Gyurcsány Ferenc jelöltje, Márki-Zay Péter újabb társadalmi csoportot jelölt ki magának ellenfeléül, most éppen a fogyatékossággal élőkbe rúgott bele. Márki-Zay a vasárnap esti bejelentkezésében „fogyatékosoknak" minősítette a Fidesz támogatóit, a kifejezést negatív jelzőként használta, súlyosan megsértve ezáltal sokak emberi méltóságát. A baloldali politikus vállalhatatlan kijelentéseit több, a fogyatékossággal élő emberek érdekképviseletét ellátó szervezet is elítélte. A teljesség igénye nélkül ezek a következők: az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ), az Autisták Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és a Siketvakok Országos Egyesülete. Ugyanígy tett Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke, illetve Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke, aki egyúttal a Fidesz egyik európai parlamenti képviselője is. A volt indexesek blogja, a Telex megkérdezte Márki-Zay Pétert, hajlandó-e bocsánatot kérni (természetesen szó sincs arról, hogy bármi kivetnivalót találtak volna abban, hogy Márki-Zay gyalázza a fogyatékosokat), a baloldal jelöltje azonban erre a kérdésre nem válaszolt. Vagyis eszébe sem jut bocsánatot kérni.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Márki-Zay PéterGyurcsány Ferenc jelöltje a vasárnap esti szokásos Facebook-videós bejelentkezésében ismét sértegette a Fidesz támogatóit és szimpatizánsait. 

MÁRKI-ZAY A FIDESZ TÁMOGATÓIT „FOGYATÉKOS PROPAGANDISTÁKNAK" MINŐSÍTETTE. Márki-Zay videója alapján elég nyilvánvaló, hogy A BALOLDALI POLITIKUS KIREKESZTŐ ÉS DISZKRIMINATÍV MÓDON HASZNÁLTA A „FOGYATÉKOS" JELZŐT.

Forrás: AFP/John Thys

Magyarán arról van szó, hogy a baloldali politikus a vidékiek, az idősek, a külhoni magyarok és a hazai zsidóság után talált magának egy újabb társadalmi csoportot, amelybe „belerúghat". 

Tiltakoznak a fogyatékosügyi érdekvédelmi szervezetek

Márki-Zay vállalhatatlan kijelentéseit elítélte az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ). Az érdekvédelmi szervezet közleménye alapján „a fogyatékosság kifejezés negatív jelzőként való használata sértő, megalázó és súlyosan kirekesztő a fogyatékossággal élő emberek, családtagjaik és segítőik számára". 

Szerintük „évtizedek fáradságos munkáját képes lerombolni egy közszereplő", aki "több százezrekhez eljutó nyilatkozatában a fogyatékosságot ellenfelei szellemi képességeinek meghatározására, lekicsinylésére használja".

A Magyar Nemzet megkeresésére reagálva Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke a következőképpen nyilatkozott Márki-Zay Péter fogyatékossággal élőket sértő kijelentésére: 
A legvisszataszítóbb ebben, hogy ő a fogyatékos szót negatív értelemben használta. Úgy, minthogyha az, hogy valaki így éli az életét, pejoratív dolog lenne, az emberi értékeinek a csökkentségét jelentené.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökeForrás: MTI/Balogh Zoltán

Szabó László szerint az, hogy valaki ezt a szót a hülye szinonimájaként használja, az egyszerű emberi tahóság, közéleti, politikai személytől ilyet hallani pedig visszataszító. 

Amit Márki-Zay szavai is tükröznek, az a megközelítés elfogadhatatlan – fogalmazott Szabó László.

Véleménye alapján AZ EURÓPAI, NYUGATI ÉRTÉKEKKEL, MELYEKRE A BALOLDAL RENDSZERESEN HIVATKOZIK, AZ ILYEN KIJELENTÉSEK TOTÁLISAN SZEMBEMENNEK. „Minden idők legjobb eredményét érték el öt hónappal ezelőtt a magyar paralimpikonok, ezek után ilyet nyilatkozni felháborító" – emlékeztetett.

Mint mondta,  fogyatékosnak lenni nem annyit jelent, mint vesztesnek lenni. Szerinte MÁRKI-ZAY MONDATA DERÉKBA TÖRI EZT A SZLOGENT, AZT SUGALLJA, HOGY AKI FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉL, AZ A VESZTES OLDALHOZ TARTOZIK. 

Hétfő délután közös közleményben tiltakozott több fogyatékosügyi érdekvédelmi szervezet. Az Autisták Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és a Siketvakok Országos Egyesülete közös közleményében azt írta: az autisták, mozgáskorlátozottak, siketek, nagyothallók, siketvakok, pszichoszociális értelmi fogyatékossággal élő személyeket tömörítő szervezeteink hosszú ideje küzdenek azért, hogy a közbeszédből végleg eltűnjenek a pejoratív, mindannyiunk számára sértő kifejezések. 

A „fogyatékos" szó olyan szövegkörnyezetbe helyezve, ahol más személy felé - legyen az ép vagy fogyatékossággal élő - negatív jelzésként használja valaki, kifejezetten sértő. Fontosnak tartjuk, hogy a közszereplők példát mutassanak a társadalom felé, és tevékenységük során fel se merüljön, hogy bárkit ilyen jelzővel pejoratív módon illessenek  – tették hozzá.

A közleményben felhívták rá a figyelmet, hogy zéró toleranciát várnak el, illetve hogy az ilyen tett nem relativizálható, nem lehet pusztán nyelvbotlásként, elhamarkodott kijelentésként kezelni. A sértő jelzők használatának nincs helye a közbeszédben. Felszólítunk minden közszereplőt, politikust és véleményformálót, hogy mindenkor tartózkodjanak az ilyen kijelentésektől, pártállástól függetlenül. A fogyatékossággal élő emberek alulírott szervezeteiként felszólítjuk Márki-Zay Pétert, hogy haladéktalanul kérjen nyilvánosan bocsánatot az általa megsértett közösségtől, a fogyatékossággal élő emberektől – írták.

Kósa Ádám: Márki-Zay Péter szavai kimagyarázhatatlanok

A Fidesz egyik európai parlamenti képviselője, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége elnöke, Kósa Ádám a közösségi oldalán közzétett felvételén jelnyelven mondta el, hogy miért kimagyarázhatatlanok Gyurcsány jelöltjének fogyatékossággal élőket sértő kijelentései.

Kósa Ádám felhívta rá a figyelmet: nagyon nehéz volt megállnia, hogy első felháborodásában ne írjon vagy nyilatkozzon valami nagyon erős dolgot, de egy politikus nem viselkedhet megfontolatlanul.

Hangsúlyozta: Azóta sokan kerestek, beszéltem érintettekkel, a siket közösségből is sokakkal. A fogyatékossággal élő emberek maguk is hangot adnak majd, vagy már hangot is adtak véleményüknek. 

Kósa Ádám nyomatékosította: Egy dolog, ami közös az álláspontokban. Az ilyen minősítésnek nincs helye a közéletben. Nem csak a politikában, sehol! Ebben nem ismerek bocsánatot. Ezt nem tartom kimagyarázhatónak. Ezt nem lehet következmények nélkül hagyni. Márki-Zay Péternek lehetősége lett volna megszólalni azóta, bocsánatot kérni. Nem tette, és ez beszédesebb a tegnap elhangzott szavainál is. A csend. A támogatóinak a csendje.

Kósa Ádám azt is elmondta, hogy SIKETKÉNT, FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ SZEMÉLYKÉNT NAGYON MÉLYEN ÉRINTI EZ. 

Amióta politikai pályára léptem, nem találkoztam még nála vállalhatatlanabb emberrel. Szégyellem, hogy ilyen politikai ellenféllel kell áprilisban szembenéznünk  - szögezte le a Fidesz EP-képviselője.

Márki-Zay egyelőre nem hajlandó bocsánatot kérni az általa megalázott, fogyatékossággal élő emberektől.