Emberkereskedelem és kényszermunka miatt indult eljárás Szegeden egy férfi ellen, aki prostitúcióra kényszerített lányokat fuvarozott. Az ügyészség javasolta a letartóztatását.

A férfi és egy nőismerőse tavaly két fiatal, anyagilag és érzelmileg kiszolgáltatott helyzetben lévő lányt befogadott és ételt adott nekik, majd rávette őket, hogy prostituáltként dolgozzanak. A fiatal lányokat a társa által megszervezett együttlétekre a férfi szállította Orosházára, és az alkalmak után ő is vitte vissza szálláshelyükre.

Az egyik fiatal nőt arra kényszerítették, hogy a szexuális szolgáltatásaival megszerzett két millió forintot adja oda az őt futtató nőnek.Ugyanezt a nőt arra is kényszerítették, hogy nyáron, Kapuváron napszámosként kukoricát kapáljon. A fiatalnak innen végül sikerült megszöknie. Futtatói keresni kezdték, majd a szomszédos település vasútállomásán rátaláltak, és vissza vitték.
A férfinál elrendelt házkutatás során több fegyver, és kábítószer került elő.