Rettentő hideg közeleg

Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Szerda
Változóan felhős lesz az ég, reggel pára-, illetve ködfoltok képződnek. Csapadék nem várható. A déli, délnyugati szél megélénkülhet. Reggel -4, délután +4°C körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtök
Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható zápor, havas eső, hózápor. A front előtt átmenetileg néhol ónos eső is eshet. Többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. +2, +7 fok várható délután.

Péntek
Felhőátvonulások lesznek, elszórtan hózáporral. Az északnyugati szél nagy területen lesz erős, olykor viharos. Reggel már kemény fagyok lehetnek, délután is csak -1, +3°C valószínű.

Szombat
Északnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan alakul ki kisebb havazás, hózápor, északnyugaton havas eső is. Erős marad a szél, sőt még mindig lehetnek viharos széllökések. +1 fok körüli értékeket mérhetünk.

Vasárnap
Reggelig a Dunántúlon még előfordul vegyes csapadék, majd csökken a felhőzet. Változóan felhős idő valószínű. Reggel -13 és -5, délután -3 és +2 fok között alakulhat a hőmérséklet.