Angliában fogták el azt a sajókazai férfit, aki a társaival együtt több idős embertől is pénzt csalt ki unokázós módszerrel.

Az Angliában élő, 42 éves magyar férfi telefonon hívta a Magyarországon élő idős embereket. Közeli hozzátartozójuknak, a gyereküknek vagy az unokájuknak adta ki magát.

Ahogy azt az unokázós csalók szokták, azt hazudta nekik, hogy balesete volt és sürgősen pénzre van szüksége, hogy rendezni tudja a helyzetet. A pénzt a beszervezett futárok vették át.

A férfi ezzel a módszerrel 2020 április 3-16 között 6 embert vert át, akiktől összesen 2,4 millió forintot szerzett.A pénzt előre egyeztetett módon, a jutalékok levonása után elküldték a férfinak Angliába a bűnszervezet tagjai.

Az unokázós csalót 2020 novemberében európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján fogták el Angliában, aztán a bűnszervezetet is felszámolták. A rendőrök a csalás miatt indított nyomozást most zárták le. Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték el az ügyészségre.