Börtönben maradhatnak az ápolók, akik hamis védettségi igazolványokat adtak ki

védőoltás vakcina oltás Covid-19
A védőoltások segítenek abban, hogy immunrendszerünk legyőzze az egészségünkre leselkedő fertőző betegségeket
Vágólapra másolva!
A nő és a férfi egy Komárom-Esztergom megyei kórházban dolgoztak ápolóként. A megalapozott gyanú szerint július és november között 27 embertől fogadtak el pénzt, azért, hogy a COVID elleni védőoltások felvétele nélkül hamis védettségi igazolványt adjanak. Ezért legalább 20 ezer forintot kértek.
Vágólapra másolva!

Később az is kiderült, hogy mielőtt elfogták őket, kokainoztak.

illusztráció Forrás: 123rf.com

A letartóztatásukat már korábban elrendelték, ezt akarja most meghosszabbítani az ügyészség, attól tartanak ugyanis, hogyha szabadlábon védekezhetnek, veszélyeztetik a bizonyítást.