynek valós helyzete még a jelenleg gondoltnál is
rosszabb lehet.
1095Schmuck Erzsébet LMPAz LMP – Magyarország Zöld Pártja mindenkit arra kér, hogy oltassa be magát, kérje a harmadik oltást, mert ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a legnagyobb bajt elkerüljük. A párt ugyanakkor a kormánytól sokkal határozottabb és felelősségteljesebb fellépést vár el a jelenlegi álságos viselkedés helyett.
Adjanak pontos, egyértelmű és naprakész információkat a járványról a védekezésben kulcs szerepet betöltő önkormányzatoknak és a vállalkozásoknak!
Terjesszék ki újra a maszkhasználatot, és használják rendeltetésszerűen a védettségi igazolványt!
Indítsák újra a kontaktkutatásokat, kérjék ki az érdekképviseletek véleményét, és biztosítsák a szükséges forrásokat a védekezéshez az önkormányzatoknak a fontos közszolgáltatások fenntartásához!
1096Szél Bernadeett Momentum MozgalomMagyarországon az oltási kampány elakadt, az átoltottság tekintetében hazánk jóval az uniós átlag alatt teljesít és mindezek tudatában a miniszterelnök széttárja a kezét, hogy nem tud mit tenni. Ez azonban hazugság, ugyanis a kormány annál többet is tehetne, minthogy újabb milliárdokat költ el a hatástalan plakátokra. Erősíteni lehet az oltási hajlandóságot azzal, ha közzéteszik, hogy a kórházba került, illetve elhunyt covidos betegek közül hányan és hányszor voltak beoltva.
Kormányzati részről a tisztességes kommunikáció hiánya nagyban hátráltatja a járványkezelést, az MSZP éppen ezért már a járvány kirobbanásának kezdetétől folyamatos, gyors, pontos, hiteles és teljes körű tájékoztatást követel.
1097Jobbik JobbikLegyőztük a koronavírust – mondta Orbán még a nyár elején. Azóta persze kiderült: csak a szokásos orbáni blöff volt. Orbánt most ismét arcon csapja a valóság: hétről hétre brutális módon emelkedik a fertőzöttek száma. A hétvégén összesen 17 834 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, 214 beteg hunyt el a kormány tehetetlensége miatt.

Mit csinál a kormány ezekben a legnehezebb napokban, hetekben is? Plakátol.

Nos, bekopogott a valóság, a vírust két vállra fektető orbáni álkormányzás ablakán. A magyar családoknak pedig marad a bizonytalanság, a fideszes hazugságcunami meg zártkörű konferenciákon elejtett egy-egy Varga Mihály-i megjegyzés a lehetséges korlátozásokról.
1098444.hu magyar sajtóA miniszterelnök 3:1-es vesztésre áll a járvánnyal szemben, a második és a harmadik hullám után a negyedik durvuló szakaszában sem azt üzenik neki az emberek, amivel gyorsan megnyerhetné az újabb meccsét.
109924.hu magyar sajtóTombol a járvány: egy hét alatt 40-60 százalékos romlás minden fő mutatóban.

2021.11.09.

1100Fekete-Győr András baloldali képviselő

A kormánynak a negyedik hullámot, a felelős állampolgároknak viszont a harmadik oltást köszönhetjük. Én az utóbbit választom!

Szerintem hozzám hasonlóan, Ti sem szeretnétek még egy karácsonyt bezárva, kijárási korlátozások között tölteni. Pedig a negyedik hullám a közel 6 millió beoltott magyar ellenére éppen ugyanolyan fertőzési számokat produkál, mint tavaly ilyenkor a második hullám, köszönhetően a kormány által az út szélén hagyott beoltatlanok millióinak. Ebből elég volt, nem nézhetjük tétlenül, hogy Orbánék nemtörődömsége és felelősséghárítása miatt ismét magyarok ezrei veszítsék életüket, ismét százezrek betegedjenek meg és ismét milliók fogjanak padlót a korlátozások miatt!

1101Tóth Bertalan MSZP

Tóth Bertalan szerint a Fidesz nem képes megvédeni az embereket sem a járványtól, sem a brutális drágulástól.

1102Ujhelyi István MSZP

Márki-Zay Péter úton Brüsszelbe, én itt várom. Érdekesség, hogy - bár a maszk sok mindent eltakar, de - állítólag Müller Cecília is a gépen van, akit rendőrök kísértek a beszálláshoz. Ha igen, talán személyesen is meg tudom tőle majd kérdezni, hogy miért titkolja a covid-betegek oltottsági adatait.

1103Ujhelyi István MSZP

Nagyon jó, de nem lehetne, hogy a külügyi tárca végre a magyar emberek külföldi munkavállalása, tanulása és utazása szempontjából valóban releváns országokkal is megegyezik végre?! Csak kérdezem.

1104Mesterházy Attila MSZP

Orbán impotens. Ausztria potens.
Vannak országok, ahol nem mondanak olyat a miniszterelnökök, hogy a kormány többet már nem tehet az oltás ügyében. Ausztriában a kormányzati szigorítások hatására egy nap alatt annyi vakcinát adtak be, mint Magyarországon majdnem két hét alatt.

1105Jobbik baloldali párt

Újfent bebizonyosodott, hogy Orbánék felelőtlenek, és totálisan tehetetlenek. A plakátkampány és a propaganda megint kevésnek bizonyult: berobbant a negyedik hullám. Hétről hétre brutális mértékben emelkedik a fertőzöttek száma.
Miközben Orbánék teleplakátolták a propaganda arcával, Merkely Bélával az országot, a 100 ezer főre vetített halálozásban Magyarország ismét a 4. helyen van a világon.
Ami biztos, az a bizonytalanság. Továbbra sem tudni, hogy a kormány felkészítette-e az egészségügyi ellátórendszert a tömeges fertőzésekre, ahogyan azt sem, mit terveznek tenni az újabb komoly korlátozások, az ország újbóli leállításának elkerülése érdekében.

1106népszava.hu magyar sajtó

Lenne mód az átoltottság javítására. Ausztriában a kormányzati szigorítások hatására egy nap alatt annyi vakcinát adtak be, mint Magyarországon majdnem két hét alatt.

2021.11.10.

1107Fekete-Győr András Momentum Mozgalom

Ne dőljünk be Orbán Viktor hazugságának: semmivel sem jobb a helyzet, mint ezelőtt egy évvel. A vakcináknak köszönhetően sokkal többen vagyunk teljesen védettek, ám a beoltatlanok milliói között a delta variáns még halálosabb lehet és lesz is, ha nem teszünk ellene! A beoltatlanok élete nem ér kevesebbet!
Ez most a cselekvés ideje: ha a kormány nem képes ellátni a feladatát, vegyük át tőle és győzzünk meg mi minél több embert! Csak az oltás védhet meg minket, az oltás jelenti az egyetlen megoldást!

1108Gy. Németh Erzsébet, Hajdu László DK

A fővárosi önkormányzatok továbbra sem kapnak semmilyen segítséget és tájékoztatást a járvány jelenlegi helyzetéről.
Ezért a DK budapesti polgármesterei azonnali ingyenes, tömeges tesztelést és valós tájékoztatást követelnek a kerületi járványügyi adatokról!

1109Vadai Ágnes DK

Én örülök, hogy Cecília asszony utazik. De nem itthon kellene serénykednie, hogy ne maradjanak el műtétek? Amúgy ma a fél kormány is elutazott. Gondolom, ők is mindent megoldottak az egészségügyben!

1110MSZP baloldali párt

Nem készültek fel időben a járvány újabb hullámára, és újra elkezdték a halasztható műtéteket felfüggeszteni.

1111MSZP baloldali párt

A kormány semmit sem tanult a járvány eddigi tapasztalataiból, így ismét elmulasztotta az újabb hullámra való felkészülést. Ezt mutatja, hogy sajtóinformációk szerint újból elkezdték a halasztható műtétek felfüggesztését. Az egész ország ismeri már ezt a forgatókönyvet és a következményét: a várólisták drasztikus növekedését.
Lassan két éve tart a járvány, de a Fidesz ennyi idő alatt sem volt képes megoldani az egészségügy kapacitásproblémáit, sőt csak súlyosbította a helyzetet azzal, hogy az új szolgálati jogviszony erőszakos áterőltetésével több ezer dolgozót üldözött el az egészségügyből. Megbukott a kormány járványkezelése is, hiszen Orbán Viktor saját maga ismerte be, nem tudnak több embert meggyőzni arról, hogy oltassa be magát.

1112Ujhelyi István MSZP

Valami egészen vérlázító, ahogy a kormányzat hülyének nézve mindenkit, visszatartja a közérdekű adatokat. Remélem, hogy Gulyás Gergely a mai Kormányinfón végre valami érdemit mondd ezzel kapcsolatban és nem hazudoznak tovább.

1113Mesterházy Attila MSZP

Korrupció: most a lélegeztetőgépeken nyerészkedtek a járvány idején. Egy év alatt 61-szeresére nőtt a bevétel!

1114444.hu magyar sajtó

Egy éve hasonló adatoknál jött a szigorítás, éjszakai kijárási tilalommal és korlátozással. A drasztikus intézkedések után egy hónappal tetőzött a második hullám. Most szigor nincs, oltás van – de 4 millióan nincsenek beoltva, és 2,5 millió ember védettsége jelentősen megkophatott.

1115népszava.hu magyar sajtó

Az ellenzéki politikusnak még közérdekű adatigénylésre sem ad választ a kormány.

1116Telex magyar sajtó

Nálunk titkolják a számokat, más országok alaposan elemzik, hányan fertőződnek meg a beoltottak közül.

1117Hohn Krisztina LMP

Ma írásbeli kérdést intézek Kásler Miniszter Úrhoz az oltásokkal, oltottakkal kapcsolatban. Olyan közérdekű adatokra, amit más országokban egyértelműen nyilvánosságra hoznak. Kíváncsian várom a válaszát, hiszen a megfelelő tájékoztatás életeket menthet. Vigyázzunk egymásra! Az alábbiakban a ROMÁNIÁBAN nyilvánosságra hozott adatokat láthatjuk.

1118PM baloldali párt

Még ezzel az állítással is nagyvonalúak voltunk, mert pontosabban 5 millió 987 ezer a beoltottak száma.
Tudjuk, hogy az oltási kedv csökken, de ahogy korábban egy videónkban bemutattuk, sokan azért nem oltakoznak a kis vidéki falvakban, mert egyszerűen nincs rá lehetőségük, hogy elutazzanak a legközelebbi oltópontra. Mobil oltópontokkal, a regisztráció könnyítésével még sok százezreket lehetne bevonni az oltási programba.

1119Szabó Tímea baloldali képviselő

A kormány szerint minden rendben van a betegellátásban, miközben újra elhalasztják a műtéteket, és 6 hónapos csúcson a napi halálozás.
De persze bízzunk a 10 Parancsolatban.

1120népszava.hu, alfahir.hu magyar sajtó

Hiába állítja a kormány, pusztán oltással már nem kezelhető a járvány negyedik hulláma.

1121Fekete-Győr András Momentum Mozgalom

OLTASSUNK, HOGY ÉLHESSÜNK!
Ugyanazt a forgatókönyvet látjuk megvalósulni, mint egy évvel ezelőtt: a kórházakban előbb látogatási tilalmat vezetnek be, majd a halasztható műtéteket lemondják. Innen már sajnos nincsen messze a teljes járványkészültség, amikor az egészségügyisek túlterhelve, a végsőkig küzdenek a betegekért, akikkel az osztályok és folyosók is megteltek.
Ne dőljünk be Orbán Viktor hazugságának: semmivel sem jobb a helyzet, mint ezelőtt egy évvel. A vakcináknak köszönhetően sokkal többen vagyunk teljesen védettek, ám a beoltatlanok milliói között a delta variáns még halálosabb lehet és lesz is, ha nem teszünk ellene! A beoltatlanok élete nem ér kevesebbet!
Ez most a cselekvés ideje: ha a kormány nem képes ellátni a feladatát, vegyük át tőle és győzzünk meg mi minél több embert! Csak az oltás védhet meg minket, az oltás jelenti az egyetlen megoldást!

1122Ujhelyi István MSZP

❌ MEGKÉRDEZTEM MÜLLER CECÍLIÁT, DE VÁLASZ HELYETT ELFUTOTT! ❌
Volt abban valami sorsszerű, hogy együtt utaztam ma este Müller Cecíliával a Brüsszelből Budapestre tartó menetrendszerinti járaton. (Emlékezhetnek, hírt adtam korábban arról, hogy a meghívásomra Brüsszelbe érkező Márki-Zay Péter meglepetésre együtt utazott a tiszti főorvos-asszonnyal; most a hazafelé tartó járaton is ott ült a járványkezelésért felelős vezető.) Miután az elmúlt időszakban számtalan alkalommal kértem közérdekű adatokat és érdemi tájékoztatást Müller Cecíliától, de rendszerint csak pökhendi lepattintás volt a válasz, gondoltam itt az alkalom, hogy személyesen érdeklődjek például a covid-betegek oltási adatairól, amelyeket hónapok óta hiába kérek, a tiszti főorvos csak hárít, hazudik és sunnyog.
Röviden a következő történt, miután leszállt a Brussels Airlines budapesti járata: Müller Cecíliát egy külön kisbusz és három fős kíséret, valamint két rendőr várta a kifutón. Mivel előbb szálltam ki a tiszti főorvos-asszonynál, megvártam, hátha most pár perc alatt sikerül valami érdemi választ, de legalább érdemi reakciót kapni tőle. De hiába. Müller Cecília tiszti főorvos-asszony az újságírók elől menekülő fideszes politikusokat megszégyenítő gyorsasággal és tempóval lépdelt a rá váró különautóhoz, hiába kértem - mellette trappolva -, hogy legalább egyetlen percre álljon meg és tisztázzuk, hogy miért nem hajlandó a rendelkezésére álló közérdekű adatokat kiadni. Mellette lépkedve még arra is felhívtam a figyelmét, hogy bár nekem azt írta válaszlevelében: az általa vezetett hivatal nem adatkezelője a covid-betegek oltási információinak, a mai Kormányinfón Gulyás Gergely másodszor is megerősítette, hogy: de, bizony az NNK gyűjti ezeket az adatokat. Vagyis Müller Cecília korábban vagy tudatosan hazudott nekem, vagy félrevezették a kollégái. Sajnos, azonban erre sem kaptam választ, mert hiába kértem udvariasan, hogy tiszteljen meg egyetlen perc figyelemmel, hamar beugrott a rendőri kísérettel megtoldott kisbusz védelmező fülkéjébe és mindössze annyit vetett oda: "dolgozunk rajta..."
Nehezen találom a szavakat arra a gőgre és pökhendiségre, amelyet a "nincs ennél jobb szövegünk?" tartalmú levelek után most testközelből is megtapasztalhattam. Egy halálos világjárvány idején a megbízhatóság és a hitelesség az egyik legfontosabb ismérve a felelős döntéshozóknak. A Fidesz-kormány és bűnrészeseként Müller Cecília is régóta eljátszotta ezt a hitelességet. Szomorú és szégyenletes, hogy nem szolgálatnak, hanem valamiféle uralkodásnak fogják fel feladatukat. Az pedig, hogy hosszú ideje, törvényellenesen megtagadják a közérdekű adatokat és a tisztességes tájékoztatást a magyar emberektől, több mint bűn. A felelősöket pedig el fogjuk számoltatni ebben az ügyben is. Ne gondolják, hogy meg fogják úszni.

1123MSZP baloldali párt

Ne majd, hanem azonnal hozzák nyilvánosságra a kórházba került, illetve elhunyt covidos betegek oltottságára vonatkozó adatokat!
Ezekkel az adatokkal erősíteni lehet az oltási hajlandóságot, amire Magyarországon nagy szükség van, mivel az oltási kampány elakadt, az átoltottság tekintetében pedig hazánk jóval az uniós átlag alatt teljesít. A kormányzati szereplők csak ártanak azzal, hogy szándékosan visszatartják a covid-betegekre vonatkozó oltottsági adatokat, hiszen sokezer magyar honfitársunk haláláért lehetnek felelősek a titkolózással.
Ujhelyi István európai parlamenti képviselő bírósághoz fordult annak érdekében, hogy az adatok minél előbb nyilvánossá válhassanak. Továbbá kérte azon illetékesek felelősségre vonását is a kormányfőtől, akik tudatosan hazudnak ebben az ügyben.

2021.11.12.

1124Ander Balázs JobbikA Fidesz-kormány egyik legnagyobb bűne, hogy hagyta tönkremenni a magyar egészségügyi rendszert. Már a világot sújtó pandémia előtt is lehetett arról olvasni, évente hány tízezer megmenthető magyar honfitársunk veszíti életét a nem megfelelő kórházi körülmények miatt.
1125MSZP baloldali párt

Müller Cecília válasz helyett elfutott
Ujhelyi István dr. hiába próbálta őt személyesen is szóra bírni, továbbra se akarja elárulni, miért nem hajlandó a rendelkezésére álló közérdekű Covid-adatokat kiadni.

1126MSZP baloldali párt

Egész Európában egyedül a magyar kormány titkolja a kórházba kerültek oltottsági adatait. Lett volna lehetőségem erről személyesen beszélni az országos tiszti főorvossal, ha nem szaladt volna el – mondta Ujhelyi István dr. az MSZP EP-képviselője a @Klikk FM Politikai Nagyító című műsorában.

1127Momentum baloldali párt

A kormány továbbra sem kommunikál átláthatóan vírusügyben, de a rendelkezésre álló információk és a kórházakból kiszivárgó adatok mind azt mutatják, hogy az oltás hatásos, de a vírust csak akkor tudjuk legyőzni véglegesen, ha mindenki beoltatja magát, és akik már ezt megtették, kérik a 3. oltást is!

1128napi.hu magyar sajtó

Koronavírus: kontrollálatlanul terjed a járvány Magyarországon.

1129átlátszó.hu magyar sajtó

Ezért veszélyes, hogy kimaradunk az uniós közös Pfizer-beszerzésből.

1130Portfolió magyar sajtó

Napvilágra került a magyar oltási terv, de ami benne van, az ma már nevetségesen naivnak tűnik.

2021.11.13.

1131Lukács László György, Nunkovics Tibor Jobbik

Ő Merkely Béla, Orbánék professzora, a kormánypropaganda arca, aki nemrég még biztos volt benne, hogy nem lesz negyedik hullám.
Azóta, ahogyan a szintén felkészületlen és tehetetlen Orbánt, úgy a SOTE nem túl hiteles rektorát is arcon csapta a valóság. A jelek szerint Merkely Müller Cecília vagy éppen Kásler Miklós babérjaira tör, a „Ki tud nagyobb felelőtlenséget mondani?” – versenyben.
A fertőzöttek száma ugyanis hétről hétre brutális mértékben emelkedik. Közben továbbra sem látni, hogy a kormány a plakátoláson kívül mit tervez tenni annak érdekében, hogy az egészségügy bírja a terhelést, az országot pedig ne kelljen ismét leállítani.

1132444.hu magyar sajtó

Falus Ferenc szerint ha korábban lép a kormány, nem lenne ennyi fertőzött.

2021.11.14.

1133Gyurcsány Ferenc baloldali képviselőSoha ennyi ember nem halt meg Magyarországon békeidőben a kormány súlyos gondatlansága, árulása miatt, mint az elmúlt másfél évben. Nem. Ez nem szónoki fordulat. Lakosságszámra vetítve Magyarországon hunyt el a legtöbb ember a világon a COVID-járvány következtében.
1134Bősz Anett baloldali képviselőSajnos ismételten rémítőek a járványügyi adatok, hétnapos átlagban 6803 új fertőzöttet regisztráltak naponta az elmúlt héten, napok óta több mint 100 honfitársunk veszti életét. Az áldozatok közt van egy egyéves gyerek. Nem elég az oltás. Igenis kell távolságot tartani, zárt térben maszkot viselni.
1135Vadai Ágnes, Oláh Lajos baloldali képviselőOláh Lajos képviselőtársam táblázatban szedte össze a kormány tragikus járványkezelésének szomorú eredményét!
1136Márki-Zay Péter baloldali képviselő1. COVID 4. hullám - Magyarország ismét az élre tör?
1137Jobbik baloldali párt

Most, amikor itt a negyedik hullám, továbbra sem látni, hogy a nem túl hiteles "szakértők" agymenéseinek mantrázásán, illetve a plakátkmapányon túl, mit tervez tenni annak a érdekében a kormány, hogy ne kelljen ismét leállítani az országot.
A bizonytalanságon, tétovázáson kívül egyelőre csak az biztos, hogy alkalmatlan Kásler már közölte: a kórházi ágyak 20%-át ki kell üríteni...

1138Portfolió magyar sajtó

Több koronavírus-gócban enyhül a járvány, de Magyarországon még nincs minek örülni.

2021.11.15

1139DK baloldali pártA kormány továbbra is érthetetlen módon elutasítja a rendszeres, tömeges tesztelést, a karantént, a maszkviselést és a távolságtartást, pedig a védőoltás mellett ezek jelentenék az elegendő védekezést!
A kormánypártot a magyar emberek élete és egészsége a legkevésbé sem érdekli. A járvány a kezdetektől fogva egyetlen szempontból volt fontos: milyen mutyira, a közpénzek milyen módon való lenyúlására ad alkalmat.
1140DK baloldali pártA jelenlegi magyar kormány emberek életét sodorta veszélybe azzal, hogy sosem adott nekik konkrét szakmai vagy a tudományos igénnyel írt válaszokat semmire. Márpedig ez lenne a kulcs a járvány kezelésében, különösen a megint egyre romló járványügyi állapotban.
Mikor kezdik el komolyan venni a járványt és a polgárokat?
1141Dobrev KláraDKbaloldali képviselőÚjabb szörnyű adatok, három nap alatt 304 magyar ember halt meg koronavírusban, és több mint 21 ezren fertőződtek meg. Ha ezt egy másik országról mesélik, el sem hiszem. A COVID-19-cel kórházban kezeltek száma, a lélegeztetőgépen lévők száma megközelíti az egy éppen egy évvel ezelőtti számokat. A járványban elhunytak száma ismét őrjítően emelkedik.
Észrevettetek bármit is mindebből a kormányzásban? Lenne bármilyen jele annak, hogy a kormány meg akarná védeni a magyarok életét és egészségét? Ugyan, semmi jele annak, hogy a kormány megértené a helyzet súlyosságát és cselekedne. Ismét elmaradt a felkészülés, ismét nem hallgatott senki a járványügyi szakmára, a kórházak ismét agyonterheltek, és ismét orvosi beavatkozásokat kell elhalasztani.
1142Oláh LajosDKbaloldali képviselőA kormánytól többször kértem , hogy adják ki hányan hunytak el Covid miatt a kerületekben , hányan milyen , es hány oltást kaptak,kik vannak karanténban, hogy az önkormányzat tudjon nekik segíteni ? Hányan veszítették el a munkájukat …
➡️Semmi válasz !
A kormánypártot a magyar emberek élete és egészsége a legkevésbé sem érdekli. A járvány a kezdetektől fogva egyetlen szempontból volt fontos: milyen mutyira, a közpénzek milyen módon való lenyúlására ad alkalmat.
1143Vadai ÁgnesDKbaloldali képviselőPalkovics miniszter szerint elsők között lábaltunk ki a koronavírus okozta válságból.
1 liter benzin 480 forint
1 euró 366 forint
1 kg kenyér 400 forint felett és folyamatosan emelkedik!
1144Párbeszéd baloldali pártA koronavírus-fertőzöttek körülbelül fele oltott legalább egy vakcinával, viszont továbbra sem tudni, hogy mekkora azok aránya, akik kettő vagy három vakcinát kaptak. Az Átlátszó csak részleges választ kapott közérdekű adatigénylésére. Jobb lenne ha könnyebben hozzáférhetnénk az adatokhoz?
1145Szabó TímeaPárbeszédbaloldali képviselő20 intenzíves betegre 1 orvos? Ezek elvesztették a maradék eszüket. Most írta alá Kásler az intenzívre kerülő betegek halálos ítéletét. Megint a hozzá nem értés, az emberek semmibe vétele, a "mi megengedhetjük magunknak a 10 Parancsolattal gyógyítást" rémálom.
Jövőre a legfontosabb feladat az egeszségügy újraélesztése lesz! Ennek a pusztításnak pedig büntetőjogi következmény lesz.
1146LMP baloldali pártSzigorúbb szabályok bevezetését követeli az LMP a koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezése érdekében – mondta hétfői, online is követhető sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet.
Az LMP szorgalmazza:
hogy a kulturális, a sport- és szabadidős létesítményeket, valamint a vendéglátóhelyeket kizárólag védettségi igazolvánnyal lehessen látogatni;
hogy a sajtót engedjék be a kórházakba;
a releváns járványadatok országos és települési szintű közzétételét;
a kötelező maszkviselést a sokak által látogatott zárt tereken;
a heti ingyenes tesztelést a köznevelési, a szociális és az egészségügyi intézményekben a járvány terjedésének lassítása
1147Jobbik, Z. Kárpát Dániel baloldali pártÚgy tűnik, Kásler Miklósnak megtetszett a 20-as szám, ugyanis miután kiadta, hogy a kórházi ágyak 20%-át ürítsék ki a kormány által nem kezelt járvány elszabadulása miatt, most kitalálta, hogy elég egyetlen szakorvos húsz intenzív osztályon ápolt betegre.
Ez az ötszöröse a szakmai normáknak, amelyek maximum négy folyamatos és intenzív ápolásra szoruló beteget engedélyeznének egy szakorvos felügyelete alatt.
1148Steinmetz ÁdámJobbikbaloldali pártA szülők és a családtagok csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a saját gyermekük szalagavatóján, míg a vadászati kiállításra vagy a békemenetre pár héttel ezelőtt még kártya nélkül is lehetett menni, a több tízezres embertömeg ellenére?
A koronavírus elleni oltás nem kötelező, de a Fidesz-kormány mégis olyan helyzetet teremtett, hogy oltatlan magyar emberek fogják elveszíteni a megélhetésüket.
1149Stummer JánosJobbikbaloldali pártSZOMORÚ HÍR - A járvány miatt mától szünetelnek a tervezett, nem sürgősségi beavatkozások a csabai kórházban.
Kérlek írjátok meg nekem privát üzenetben, hogy akár Ti magatok, akár ismerősötök milyen ellátástól esik el emiatt az intézkedés miatt.
Nevek említése nélkül, a kórházi dolgozókra vigyázva, de a nyilvánosságnak is be kell végre konkrét példákon keresztül számolni, hogy milyen helyzetbe sodorták felelőtlen politikusok mostanra a magyar egészségügyet.
Hivatalos tájékoztatást sem én, sem ti nem fogtok kapni, de az igazsághoz mindenkinek joga van. Segítsetek megmutatni a valóságos helyzetet!
1150MSZP baloldali pártA Fidesz a járványhelyzeten is nyerészkedik!
Miközben orvosok, nővérek, szociális munkások, katonák, rendőrök ezrei erejüket megfeszítve, túlórázva küzdöttek a koronavírus-járvány megfékezéséért, néhány ember ezt az időszakot arra használta fel, hogy a védekezés költségein nyerészkedjen.
Harangozó Tamás parlamenti felszólalásában két konkrét példát említett.
A 9. kerületi fideszes frakcióvezető pont akkor hozott létre tanácsadó céget, amikor sokak vállalkozása dőlt be a járvány miatt, és Kásler minisztériuma meg is bízta őt 3,1 milliárdért Covid-tesztek beszerzésével.
A 16 ezer lélegeztetőgép 300 milliárdért való beszerzése sem minősíthető országos sikertörténetnek. Ebből 1600-at használtak fel ténylegesen, a többit havi 90 millióért őrzik raktárakban. Ezer lélegeztetőgépet egy olyan cég szerzett be, ami az egy évvel korábbinál 513-szoros nyereséget könyvelt el, és év végén 15,9 milliárd adózott nyereséget vettek ki a cégből.
A 16 ezer lélegeztetőgép darabját annyiért vették, amennyiért olyan műtüdő készüléket lehetne venni, ami többek között az egyik fideszes képviselőt is megmentett, és amiből kevés van az országban.
Nyerészkedés helyett hatékony járványkezelést!
1151MSZP baloldali pártTökéletesen mutatja a Fidesz-kormány tehetetlenségét és elvtelenségét az Európai Parlamentben meghozott friss rendelkezés gyakorlata: ennek alapján ugyanis hivatalosan a keleti vakcinával oltott képviselők és munkatársaik elvben nem léphetnének be az épületbe. A hatályos szabályok szerint ugyanis az EP-be csak olyan személy engedhető be, akinek érvényes, digitális európai covid-igazolványa van, amelyet minden alkalommal - a képviselők sem kivételek - digitális QR-kód olvasóval ellenőriznek a bejáratnál. Akinél nem zöldet jelez, hanem pirosat - nem léphet be az Európai Parlamentbe.
Utóbbi azért izgalmas, mert azoknál, akiket két keleti vakcinával oltottak csak be: a rendszer pirosat jelez, vagyis azt, hogy az illető az európai szabályok szerint oltatlan. Azoknál, akik harmadik oltásként felvettek már egy európai vakcinát is, már zöldre vált a leolvasó; de ez sem automatikus, többször előfordult, hogy egyeseknél így is tiltást jelzett a készülék. A kormánypárti érzéketlenséget, illetve a helyzet kezeletlenségét kiválóan bizonyítja, hogy a Fidesz EP-képviselőinek eszébe sem jutott jelezni a Parlament vezetői felé, hogy sok olyan magyar van, akiknél ez problémát jelenthet, ezért ehhez kellene alakítani a szabályokat.
1152MSZP, Harangozó Tamás baloldali pártHarangozó Tamás napirend előtti felszólalásában "A halál vámszedői" címmel arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben több, mint 30 ezer honfitársunk meghalt a koronavírus-járványban, Fideszhez köthető személyek nyerészkednek az eszközbeszerzéseken.
115324.hu magyar sajtó„A magyar egészségügy most rosszabb, mint amilyen a járvány előtt volt”

2021.11.16

1154Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőAz uniós Covid-igazolvány működése, azaz július óta, a magyar kormánynak csak hét uniós tagállammal sikerült megállapodnia arról, hogy a keleti vakcinával oltottak is beléphetnek és szabadon mozoghatnak a területükön. Ez mindent elmond a kormány alkalmatlanságáról
1155Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőMIÉRT HAGYJÁK CSERBEN A KELETI VAKCINÁVAL OLTOTTAKAT?
Orbán Viktor csődöt mondott, a magyar kormány pedig egyszerűen nem foglalkozik azokkal a magyarokkal, akiknek az utazási lehetőségei korlátozottak
1156Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőÖrömteli, hogy immár hatmillió magyart sikerült beoltani. Az oltás életet ment.
Szomorú azonban, hogy a kormány oltási kampánya világosan megbukott: Orbán ugyanis nemrég mèg május végére mondott hatmillió beoltott embert, sőt, az állami rádióban június elejére már nyolcmilliót ígért. Messze nem teljesült.
Tragikus, hogy az átoltottságunk az európai átlag alá zuhant, ami a negyedik hullám idején komoly probléma. Erről viszont már sem a kormány, sem Orbán nem beszèl.
És végtelenül szánalmas, hogy a Fidesznek mindig csak a sikerpropagandára futja, még akkor is, amikor újra több mint száz ember veszti életét naponta a járvány miatt.
1157DK baloldali pártÚjabb bizonyíték a kormány tragikus egészségügyi politikájára: szakápolók és orvosok hiányában a kórház képtelen megnyitni a kapuit a koronavírusos betegek előtt.
Az egészségügy további rombolása helyett végre az égető szakemberhiány megoldásával kellene foglalkozniuk, a magyar emberek élete a tét, nincs idő késlekedni!
1158DK baloldali pártFelháborító!
A Honvédkórházban áldozatos munkát végző szakápolók munkáját úgy hálálta meg a kormány, hogy embertelen körülmények között biztosított nekik szállást.
Azonnali bocsánatkérést és az áldatlan állapotok mihamarabbi rendezését várjuk Orbánéktól!
1159Vadai ÁgnesDKbaloldali képviselőKásler szerint a 31.000-es műtéti várólista pénzzel 7 hónap alatt ledolgozható.
Ember! Nem tűnt fel, hogy a műtétekhez orvosok és egészségügyi dolgozók is kellenek?? Az meg ugye nincs a költségvetésben!
1160Arató GergelyDKbaloldali képviselőEz az, ami Kásler miniszter szerint lehetetlen a magyar iskolákban. Szerinte itt van Európa legjobb járvány kezelése.
1161Dr. Oláh LajosDKbaloldali képviselőOrbánék átgondolt küzdelme a vírus ellen... Egyházi iskolában másként terjes a vírus? Ha az állami iskolában kötelező a tanoráknak az oltás, az egyháziban miért nem? ...
1162Barkóczi BalázsDKbaloldali képviselőTömegével lehetnek olyan iskolák és óvodák, ahol az oltás miatt elküldött pedagógusok hiánya a működés összeomlásához vezethet. Eközben a kormány az egyházi iskolákban nem tette kötelezővé a pedagógusok beoltását.
A Demokratikus Koalíció azonnali válaszokat vár a kormánytól, hogy megtudjuk, hogyan tervezi a kormány kezelni a fenyegető pedagógushiányt, hogyan kerülik majd el az iskolák és óvodák működésének összeomlását?Továbbá magyarázatokat követelünk a kabinettől, hogy miért tesznek ismételten különbséget az egyházi és az állami iskolák között. Felháborítónak tartjuk, hogy Orbánék szemében a járvány közepén is vannak egyenlőbbek az egyenlők között. Ideje lenne végre a pedagógusokat partnerként kezelni és nem elüldözni őket a pályáról, függetlenül attól, hogy állami vagy egyházi iskolában tanítanak!
1163Dobrev KláraDKbaloldali képviselőA járvány sok dologra megtanított minket, a legfontosabb talán az, hogy embert csak ember gyógyíthat. Épp ezért tartozunk hálával azoknak, akik lassan két éve helyt állnak a covidos betegek ellátásában. De úgy látszik ezt csak a kormány nem érti és zsúfolt, zajos szálláson, méltatlan körülmények között helyezik el a Budapestre vezénylet ápolókat.
Mégis minek kell ahhoz történni, hogy végre a kormány is megértse, nem használhatják ki a végtelenségig azokat, akik hátukon viszik a magyar egészségügyet! A betegek ellátásában résztvevőket jutalmazni kellene és nem büntetni. Hogyan várhatnánk el aodafigyelést, gondoskodást, megfeszített munkát azoktól, akik a műszakjuk végén még kipihenni sem tudják magukat?!
Nem kell ahhoz egészségügyi szakembernek lenni, hogy lássuk, egy tragikusan szervezett egészségüggyel próbálja a kormány túlélni a negyedik hullámot. Orbán Viktornak és Kásler Miklósnak kutya kötelessége lenne bocsánatot kérni a megalázott ápolóktól, és azonnal biztosítani számukra az emberhez méltó pihenés körülményeit. A megbecsülésről nem elég beszélni, a kormánynak ideje tenni is érte.
1164Dr. Schmuck ErzsébetLMPbaloldali képviselőSzigorúbb szabályok bevezetését követeli az LMP a koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezése érdekében.
Az LMP szorgalmazza:
hogy a kulturális, a sport- és szabadidős létesítményeket, valamint a vendéglátóhelyeket kizárólag védettségi igazolvánnyal lehessen látogatni;
hogy a sajtót engedjék be a kórházakba;
a releváns járványadatok országos és települési szintű közzétételét;
a kötelező maszkviselést a sokak által látogatott zárt tereken;
a heti ingyenes tesztelést a köznevelési, a szociális és az
egészségügyi intézményekben a járvány terjedésének lassítása érdekében.
A társelnök elmondta: abban egyetért a miniszterelnökkel, hogy az oltás a legfontosabb védekezési eszköz, ezért mindenkinek javasolja annak felvételét.
1165hvg.hu magyar sajtóHatmillió oltottal büszkélkedik Orbán, pedig így is az EU-átlag alatt vagyunk
1166PM baloldali pártA Népjóléti Bizottság tegnapi ülésén kiderült, hogy Kásler Miklós egyáltalán nincs a helyzet magaslatán. Választ ugyan egy járványkezeléssel kapcsolatos kérdésre sem adott Szabó Tímeának, helyette cinikus beszálósokkal hárította a felelősséget. Tényleg egy ilyen embernek kellene felelni a magyar egészségügyért? Szavazz!
1167Szabó TímeaPMbaloldali képviselő❗Ma a kiskunhalasi járványkórházból megtudtam, hogy bizony orvos- és ápolóhiány miatt nem tud kinyitni az intézmény. ❗Miközben a kórházak intenzív osztályai lassan megtelnek, és Kásler maga november elejére ígérte a nyitást, addig a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az EMMI nem adja ki az újranyitáshoz szükséges engedélyt. Ennek oka, hogy bár az erre a célra épült milliárdos járványkórházban minden berendezés rendelkezésre áll, nincs elég orvos és ápoló, aki működtetni tudja azokat.
Összesen 196 dolgozóra lenne szükség, és a kiskunhalasi városi kórház ebből 68 ember tudna biztosítani, a maradék személyzetet (orvos, ápoló, betegszállító stb.) más kórházakból kellene átvezényelni, de ezt még Kásler minisztériuma nem oldotta meg.
❗Ma megkérdeztem Káslertől, hogy mikorra várható a járványkórház nyitása, amire nemes egyszerűséggel annyit válaszolt, hogy amikor szükség lesz rá.
❗Hát ehhez képest napi 5 ezer megbetegedés van, 600 ember van lélegeztetőn, és egész Európában nálunk terjed most a leggyorsabban a járvány.
❓Miniszter úr, minek építették azt a kórházat, ha üresen áll? Meddig veszélyeztetik a covidos és nem covidos betegek életét?

2021.11.17

1168Hadházy ÁkosMomentum Mozgalombaloldali képviselőPedig érdemes belegondolni, hogy a fertőzés áldozatai ugyanúgy fulladásos halált halnak, mint a hajó utasai. A "szerencsésebbeket" lélegeztetőgépen, altatva éri a halál, de mielőtt megkapnák az altató injekciót az intubáláshoz, már sok órája fuldokolnak. A kormány viszont szemmel láthatóan semmit nem hajlandó tenni a járvány ellen, sőt, békemenetekkel, pártkongresszusokkal még aktívan segíti is a terjedését. Rövidesen megint ott tartunk (ha már nem tartunk ott), hogy nem jut mindenki számára lélegeztetőgép.
Arról ne is beszéljünk, hogy a legjobb kezelés, a "műtüdő" milyen korlátozott kapacitással áll rendelkezésre. Ez az a kezelés, aminek az életét köszönheti például egy fideszes országgyűlési képviselő, de a drágasága és a szakemberigénye miatt a legtöbb betegnek ez nem jut.
1169telex.hu, merce.hu, hvg.hu, 24.hu magyar sajtóMOK: Ha nem akarunk karácsonyra rengeteg halottat, akkor szigorítás kell. Szemészeket, urológusokat, sebészeket vezényelnek át a Covid-osztályokra, az intenzív osztályok korábbi dolgozói közül sokan felmondtak vagy meghaltak – olvasható a MOK elnökségének közleményében.
1170hvg.hu magyar sajtóMájus közepe helyett 6 hónap késéssel érte csak el Magyarország a hatmillió beoltottat. Felnőttek millióit nem tudja a kormányzat rábeszélni arra, hogy beoltassa magát. Hogy kényszeríteni nem akar, annak oka lehet, hogy a választás előtt az oltásszkeptikus voksok is számítanak a Fidesznek, különben elviszi őket például a Mi Hazánk, sokkal inkább, mint a Fidesz által oltásellenesnek beállítani próbált baloldal.

2021.11.18

1171DK baloldali pártA kormány jól láthatóan semmit sem tanult a járvány korábbi hullámaiból: az égető szakemberhiány miatt a legsúlyosabb állapotú koronavírusos betegek ellátása ismét az összeomlás szélére került. Azonnali tájékoztatást és hatékony intézkedéseket várunk az intenzív osztályokon uralkodó drámai helyzet rendezésére, magyarok élete a tét!
1172DK, Dr. Oláh Lajos baloldali pártOrbánék elárulták a magyarokat, amikor kiszálltak az uniós vakcinabeszerzésből! Már fél éve figyelmeztettük őket, hogy megbocsáthatatlan hibát követnek el, ők a szokásos stílusban kioktatták a DK politikusait. Mára kiderült, hogy aggodalmunk jogos volt: jövő héten érkezik az utolsó szállítmány a legkorszerűbb vakcinából.
Ideje végre megtudnia a magyar embereknek, hogy mekkora árat fizetnek Orbán beteges politikai játszmáiért!
1173Gy. Németh ErzsébetDKbaloldali képviselőNemcsak az uniós zászlót hiányoltam a Fidesz kongresszusáról, hanem a valós problémák megbeszélését is - nem volt szó a járványkezelés elhibázottságáról, a gazdasági válság rossz kezeléséről, az elszabaduló inflációról.
Erről beszéltünk hét elején a Nap Híre ATV műsorában.
1174Vadai ÁgnesDKbaloldali képviselőÉs akkor itt van a kormány újabb intézkedése a járvány megfékezésére és a családok helyzetének javítására: Felmondási tilalom az egészségügyben és a rendvédelemben. Gratulálok! Sok ész kellett hozzá!
1175Vadai ÁgnesDKbaloldali képviselőA kormány 10 orvost küld Szlovéniába a járványhelyzet miatt.
Ezek szerint itthon minden rendben van az egészségügyben?? És már nem egy szakorvos lát el 20 intenzíves beteget?
1176Barkóczi BalázsDKbaloldali képviselőA Demokratikus Koalíció megbocsáthatatlannak tartja, hogy Orbánék képzelt szabadságharcuk hevében magyar emberek életeit tették kockára. Világosan látszik, hogy a harmadik oltásokat igénylő magyarok túlnyomó többsége Pfizer-vakcinát kér. Ezzel szemben Orbánák másfél hónapja ködösítenek és nem mondják meg, hogy melyik típusú vakcinából pontosan mennyi van készleten. A Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, hogy azonnal adjon tájékoztatást, ha ilyen nagy mértékben bíznak a magyarok a Pfizer vakcinájában, meddig tarthat ki a mostani, egyben utolsó készlet. Ideje végre megtudnia a magyar embereknek, hogy mekkora árat fizetnek Orbán beteges politikai játszmáiért.
1177LMP baloldali pártAz Orbán-kormány ismét nem mer felvállalni komoly intézkedéseket, nem köti védettségi igazolványhoz az egyes szolgáltatások igénybevételét, az iskolákban az igazgatókra terheli a felelősséget, az óvodákról, bölcsődékről pedig szót sem ejtett, ahogyan arról sem, hogy kötelezően és ingyenesen tesztelnék a pedagógusokat, diákokat, vagy rendeznék a fertőzöttek táppénz helyzetét.
1178Orosz AnnaMomentum Mozgalombaloldali képviselőSzemmel láthatóan az Orbán-kormány újra elvesztette a járvány feletti kontrollt. Naponta több mint százan vesztik életüket a kórházakban, rekord közeli a lélegeztetőgépen kezelt betegek száma is. Közben a leghatékonyabb, legmodernebb vakcinából kifogyhatunk, mert a kormány egyedüli uniós tagállamként lemondott a közös beszerzésről. Ha mindez nem lenne elég, csak Bulgáriában rosszabb a felhasznált oltások aránya. A kormány minden fenyegetéstől meg tudja védeni a magyarokat, kivéve a valóditól, és ez most több ezer magyar ember életébe kerül.
1179MSZP baloldali pártAz új szabályozás szerint az időseket akár pozitív gyorsteszt-eredménnyel is visszaengedhetik a kórházakból az idősotthonokba. Több mint 32 ezer ember halála után ez olyan súlyos felelőtlenség, amelynek életekben mérhető következménye lesz. Azonnal meg kell változtatni a kórházban ápolt covid-betegek hazabocsátására vonatkozó eljárásrendet!
1180MSZP baloldali pártMüller Cecília tényleg úgy gondolja, hogy a járvány negyedik hullámában, amikor ismét napról nap növekszik mind az elhunytak, mind a fertőzöttek száma, akkor az a feladata, hogy elősegítse a fertőző emberek közösségbe való visszatérését? Ez lenne a felelősségteljes járványkezelés?
1181Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőAzért az aljas gengszterizmusnak az egy nagyon magas foka, amikor a soktízezer magyar ember életét követelő járványon is képesek undorító módon nyerészkedni a fideszesek.
1182PM baloldali pártBárcsak ilyen egyszerű lenne! Elhisszük, hogy Kásler Miklós nem aggódja túl a járványkezelést, ahogy a kormány többi tagja sem, de mi úgy gondoljuk, hogy a magyar embereknek igenis jár a szakszerű ellátás!
1183Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőMegbízható forrásaim szerint az elmúlt időszakban a külügyi- és más tárcák egyes vezetői rendkívüli negyedik oltásban is részesülhettek: hivatalosan az alacsony antitest-számuk miatt, valójában azért, mert a kormányzati propagandának való kényszerű megfelelés miatt keleti oltóanyagot kaptak, ez viszont bilaterális megállapodások hiányában érdemi hátrányt okoz az utazásaik során.
1184Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőMájus közepe helyett tegnap, november közepén érte csak el a hatmilliót azoknak a száma, akik legalább egy oltást kaptak. Az MSZP szerint épp a kormány laza járványügyi intézkedései csökkentik az oltási kedvet.
1185Jobbik baloldali pártÚgy tűnik, Merkely személyében komoly kihívója akadt Müller Cecíliának, Kásler Miklósnak, vagy éppen Orbán Viktornak, akik a járvány felbukkanása óta már több felelőtlen kijelentéssel fokozták a bajt.
1186Karácsony GergelyPMbaloldali képviselőA járványgörbe alakulása mellett nem várhatunk tovább a döntésképtelen kormányra. A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésére azt a javaslatot terjesztem elő, hogy ha addig nem lép maszkviselési ügyben a Kormány, akkor a Közgyűlés jövő szerdán alkosson rendeletet arról, hogy jövő csütörtöktől Budapesten a nyilvánosság számára nyitva álló, de zárt terekben a tavaszihoz hasonlóan legyen kötelező a maszkviselés.
A helyzet drámaisága és a kormányzati semmittevés mára eljutott odáig, hogy a Fővárosi Közgyűlés a közösségi együttélés alapvető szabályának minősítse Budapest területén a jelzett körben a maszk kötelező viselését. A maszkot az előírt helyen nem viselőket elsősorban figyelmeztetni kell, csak ezt követően lehet legfeljebb kétszázezer forintos pénzbírságot kiszabni. Őszintén remélem, hogy bírságolásra egyáltalán nem lesz szükség. Ezúton is szeretném megköszönni a budapestiek együttműködését: amióta kötelező a maszk használata a közösségi közlekedés járatain még nem kellett komoly büntetéseket kiosztani, a legtöbben fegyelmezetten viselik a maszkot.

2021.11.19

1187DK baloldali pártOrbán reggeli interjújában maga ismerte be, hogy a negyedik hullám rárúgta az ajtót az országra. Valódi tájékoztatásról azonban ne is álmodjunk: válaszok helyett csupán egy mágikus dossziét emlegetett, amiben állítólag minden megtalálható.
Elegünk van a mellébeszélésből, követeljük, hogy hozzák nyilvánosságra az emlegetett dossziét! A tisztességes tájékoztatás hiánya emberéletekben mérhető, Orbánnak ezt nem sikerül megértenie!
1188Vadai ÁgnesDKbaloldali képviselőÉs akkor itt van a kormány újabb intézkedése a járvány megfékezésére és a családok helyzetének javítására: Felmondási tilalom az egészségügyben és a rendvédelemben. Gratulálok! Sok ész kellett hozzá!
1189Dr. Bősz AnettDKbaloldali képviselőAz egészségügyben és a rendvédelemben bevezetett felmondási tilalom annak bevallása, hogy nagyon súlyos a járványhelyzet, és a kormány nem tudja kezelni.
1190LMP baloldali pártDr. Keresztes László Lóránt az ATV Start vendége volt, ahol több téma mellett a kormány felelőtlen járványkezeléséről is beszélgettek.
1191Schmuck ErszébetLMPbaloldali képviselőAz Orbán-kormány ismét nem mer felvállalni komoly intézkedéseket, nem köti védettségi igazolványhoz az egyes szolgáltatások igénybevételét, az iskolákban az igazgatókra terheli a felelősséget, az óvodákról, bölcsődékről pedig szót sem ejtett, ahogyan arról sem, hogy kötelezően és ingyenesen tesztelnék a pedagógusokat, diákokat, vagy rendeznék a fertőzöttek táppénz helyzetét.
1192Tetlák ÖrsLMPbaloldali képviselőTeljes egyetértéssel osztom meg Bárány Zsolt, a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója tájékoztatását, hogy miért nem lesz oltópont a szakrendelő az akcióhét alatt.
Vigyázzanak magukra és egymásra, jelentkezzenek a harmadik oltásra, az első kettőre pedig még inkább!
1193PM baloldali pártA kormány szerint minden rendben van a betegellátásban, miközben újra elhalasztják a műtéteket, csúcson a napi halálozás, és egész Európában nálunk terjed most a leggyorsabban a járvány.
De persze bízzunk a Tízparancsolatban!
1194PM baloldali pártKásler miniszter az éves miniszteri meghallgatásán azt mondta, a kiskunhalasi járványkórház akkor lesz megnyitva, ha szükség lesz rá.
Mai adatok: 11 289 fő új fertőzött, lélegeztetőgépen 613-an vannak, elhunyt 135 beteg.
Kásler úr, mégis minek kell még történnie, hogy „szükség legyen” arra a kórházra?
1195Momentum Mozgalom baloldali pártA koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kidurrantotta az orbáni gazdaságpolitikai lufit és ennek mindannyian isszuk a levét: az elszabaduló árak, a gyenge forint, államháztartási hiány lett a tizenegy éve tartó szabadságharc eredménye.
1196Orosz AnnaMomentum Mozgalombaloldali képviselőAz Orbán-kormány képtelen megvédeni az országot a járványveszélytől.
Nem csoda az elégedetlenség:
- visszatartott, eltitkolt adatok,
- alacsony átoltottság,
- tragikus halálozási statisztikák,
- túlárazott beszerzések,
- össze-vissza kapkodás,
- elmulasztott szigorítások,
- egyre növekvő orvos- és ápolóhiány
jellemzik a Fidesz járványpolitikáját.
1197Bangóné Borbély IldikóMSZPbaloldali képviselőAzoknak az idős embereknek az életét veszélyezteti a kormány, akik nagyon hamar megfertőződhetnek.
Nem tud a kormány tanulni az első három hullámból, ugyanazokat a hibákat követi el és nem érteni, hogyan kockáztatja tízmillió ember életét Orbán és kormánya.
1198MSZP baloldali pártOrbánék tönkretették az egészségügyet, nem költenek rá elég pénzt, nincs szűrés és nincs hatékony oltáspárti kampány! Helyette van mellébeszélés, információ-eltitkolás és felelősséghárítás!

2021.11.20

1199Barkóczi BalázsDKbaloldali képviselőA koronavírus-járvány idején a kormány minden terhet és felelősséget az önkormányzatokra rakott, miközben egy fillér segítséget nem adtak a védekezéshez, a megszaporodott feladatok ellátásához. Most pedig ismételten az itt lakókat sarcolják. A kormány célja egyértelmű: végletekig büntetni az ellenzéki vezetésű kerületeket és Budapestet. Ezek után azonban nekünk, XV. kerületieknek is egyértelmű a célunk: jövő tavasszal egyszer és mindenkorra véget vetni a kicsinyes politikai bosszúk korszakának, amelynek a kerületünk lakói látják a kárát!
1200Szél BernadettMomentum Mozgalombaloldali képviselőA kormány és az állami szervek tájékoztatása mára önmaga paródiájává vált: úgy védekezünk, hogy eltitkoljuk a védekezéshez szükséges adatokat. A titkolózási kórság mára olyannyira áthatja az egész államszervezet működését, hogy nem a közérdekű adatok nyilvánossága, hanem azok eltitkolása az alapértelmezett.

2021.11.21

1201Vadai ÁgnesDKbaloldali képviselőMüller Cecília karácsonyi receptet oszt meg a nyugdíjasoknak küldött propagandaújságban.
Esetleg buzgárkodhatna a kórházi fertőzések, no meg a megfelelő ellátás érdekében is!
1202Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőNincs elég hely felsorolni a Fidesz-elit elmúlt évtizedes bűneit, de kétségtelenül a legundorítóbb és leggyomorforgatóbb tettük a halálos covid-járványon való, állami szinten szervezett nyerészkedésük volt. Nehezen is találom a szavakat és kifejezetten vissza kell fognom magamat, hogy ne használjak durvább kifejezéseket ezekre az emberekre, de én akkoris kimondom: aljas halálkufárok! És bűnrészes benne mindenki, aki ehhez asszisztált, tűrt, vagy csak félrenézett.
Vérlázító, ahogy a kormányzati megmondóemberek még most is gőgös felsőbbrendűséggel oktatnak ki bárkit, aki kérdéseket tesz fel a járványkezeléssel kapcsolatban és döfik azonnal oda, hogy az ellenzék „oltásellenes”, az ellenzék „ráront a nemzetére”. Hogy nem szégyellitek magatokat?! Hogy nem süllyedtek el összeroppant gerincetek súlya alatt?! Hogyan tudtok minden reggel tükörbe nézni azok után, hogy még a többtízezer tisztes magyar ember halálát követelő járvány közepén is csak a lopáson járt az eszetek?! Milyen emberből vagytok ti?!
1203Népszava magyar sajtóMivel a kormány a tomboló járvány ellenére továbbra sem tartja szükségesnek, hogy az operatív törzs napi sajtótájékoztatókat tartson, sőt a hétvégén járványügyi adatokat sem közöl, ezért Magyarországon vasárnap is csak a pénteki adatok állnak rendelkezésre.

2021.11.22

1204Hohn KrisztinaLMPbaloldali képviselőÉppen itt az ideje! A bíróság helyesen döntött!
1205PM baloldali pártMai hír, hogy megtelt a Dél-pesti centrumkórház intenzív osztálya.
A kormány 10 Parancsolatügyi minisztere közben úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne és szerinte a kiskunhalasi, több milliárdért felhúzott járványkórházat még nem szükséges megnyitni.
1206PM baloldali pártAz elmúlt három napban összesen 27 209 új fertőzöttet igazoltak. Az elmúlt három napban elhunyt 392 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 33 172 főre emelkedett.
Mi lenne, ha nem tudnátok pontosan, mit kell tenni?
1207Dorosz DávidPMbaloldali képviselőTuzson Bence a parlamentben is dicsekedett a Dunakeszi szakorvosi rendelő felújításával. A felújítás örvendetes bár "természetesen" Tuzson Bence nem említette, hgy ebben is mekkora volt az uniós támogatás szerepe. Arról viszont nem beszél Tuzson Bence és nem kérdezi meg az egészségügyért "felelős" minisztert, hogy mit tesznek az egyre növekvő várólisták ellen. Nemrég valaki arról írt, hogy amikor a hosszú várakozás utánra kapott időpontját lemondták, új időpont helyett azt mondták, hogy néhány hét múlva jelentkezzen, hogy majd akkor kaphat időpontot - még későbbre.A Fideszt persze ez kevésbé zavarja, mert gazdag haverjaik jól keresnek a magánegészségügyben. De mi van azokkal, akik nem tudják megfizetni az egészégügyet? Tuzson Bencét nem érdekli, hogy mennyit kell várniuk?
1208Szabó TímeaPMbaloldali képviselőMegtelt a Dél-pesti centrumkórház intenzív osztálya, de a kiskunhalasi, több milliárdért felhúzott járványkórházat Orbán és Kásler szerint még nem szükséges megnyitni.
Elvetemült bűnözők.
1209Hadházy ÁkosMomentum Mozgalombaloldali képviselőAz ostoba kormánynak csak a hatalom a fontos, ezért nem engedte eddig, hogy a bonyolult regisztráció nélkül szerezzenek védettséget az emberek: kellett az e-mail címük, hogy küldhessék a propaganda üzeneteket. Az ellenzék és a szakma régóta követeli a bonyolult regisztráció eltörlését. Ha az ostoba és hatalommániás kormány hallgatott volna a józan eszére, ezeknek az embereknek a nagy részét nem a tomboló járvány közepén összevezetve kellene oltani.
1210Szabad Európa magyar sajtóDe Magyarországon csak a fővárosi önkormányzat által működtetett Pesti Úti Idősek Otthona lett a halálgyár szinonimája. A miniszterelnök kijelentette, hogy „az ellenzék még egy idősotthon működtetésével sem képes megbirkózni”, a Fidesz-média heteken át gyilkosozta az ott dolgozókat, a kormány hatalmas médiashow-t produkálva vitetett kórházba egyszerre majdnem kétszáz embert onnan; az intézmény akkori vezetője a támadásoktól összeomlott és lemondott.

2021.11.23

1211Vadai ÁgnesDKbaloldali képviselőEMMI: Kásler “heroikus küzdelmet vezet a koronavírus világjárvánnyal szemben.”
Mi volt abban a hősies, hogy betegeket raktak utcára és leállította a mellrákszűrést, miközben Mátyás király csontjait keresgélte?
1212Dr. Keresztes László L.LMPbaloldali képviselőSZIJJÁRTÓ: "Magyarország az egyik legsikeresebb választ adta a járványra Európában".
Önöknek erről mi a véleménye❓
1213Szabó TímeaPMbaloldali képviselőSzijjártó szerint Magyarország adta Európában a legsikeresebb választ a koronavírus-járványra. Akkor még egyszer: 1. Az Unióban lakosságarányosan nálunk haltak meg a 2. legtöbben a járvány miatt. Csak Bulgáriában haltak meg többen. 2. Átoltottságban Magyarország a 19. az Unióban. Gyengébbek kedvéért: ez katasztrofális eredmény!
1214Tordai BencePMbaloldali képviselőKásler: Nem tudok mondani egyetlen körülményt sem az elmúlt évben, amit ne helyesen ítéltünk volna meg. Valóság: https://bit.ly/3DNONdE
1215Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőKutyakötelessége lenne visszalépni a magyar kormánynak az Európai Unió újabb, közös vakcinabeszerzési folyamatába; annak felmondása elfogadhatatlan és gyalázatos. Ha a mostani kormány nem teszi meg, a választások után győztes ellenzék alakította új kormány majd megteszi.
Az MSZP politikusa szerint az újabb uniós vakcinabeszerzésből történt kilépést is inkább a nyerészkedés motiválja, hiszen a Debrecenbe tervezett Nemzeti Oltóanyaggyárban a hírek szerint egyelőre csak uniós engedéllyel nem rendelkező keleti vakcinákat fognak gyártani. „A Nemzeti Oltóanyaggyár egy fideszes buli, de a mi életünk nem az!”
1216MSZP baloldali pártAz átoltottság növelésének megoldása itt van a Fidesz-kormány orra előtt: töröljék el a regisztrációt és mostantól legyen folyamatosan „oltási akcióhét”!
Persze értjük, hogy a kémprogramokat működtető Orbán-kormány betegesen vonzódik az adatgyűjtéshez, de az emberek életének megmentése most mindennél fontosabb!
1217Komjáthi ImreMSZPbaloldali képviselőTÖBB MILLIÁRD FORINTNYI COVID-TESZTET SEMMISÍT MEG A KORMÁNY, AHELYETT, HOGY INGYEN ADTA VOLNA A MAGYAROKNAK?
És nem sül le a képetekről a bőr?
1218Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőVégtelenül undorít, hogy a NER felső/belső körei még a halálos áldozatokkal járó járványon is képesek voltak nyerészkedni. Ezeknek tényleg semmi sem szent.
1219Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselő5 MILLIÁRD FORINTNYI COVID-TESZTET SEMMISÍT MEG A KORMÁNY, AHELYETT, HOGY INGYEN ADTA VOLNA A MAGYAROKNAK...
1220Mesterházy AttilaMSZPbaloldali képviselőEz aztán az üzlet! Orbán vett 5 milliárdért PCR teszteket, amiket aztán hiába könyörögtünk, egyszer sem használták, pedig életeket menthetett volna, most pedig 200 millió forintba kerül, hogy megsemmisítsék. Értitek? Én nem értem. Ha létezik alávaló, aljas pazarlás a köz vagyonával, emberéletekkel való aljas játszadozás, akkor ez az. Sürgős lemondásokat várunk el az Orbán-kormánytól!
1221hvg.hu magyar sajtóA vakcinaadatokkal kapcsolatban Ferenci elképesztőnek tartja, hogy a koronavírus elleni oltások kapcsán a mai napig egyetlen egy jelentést, egyetlen számot vagy betűt nem tett közzé a népegészségügyi rendszer.
Ferenci ezután pozitív példákat is felhoz külföldről a járványügyi adatszolgáltatásra, és elképesztőnek nevezi, hogy a magyar hivatalos oldal még azt a kevés számú adatot is, amit közöl, kizárólag a járvány kezdete óta összegzett formában teszi. Vagyis, ha valaki az aktuális helyzetre kíváncsi, akkor minden nap fel kell írnia, és kivonnia az előző számból.
1222hirklikk.hu magyar sajtóTavaly, a kapkodó és átláthatatlan kormányzati beszerzések alatt nem csak lélegeztetőgépeket vásárolt nagy mennyiségben a kormány, hanem PCR-teszteket is. Aztán a járványt azzal is rosszul kezelték, hogy nem végeztek elég tesztet.

2021.11.24

1223Momentum Mozgalom baloldali pártA Fidesz egy világjárvány közepén valódi tájékoztatás helyett inkább kampányt indított az ellenzék ellen. Ezzel szemben Romániában minden nap közzé teszi a kormány a legfontosabb adatokat és a tájékoztató weboldalon minden információ megtalálható bárki számára. Románia mellett még Észak-Macedónia is előrébb jár nálunk ezen a téren.
1224Szél BernadettMomentum Mozgalombaloldali képviselőMiféle kormányzás zajlik Magyarországon? Milliárdokért beszerzünk teszteket, majd nem adjuk oda azoknak, akiknek az adójából megvásárolták? Hogy van ez? A járványhelyzet kritikus: azt várom a kormánytól, konkrétan a "nemzetközileg is elismert orvos professzor minisztertől", aki állítólag "heroikus küzdelmet vezet a koronavírus világjárvánnyal szemben", hogy legyen olyan heroikus, és biztosítson ingyen tesztelést azonnal!
1225Mesterházy AttilaMSZPbaloldali képviselőEz aztán az üzlet! Orbán vett 5 milliárdért PCR teszteket, amiket aztán hiába könyörögtünk, egyszer sem használták, pedig életeket menthetett volna, most pedig 200 millió forintba kerül, hogy megsemmisítsék. Értitek? Én nem értem. Ha létezik alávaló, aljas pazarlás a köz vagyonával, emberéletekkel való aljas játszadozás, akkor ez az. Sürgős lemondásokat várunk el az Orbán-kormánytól!
1226DK baloldali pártAz a kormány nem maradhat a helyén, amely a járvány negyedik hullámának közepén újabb gazdasági tragédiát szabadít a magyar emberek nyakába!
1227Jobbik baloldali pártSzámtalanszor javasoltuk, kérleltük a Fidesz padsoraiban ülő honatyákat, hogy legalább a tesztet – ha már mást nem –, legalább azt tegyék ingyenesen elérhetővé a magyar emberek biztonsága érdekében. Minden észérvünk süket fülekre talált, az egyébként is omladozó egészségügy pedig minden eddiginél nagyobb nyomás alá került.
Sok ezer áldozat után pedig megadja a végső kegyelemdöfést a Fidesz: Lejárt PCR-teszteket semmisítenek meg!
1228DK baloldali pártOrbán a kórházak adósságára, ne a faluja focicsapatára költsön! Egy világjárvány közepén különösen felelőtlen és visszataszító az, ahogy a miniszterelnök az egészségügyet kezeli.
Követeljük, hogy a kormány azonnal rendezze a kórházak adósságát!
1229DK, Kálmán Olga baloldali pártTegnap kiderült: a kormány ötmilliárd forint értékben semmisít meg PCR-teszteket, mert lejárt a felhasználási idejük, a megsemmisítésre pedig újabb 200 millió forintot költ el.
Követeljük, hogy ha már a nyugati országokban egyszer sem kell fizetni a tesztelésért, akkor a kormány legalább a lejárathoz közeledő PCR-teszteket tegye ingyenesen elérhetővé, hogy ne mi legyünk az egyik legkevesebbet tesztelő ország!
Kövesd élőben és oszd meg Kálmán Olga online sajtótájékoztatóját!
1230Dr. Bősz AnettDKbaloldali képviselő5 milliárd forintnyi PCR-tesztet semmisítenek meg, 200 millió forintért. Lejártak. Nem használta el őket a kormány
1231Barkóczi Balázs, Hajdu LászlóDKbaloldali képviselő40 milliárdos kórházi adósság
650 hiányzó háziorvos
2500 felmondott egészségügyi dolgozó
12 év orbánizmus…
1232Hohn KrisztinaLMPbaloldali képviselőA magyar ember háromszor fizeti ki a PCR teszt árát... 1 a beszerzéskor, 2.a teszteléskor, 3. A megsemmisítéskor! Ez több mint bűn! Ez hiba!
1233Dr. Keresztes László L.LMPbaloldali képviselőSajtóhírek szerint a JÁRVÁNY közepén megsemmisíttetnek 5 Mrd Ft értékű PCR-tesztet, mert lejártak! Ez lenne a „sikeres” járványkezelés?
A döntéshozóknak vállalniuk kell ezért a felelősséget❗️
1234PM baloldali pártNem tudjuk, hogy mennyi az aktív kórházi ágyak száma, ahogy azt sem, hogy a kórházban kezeltek közül hányan és mikor kapták meg a második, esetleg harmadik oltásukat. Pontosabb adatokra lenne szükség? Szavazz!
1235PM baloldali pártA mi fantasztikus kormányunk épp 5 milliárd forint értékű PCR-tesztet dob ki, mert lejárt a szavatossága. ♂️ Hiába, na. Járványkezelésben nincs párja Orbánnak és bandájának. Szeptember végén kinevette a Fidesz az ingyenes tesztelés ötletét, ma Orbán 200 millióért semmisít meg 5 milliárdnyi lejárt tesztet. Nemzetellenes, alkalmatlan banda!
1236PM, Barabás RichárdPMbaloldali pártLegyen vége a kárt okozó titkolózásnak! – A Párbeszéd teljes körű átláthatóságot követel a járványadatokkal kapcsolatban
Barabás Richárd online sajtótájékoztatója
#Párbeszéd
1237Szabó TímeaPMbaloldali képviselőMegérkezett Magyarországra az utolsó Pfizer szállítmány. A magyar kormány egyedüliként az Unióban nem rendelt többet a nyugati vakcinából.
Jövőre az új kormány nem lesz ilyen felelőtlen, a legfontosabb az emberek védelme, nem a felcsúti focicsapat.
1238Szabó TímeaPMbaloldali képviselőNem azzal van baj, hogy őrzik Káslert, hanem azzal, hogy Orbánnal együtt lepusztították az egészségügyet és napi szinten százezrek életét veszélyeztetik.
1239Szabó TímeaPMbaloldali képviselőMelyik európai kormány csinálja meg tényleg, hogy 5 milliárd forint értékben PCR teszteket semmisít meg ahelyett, hogy odaadta volna ingyen az embereknek, ahogy azt Ausztriában vagy Angliában teszik?
Ezek tényleg azt hiszik, hogy büntetlenül herdálhatják a pénzünket és az egészségünket.
1240Kocsis-Cake OlivioPMbaloldali képviselőA kormány 200 millió forintért semmisít meg 5 milliárdért beszerzett PCR-teszteket. A Párbeszéd már tavaly is azt az álláspontot képviselte, hogy minél szélesebb körben, minél nagyobb gyakorisággal teszteljék az embereket a járvány megfékezésének érdekében – amikor egy bő éve arról kérdeztem Orbán Viktort a parlamentben, hogy bevezetik-e a lakosság ingyenes tesztelését, már a kérdés felolvasásakor hahotáztak a fideszes képviselők.
Mint tudjuk, az ingyenes tesztelés elmaradt, pedig ez az eset is azt bizonyítja, hogy lett volna miből. A kormány hozzáállását tanúsítja egyébként Orbán Viktor parlamenti válasza is, aki a tesztelés helyett inkább rovarhotelekről beszélt...
1241Blikk magyar sajtóAz iskolákban rosszabb a helyzet mint valaha, élesedik az oltott-oltatlan ellentét ott is

2021.11.25

1242Momentum Mozgalom baloldali képviselőA magyar járványkezelés két arca Kásler Miklós, egészségügyért is felelős miniszter, és Müller Cecília tisztifőorvos. Legalábbis kellene, hogy ők legyenek azok, de egyikükből sem sikerül a szakemberek számára is értelmezhető adatokat kisajtolnia a sajtónak, vagy akár a víruskutató tudósoknak. Kásler Miklós egy hosszú, 44 perces interjút az Inforádiónak, de semmi érdemi információt nem mondott a járványkezelésről és a vírushelyzetről. Az emberek NEM BÍZNAK a magyar kormányban, de a fenti példák miatt nincs is min csodálkozni... Propaganda és titkolózás helyett valódi tájékoztatásra van szükség!
1243Szél BernadettMomentum Mozgalombaloldali képviselőA veszélyhelyzet újabb meghosszabbítása az országgyűlési választásokon túlra a Fidesz újabb választási csalása, alapvető jogaink korlátozása és a kormány ellenőrzésének ellehetetlenítése.
Ami itt folyik, az a járvánnyal való gátlástalan és erkölcstelen visszaélés. Miközben egy használható egészségügyi miniszterünk sincs, a teljhatalom és a kormányzati döntések feletti kontroll teljes hiánya állandósult.
Minden létező hatalmat magukhoz ragadnak a járvány hatékony kezelésére hivatkozva, de képtelenek alapvető járvanyügyi döntéseket meghozn
1244Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőTovábbra sem hozza nyilvánosságra a Fidesz-kormány a járványkezeléssel összefüggő közérdekű adatokat. Gyalázatos, hogy minden törvényi és erkölcsi előírást megszegve titkolóznak a magyar emberek előtt. Az Óbudai Egyetem docense legutóbb már azt írta: “életveszélyes”, ha nem közlik a legfontosabb járványügyi adatokat. Ha azt hiszik, hogy ezt megússzák, rosszul hiszik. Jogunk van megismerni a covid-betegek oltottsági adatait!
1245Jakab PéterJobbikbaloldali képviselőA választót nem minősíteni kell, hanem informálni. Tájékoztatni. Hitelesen. Végül megadni neki a szabad választás lehetőségét. A felsoroltak közül egyik sem a Fidesz erőssége. Helyette köteleznek és lehülyéznek. Mindenkit, aki másként gondolkodik, mint ők.
Én viszont szeretnék mindenkit meggyőzni az oltásról, de senkit sem köteleznék rá. Mert a szabad választás lehetősége mindenkinek jár.
1246Jobbik baloldali pártTeljesen érthetetlen és végtelenül aljas!
Ezekkel a szavakkal lehet leírni Orbán Viktor és a Fidesz a járvány alatt tanúsított magatartását. Rekordszámú halálozások mellett volt pénz propagandára, a korlátlan hatalom bbetonozására, dübörgött a korrupció.
Mindent megtettek a hatalomért, de a legkevesebbet sem voltak képesek a magyar emberek biztonsága érdekében.
1247DK, Varga Zoltán baloldali pártAz oltási hajlandóságot a járványadatok nyilvános közlésével lehetne növelni, de a kormány ezeket a járvány kezdete óta szigorúan titkolja.
Elég volt a titkolózásból! Követeljük, hogy hozza nyilvánosságra a kormány, hogy hány oltottat és oltatlant ápolnak kórházban!
Kövesd élőben és oszd meg Varga Zoltán online sajtótájékoztatóját!
1248Hohn KrisztinaLMPbaloldali képviselőMegfelelő finanszírozásra van szüksége a kórházaknak! Amennyiben az adott intézmény gazdálkodása szabályszerű a kormánynak át kell vállalnia az adósságot!
1249PM, Mellár Tamás baloldali pártSe elegendő védőfelszerelés, se anyagi és szakmai megbecsülés, helyette parancsuralom: Orbán Viktor ismét felmondási tilalmat rendelt el az egészségügyi dolgozóknak. A kormány túszként, és nem partnerként tekint a frontvonalban dolgozókra.
1250Tordai BencePMbaloldali képviselőLázár János lehülyézett több millió magyar embert, amikor az oltatlanoknak üzent: szerinte "mindenkinek jogában áll hülyének lenni és jogában áll meghalni”.
A Fidesz-kormánynak viszont nem áll jogában elbliccelni a járványkezelés munkáját, nem áll jogában eltitkolni a járványügyi adatokat, nem áll jogában több tízezer magyar ember élete árán elmenekülni a kockázatos, de felelős politika elől, nem áll jogában áthárítani másra az őket terhelő döntések meghozatalát, nem áll jogában szétlopni a járványkezelésre fordított forrásokat, nem áll jogában kidobni 5 milliárd forintnyi PCR-tesztet, miközben az emberek tízezreket kell költsenek a tesztelésre, és mindezek után különösen nem áll jogában lehülyézni azokat, akiknek az elmúlt másfél év aljas és hazug politikai kommunikációja után nincs bizalmuk a kormány és/vagy az oltások iránt.
Szégyelld magad, Lázár János!
1251444.hu magyar sajtóTöbben vannak lélegeztetőgépen, mint a második hullám csúcsán
1252telex.hu magyar sajtóMegjelent Káslerék tanulmánya a vakcinák hatékonyságáról, de fontos kérdésekre nem ad választ

2021.11.26

1253DK, Hajdu László, Barkóczi Balázs baloldali pártA kormány életében először találkozott egy valós ellenséggel, amit nem ő talált ki, és egyből ki is derült, hogy tökéletesen alkalmatlan a kormányzásra.
Hazánkban nincs ingyenes tesztelés, nincs kontaktkutatás, és nincs valódi járványvédelem, ennek köszönhetően pedig Magyarországon lakosságarányosan négyszer annyian halnak meg koronavírusban, mint az EU-ban!
Kövesd élőben és oszd meg Barkóczi Balázs online sajtótájékoztatóját!
1254DK, Gy. Németh Erzsébet baloldali pártOrbánék visszakönyörögték magukat az uniós vakcinabeszerzésbe. Megmondtuk? Megmondtuk. Akkor ők letámadtak minket. Újabb bizonyíték Orbánék őrületes inkompetenciájára.
Ha nem képesek felelős döntéseket hozni még egy világjárványban sem, akkor a jövő évi választásokig hallgassanak meg minket, utána jövünk és megszabadítjuk őket a kormányzás terhétől!
1255PM baloldali pártHogy mire gondolt Orbán, amikor ezt mondta ma reggel a Kossuth Rádióban a miniszterelnöki „interjú” közben, az nem teljesen világos, mert sajnos ma már 162 újabb áldozatot jelentettek.
Ennyi embert a 3. hullám csúcsán vesztettünk naponta. De Orbán és Kásler szerint mindent megtettek/megtesznek, Szijjártó szerint pedig Európa legjobb védekezését hajtotta végre a kormány.
1256Tordai BencePMbaloldali képviselőOrbán egy hete: „A végén mindenkinek be kell majd oltania magát, még az oltásellenesek is rá fognak arra jönni, hogy vagy beoltják magukat, vagy meghalnak. ”
Ehhez képest ma:
„Riporter: A német egészségügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy a tél végére lesznek gyógyultak, lesznek oltottak meg lesznek halottak. (...)
Orbán: Nagyon durva mondat, én nem mondanék le egyetlen emberről sem. Majd meglátjuk, hogy lesznek-e halottak. Látjuk a statisztikákat, de hogy mondjam, ezzel a lelkülettel nem lehet hozzáállni a dologhoz.”
A számok: Covid-halálozás 1 millió főre, 7 napos mozgóátlag (https://ourworldindata.org/covid-deaths)
Németország 4,25
Magyarország 19,20
Na, akkor, Orbán úr, vegyenek vissza az arcukból, és kezdjenek el villámgyorsan dolgozni, mert a Fidesz-kormány elszabotált járványkezelése miatt úgy hullanak a magyar emberek, mint a legyek!
1257Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőBREAKING NEWS: Magyarország visszakéredzkedett az uniós vakcinabeszerzésbe, hogy Pfizerrel olthassák a gyerekeket
1258Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőOrbán azt mondta: “mindenkit meggyógyítanak”, aki elkapja a fertőzést.
Csak az elmúlt egy hétben több mint EZER magyar halt meg a covid miatt…
1259MSZP baloldali pártAz egész országnak az az érdeke, hogy minél többen védettek legyenek a koronavírus súlyos hatásaival szemben. Számunkra a megoldás egyértelmű: a jövőben regisztráció nélkül oltsanak tovább!
1260Momentum Mozgalom baloldali párt❗ Nem az oltási hetet kell hosszabbítgatni, hanem a regisztrációt kell eltörölni!
1261Telex magyar sajtóGulyás szerint bölcs döntés volt májusban kimaradni az uniós vakcinabeszerzésből, de most kiderült, hogy a kormány már szeptemberben visszakéredzkedett

2021.11.27

1262Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőA Fidesz miatt nem EUs vakcinát kaptál és nem tudsz utazni? Nyugi! Orbán elintézte: mától a Maldív-szigetekre beengednek(ujhelyi)
1263MSZP baloldali pártA koronavírus-járvány elégtelen kezelése és a hibás gazdaságpolitika következtében az elmúlt években sokak élete lett sokkal nehezebb.
1264Momentum Mozgalom baloldali pártA TÖBBSÉG SZERINT ELÉGTELEN A KORMÁNY VÁLSÁGKEZELÉSE
1265Jobbik baloldali pártMiért lehet több milliárd forintnyi lejárt teszt Magyarországon⁉️

2021.11.28

1266PM baloldali pártMit csinál Müller Cecília a járvány közepén? A: azon dolgozik, hogy minél kevesebb ember veszítse életét? B: teqball bemutatót néz Oroszországban Szijjártóval? Vigyázat, becsapós kérdés!
Vajon ezért késlekednek még mindig a járványadatokkal?
1267Karácsony GergelyPMbaloldali képviselőAz Európai Unió a Helyreállítási Alapon keresztül segíti tagállamait, hogy talpra tudjanak állni a koronavírus-járvány nyomában fellépő gazdasági válságból. Az Uniónak azonban feltételei voltak, a források felhasználásáról folyó tervezésbe be kellett volna vonni a civileket és az önkormányzatokat is. Ez nem történt meg.
Terveinket sem fogadták el, annak ellenére, hogy Budapestet nagyon komolyan sújtotta a válság. Saját költségeinken kellett megszervezni a járvány elleni védekezést, az Orbán-kormány ezzel szemben nem csak hogy hátat fordított a budapestieknek, de egyszerűen lemondott a több milliárd forintos támogatásról, mert nem volt hajlandó elfogadni a korrupcióellenes intézkedéseket. Nekik csak akkor kell támogatás az EU-tól, ha azt az oligarcháikra költhetik.
Válaszoljon erre a Fidesz-központ! Miért nem fogadták el a terveinket? Hogy mertek lemondani a magyar adófizetőknek járó támogatásról?
1268Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselő‼ Még mindig nem készült el az Orbán Viktor által nyáron beígért tanulmány, ami azt vizsgálja, miért van jóval több áldozata a koronavírusnak Magyarországon, mint például Ausztriában.
1269MSZP baloldali pártAz oltási hét eredményei is bizonyítják, hogy regisztráció nélkül sokkal nagyobb az oltási hajlandóság. Nem az oltási akcióhetet kell hosszabbítgatni, hanem eltörölni a regisztrációt, és beoltani minél több embert.

2021.11.29

1270Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőHOPPÁ! Pénzmosás miatt razziáztak annál a maláj üzletembernél, akitől lélegeztetőgépeket vett a magyar kormány…
1271Gurmai ZitaMSZPbaloldali képviselőSzijjártó Péter naponta jelentse be, hány Covid-teszt megy épp tönkre a raktárakban. Ha a beszerzésükkel naponta dicsekedett, a kidobásukkal se szerénykedjen!
1272Magyar Narancs magyar sajtó"Ugyanazokat a hibákat követjük el a járvány kezelésében, mint korábban"
1273Tompos MártonMomentum Mozgalombaloldali képviselőA helyi hatóságok házkutatást tartottak az általam feljelentett maláj szélhámosnál, akivel Orbánék üzleteltek a lélegeztetőgépek kapcsán!!
1274DK, Arató Gergely baloldali pártArató Gergely szembesíti Orbán Viktort, hogy másfél éve titkolják s magyar emberek elől a járványügyi adatokat!
A magyar embereknek joga van tudni az igazságot a járvány jelenlegi helyzetéről!
Kövesd élőben, és oszd meg Arató Gergely Orbán Viktorhoz intézett parlamenti kérdését!
1275Tordai BencePMbaloldali képviselőA Fidesz tisztifőorvosa szerint még nem találtak omikron variánst Magyarországon.
Nem csoda: alig szekvenálnak mintát, variánsmonitorozás gyakorlatilag nem létezik.
A nemzetközi adatbázis szerint (https://www.gisaid.org/index.php?id=208) Magyarországon a minták mindössze 0,041%-át vizsgálják - a járvány kitörése óta átlagban. Olyan országok vannak ebben előttünk, mint Örményország, Kazahsztán, Marokkó, Üzbegisztán, Afganisztán, Lesotho. A második legrosszabb eredményt felmutató uniós tagállam, Románia is több mint 10-szer annyit mintát vizsgál variánsok után kutatva, mint mi.
Müller Cecília szerint "Az elmúlt 5 napra visszamenőleg a hétvégén elvégzett több mint 400 vizsgálatból a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai még nem tudták kimutatni ezt a mutációt".
Az elmúlt 5 napban 226 711 tesztet végeztek el, tehát ha ebből 400 mintát vizsgáltak, az 0,176 %-os arányt jelent. Összehasonlításul, a járvány kezdete óta átlagosan(!) Szlovákia a tesztek 2,083%-át, Észtország a 3,353%-át, Németország a 4,614%-át, Ausztria az 5,129%-át, de Ausztrália 21, Új-Zéland 35, Dánia 47, Izland 56%-át vizsgálta a teszteknek.
Még egyszer: ebben a kivételes helyzetben, az új variáns megjelenése miatt a magyar szám felment egészen 0, 176%-ra (0,041%-ról).
Mondjuk ki konkrétan: a Fidesz hagyta lerohadni az egészségügyet, és szétverte a járványügyi intézményrendszert; ennek egyik tünete a variánsmonitorozás kvázi-nemléte, és ennek tragikus következménye a világ egyik legrosszabb covid-halálozási aránya.

2021. 11.30.

1276168.hu magyar sajtóA Országos Kórházi Főigazgatóság nem árulta miért döntöttek úgy, hogy megváltoztatják – a negyedik hullám kellős közepén – az adatszolgáltatás módját. Az azonban egyértelmű, hogy a statisztikákban a továbbiakban nem fognak megjelenni azok a betegek, akiknek magas nyomású maszkon át adják az oxigént. Egy megkérdezett járványügyi szakértő szerint sokkal nehezebb lesz a friss számokat összehasonlítani a korábbi adatokkal.
1277Tóth Bertalan baloldali képviselőA Fidesz járványkezelése megbukott! Több mint 34 500 járványban elhunyt honfitársunk bizonyítja ezt! De egy fideszes sem mondta: „Őszinte részvétem"!
Ehhez a teljesítményhez nem kell rendkívüli felhatalmazás! Mai vezérszónoki felszólalásomban a veszélyhelyzeti rendelkezések kapcsán a Parlamentben elmondtam: a Magyar Szocialista Párt módosító javaslatot nyújtott be, hogy a választásokkal kapcsolatban az Országgyűlés kösse meg a kormány kezét: választási szabályokat kizárólag az országgyűlési képviselők négyötödének szavaztával lehessen módosítani!
A javaslat itt olvasható bit.ly/3G027MB
#választás #kormányváltás2022 #korszakváltás #mszp
1278MSZP baloldali pártTóth Bertalan: Mi jelenti az igazi kockázatot a nemzet számára❓
❎ a rossz járványkezelés
❎ az egészségügy tönkretétele
❎ a közvagyon elrablása
❎ a nyugdíjasok kisemmizése
❎ a forint gyengítése
Magyarán a Fidesz elmúlt 11 éve‼
A megoldás a kormányváltás!
#kormányváltást #mszp
1279nepszava.hu magyar sajtóRétvári a baloldalt ekéző sablonválaszt adott arra a kérdésre, hány oltottat ápolnak kórházban. Kásler Miklós helyettesének alighanem beragadt a Ctrl+C és Ctrl+V funkció, ugyanis előszeretettel írja ugyanazt a szöveget, ha egy ellenzéki politikus kérdést tesz fel neki.
1280Hohn Krisztina baloldali képviselőSzerintem rendkívül fontos az emberek pontos és hiteles tájékoztatása! Különösen a járvánnyal kapcsolatban van kiemelt jelentősége annak, hogy mindenki választ kaphasson a kérdéseire! Sokan bizonytalanok az oltásokkal kapcsolatban! A közösségi oldalakon sokféle vélemény, nyilatkozat olvasható, mely elbizonytalanítja az oltottakat és az oltatlanokat egyaránt! Miért nem közlik az adatokat?! Nem vezetnek ilyen nyilvántartást? Valamit titkolnak? A szokásos mantra helyett most már ideje lenne érdemi válaszokat adni! Nem nekem! Mindenkinek!!!!
1281Keresztes László Loránt baloldali képviselőÜresek voltak a fideszes padsorok, és egyetlen miniszter sem volt jelen a VESZÉLYHELYZET meghosszabbításáról szóló javaslat vitáján‼️
Másfél hónapja vadászati kiállítást tartottak, most rendkívüli felhatalmazást kérnek a járvány miatt‼️
1282Párbeszéd Magyarországért baloldali párt460-an hunytak el hétvégén, hétfőn további 195-en, Kásler Miklós pedig mit csinál éppen?
Az emberi erőforrások minisztere kétoldalú filmipari, filmművészeti és audiovizuális együttműködési megállapodást a szerb miniszterelnök-helyettessel Budapesten.
1283Szabó Tímea baloldali képviselőHétvégén 460-an hunytak el, tegnap 195-en, Kásler Miklós viszont épp kétoldalú filmipari együttműködési megállapodást ír alá a szerb miniszterelnök-helyettessel. Gratulálok!
1284

2021. 12.1.

1285DK baloldali pártAdd tovább! A kormány felelőtlen járványkezelésének eredménye, hogy egymillió főre vetítve naponta négyszer annyi magyar hal meg koronavírusban, mint az EU átlag!
1286Gy. Németh Erzsébet baloldali képviselő

Budapest élen járt a járványkezelésben: fontosnak tartjuk a gyakori tesztelést, fontosnak tartottuk a maszkhasználat szigorítását, és fontosnak tartjuk az oltás felvételének megkönnyítését. Nagyon sokszor jeleztük a kormánynak, hogy széleskörű és őszinte tájékoztatásra, felelős járványkezelésre van szükség - csak így, csak együtt lehetünk túl ezen az időszakon. De a kormány tagjai becsukják a szemüket. A kormány felelőtlen járványkezelésének eredménye, hogy egymillió főre vetítve naponta négyszer annyi magyar hal meg koronavírusban, mint az EU átlag!

Erre nincsenek szavak.

1287PM baloldali pártMegint a dobogó legfelső fokán állunk, ám ennek egyáltalán nem örülhetünk, főleg mert még Grúzia, Örményország, Ukrajna és Litvánia is mögöttünk van. Ezerszeresen megbukott Orbán járványkezelése; Kásler Miklós meg amikor épp nem Mátyás király-csontokkal legózik, filmekről és szoborállításról egyeztet a szerb miniszterelnök-helyettessel. Ahelyett, hogy az egészségüggyel törődne. Szégyen és gyalázat! Bukni fognak❗
1288444.hu magyar sajtóA hét elején egyik napról a másikra akkorát csökkent a lélegeztetett covid-betegek száma, hogy csak sok ember csodálatos gyógyulásáról, hirtelen, tömeges halálozásról vagy statisztikai hibáról lehetett szó.
1289168.hu magyar sajtóKifulladóban az oltási akcióhét
1290Ujhelyi István baloldali képviselő“Ha nem veszítenénk el naponta százakat a járvány miatt, akár még nevetni is lehetne ezen a fideszes komédián, de így több mint bicskanyitogató.”
1291Ujhelyi István baloldali képviselő Miközben a Fidesz-kormány továbbra is önti a hazug propagandát, addig a legfrissebb kimutatások szerint Magyarország ismét az első helyen áll a világon a lakosságarányos Covid-halálozásban...
1292Momentum Mozgalom baloldali párt

ÚJRA A MAGYAR COVID-HALÁLOZÁSI ADATOK A LEGROSSZABBAK AZ EU-BAN!

Töröljék el a kötelező oltási regisztrációt! 2021 novemberében, a koronavírus 4. hullámában, amikor naponta közel 200 honfitársunkat vesztjük el, amikor már közel 35.000 magyar hunyt el a járvány miatt, amikor a legújabb variánsok már a szomszédban vannak, vajon mit csinál a kormány? Nem, sajnos nem a magyarok védelméért dolgozik. Homofób konferenciákat tart és homofób népszavazásokat szavaz meg a parlamentben, orosz barátság érdemrendet fogad el és hagy megromlani 5 milliárd forint értékű PCR tesztet.A KORMÁNY JÁRVÁNYKEZELÉSE MEGBUKOTT! A negyedik hullám közepén elértük, hogy az elmúlt hét napban az egymillió főre jutott halálozások tekintetében Magyarország ismét első helyen van. Európa legtitkosítottabb járványkezelésével és a monopolizált propagandával elrejtik az önkormányzatok, intézmények és az emberek elől a hatékony járványkezeléshez szükséges adatokat és a valódi veszélyt. Az elmúlt 9 napban eddig több mint 100 ezer adag oltást adtak be, többet, mint az azt megelőző több, mint egy hónapban összesen! Csak a védőoltással tudunk túllendülni a járványon, ezért a Momentum azt kéri: ne vezessék vissza a regisztrációt, töröljék el véglegesen!

2021. 12. 02.

1293Arató Gergely, Hajdu László, Dr. Oláh Lajos, Barkóczi Balázs Demokratikus KoalícióOrbán Viktor kormánya a járvány negyedik hullámában is cserbenhagyta a legelesettebb embereket, ahogy azokat az intézményeket is, amelyek helyettük karolják fel azokat, akiknek a járvány elleni védekezés éppen akkora problémát okoz, mint a tisztességes megélhetés.
A DK budapesti jelöltjeivel azért jöttünk ide, hogy védőruházatot és maszkokat adományozzunk az Oltalom több intézményben is helytálló munkatársainak, ezzel megköszönve munkájukat!
1294Dr. Oláh Lajos Demokratikus KoalícióMi, Terézváros és Erzsébetváros polgármesterei, valamint a választókerület országgyűlési képviselője felháborítónak tartjuk a Péterfy utcai kórházban kialakult, a betegek életét és gyógyulását veszélyeztető állapotot. Úgy néz ki, a kormány továbbra sem értette meg a koronavírus-járvány egyik legfontosabb üzenetét, hogy embert csak ember tud gyógyítani. Felszólítjuk a kormányt, hogy a saját elhibázott átszervezési döntései miatt ne másokat büntessen. Ezért találkozót kezdeményezünk Dr. Kásler Miklóssal, hogy együtt tekintsük át a Péterfy utcai kórház jelenlegi körülményeit és jövőjét. ➡️Meggyőződésünk, hogy az Orbán-kormánynak azonnal rendeznie kell a kórházban dolgozó műtéti személyzet helyzetét, hagynia kell a szakembereket gyógyítani, a betegeket pedig tisztességes körülmények között gyógyulni!
1295Barkóczi Balázs Demokratikus KoalícióTöbb doboznyi maszkot és védőfelszerelést vittünk Iványi Gáborék Oltalom Karitatív Egyesülethez budapesti DK-s képviselőjelölt társaimmal, Dr. Oláh Lajossal, Varju Lászlóval és Arató Gergellyel.
Meggyőződésem, hogy az a kormány, amelyik egy világjárvány közepén nemhogy támogatná, de folyamatosan fenyegeti és vegzálja a kiszolgáltatott embereken segítő egyesületeket és civileket, nem maradhat sokáig hatalmon. Jövő ilyenkor már egy olyan kormánya lesz Magyarországnak, amely végre a tisztességes és tenni akaró emberek sokaságát képviseli. Addig pedig így köszönjük meg Iványi Gáborék, és a többi hősiesen helytálló karitatív egyesület munkáját!
1296LMP baloldali pártDr. Keresztes László Lóránt a napokban az Egyenes Beszéd vendége volt, ahol több téma mellett arról is beszélt, hogy a kormány hogyan él vissza a rendkívüli felhatalmazással és a rendkívüli jogrenddel.
1297Ungár Péter LMPHogy fordulhat elő az, hogy egy szociális intézményben a Nemzeti Népegészségügyi Központ felé bejelentett betegséghullám söpör végig, az érintett dolgozók mégsem kapnak 100%-os táppénzt?
Tavaly ősszel a 444.hu közreműködésemmel részletesen beszámolt* a békési idősek otthonában történt fertőzéshullámról, amellyel kapcsolatban akkor megkerestem az Alapvető Jogok biztosát is. Most kaptam választ. A gondozók több orvosi vélemény alapján az intézményben terjedő fertőzés miatt estek ki a munkából, ám a munkáltató az intézmény orvosának szakvéleményére hivatkozva nem rendelte el a 100%-os táppénz kifizetését. Az Alapvető Jogok Biztosa végül ugyanerre a szakvéleményre hivatkozva utasította el megkeresésemet.
Az LMP többször kiállt azért, hogy az érintett szociális dolgozóknak automatikusan járjon 100%-os táppénz abban az esetben, ha az intézményben valamilyen fertőzés üti fel a fejét. Tarthatatlan az a helyzet, ami a koronavírusos megbetegedések esetében is jellemző volt, hogy a szociális dolgozók egyértelmű helyzetekben sem jutnak hozzá az őket megillető baleseti táppénzhez.
1298Párbeszéd Magyarországért baloldali pártNézzünk át a szomszédokhoz, mi a helyzet a „laborunkban"!
Ezenkívül mutatunk még két nagyon fontos számot, amelyek kiválóan szemléltetik, mi folyik itthon járványkezelés címszó alatt.
Ausztriában 61 fő hunyt el koronavírus-fertőzésben december 1-jén.
Magyarországon 218 fő hunyt el koronavírus-fertőzésben december 1-jén.
1299Szabó Tímea Párbeszéd MagyarországértOrbán Viktor szerint Ausztriában kisebb az egészségügyi kapacitás, mint nálunk. Érdekes, akkor nálunk miért halnak meg többen, mint az osztrákoknál??
Érdekes állapot lehet, amikor valaki már a levegővétellel is hazudik.
1300Szabó Tímea Párbeszéd MagyarországértAz egész világon tombol a járvány, de megint nálunk halnak meg a legtöbben. Nem, ez NEM az emberek hibája, ez kizárólag csak a saját lopásaival és az ellenzék üldözésével foglalkozó Orbán-kormány hibája.
130124.hu magyar sajtóRengeteg a beteg gyerek, a mostani átoltottság kevés
1302Jobbik baloldali párt Hétfőn már újra Magyarország állt az első helyen a Covid-halálozásban.
1303Lukács László György baloldali képviselőORBÁN VESZÉLYHELYZETBŐL VESZÉLYHELYZETBE KORMÁNYOZZA HAZÁNKAT

2021. 12. 03.

1304Gy. Németh Erzsébet baloldali képviselő"A kormány - és most már a járvány kitörése utáni harmadik évben járunk - még mindig nem hoz egyértelmű járványügyi szabályokat, nincs egy olyan protokoll, ami alapján el lehetne járni az intézményeknek ebben az ügyben" - ezt a vígszínházi eseményekre reagálva mondtam Gavra Gábornak a Harcosok klubja c. vitaműsorban.
1305Dr. Oláh Lajos Demokratikus KoalícióElvesztettük 35 122 társunkat .
Gyászoljuk dr. Wlasics Katalin mentőorvost, Hatvani Balázs mentőautó-sofőrt, dr. Adorján Gusztáv orvost, dr. Azmi Mohamed orvost, Barnáné Mátyás Éva laborasszisztenst, Benárd Ágnes ápolót, Garai József beteghordót, Győri István mentőápolót, Horváthné Pál Mária segédápolót, Marosiné Pánczél Ildikó főnővért, dr. Murvai Margit háziorvost, Dr. Nashwan Khaled orvost, Pércsi István mentőszakápolót, dr. Rakos Gyula orvost, dr. Sziklai Lajos háziorvost, Vajas Gyula mentőtiszt, Winternitz Tamás orvost, Szőcs Géza költőt, Sas József színészt, Balogh Lajos józsefvárosi önkormányzati képviselőt, Igaly Diána sportlövőt, Bergendy István zenészt, Kelemen Csaba színészt, és még 35... embert.
Felelős kormányzással sokukat megmenthettük volna.
A koronavírus-járványban lakosságarányosan Magyarország vesztette el csaknem a legtöbb embert a világon.
1306Ungár Péter LMPFel kell készülni a gazdasági visszaesés elhúzódására❗
Az országnak fel kell készülnie arra, hogy a koronavírus-járvány miatt még sokáig elhúzódhat a gazdasági visszaesés - mondta Ungár Péter pénteki online sajtótájékoztatóján.
Nyugat-Európában egyre több helyen jelentenek lezárásokat, ami a magyar gazdaságra is hatással van. A kormány mégsem reagál megfelelően a járvány okozta pusztításra bizonyos ágazatokban, csupán a makrogazdasági adatokkal érvel. De a GDP-növekedés nem vigasztalja azt, akinek be kellett zárnia az éttermét.
A munkájukat vesztetteknek 80 százalékos bértámogatást kellene biztosítani, az álláskeresési járadék folyósításának idejét pedig háromról kilenc hónapra kellene növelni.
1307Hohn Krisztina baloldali képviselő Kommentár nélkül.... Önök mit gondolnak? https://merce.hu/2021/12/03/orban-viktor-ha-tul-nagy-teher-lett-volna-az-egeszsegugyon-osszeomlott-volna/
1308Párbeszéd Magyarországért baloldali párt35 ezer elhunyt, 35 ezer emberi élet, 35 ezer család, amely elvesztette egy szerettét – ez az igazi nemzeti tragédia. És a legszörnyűbb az egészben, hogy nem kellett volna így lennie.
35 ezer ember meghalt, és megint világelsők vagyunk Covid-halálozásban, Orbán Viktor pedig bemegy ma reggel a Kossuth Rádióba, és arról beszél, hogy Ausztriában kisebb az egészségügyi kapacitás, bezzeg nálunk.
Ez Magyarország miniszterelnöke, aki a mai napig semmilyen felelősséget nem vállalt a súlyosan elbukott járványkezelésért.
Emlékeznünk kell az áldozatokra, a sok családi és emberi tragédiára, és figyelmeztetni arra, hogy sajnos még nincs vége. A Párbeszéd mélyen együttérez mindenkivel, akit veszteség ért a Covid-járvány miatt.
Ami megtörtént, megtörtént, ezt tekintve nem marad más, mint a gyász. Mi azért dolgozunk, hogy többet ne forduljon elő, hogy az ország ennyire ne legyen felkészülve egy ilyen krízisre.
Emlékezzünk az áldozatokra!
1309Dorosz Dávid Párbeszéd Magyarországért35 ezer emberi élet, 35 ezer család sorsa önmagában tragédia. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy sokan a járvány miatt nem jutottak ellátáshoz. A 43 évesen elhunyt, kétgyermekes veresegyházi édesanyát tavaly hatszor küldték vissza a kórházból – volt, hogy 12 órát a kórház folyosóján tartották, mielőtt hazaküldték. Emlékezzünk az áldozatokra, vegyük fel a harmadik oltást is, majd vegyük komolyan az egészségügy fejlesztését, hogy ilyen tragédiák később ne történhessenek meg.
1310MSZP baloldali pártA kormánynak mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy minél több emberéletet meg tudjunk menteni. Nem az oltási hetet kell hosszabbítgatni, hanem az oltási regisztráció eltörlésével meg kell teremteni a lehetőséget, hogy aki szeretné, azonnal felvehesse az oltást, ami egyértelműen hatékony a járvány ellen. A kormány hibája, hogy a Coviddal kapcsolatos adatok eltitkolásával az emberek nem bíztak meg eléggé az oltásban.

2021. 12.04.

1311Hohn Krisztina baloldali képviselőNehéz helyzetbe hozott sok házi gyermekorvost a váratlan kérés, amely szerint néhány nap alatt össze kell gyűjteniük, hány kicsit oltanak majd be a rendelőjükben koronavírus ellen.
1312Barabás Richárd Párbeszéd MagyarországértCsaknem 5 milliárd forint értékű lejárt PCR-tesztet kellett a kormánynak súlyos pénzekért megsemmisítenie, ahelyett, hogy még lejártuk előtt kiosztotta volna az iskoláknak, a lakosságnak, ahogy az a szomszédos országokban is gyakorlat volt.
Egy újabb példa az elhibázott járványkezelésre, gratulálunk!
1313Mellár Tamás baloldali képviselőAz utóbbi időben több írásbeli kérdést is benyújtottam a Parlamentben. Ezeket, illetve az ezekre adott válaszokat szeretném most Önökkel megosztani.
November elején olvashattunk arról először a helyi sajtóban, hogy ápolóhiánnyal küzd a pécsi gyermekonkológia.
❓ Feltettem a kérdést dr. Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének, hogy milyen lépéseket tesz a kormány annak érdekében, hogy a pécsi klinikán megfelelő számú ápoló várja a kis betegeket.
A válaszból megtudhattam, hogy szemben a kórházbezáró baloldallal, a kormány mindent megtesz a jól működő egészségügy érdekében. Megbecsüli a dolgozókat, az orvosok száma nő. Egyébiránt az adott osztályon zavartalan a betegellátás. Röviden: a baloldal rossz, a kormány jó, az adott osztályon minden rendben.
1314Mesterházy Attila baloldali képviselőAzt se tudják, mit csinálnak és milyen adatokból a járványügyi szakemberek. Több mint másfél évig a központban sem tudták pontosan, hány fertőzött szorul lélegeztetésre. Úgy döntöttek az intézkedésekről, úgy szervezték az egészségügyet, hogy csak részleges képük volt a legsúlyosabb covidos betegek helyzetéről. Tavaly Orbán Viktor elszólásából tudtuk meg, hogy koronagyanús betegek tömegeit hagyják ki a napi statisztikából. Ezt a káoszt nevezte Orbán Viktor Európa legjobb egészségügyének és a világ legjobb járvány elleni teljesítménynek. A 34 ezer halott magyar ember ennek a káosznak is az eredménye.

2021. 12.05.

1315Mellár Tamás baloldali képviselőAz utóbbi időben több írásbeli kérdést is benyújtottam a Parlamentben. Ezeket, illetve az ezekre adott válaszokat szeretném most Önökkel megosztani.
❓ Tombol a koronavírus-járvány negyedik hulláma. Feltettem a kérdést dr. Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének, hogy Pécs milyen segítségre számíthat ebben a nehéz helyzetben a kormánytól.
❗️ És érkezik a lista az országos intézkedésekről: a munkáltató előírhatja az oltást, a tömegközlekedésen kötelező a maszk viselése, látogatási tilalom van az egészségügyi intézményekben stb.
❗️ Hogy PÉCS mire számíthat, azt sajnos nem tudtuk meg a válaszból. Azt viszont igen, hogy a WHO főigazgatója is elismerte az ország és a kormány teljesítményét, a baloldal politikai stratégiája viszont arra irányul, hogy több legyen a beteg és a járvány elhúzódjon. Mi másra is irányulna?!

2021.12.06

1316Momentum Mozgalom baloldali pártOrbán Viktor kikelt magából, amikor az ellenzék szembesítette az elhibázott járványkezelés következményeivel: Magyarország sajnos ismét világelső a lakosságarányos COVID-halálozásokat tekintve, az oltási program lassan fél éve megrekedt, a hátiorvosokat pedig magukra hagyták.
Önvizsgálat és szembenézés nélkül a miniszterelnök felmondta a szokásos felelősségtoló mantrát, hogy aki kritizálni, vagy akár szembesíteni meri a kormányt a valósággal, az valójában az egészségügyi dolgozók munkáját minősíti.
1317Bangóné Borbély IldikóMSZPbaloldali képviselőMiért nem tesztelnek rendszeresen legalább a közintézményekben? Miért hagyják szétesni a közoktatást? Miért hagyják magukra a tanárokat, a diákokat, a szülőket?
1318Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselő8 PERC
Ennyi időközönként halt meg egy magyar ember covidban a múlt héten.
A kormány meg csak sikerről beszél.
1319Rig LajosJobbikbaloldali képviselőMagyarország az első COVID-halálozásban.
Eközben az emberek egyre bizalmatlanabbak a kormányban, ezáltal a járvány-kezelésében és az oltásokban is.
1320DK baloldali pártAzzal, hogy a kormány folyamatosan próbálja eltitkolni és meghamisítani a járványadatokat, nem fognak több életet megmenteni!
Azonnal hozzák nyilvánosságra a valódi számokat! Az embereknek joguk van tudni az igazságot a járvány súlyosságáról.
1321Blikk magyar sajtóLisziewicz Julianna éppen ezért úgy gondolja, egyelőre várniuk kellene a szülőknek a gyerekek oltásra való regisztrálásával, kérdéses ugyanis, hogy egyáltalán védettséget adnak-e ezek az oltások. Ezen a héten vagy a jövő héten már több adat lesz az omikronról és az oltások hatékonyságáról, ezt mindenképp érdemes megvárni
1322Népszava magyar sajtóAkár tízezer rendvédelmi dolgozó is kieshet a munkából, mert még nem vették fel a kötelező vakcinát
1323Szabó TímeaPMbaloldali képviselőOrbán Viktor és Szijjártó Péter által beszerzett orosz vakcináknak legalább a 10%-a megromlott. Az okozott kár több, mint fél milliárd forint! Ezt vajon ki fizeti??
1324Tordai BencePMbaloldali képviselő"Engedje meg, hogy elmondjam: a PCR teszt semmin sem segít. Semmin sem segít. Csak az oltás segít." - mondta Orbán Viktor, miután beismerte, hogy meg kellett semmisíteni kb. egymillió covid-tesztet a kormánya alkalmatlansága miatt.

2021.12.07

1325Dr. Oláh LajosDKbaloldali képviselőKét dolgot szögezzünk le:
➡️minden szomszédos országban sikeresebb volt a koronavírus-járvány elleni védekezés, mint Magyarországon‼️
➡️Erről legkevésbé az erejük megfeszítésével dolgozó orvosok, az ápolók és mentősök tehetnek. Tisztelet nekik ‼️
➡️Hányan lehetnének még közöttünk az iszonyatos kínok között elhunyt 35 611 társunk közül, ha a magyar kormány vezette védekezés olyan sikeres lett volna, mint a szomszédainké? Kiszámoltam, és az eredmény megrázó.
➡️Nos, ha olyan eredményes lett volna a védekezés Magyarországon, mint Ausztriában, akkor a 35 611 magyar áldozatból 22 131 még ma is élne.
➡️Ha olyan eredményes lett volna a védekezés Magyarországon, mint Szlovéniában, akkor a 35 611 magyar áldozatból 11 041 még ma is élne.
➡️Ha olyan eredményes lett volna a védekezés Magyarországon, mint Romániában, akkor a 35 611 magyar áldozatból 6 711 még ma is élne.
1326Dr. Oláh LajosDKbaloldali képviselőA halottainkat el kell siratni, a halottakkal el kell számolni!
Magyarország a szomszédos országoknál sokkal több embert vesztett lakosságarányosan.
Milyen magyarázatot ad erre a kormány❓
Halljuk‼️
1327portfolio.hu magyar sajtóEllentmondásos adatok érkeznek a magyar koronavírus-járványról
1328444.hu magyar sajtóDrága hivatalok, valaki segítsen már ennek a szegény miniszternek! Ha megkönyörülnének Gulyás Gergelyen, talán felkerülhetnének a járványadatok a központi honlapra. Összeszedtük, miket mondott a miniszter az elmúlt hónapokban ebben a témában.

2021.12.08

1329Hadházy ÁkosMomentum Mozgalombaloldali képviselőA napokban is több olyan botrány látott napvilágot, amelybe egy demokráciában belebukott volna a kormány. De mindegyik botrány eltörpül a halálozások száma mellett, amit a kormány tévedései, rossz döntései és szándékos hazugságai együttesen okoztak. És még nincsen vége
1330Rig LajosJobbikbaloldali képviselőSzakmai megfontolások helyett túl sok politikai döntést hoztak Orbánék (pl.: teltházas focimeccsek engedélyezése).
Ártalmas, hogy Orbán Viktor, a kormány vagy a kormány „szakértői” sokszor egymásnak, de még saját maguknak is képesek ellentmondani.
Az alapvető védekezési eszközöket, mint például a tesztelés, nem végzik megfelelő ütemben és minőségben. Sőt, Orbánék még arra is képesek voltak, hogy több milliárd forintnyi tesztet semmisítsenek meg ahelyett, hogy ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítottak volna az emberek számára.
Mindeközben még a járvánnyal kapcsolatos kormányzati beszerzéseknél is komoly korrupciógyanús esetek merültek fel, például a túlárazott lélegeztetőgépek esetében.
Az egészségügy túlterhelt: a sürgősségi osztályokon is kevesen vannak a dolgozók.
Jelentősen nőtt a mentőfutás ideje is, a járvány alatt ugyanis 30-40 százalékkal emelkedett a feladatok száma, a mentőszolgálat napi 4500-5000 esetet lát el.

2021.12.09

1331Fekete Győr AndrásMomentum Mozgalombaloldali képviselőMagyarország Orbán Viktor kormánya miatt szenved. A járvány előtt a zsebünkből lopták ki a pénzt, a járvány miatt viszont az életünket veszélyezteti a kiépült kleptokrácia!
1332Szabó TímeaPMbaloldali képviselőA kormány a járvány közepén elvett 1,7 milliárd forintot a Járvány Elleni Védekezési Alapból, és odaadta a Miniszterelnökségnek!
Orbán Viktornak biztos jobban kell a pénz, mint a kórházaknak.

2021.12.10

1333444.hu magyar sajtóNincs felelőse annak, hogy meg kellett semmisíteni 5 milliárd forint értékű PCR-tesztet
1334alfahir.hu, telex.hu, index.hu magyar sajtóMiután ötmilliárdért semmisítettek meg PCR-teszteket, Pintér elárulta, vizsgálják az ingyenessé tétel lehetőségét
1335Szabó TímeaPMbaloldali képviselőNincs felelőse a kormányban annak, hogy meg kellett semmisíteni 5 milliárd forint értékű PCR-tesztet - válaszolta kérdésemre Kontrát Károly belügyi államtitkár.
Miért is lenne ebben a kormányban bárminek felelőse? De április után mi majd gondoskodunk arról, hogy ezeknek is meglegyen a felelőse.

2021.12.11

1336Hadházy ÁkosMomentum Mozgalombaloldali képviselőAz ellenzéket és a sajtót nem engedik be, Orbán meg nem akarja tudni, mi van bent. Csak a hatalma érdekli. Utoljára másfél éve volt kórházlátogatáson, a jelek szerint fél attól, hogy egy orvos , vagy egy ápoló szembesíti az igazsággal.

2021.12.13

1337LMP, Ungár Péter baloldali pártUngár Péter:
Ma a Népjóléti Bizottságon a fideszes többség két határozati javaslatomat is leszavazta. Két nagyon fontos ügyről van szó, amit már többször is benyújtottam.
A szociális dolgozóknak is meg kell kapniuk az egyszeri bérkiegészítést! A járvány alatt nyújtott megterhelő munkájukért elismerő szavakon kívül semmit sem kaptak a kormánytól és ez felháborító. A szociális szektorban dolgozóknak is jár az egyszeri 500 ezer forint az emberfeletti teljesítményükért.
Az ápolási díj összegét a mindenkori minimálbérhez kell kötni! Akik otthon ápolják beteg hozzátartozójukat megalázóan kevés pénz kapnak ápolási díj gyanánt. Ráadásul sokan feladni kényszerülnek saját állásukat, hogy el tudják látni beteg rokonukat. Ez megélhetés szempontjából nagyon nagy probléma, hiszen ez az összeg nem helyettesíti a kieső fizetést. Ezen mindenképpen változtatni kell és a mindenkori minimálbérhez igazítani az ápolási díjat!
1338Quibit magyar sajtóSemmi nem igazolja, hogy beválik a Covid ellen, Magyarországon mégis úgy osztják a Favipiravirt, mint a csodaszert

2021.12.14

1339DK baloldali pártEz a Fidesz 11 éves kormányzásának eredménye:
Rekordinfláció.
Rekordhalálozás.
Rekordkorrupció.
Jövő tavasszal Márki-Zay Péter vezetésével győzni fogunk, és visszaadjuk a reményt Magyarországnak!
1340444.hu magyar sajtóAlig akad olyan magyarországi intézmény, amely ingyenes tesztlehetőséget biztosítana. Pedig a nagy karácsonyi összejövetelek idején ennek volna értelme.

2021.12.15

1341Varga Zoltán, DK baloldali képviselő

Kevesebb mint másfél hét múlva karácsony, de a mai nap is 150-nél több honfitársunkat veszítettük el a járványban, és az elmúlt 24 órában ismét emelkedett a fertőzöttek száma.
Követeljük a kormánytól, hogy a békés karácsony érdekében mindenkinek biztosítson legalább kettő Covid-gyorstesztet!

1342PM baloldali párt

November vége óta nálunk haltak meg a legtöbben a COVID miatt. „Kinek mit intézett a kormánya", ugye...
Sajnos nekünk tragikus járványkezelést.
Forrás: https://ourworldindata.org/covid-deaths
#Párbeszéd

1343PM baloldali pártEgyre romlik a helyzet, egyre nő a fertőzöttek száma, és a kormány még mindig titkolózik a pontos adatokat illetően. Közben teszteket dobunk a kukába és külföldre ajándékozunk vakcinákat.

2021.12.20

1344Szél BernadettMomentum Mozgalombaloldali képviselőTeljes abszurd: Merkely Béla szerint nincsenek meg neki azok az adatok, amiket ő maga kommunikált október végén.
1345MSZP baloldali pártA politikai szempontok alapján vezérelt járvány elleni védekezés és gazdaság-újraindítás tényleges eredményei köszönő viszonyban sincsenek a kormánypropaganda által sulykolt sikerekkel.

2021.12.21

1346Szél BernadettMomentum Mozgalombaloldali képviselőRemélem, hogy a jogállamot oly nagyon féltő Alkotmánybíróság elnöke felkapja a fejét arra, hogy a külügy semmivel sem indokolta a járványügyi hosszabbítást, holott erről már — beadványomnak köszönhetően — AB-határozat is van, ami kimondja, mikor alkotmányos egy hosszabbítás. Ez így nem az.
1347Hadházy ÁkosMomentum Mozgalombaloldali képviselőÍgy különösen a kínai beszerzés körülményeiről mondható el, hogy az elmúlt 30 év legsúlyosabb korrupciós ügyei közé emelkedik: az importőr cég néhány hónap alatt 15 milliárd extra profitra tett szert kormányzati segítséggel, minden józan észt felrúgva, emberek százezreinek az életét veszélyeztetve.

2022.01.02.

1348Hadházy ÁkosMomentum Mozgalombaloldali képviselőA RENDŐRSÉG MEGTAGADTA A NYOMOZÁST A MAJDNEM TÍZSZERESEN TÚLÁRAZOTT VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYOK ÜGYÉBEN.
1349rtl.hu magyar sajtóEz nem Ausztria: 18 percenként megölt egy magyart a Covid, mégis nagy a lazaság
1350168.hu magyar sajtóMagyarországot letarolta az omikron
1351portfolio.hu magyar sajtóVáltozott az oltási ajánlás Magyarországon, de erről valahogy elfelejtették tájékoztatni az embereket
1352Hadházy ÁkosMomentum Mozgalombaloldali képviselőFeljelentést tettem hivatali visszaélés és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt az eddig eltitkolt, de kiperelt -és szerencsére amatőr módon kisatírozott dokumentumok alapján. A papírok a kínai és az orosz oltóanyagok engedélyezésének elképesztő körülményeiről szólnak. Ez egyszerűen európai országban nem maradhat büntetlenül, ha nem ez alatt a kormány alatt, akkor majd utána, amikor a következményekről is több adatunk lesz (hiszen most a kormány eltitkolja a legalapvetőbb statisztikákat is)
1353Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőJelentős uniós forrást kapott a magyar kormány arra, hogy olcsón vagy akár ingyenesen biztosítson az utazási korlátozások miatt szükséges covid-teszteket a magyar polgárok számára, de erről titkolóznak és azt sem tudni, hogy végül mire költötték az erre szolgáló közel 900 milliós keretet.
1354Hadházy ÁkosMomentum Mozgalombaloldali képviselőÉrthetetlen, hogy Merkely hogy lehet még mindig a miniszterelnök főtanácsadója. És hogy a főnöke miért lehet még miniszterelnök.
1355Hadházy ÁkosMomentum Mozgalombaloldali képviselőArcátlanság és szomorú, hogy egy kormány, amelyik egy évig próbálja titkolni, hogy a szakértők határozott és egyértelmű súlyos aggályai miatt ad be orosz és kínai vakcinákat az országnak, azt hiszi, hogy egy ilyen ócska kríziskommunikációs frázissal (bepereljük Hadházyt) megúszhatja a dolgot. Emiatt az ügy miatt hosszú börtönbüntetésre kell mennie a felelősöknek és egészen biztos vagyok benne, hogy bármikor is lesz a kormányváltás -reméljük, hogy néhány hónap múlva- utána ezek az emberek nem kerülhetik el a felelősségrevonást.
1356Hadházy ÁkosMomentum Mozgalombaloldali képviselőÚjévkor véletlenül belenéztem az állami híradóba és annál is durvább volt, amire számítottam. A vezető anyag szerint nálunk -szemben más országokkal- semmilyen óvintézkedés nem volt (ez igaz) és AZÉRT JÖN HOZZÁNK SOK KÜLFÖLDI, MERT NÁLUNK SOKKAL JOBB VÉDEKEZÉS VOLT, MINT MÁSHOL (miközben a bevallott áldozatok száma holnapra el fogja érni a 40 ezret, ami lakosságarányosan a világban az egyik legrosszabb). A propagandának sok undorító húzása volt már, de ez a bejátszás dobogós.
1357Szél BernadettMomentum Mozgalombaloldali képviselőEgyre kapom a jelzéseket, hogy káosz van az állami dolgozók kötelező oltása körül. A pedagógusokon kívül dec. 15-ig kellett beoltatnia magát minden más állami dolgozónak is: szociális és gyermekvédelmi dolgozóknak, kormánytisztviselőknek, közigazgatásban dolgozóknak, felsőoktatásban, kulturális területen dolgozóknak, honvédelmi, rendvédelmi, adóhivatali dolgozónak, de semmi hír arról, hogy ezeken a területeken milyen arányú az átoltottság és hányan vannak fizetés nélküli szabadságon.
1358Hadházy ÁkosMomentum Mozgalombaloldali képviselőAz Rtl is beszámolt arról, hogyan hazudozott a kormány a keleti vakcinák botrányos engedélyezésekor. Az eljárásnak csak politikai propaganda oka lehetett: a kormány így akarta a cselekvés látszatát kelteni a tragikus számok után. Ez az elfogadhatatlan kockáztatás csak még súlyosabb ügy lett az azt követő hazudozástól. Ezzel a kormány az oltásokba vetett bizalmat is bűnös módon csökkentette.
1359Hadházy ÁkosMomentum Mozgalombaloldali képviselőHa egy buszsofőr százhússzal átszáguld tíz piroson, miközben mögötte ül 40 utas, elítélik foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért. A magyar egészségügyi irányítás pontosan ennyire szegte meg a szakmája legalapvetőbb, írott szabályait az orosz és kínai készítmények engedélyezésekor. A sofőrt börtönbe zárnák, ha ilyet tenne, még akkor is, ha csodával határos módon megússza a balesetet. A súlyos szakértői aggályok ellenére, a legalapvetőbb dokumentáció nélküli engedélyezés felelőseit is meg fogjuk találni, hiszen ők nem 40, hanem több százezer ember életét veszélyeztették.
1360MSZP baloldali pártAz utolsó másfél évszázadban soha nem fogyott egyetlen év alatt annyival a magyar népesség békeidőben, mint 2021-ben, és ennyi halott sem volt 90 éve, mint tavaly. Lehet, és biztosan lesz is vita arról, hogy ebből mennyi írható a koronavírus számlájára, de az tény, hogy több mint 150 ezer magyar halt meg 2021-ben – annyi, mint 1945 óta soha.
1361444.hu index.hu magyar sajtóFalus Ferenc szerint teljes összevisszaság van a járványkezelésben
1362Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőEgyszerűen vérlázító, ahogy pökhendien eltolják maguktól a kérdést, a másikra mutogatnak vagy épp csak bicskanyitogató stílusban leráznak. Az elmúlt hónapokban minden lehetséges utat bejárva, a jogszabályi kiskapuk adta kormányzati időhúzásokat türelmesen kivárva próbáltam meg hozzáférni azokhoz a kiemelten közérdekű adatokhoz, amelyek a covid-betegek és elhunytak átoltottságáról szólnak. A kormány bizonyos intézményei és annak vezetői konkrétan hazudnak az ügyben, ez pedig most már nem maradhat következmények nélkül.
1363Dorosz DávidPMbaloldali képviselőKásler miniszter szerint "soha nem fordult elő", hogy megszüntették daganatos beteg ellátását. A tavaly elhunyt veresegyházi édesanyát hatszor (!) küldték haza a kórházból. Kásler szenilis vagy hazudik, mint a többi Fidesz-politikus?
1364Hadházy ÁkosMomentum Mozgalombaloldali képviselő

40 000 honfitársunk halt meg a járvány kezdete óta és ezek az emberek az együttérzés és a fájdalom legkisebb jele nélkül annyit mondanak: mindent jól csináltunk, mindent ugyanígy csinálunk tovább, lesz ez még sokkal több is, de ez van, nincs mit tenni. Kérem bocsássanak meg, hogy csendes megemlékezés helyett a tehetetlenség okozta indulat beszél belőlem, de életem egyik legnagyobb kudarcának tartom, hogy nem tudtuk megakadályozni, hogy Magyarországon ilyen nemzeti tragédiát okozzon a járvány. Természetesen áldozatok minden országban voltak és nem tehető mindenért a politika felelőssé, de az, ami nálunk történt, előre látható volt és számtalan boldogabb ország jó példája mutatja meg, hogy sok-sok ezer honfitársunk halála elkerürülhető lett volna.

Papagájként ismételgetik, hogy aki nem oltatta be magát, az magára vessen. Pedig jól tudják, hogy az elengedett járványnak nem csak az oltatlanok az áldozatai. Egyrészt jóval kisebb arányban, de az oltottak is meghalhatnak (hogy ebből mennyi a kínai vakcinával oltott, azt mélyen titkolják). Másrészt ami sokkal nagyobb baj, hogy a járvány által leterhelt egészségügy miatt rengeteg diagnosztikai és terápiás eljárás késik, gyakorlatilag a közegézségügy összeomlott.

1365Ujhelyi IstvánMSZPbaloldali képviselőGyomorforgató, ahogy a Fidesz politikailag és anyagilag is nyerészkedik a járványon...
1366168.hu magyar sajtóBrutális pofont kapott a magyar egészségügy
1367Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, Tordai Bence, Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc, Bősz Anett, Dobrev Klára, Kunhalmi Ágnes, Gurmai Zita, PM, DK, Momentum Mozgalom, MSZPMMMbaloldali képviselő

Már 40 ezer ember hunyt el koronavírus következtében Magyarországon. Ez a szám is azt bizonyítja, hogy az Orbán-kormány járványkezelése kudarcot vallott. Most, hogy az ötödik hullám elején járunk, tartanunk kell attól: az eddigieknél is nagyobb számban veszítjük el honfitársainkat. Felszólítjuk a kormányt, hogy azonnal indítson oltási kampányt, bővítse a tesztelési kapacitásokat és biztosítson elegendő, megbecsült szakembert a kórházakban.

Magyarország újra élen jár a koronavírus-fertőzöttek és a -halottak számában, amiért Orbán Viktor és kormánya felel. Továbbra sincs érdemi járványkezelés, felvilágosítás, elegendő számú tesztelés, ahogyan a lakosság sem kap őszinte, tényalapú, transzparens tájékoztatást. Tarthatatlan, hogy ilyen súlyos helyzetben a kormány érdemben nem lép semmit, pedig hétfőn maga az egészségügyért felelős miniszter jelentette be: minden eddiginél többen halhatnak meg a járvány ötödik hullámában.

1368Bősz AnettDKbaloldali képviselőA hosszú évek óta magára hagyott oktatásügy és az elrontott járványkezelés együttes segélykiáltása.
1369The New York Times nemzetközi sajtóBár most a járvány idején a magyarországi COVID halálozási arány a világ 10 legrosszabbja között van, az egészségügyi hatóságoknak az oltási arány növelésére irányuló erőfeszítéseit akadályozhatja az a feltevés, hogy a nemzeti gyógyszerfelügyelet elsiette a kínai és orosz oltások engedélyezését.