Szánalmas propaganda: a Telex saját cikkeit is átírja, hogy megpróbálja alaposabban szidni Orbán Viktort

fake news, álhírek, illusztráció
Vágólapra másolva!
Szánalmas propagandát folytat a Telex. Saját cikkeit is átírja, hogy megpróbálja alaposabban szidni Orbán Viktort. Első körben nem sikerült kellőképpen kiforgatni a miniszterelnök szavait, ezért a témával foglalkozó második anyagban ráerősítettek a baloldali lapnál. Ennek eredményeképpen olyan mondatokat tulajdonítottak a kormányfőnek, amit a pénteki rádióinterjúban biztosan nem mondott, de feltehetően máskor sem - vette észre a Kontra.hu. 
Vágólapra másolva!

Pénteken az idei évben első alkalommal adott interjút Orbán Viktor a Kossuth rádiónak, ahol sok minden más mellett a gyermekvédelmi törvény és a gyermekvédelmi népszavazás volt a téma.

A közel harmincperces beszélgetés vége felé a miniszterelnök elmondta, szerinte miért volt fontos jogszabályi szinten megerősíteni a legkisebbek védelmét, és miért kérdezik meg az embereket a kérdésben.

Az Európai Unió és a különféle, civilnek mondott szervezetek nem nézték jó szemmel a döntéseket, és össztüzet zúdítottak a magyar kormányra. Bár az elfogadott törvény kifejezetten a kiskorúakról szól, indoklásuk szerint az új törvény „melegellenes" és „homofób." Egyesek még azt is tudni vélik, hogy Magyarországon megbélyegzik és üldözik az LMBTQ-embereket, akik ilyen formában hátrányban vannak a társadalom többi tagjával szemben. Mind közül azonban az a legvadabb vád, hogy a kormány tudatosan mosta össze a pedofilokat és a homoszexuálisokat. Ez az elem egyébként nemcsak a baloldali politikusok, hanem az őket támogató sajtó eszköztárában is visszatérő kommunikációs panel.

Orbán Viktor az interjúban külön kiemelte, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol a felnőtt emberek saját maguk döntenek szexuális beállítottságukról, ebbe nem kíván beleszólni a magyar kormány.

Ugyanakkor szerinte

A miniszterelnök ezt követően arról beszélt, hogy a téma kapcsán két, egymástól különböző jelenséget kell megkülönböztetni. Az egyik a pedofília, ugyanis álláspontja szerint a „szexuális ragadozók" reális veszélyt jelentenek a kiskorúakra. Miután azt fejtegette, hogy Németországban lekapcsoltak egy több száz fős pedofilhálózatot, rátért a második „jelenségre", amiről szó szerint azt mondta:

„De most ne erről beszélünk, mert ezt a magyar törvények, ezt jól megoldják (pedofília – szerk.). Hanem egy másik jelenségről beszélünk, aztán hogy ez elvezet-e a pedofíliához, vagy nem, arról van egy nagyon nagy vita, de ezt én nem tartom fontosnak. A másik jelenség, az az, hogy bizonyos szexuális szokásokat, amelyeket a szülők egyébként nem fogadnak el, vagy nem szeretnék, ha a saját családjukban is megjelenne, ezt népszerűsíti az állam, vagy az iskolai rendszer. Vagy megengedi az iskolai rendszer azt, hogy ilyen népszerűsítő propagandisztikus előadásokat a szülők megkérdése nélkül a gyerekek elé tárjanak".

Ahogy az lenni szokott, a különféle sajtóorgánumok megpróbáltak beszámolni az elhangzottakról, így volt ezzel a Telex csapata is. A baloldali portál percről percre tudósított az eseményről, aminek keretében a következőket írták Orbán ominózus kijelentéséről:

„Pedofíliatörvénynek is nevezik, nem ok nélkül" – mondta Orbán, mert szerinte van olyan jelenség, amikor a gyerekek ki vannak téve pedofiloknak. Ezután csodálkozva azt mondta, a világban felnéznek a németekre, közben több száz fős pedofilhálózatot kapcsoltak le náluk. De Magyarországon »most nem erről beszélünk«, hanem a homoszexualitás népszerűsítéséről, és szerinte a törvény ezt a kettőt jól szétválasztja."

Az első verzió Forrás: kontra.hu

Bár az iromány nem sikerült hibátlanra, hiszen a miniszterelnök egyszer sem használta a „homoszexualitás népszerűsítése" kifejezést, és még csak célozni sem célzott erre, úgy látszik, a szerkesztőség vezetése túl korrektnek tartotta az írást.

A rádióinterjút követően ugyanis megjelentettek egy összefoglaló anyagot is, amiben már olyan mondatokat tulajdonítottak Orbánnak, amit ebben a rádióinterjúban biztosan nem mondott, de feltehetően máskor sem.

A Telex munkatársa ugyanis kissé félreértelmezve az elhangzottakat, arról írt, hogy Orbán szerint „lehet, hogy pedofíliába is átmehet a homoszexualitás". Csakhogy – ahogy a fenti idézetből is kitűnik – a kormányfő nem erről beszélt, hanem arról, hogy az oktatási intézményekben jelen lévő LMBTQ propaganda átvezethet a pedofíliára.

A második verzió Forrás: Kontra.hu

Persze nem is feltétlenül a hiteles tájékoztatás volt a Telex célja. A speciálisan értelmezett cikk gyanúsan beleillik a baloldal narratívájába, miszerint a kormány összemossa az LMBTQ-embereket a pedofilokkal.

Az meg különösen szép a történetben, hogy a cikk szerzője nemcsak a miniszterelnök szavait hamisította meg, hanem saját kollégájának cikkét is „túllicitálta" egy kis kormánykritikáért cserébe.

Mint ismert, a Telex egyik legbőkezűbb támogatója a „cseh Sorosként" elhíresült milliárdos üzletember, Zdeněk Bakala. A lap rendszeresen közöl a kormányt és a Fideszt lejárató cikkeket.