Segített a fiatal csömöri lánynak az öngyilkosságban egy idősebb férfi

Illusztráció tabletták gyógyszer
Illusztráció tabletták gyógyszer
Vágólapra másolva!
Öngyilkos akart lenni egy fiatal lány, amiben egy férfi, akit az interneten keresztül ismert meg, segített neki. Mindezt ahelyett, hogy lebeszélte volna róla. Amikor személyesen találkoztak, a férfi altatókat adott, melyet a lány a szeme láttára vett be, és elveszítette az eszméletét. Végül a szerencsének köszönhetően életben maradt.
Vágólapra másolva!

A negyven év feletti férfi interneten keresztül ismerkedett meg egy csömöri lánnyal, aki még nem töltötte be a tizennyolcadik évét.

Beszélgetéseik során a lány

elárulta a férfinak, hogy családi okok és a baráti kapcsolatok hiánya miatt öngyilkos akar lenni. A férfi ahelyett, hogy lebeszélte volna róla, felajánlotta, hogy segít neki, és több lehetőséget is felvetett.

Többek között azt is, hogy megfojtja a lányt. Aztán azt, hogy nyugtatókat ad neki. Sokat. A kamasz a gyógyszereket választotta.

2019. november végén a férfi és a lány személyesen is találkozott Budapesten, majd a X. kerületben, egy erdőbe mentek, ahol férfi

több darab, vényköteles, erős altatót adott a lánynak, aki bevette őket.


A férfi megvárta amíg a gyógyszerek hatására a lány szédülni, majd remegni kezdett és végül eszméletét is elveszítette. Ezután a férfi a lányt magára hagyta.

A bevett gyógyszerek ellenére végül életben maradt a lány,

pár órán belül magához tért és elment a közelben lévő egyik bevásárlóközponthoz, ahol felfigyeltek a rossz állapotára és mentőt hívtak. Csak a szerencsén múlott, hogy eszméletlen állapotában nyelve nem csúszott hátra, amely fulladást okozhatott volna. Mivel hideg éjszaka volt, a kihűlés veszélye is fennállt.

A férfi ellen most vádat emeltek.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

Címlapi képünk illusztráció.