Kemény faggyal és napsütéssel indul a hét

jeges Duna, tél, időjárás, Dunakanyar, Verőce, fagy, mínusz, jég
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Hétfő
Az ország nagy részén sok napsütésre, kevés fátyolfelhőre számíthatunk. Csak az Alpokalján lesznek felhősebb tájak, itt esetleg hószállingózás is lehet. Reggel -13 és -5 fok között, délután 0°C körül alakul a hőmérséklet.

Kedd
Északnyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan fordul elő hószállingózás, szitálás, akár ónos szitálás. Keleten egész nap fagyni fog, nyugaton +2, +3 fok is lehet. Az északnyugati szél megélénkül.

Szerda
Rétegfelhős, borongós időre van kilátás, főleg keleten tartós ködfoltok is lehetnek. Keleten elszórtan szállingózhat a hó, illetve ónos szitálás is lehet. Nyugaton kisebb folyékony halmazállapotú csapadék lehet. +1 és +6 fok közé enyhül a levegő. Élénk marad az ÉNy-i szél.

Csütörtök
Délnyugaton változóan felhős, napos idő valószínű, de máshol északnyugat felől gyakran lesz felhős az ég. Kisebb vegyes csapadék kialakulhat. A szél délnyugatira fordul és megélénkül. +5 fok köré erősödik a nappali felmelegedés - de ÉK-en még mindig lehetnek 0 fok körüli területek.

Péntek
Erősen felhős idő várható, elszórtan kisebb csapadékkal. Az ÉNy-i szél megerősödik. +5, +6 fok körüli értékeket mérhetünk.