Összeverte nevelt kisfiát Hadházy Ákos

Hadházy Ákos
Budapest, 2016. december 13. Hadházy Ákos, az LMP képviselője az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. december 13-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Jó három éve Hadházy Ákost megtámadták, hogy „tízmilliókat költ a luxushobbijára" a magánrepülésre. Volt adok-kapok a sajtóban és még kisebbfajta politikai botrány is kerekedett az ügyből. A választási évben úgy tűnik sűrűsödnek a különböző, politikusokat érintő ügyek, írja a baloldali Propeller.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapokban Szilágyi Liliána gyermekkori, édesapja általi bántalmazásával volt tele a sajtó. Ezúttal a Nevelőapa blogon jelent meg az a cikk, amelyik Hadházy Ákos nevelőapaként megtörtént gyermekbántalmazási ügyét igyekszik, dokumentumokkal alátámasztva felgöngyölni. A cikk azért is érdekes, mert Hadházy erről - a Propeller tudomása szerint - sohasem beszélt. A Propeller nevű baloldali újság írásából az derül ki, hogy 2005-ben Hadházy összeverte nevelt kisfiát.

Az ügy lényege a cikk szerint, hogy „2005-ben Hadházy Ákos nevelt gyermekét a családi nyaraláson megütötte, majd össze kellett varrni a gyerek fején a sebet. – állítja Hadházy nevelt gyermekének édesapja." Bizonyítékul egy orvosi látlelet szolgál, amelyben többek között az áll, hogy "Az apa elmondása szerint fiát néhány nappal jelen vizsgálatát megelőzően, nevelőapja bántalmazta."

„A szeptemberi eset nem a semmiből jött, már 2005 júniusában az édesapa jelzett a gyámhatóságnak, hogy a gyermekük anyja nem a válási megállapodásnak megfelelően neveli gyermeküket, a láthatás jogát korlátozza. Az anya a dokumentum szerint meg is fenyegette az apát, hogy nem fogja látni a gyermeket." A cikk állítása szerint „Szekszárdon az ügyre szinte mindenki emlékszik."

Az apa szeptemberben újabb levelet írt a gyámhatóságnak, amiben már kitér a bántalmazásra is, és újabb vizsgálatot követelt. Többek között azt írja, hogy: "Zárójelbe szeretném megjegyezni, hogy X (szerk. megj: értsd: név törölve a jegyzőkönyvből) elmondása szerint volt nejem férje a különböző testi fenyítési formákat akkor alkalmazza, ha az édesanya nincs otthon vagy nincs a közelben", majd „Októberben az apát meghallgatta a gyámhatóság, ekkor is elmondta, hogy fiát nem először bántották, és részletesen leírja az esetet, amikor sapkában kapta meg nyár végén a gyereket, hogy ne vegye észre a sebet a fején."

A cikk szerint született egy gyámhatósági jelentés is, ami bár állapított meg a gyermeknél problémákat, például bepisil az óvodában, de összességében nem látta bizonyítottnak az állításokat. Továbbá megállapítja, hogy

„Hadházy nem vesz részt a gyerek nevelésében, tehát nem tartja magát nevelőapának. És azt is tartalmazza a jelentés, hogy az édesanya nem hajlandó az édesapával együtt egy asztalnál megbeszélni a gyermek helyzetét."

A leírás szerint, bár végül nem született elmarasztaló határozat, a gyámügy „ennek ellenére "hivatalból" a Városi Ügyészségre terjesztette fel Hadházy Ákos gyerekbántalmazási ügyét."

Mégis azok után, hogy a kiskorú a cikk szerint a nevelőapjára, Hadházyra vallott: „A jegyzőkönyv után nagy meglepetésre mégis elutasította a további vizsgálatot a Szekszárd Megyei Jogú város jegyzője, leírták, hogy kizárható a nevelőapa bántalmazó tevékenysége. Van ugyan egy kiskorú vallomás, de az nem ér semmit."

Hadházy Ákos, az LMP akkori képviselője az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. december 13-án Forrás: MTI/Kovács Tamás

„December 15-én az apa megfellebbezte a döntést, de 2005. december 28-án a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasították." – írja a cikk.

A cikk konklúziója, hogy az apa elbukott, „lényegében esélyük sem volt, hiszen már az eljárás kezdetekor leszóltak, hogy nem kell ezzel az üggyel foglalkozni." A cikk szerzője szerint a fideszes gépezet, az akkor még a Fidesz színeiben dolgozó Hadházy esetében működött.

Mivel a cikk konkrét kérdéseket fogalmaz meg, megkérdezte a Propeller Hadházy Ákost az ügyről. Igaz, hogy a kiskorú ellene vallott? Ha igen, hogyan lehet, hogy mégsem született ellene elmarasztaló határozat? Lehetett ennek köze ahhoz, hogy akkor a Fidesz színeiben politizált? Hadházy Ákos egy videót küldött a baloldali lapnak, amelyben elmondja, zuglói parlamenti képviselőjelöltsége miatti lejáratókampány részének tartja az erről szóló híreket, amelyre számított.

Hamarosan nagyobb cikkel jelentkezünk az üggyel kapcsolatban.