Bezárta és megerőszakolta volt párját a miskolci férfi, az áldozatnak két hét után sikerült megszöknie.

Fogva tartotta volt párját egy férfi Miskolcon. A nővel, aki terhes lett, az utcán találkoztak össze még január elején - írja a Bors a Tényekre hivatkozva.

A férfi eleinte szép szóval kérte, hogy a 22 éves nő menjen vissza hozzá, ám ő hallani sem akart erről. A férfi erre megrángatta, majd egy Miskolc szélén lévő házba zárta a nőt. 

A fogság alatt volt párját megverte, sőt, meg is erőszakolta. 

A várandós anyának végül két hét után sikerült megszöknie. 

24 órán át velem volt, folyamatosan a felügyelete alatt voltam. A családomat nem értem el, nem tudtam nekik szólni 

- mesélte a drámai részleteket a nő a Tényeknek.

Ugyan többször megpróbált megszökni, de nem járt sikerrel. Egyszer még a mentőket is kihívta, ám a férfi lemondta a riasztást. Két hét után azonban az egyik reggel az élettárs nem volt otthon, ráadásul még a telefonját is otthon felejtette. 

Az ajtó be volt lakatolva, de a lakatban benne volt a kulcs. Ezt elfordítottam és így tudtam kiszabadulni. Rögtön szóltam édesanyámnak, hogy várjanak, mert jövök haza 

- mondta a nő.

A férfi megpróbált elbújni a rendőrök elől, de egy másik címen elfogták. A bíróság már le is tartóztatta, szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése miatt indult ellene eljárás.