Idős asszonytól csalta ki a pénzét egy lány Pápán

Vágólapra másolva!
Az egyik lakásotthonból megszökött lány azt hazudta, hogy az ismerőse csecsemője az övé, és csak úgy tarthatja meg, ha el tudja látni. A 75 éves asszony annyira megsajnálta a csalót, hogy részletekben minden pénzét odaadta neki.
Vágólapra másolva!

Az állami gondozásban lévő 17 éves lány 2020 decemberében az egyik Veszprém megyei lakásotthonban élt, de onnan rendszeresen megszökött. December 4-én az egyik ismerőse gyerekét tologatta babakocsiban, amikor megismerkedett egy 75 éves asszonnyal, aki egy ruházati üzletet vezetett.

A lány pénzt akart szerezni, ezért azt hazudta az asszonynak, hogy a gyerek az övé, de el akarja venni tőle a gyámhatóság. Csak úgy tarthatja meg, ha el tudja látni. Az asszony megsajnálta, ezért adott neki 9 ezer forintot.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezek után a lány rendszeresen bejárt az asszony üzletébe, ahol különféle okokra hivatkozva pénzt kért tőle. Azt hazudta, hogy egy ingatlan eladásából fogja visszafizetni. Valójában azonban nem akarta visszafizetni a pénzt.

Két hónap alatt összesen 1 850 000 forintot csalt ki az asszonytól.

Amikor az asszony már nem tudott pénzt adni, a lány arra is rávette, hogy adja oda neki az ékszereit, amit majd ő zálogba tesz, és majd később kiváltja.

A készpénzen kívül így 400 ezer forintnyi ékszert is megszerzett.

Az ügyészség csalás miatt emelt vádat a lány ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje javítóintézeti nevelésre – írja a Veszprém Megyei Főügyészség.