Palkovics László: A cél, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek

educatio kiállítás felsőoktatás felvételi 2022
Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre.
Vágólapra másolva!
Tizenkét éve dolgozunk azon, hogy a magyar fiatalok valóban a jövő nyertesei legyenek, és ebben a biztonságos, jól élhető, szerethető országban tervezzék azt a bizonyos jövőt - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás megnyitóján csütörtökön Budapesten.
Vágólapra másolva!

Palkovics László köszöntőjében hozzátette: ez az oka annak, hogy korábban soha nem látott összeget fordítanak a hazai felsőoktatásra. Tavaly a GDP 1,3 százalékét költötték az egyetemekre,

2022-ben pedig - a több mint ezermilliárd forint fejlesztési forrást is beleértve - ez az arány 1,9 százalék lesz,

amivel Magyarország a felsőoktatás finanszírozásában az európai éllovasok közé tartozik.

A miniszter felidézte: 2014-ben döntöttek a felsőoktatás átalakításáról, és ebben egy olyan struktúrát vázoltak fel, ami versenyképesebbé teszi az egyetemeket azáltal, hogy egy szabadabb működési környezetben a piaci elváráshoz igazítja a képzési kínálatot és tartalmat.