A nemzeti kormány számára mindig is a gyermek volt az első - videó

anya baba csecsemő család kisfiú
Vágólapra másolva!
A nemzeti kormány számára mindig is a gyermek volt az első - mondta a családokért felelős parlamenti államtitkár vasárnap, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.
Vágólapra másolva!

Zsigó Róbert úgy fogalmazott, hogy

Kiemelte, hogy a gazdaság sikeres újraindításának köszönhetően

2022-ben még több pénzt kapnak a családok, februárban családi adóvisszatérítést fizetnek a gyermekes szülőknek, amelynek összege szülőnként elérheti akár a 809 ezer forintot is.

Hozzátette:

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy

idén januártól a 25 év alattiaknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, a minimálbér emelkedésének következtében pedig tovább nőtt a gyed maximális összege, a hallgatói gyed, a nagyszülői gyed és a gyermekek otthongondozási díja is.

A kormány több intézkedést hozott a járvány és az európai energiaárak miatti drágulások ellensúlyozására: fenntartják a rezsicsökkentést, bevezették az üzemanyagárstopot és a kamatstopot, februártól pedig több alapvető élelmiszerre bevezetik az élelmiszerárstopot - fejtette ki Zsigó Róbert.
Hangsúlyozta, a baloldal korábban megszorításokkal és adóemelésekkel nehezítette a gyermekesek életét.

- húzta alá az államtitkár.