SAJTÓKÖZLEMÉNY

Fekete Péter kulturális államtitkár az elmúlt négy évben többszáz kulturális eseményt, intézményt nyitott meg. Ezen alkalmak egy jelentős részén kulturális intézmények kiállítási tárgyainak bemutatásával szemléltette a magyar kulturális tradíciók szövetét, összhangját és egymásra épülését.

Azok, akik ezt a szellemes, szimbolikus és formabontó szemléltető módszert - amelynek használata során a jogszabályok szerint járt el - újságírói és jogi eszközökkel támadják, csak azt árulják el, hogy ők nem vettek részt ezeken a rendezvényeken, de nem is próbálták megismerni a valós tényeket.

Képmutató hecckampány helyett inkább járjanak az eddiginél lényegesen többet kiállításra, színházba, koncertre, táncelőadásra, operába, olvassanak sokkal több könyvet, nézzenek jó filmeket és hallgassanak sok zenét. Ha megteszik, akkor talán majd belátják, hogy nem a kulturális értékek és értékteremtők előtt tisztelgő gesztus, hanem annak tudatos félreértelmezése az elítélendő cselekedet.

Budapest, 2022. január 22.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója

Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója

Kiss B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója

Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója

Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatója

Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója