A momentumos Hajnal Miklós beismerte, hogy nincs diplomája

Hajnal Miklós
Vágólapra másolva!
Bangóné Borbély Ildikó diplomabotránya miatt kénytelen volt beismerni közösségi oldalán a baloldal hegyvidéki jelöltje, Hajnal Miklós, hogy neki sincs közgazdász diplomája. Ugyan azzal védekezik, hogy soha nem is állított ilyet, de ez nem igaz: többször is közgazdászként adta elő magát, és nem tiltakozott, amikor így mutatták be.
Vágólapra másolva!

Ahogy már mi is megírtuk, folyamatosan közgazdásznak nevezte magát. Hajnal mostani bejegyzésében azt írja, hogy filozófiát, politikát és közgazdaságtant tanult külföldön, de nem fejezte be a tanulmányait a Momentum megalakulása miatt. Most állítása szerint jogot hallgat.

Hajnal Miklós Forrás: Hajnal Miklós/Facebook

A 888 most közgazdaságtannal és fiskális politikával kapcsolatban kérdéseket küldött a politikusnak, aki korábban közgazdásznak nevezte magát:

  • Ön hogyan kezelné az inflációt?
  • Hogyan látja, milyen következményei lennének annak, ha Oroszországot lekapcsolnák a SWIFT-ről?
  • Jó ötletnek gondolja bevezetni az eurót Magyarországon?
  • Átvehetik-e a kriptopénzek a nemzeti valuták szerepét?
  • Magyarországra nézve milyen gazdasági prognózist tud adni a következő évekre?

Eddig nem kaptak választ, ahogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sem arra a kérdésére, hogy - Bangóné bukása után - meddig lehet még képviselőjelölt Hajnal, hiszen pontosan ugyanazt hazudták: azt, hogy diplomás közgazdászok.