Újra bíró előtt a férfi, aki brutális kegyetlenséggel verte halálra az élettársát Dombrádon

rendőrautó rendőrség letartóztat
illusztráció
Vágólapra másolva!
Január 27-én tárgyalják annak a férfinak az ügyét, aki tavaly dühében megölte az élettársát, majd egy ismerősét kérte meg arra, hogy segítsen újraéleszteni a nőt. A férfit első fokon 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Nyíregyházi Törvényszék ősszel. A Debreceni Ítélőtábla elé került az ügy másodfokon.
Vágólapra másolva!

Az első fokú bíróságon megállapított tényállás szerint 2020 júniusának egyik estéjén egy férfi összeveszett az élettársával dombrádi otthonukban.

A férfi annyira dühös lett,

hogy többször arcon ütötte a nőt, aki a földre esett.

A támadónak ennyi nem volt elég.

Rátérdelt, rátaposott és többször meg is rúgta a nőt.

Élettársa annyira megsérült, hogy ekkor már beszélni sem tudott. A negyven-ötven ütéstől pedig életveszélyes állapotba került.

Amikor már nem mozdult, gyilkosa magára hagyta.

A férfi másnap délután vette észre, hogy áldozata még mindig eszméletlen. Segítséget kért az egyik ismerősétől. Odaadta neki a lakáskulcsát, ő pedig elmenekült. Az ismerős az ágyon talált rá a nőre és azonnal elkezdte az újraélesztését, hiába. Hívta a mentősöket is, de ők már csak a halálát tudták megállapítani.

Az első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék tavaly szeptemberben L.Cs-t

különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 6 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Így került az ügy a Debreceni Ítélőtáblára, ahol a jövő héten tárgyalja Dr. Háger Tamás bíró tanácsa.