A Mindennapok Női Szemmel Egyesület kutatása szerint a gyermekesek "elsöprő" többsége azt vallja, kizárólag a szülők feladata, joga, hogy a szexuális irányultságról, felvilágosításról gyerekével beszéljen, és támogatja a kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazást - ismertette Király Nóra, az egyesület alapítója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Az ezer ember megkérdezésével készült felmérésben arra kérdeztek rá:

Mi a véleményük a válaszadóknak a gyermekbántalmazásról és a népszavazásról.

Király Nóra azt mondta, sok szülő felháborítónak tartja és elutasítja, hogy tudta nélkül, gyermekének az iskolai keretek között tartson órát egy LMBTQ-aktivista.

Ez egy valós probléma

- mondta az egyesület elnöke.

Mint mondta, nem a mássággal, a homoszexualitással van gond. Ők is mindig azt hangsúlyozzák, hogy a másságot el kell fogadni, tudomásul kell venni.

A propagandával van a baj, hogy intézményesített keretek között azt tanítsák a gyermekeknek, hogy az természetes

- mondta Király Nóra.

IllusztrációForrás: Getty Images/iStockphoto/Choreograph/Yuganov Konstantin

Az egyesület felmérése szerint a szülők azt szeretnék, hogy az intézmények teljesen mentesek legyenek ettől a témától, és legyen a szülőkre bízva a szexuális felvilágosítás, illetve az, hogy milyen szinten fogadtatják el velük a másságot.

Ez teljes mértékben a családok magánügye kell, hogy legyen.

Ezt a témát járják körül szerdai, online is követhető a Mindennapok Női Szemmel Egyesület és a Szent István Intézet által közösen rendezendő "A gyermek nem játék!" című konferenciájukon. Szakemberek mellett felszólal a tanácskozáson - mások mellett - Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője és Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A szerdán 10 és 13 óra között tartandó rendezvényre a Facebook-on lehet regisztrálni.

A parlament november 30-án rendelte el a kormány által a gyermekvédelmi törvény elfogadása után kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök április 3-ra írt ki.

A népszavazásra bocsátott kérdések a következők:

  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?