Családja gyászolja a budapesti rablóüldözőt, aki hősi halált halt

Vágólapra másolva!
A 39 éves családapa megpróbált feltartóztatni egy rablót vasárnap este a XVI. kerületben, aki válaszképpen kést rántott, és kivégezte. A rendőrök hajtóvadászatot indítottak az ismeretlen elkövető ellen - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A sokkoló eset a XVI. kerületi Futórozsa utcában történt. Hétfő délután a rendőrök ellepték a környéket, szinte minden bokrot. Az áldozat, N. Sándor pár éve költözött az egyik négyemeletes ház első emeleti lakásába a feleségével és két lányával.

"A jósága és a segítőkészsége vitte a férjemet a halálba. Sanyinak jó értelemben az volt a mániája, hogy mindig mindenkinek segített. Vasárnap este az erkélyen cigarettázott, amikor észrevette, hogy egy gyanús alak motoszkál a kocsik között. Hiába kértem, hogy ne tegye, azonnal lement, gondolom el akarta zavarni.

A kórházba még bevitték, de az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. A mi fájdalmunkon már semmi nem tud segíteni, de nagyon remélem, hogy elkapják ezt a gazembert. Tönkretette a családunk életét - mondta könnyek között Sándor gyászoló felesége, Renáta.

A Blikk információi szerint Sándor

közel húsz méteren keresztül követte a feltehetőleg rablásra készülő férfit, végül a támadó késével megszúrta Sándort, aki ennek ellenére saját lábán próbált hazamenni. Eközben összetalálkozott feleségével,

aki éppen őt kereste. Idősebbik lánya ugyanis látta a kamerafelvételt, amely rögzítette a két férfi mozgását, és azt mondta, hogy nem ismerhető fel a támadó, mert maszkot viselt.

Renáta mindössze 15 éves volt, amikor megismerkedett férjével, akivel azóta is szerették egymást.

Kárpátalján éltek, a több pénz reményében azonban Sándor Magyarországra jött dolgozni. Két éve a család végül nem bírta tovább egymás nélkül, így Renáta és a két lány is követte a férfit Budapestre.

Ettől kezdve szinte minden szabad percüket együtt töltötték. Renáta így emlékezett meg szeretett férjéről a Facebookon:

A környéken élőket is sokkolták a történtek:

- mondta felháborodottan egy boltból kilépő nyugdíjas asszony.

A budapesti rendőrök hatóvadászatot indítottak az ismeretlen tettes ellen.

Ahogy korábban a Police megírta,

2022. január 16-án 21 óra 22 perckor Budapesten, a XVI. kerület egyik utcájában megszúrtak egy férfit. A 39 éves sérültet a mentők életveszélyes sérüléssel kórházba vitték, de ott az orvosi ellátás ellenére meghalt.