Kiraboltak egy férfit Nagykátán

Vágólapra másolva!
Ketten mentek oda egy férfihez a nagykátai vasútállomáson. Az egyik támadó a falhoz nyomta és megütötte, majd a társával együtt elvették az értékeit és elmenekültek.
Vágólapra másolva!

Egy 21 éves tápióbicskei férfi tett feljelentést a rendőrségen, január 12-én hajnalban. Elmondta, hogy a nagykátai vasútállomáson két férfi provokálni kezdte és az értékeit követelte.

A férfi ennek nem tett eleget, ezért az egyik támadó a falhoz nyomta, megütötte az arcán, majd a társával együtt elvették a kabátját, két telefonját, USB kábeleit és 4 ezer forintját.

Forrás: Police.hu

A rendőröknek hamar sikerült azonosítaniuk a rablókat. A 19 éves S. Pétert január 14-én, hajnalban fogták el a Keleti Pályaudvaron. Társát, a 23 éves B. László Márkot január 17-én Budapesten, a III. kerületben fogták el.

A fiatalabb támadó azzal védekezett, hogy nem ütötte meg a férfit, a kabátját pedig magától adta oda. B. László Márk mindent beismert.

A rendőrök a két férfi ellen rablás miatt indítottak eljárást.