Egy kisfiú mentette meg édesanyja életét Bács-Kiskun megyében

mentő, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egyedül volt otthon három gyerekével az az 50 év körüli édesanya, aki hirtelen lett rosszul tegnap Bács- Kiskun megyében.
Vágólapra másolva!

A nő egyszer csak összeesett és mozdulatlanul feküdt a padlón. A gyerekek ugyan megijedtek, mégsem estek pánikba - írja az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala.

A legidősebb fiú rögtön telefonált az édesapjának, aki munkáját félbehagyva, azonnal rohant haza és hívta a mentőket.

Hazaérve már éppen megkezdte felesége vizsgálatát, amikor a mentők is megérkeztek.

Az asszony nem lélegzett, ezért a mentők azonnal megkezdték az újraélesztését, amihez hamarosan újabb mentőegység csatlakozott.

Az életmentés csaknem egy órán keresztül zajlott a helyszínen, mire az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek.

Az asszonyt stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

A címlapi kép illusztráció!