Bangóné diplomabotránya nem az első a baloldalon: Karácsony nyelvvizsgabotránya vagy a magát közgazdásznak hazudó momentumos Hajnal Miklós után

Bangóné - Karácsony - Hajnal Miklós
Vágólapra másolva!
Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó azt hazudta, hogy van diplomája. A baloldal napokig hallgatott, most azonban kiderült, hogy kizárták a pártból, és nem indulhat a 2022-es országgyűlési választásokon. Korábban Karácsony Gergely és a momentumos Hajnal Miklós is hazudtak végzettségüket illetően, az ügyeknek akkor nem lett semmilyen következménye.
Vágólapra másolva!

Bangóné diplomaügyében napokig hallgatott a baloldal, most azonban az MSZP Országos Elnöksége 2022. január 23-i rendkívüli ülésén megállapította, hogy

Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét, így politikai útjaik elválnak egymástól.

Mint írták, a szocialisták közössége következetesen elítéli azokat a cselekedeteket, amikor valaki a követelmények megkerülésével, azok nem teljesítése mellett próbál diplomához jutni vagy nem létező végzettséggel él vissza. Azt is írták:

Bangóné Borbély Ildikó a mai naptól nem tagja az MSZP-nek, a Magyar Szocialista Párt választáson nem indítja, és felszólítja parlamenti mandátuma visszaadására. A szocialista párt ezzel lezártnak tekinti az ügyet

- tették hozzá.

Bangóné önéletrajzában szerepeltette a közgazdász végzettséget

Nem ez az első botrányos tanulmányi ügy a baloldalon

A szocialisták nem először keverednek hasonló ügybe, amikor egy-egy politikusuk vagy tisztségviselőjük végzettsége kapcsán kétség merül fel, és ennek kapcsán hamisnak bizonyul az életrajzuk.

Májusban, az Economistnak adott interjúját követően kiderült, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nem tud angolul, illetve a nemzetközi sajtószereplésein és megbeszélésein tolmácsot használ. Megpróbálta ugyan elhitetni, hogy van középfokú nyelvvizsgája, a Facebook-oldalán megadott egy időpontot, amikor szerinte megszerezte az államilag elismert angol nyelvű nyelvvizsgáját, de kiderült, hogy a közzétett időpontban a lektorátusi nyelvvizsgáját kapta meg. Márpedig a két nyelvvizsgatípus finoman szólva sem azonos értékű: utóbbi csupán az alapfoknak feleltethető meg. Vagyis,

hazudott arról, hogy államilag elismert angol nyelvű nyelvvizsgával rendelkezik.

Itt foglaltuk össze a hazugságát a nyelvvizsgájáról. Legutóbb pedig

HIVATALOS ÖNÉLETRAJZÁBAN TŰNT FEL EGY DOKTORI VÉGZETTSÉG,

ám a hamis bejegyzést egy munkatárs hibájának feltüntetve gyorsan levették a főváros weboldaláról. Karácsony azt próbálta elhitetni egy interjúban, hogy a tudta nélkül "valaki beleírta" a doktorátust az életrajzába.

Forrás: MTI

Nincs következménye a hazugságnak

A momentumos Hajnal Miklós sem szerénykedett, ő Bangónéhoz hasonlóan szintén közgazdásznak adta ki magát. Az előválasztási önéletrajzából kiderült,

csak egy nemzetközi érettségivel rendelkezik Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja.

A momentumos politikus éveken át hazudott.

Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke erre azt mondta, hogy szerinte nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezhesse magát.